Címke: babaszemmel

Created with Sketch.

Állatkertben – babaszemmel

Amikor reggeli után anya mondta, hogy készülünk, és indulunk, lelkesen rohantam a cipőmért. Persze, ő még szokása szerint szöszmötölt mindenfélével, vizet töltött, meg mindenféle csörgő zacskókat pakolt a hátizsákba, kereste a napellenzős sapkámat, de én azért kitartóan követtem mindenhová, kezemben a cipőmmel, hogy végre adja már rám, és menjünk akkor. Erre kitalálta, hogy még pelust…
Read more

Ha tetszett, oszd meg:

Tenerife babaszemmel

Amikor anya levette a cipőmet, zoknimat, és lerakott a homokra, először sírva fakadtam. Olyan puha és süppedős volt, nem hasonlított semmire, amit fel tudtam idézni magamban. Anya is hamar levette a saját cipőjét, és mondta, hogy menjünk együtt, nem kell félni. De addigra már én is rájöttem, hogy nem fogok elsüllyedni, sőt, ez a langyos…
Read more

Ha tetszett, oszd meg:

Első repülőutam (babaszemmel)

Azzal kezdődött, hogy anya elővette azt a nagy bőröndöt a sarokból, és mindenfélét pakolt bele. Én az utóbbi időben már igen ügyesen bánok a cipzárral, és egy alkalmas pillanatban a bőrönddel is tettem egy próbát. Siker koronázta, így egyik kedvenc tevékenységembe vethettem bele magam: pakolni kezdtem! Anya mégsem nagyon örült neki, mikor meglátta, mit csinálok,…
Read more

Ha tetszett, oszd meg: