Címke: kalifornia

  • Az én városom

    Az én városom

    Az én városom Szeged. Itt nőttem fel, jártam óvodába, iskolába, egyetemi bulikba. Vadaspark, Boszorkánysziget, budibüfé, JATE és SZOTE bulik, egyetemi koriestek. Itt ismertem meg a Kedvest, szegedi színhelye van az első romantikus sétáknak, az első csóknak, az első közös albérletünknek. Családjaink a mai napig Szegedhez és környékéhez kötnek.

    Vienna, Austria

    Az én városom Bécs. Ide vezetett az első külföldi út, amit a Kedvessel magunknak szerveztünk, vonattal, hátizsákkal, sátorral mentünk. Itt kérte meg a kezem, a Gloriette tetején, a Schönbrunn parkja felett. Ide jártunk vissza évekig, különféle évszakokban végigsétálni az egykori császárváros fenséges épületekkel tarkított széles sugárútjain, parkjain, puncsot inni a karácsonyi vásárban.

    San Francisco, California, USA

    Az én városom San Francisco. Itt töltöttem az egyetem utáni első évemet, amikor teljes munkaidőben dolgozni kezdtem, és olyan gazdagnak éreztem magam minden egyes fizetésem beérkezésekor, amilyennek soha többé nem fogom. Itt álmodtuk meg magunknak a Kedvessel azt az életet, amit azóta is élünk és álmodunk. Klisé, de számomra a mi kaliforniai álmunk klisésen sem hasonlítható semmi máshoz, varázslatos és csak a miénk. Kalandorok lettünk, és itt szippantott magába a végtelen óceán, mely azóta sem ereszt.

    Budapest, Hungary

    Az én városom Budapest. Számíthattam volna rá. De úgy szoktam bemutatkozni, hogy “szegedi vagyok”, és csak a mostani hazalátogatásunk döbbentett rá, hogy valójában Budapesthez kötődöm jobban. A Parlament, a Halászbástya, a Budai Vár látványa, a gyönyörű dunai panoráma megdobogtatja a szívem, hiányzott Budapest, és még mindig otthon érzem itt magam. Itt töltöttük a húszas éveink nagy részét, barátaink is előbb-utóbb mind itt kötöttek ki, bejártuk innen a Pilis és Börzsöny ösvényeit, itt született a Picur, akivel a budai dombokon túráztunk először, színes őszi lombok alatt.

    Vancouver, BC, Canada

    Az én városom Vancouver. Az óceán partján minden más, a hullámok sosem szűnő morajlását nézve kisimul a lelkem. Itt töltöttem anyaságom eddigi legszebb évét, esőerdőkben barangoltunk, strandokon futkároztunk, homokoztunk, tavakban fürödtünk a kíváncsi, örökmozgó Picurral. Itt fedeztük fel családosan a sátorozás kihívásait és örömeit, és a természetnek olyan gyönyörű, érintetlen csodáit, melyeknek a képe mélyen belém égett.

    Az én városom Sydney. Álmunk volt Ausztrália, és álmunk maradt azután is, hogy három hetet lakókocsiztunk a keleti partján. Most valóra váltjuk az álmot, és tudom, a valóságot belekeverve küzdelmek is lesznek bőven. Mégis annyira, de annyira készen állok, hogy beleszeressek Sydneybe (is).

    Időnként, és ezekben a változásról szóló, költözködős, búcsúzkodós hetekben különösen, nehéz, hogy ennyifelé húz a szívem. Máskor inkább különleges ajándéknak érzem, hogy ennyi helyen otthon tudok lenni, hogy olyan városokban töltöttem az életem, amikért rajongok. Nem mondanék le egyikről sem, és egyszerre tudnak hiányozni mind, miközben tudom, mind az enyém, hozzám tartoznak, örökre.

  • Emlékképek a vadonból

    Emlékképek a vadonból

    Mert ma nosztalgikus hangulatom van, mert egy pár hónapos babával azért mégsem vág neki az ember esőben-ködben-szélben a nagyvilágnak, így ma is itthon ücsörgök, és mert jön az év vége, amikor szeretek visszatekinteni a szép pillanatokra. Ezek a pillanatok nemcsak az elmúlt évből vannak, hanem az elmúlt tízből. Megmelengetik a szívem, valahányszor rájuk gondolok.

    A természetjárásban azt tartom az egyik legcsodálatosabb dolognak, hogy természetes élőhelyükön találkozhatok a vadon élő állatokkal. Nem úgy, mint az állatkertben, ahol a látogató a fontos, neki adják el az élményt, úgy van kialakítva minden, hogy ő jól lásson, közel lehet menni, néha tapizni-simizni is.

    A vadon más. Háttérbe húzódva, csendben szabad csak figyelni az állatokat, mintha ott se lennék. Véletlenül lehet csak beléjük botlani, és minden ilyen találkozás váratlan ajándék. Sosem tudhatom, hogy pontosan mit fogok látni, talán pont nem azt és nem úgy, ahogy arra számítottam. De ha nyitott vagyok, a természet mindig meglep valamivel.

    Óriás teknősbékával úszás Zakynthos szigetén (Görögország)

    Ez évekkel ezelőtt volt, és az egyik első állatos élményünk a Kedvessel. A hazaindulásunk napján még leugrottunk gyorsan úszni egyet a laganasi-öbölbe. Kora reggel volt, a strandon alig lézengett valaki. Úszás közben pedig csatlakozott hozzánk egy Caretta Caretta óriásteknős. A vízfelszínen tempózva hosszú percekig bámultuk a kristálytiszta vízben, amint alattunk úszik. Aztán tovatűnt, de csodás élménnyel hagyott ott minket.

    Verseny a delfinekkel a Monterey-öbölben (Kalifornia, USA)

    monterey_bay_whale_watching_11

    Félnapos bálnalesen voltunk a gazdag tengeri élővilágáról híres Monterey-öbölben. Valóban láttunk bálnát, kétszer is, legjobban mégis a delfinek nyűgöztek le aznap. Akváriumban ugyan láttunk már delfint előtte, de az nem volt ahhoz fogható, mint amikor egy kb. 50 delfinből álló raj úszott versenyt a hajónkkal. Játszottak egymással, ugrándoztak a hajó körül, és még az egyik bálnával is játékba kezdtek, aki ezt egy ideig egykedvűen tűrte, majd méltóságteljesen továbbállt.

    Napozó fókák Half Moon Bay egyik strandján (Kalifornia, USA)

    Half Moon Bay, California, USA

    Igazság szerint a Kaliforniában töltött egy évünk annyi vadonbeli élménnyel ajándékozott meg, amennyiben sem előtte, sem azóta nem volt részünk. Némelyik találkozásnál megilletődtünk kicsit, de utólag nem mondanánk le egyikről sem. Egyet emelnék most ki még közülük, a kedvenc fókalesünket.

    A San Franciscó-hoz közeli Half Moon Bay strandjainál túráztunk, és éppen egy magas partszakaszt másztunk meg, ahonnan lenézve egy kisebb strandra lehetett rálátni. Lemenni azonban nem lehetett, és talán pont ez volt az oka annak, hogy a fókák ezt a helyet választották napozáshoz. Vagy huszan feküdtek ott egymás hegyén-hátán, a nagyobbak inkább csak elterültek, néhány kisebb viszont fészkelődött, átmásztak egymáson (és a morcos felnőtteken), sőt néhányan a vízben is játszottak. Sokáig néztük őket, észrevétlen maradva.

    Hegyi kecskegida gleccsert hódít a mamájával (Montana, USA)

    A Glacier Nemzeti Parkban túrázva nemcsak gleccsereket és hihetetlen színű gleccsertavakat csodálhattunk meg, hanem találkozhattunk kíváncsi, túrabakancsokat lelkesen megrágó mormotákkal, tóban fürdőző jávorszarvasokkal, és bármilyen meredélyt leküzdő hegyi kecskékkel is. Az egyik legkedvesebb jelenetem, ahogy a távolból megfigyelhettem, hogyan segíti végig egy hegyi kecske a kicsinyét az egyik hegyoldalon, aminek meredeksége a függőlegest közelítette. Könnyedén és gond nélkül, természetesen. 😀

    Séta az úszkáló aligátorok felett (Florida, USA)

    Everglades National Park, Florida, USA

    Amikor először olvastam arról, hogy a floridai Everglades Nemzeti Parkban szabadon élnek az aligátorok, kerekre nyílt a szemem. Mégis ki menne aligátorok közé sétálni? Úgy tűnik, én. És ez is azon élményeim egyike volt, ami rádöbbentett arra, hogy a vadon élő állatok általában békén hagyják az embert, ha az nem mászik bele a személyes terükbe. Másrészt arra is, hogy a természetben magadért felelsz. Ez nem egy állatkert, ahol ki van téve a tábla, hogy ne nyúlj be az oroszlánhoz, mert leharapja a kezed.

    Viszont a mocsár fölött sétálni a pallón, miközben lustán úszkálnak, vagy tökéletesen mozdulatlanul lesben állnak alattam az aligátorok, különleges élmény. Mintha egy rövid időre én is része lettem volna valaminek, amit csak természetfilmeken láthat nagyon sok ember.

    Forgalmi dugó a Yellowstone Nemzeti Parkban (Wyoming, USA)

    Bisons in Yellowstone National Park

    A világ legrégebbi nemzeti parkja szintén tele van élő és élettelen csodákkal. Grizzly medvék, jávorszarvasok, mókusok, őzek és farkasok, bölények. Bölénycsordák legelésztek az út mentén, ahogy vezettünk át a parkon. Majd dugóba kerültünk, pedig nem volt baleset, csak egy termetes bölény sétált szépen komótosan az úttest közepén, az őt megelőzni próbáló autókkal pedig bőszen szembefordította a szarvait. Hát, itt ilyen a közlekedési dugó.

    Lundák Látrabjarg szikláinál (Westfjords, Izland)

    Best Photos Of 2017: Puffin

    Izland nyugati fjordjainak legnyugatibb sziklája a kb. 400 méter magas, majdnem 15 kilométer hosszú Látrabjarg. Oldalában tengeri madarak milliói fészkelnek, és túrázóként az egyetlen, bár elég komoly nehézség, hogy a sziklafal meredek, a madarak pedig a leginkább hozzáférhetetlen helyeket kedvelik. Óvatosan a meredély szélére hasalva azonban több lundát is egészen közelről megfigyelhettünk. Ők ezeknek a szikláknak a sztárjai, és nekünk is a kedvenc madaraink lettek, azóta Írországban is kerestük (és meg is találtuk) őket.

    Kenguruk egy új-dél-walesi kempingben (Ausztrália)

    A következő emlék nagyon messze visz. Egy új-dél-walesi hajnalba, Jervis Bay türkiz öblei mellé, amikor félálomban a kemping mosdója felé botorkálva majdnem felbotlottam egy kenguruban. Később egy másik érdeklődve figyelte, amint mindkét hatalmas bőröndünket módszeresen áttúrom, majd kipakolom a kocsi mellé, naptej után kutatva (amiből akárhányat is vettünk, rejtélyesen eltűntek valamerre, csak az itthoni kipakolásnál bukkant elő vagy 3 flakon… hetekig bőröndből élni és öltözködni tartogat kihívásokat 😀 ).

    Ahol koalák lógnak a fákról… (Ausztrália)

    Best Animal Photos Of 2018: Koala

    Ha már a kenguru megvolt, a koala sem maradhat el, pedig velük a mindenfelé előbukkanó kenguruknál sokkal nehezebb a vadonban találkozni. De megérte keresgélni, meg korai sétára indulni a Melbourne-től nem messze fekvő Great Otway Nemzeti Park egyik kempingje mögötti eukaliptusz erdőben, mert rengeteg édesen alvó szőrgombolyagot fedeztünk fel. Az egyikük pedig még ébren is volt (ami a napi 20 órát alvó koaláknál nem kis szó), és egészen alacsonyan eszegetett, sőt, azt is kivárta, hogy tisztes távolból lefényképezzem.

    Búvárkodás a Nagy Korallzátonynál (Ausztrália)

    S egy réges-régi álom, amiből szintén emlék lett azóta… Órákig úszkáltunk a majdnem 30 fokos vízben a Nagy Korallzátonynál, vigyázva, nehogy belerúgjunk véletlen a felszínhez közeli korallokba, miközben a színes halrajokat követtük.

    S akik a legveszélyesebbek…

    A sirály, aki bizony a másodperc törtrésze alatt kikapja a kezedből a szendvicset, amibe épp harapnál bele. A chipmunk, az édes kis csíkos hátú mókus a Chip és Dél című meséből, akinek a harapásával mehetsz az ügyeletre. Valamint egy tehén, akiről úgy tűnik, hogy békésen legel (s minek is félnék egy tehéntől ott, ahol medvék és csörgőkígyók élnek?), de amint úgy érzi, hogy túl közel sétálsz el mellette, patájával kaparni kezdi a földet, s igen barátságtalan tekintettel szegezi szemét a tiédbe. Lassan hátrálsz. Ezúttal megúsztad, s már tudod, a teheneket is komolyan kell venni.

    Nektek milyen csodás, vicces és félelmetes élményeitek vannak vadállatokkal való találkozásokról?

  • Kalifornia csodái: színes hőforrások, fortyogó sárkatlanok és fekete lávamezők

    Kalifornia csodái: színes hőforrások, fortyogó sárkatlanok és fekete lávamezők

    Kalifornia változatos természeti szépségei között az óceántól kezdve a 3000-4000 méteres hósipkás csúcsokon, mamukfenyőkön, legyezőpálmákon, kopár sivatagokon, hatalmas vízeséseken át a számtalan alpesi tóig bármit megtalálunk. Mielőtt megállapítanánk, hogy legalább vulkanikus csodái nincsenek, hiszen az már mégsem volna igazságos, hogy egyetlen államnak ennyi kincs jusson, szólok, hogy de. Mármint talán nem igazságos, de van neki ez is. Bár erről nem sokan tudnak, még az Egyesült Államokon belül sem.

    A Yellowstone Nemzeti Park a vulkanikus nemzeti parkok sztárja Amerikában éppúgy, mint az egész világon. Emiatt könnyen feledésbe merül, hogy nem ő az egyetlen ilyen park az Államokban. Közel sem. De még ha fel is rémlenek egyeseknek a Hawaii-szigetek a vulkanizmus kapcsán, Kalifornia valószínűleg akkor sem.

    Cinder Cone, Lassen Volcanic, California

    Mi is már több mint fél éve éltünk ott, amikor először tudomást szereztünk a Lassen Volcanic Nemzeti Park létezéséről. (És nem azért, mert nem igyekeztünk keresztbe-kasul bejárni ezt a Magyarországnál amúgy majdnem ötször nagyobb területű államot.) De akkor viszont irány a Lassen Volcanic!

    Vagyis, ne olyan hevesen, várni kell kicsit. Bármily hihetetlennek tűnik is az óceán partján uralkodó tél nélküli világból, a több ezer méteres csúcsokat télen bizony Kaliforniában is hó borítja. Mivel települések ilyen magasságban nincsenek, túrázni meg úgysem lehet nyakig érő hóban, így a nemzeti parkok útjainak nagy részét télen nem takarítják. Megvárják, míg elolvad a hó. A Lassen Volcanic Nemzeti Parkban ez június környékén történik meg.

    Boiling Springs Lake, Lassen Volcanic National Park, CA, USA

    De akkor aztán feltárul egy olyan világ, mely egyszerre halott és élettel teli, színes, lenyűgöző és félelmetes. Itt ma is aktív a vulkanizmus. Az év nagy részében hóval borított, 3189 méter magas Lassen csúcs maga is egy szunnyadó vulkán. Legutóbb 1915-ben tört ki.

    A számtalan geotermális jelenség pedig szintén a vulkáni aktivitásra emlékeztet: melegvizű hőforrások, iszapmedencék, fortyogó sárkatlanok. Fumarolák, melyekből 200-900 °C-os vízgőz és gázok törnek a felszínre. Fekete lávamezők. Élénkzöld színű tó, melynek forr a vize.

    Kedvenc geotermális érdekességeket bemutató tanútjaink a bizarr nevű Bumpass Hell és Devil’s Kitchen voltak. A sok rotyogó-fortyogó víz és sár, és az átható záptojásbűz méltán ihlette ezeket a neveket. A kijelölt ösvényről pedig itt tényleg soha de soha nem szabad letérni!

    Cinder Cone, Lassen Volcanic National Park, CA, USA

    Kedvenc vulkánhódító túránk a Cinder Cone szürke hamukúpjának megmászása volt. Ez a vulkán valóban úgy néz ki, ahogy egy hétköznapi ember a vulkánt elképzeli: szürke kúp, a közepén mély kráter, növény rajta egy szál se, és fekete lávamezők ölelik körül. Az 1600-as években tört ki utoljára, azóta valószínűleg végleg kialudt. Nemcsak felmászni lehet rá, de le lehet mászni egészen a kráter legaljáig. Ott meguzsonnáztunk. Elvégre ki tudja, mikor lesz lehetőségünk vulkáni kráterben uzsizni legközelebb. (Nem is volt azóta.)

    A Lassen Volcanic volt életünkben az első vulkanikusan aktív terület, amit meglátogattunk. Le is nyűgözött annak rendje és módja szerint. A Cinder Cone kúpjánál szebb és vulkánabb vulkánt pedig azóta sem láttunk. Csak azt nem értem a mai napig, miért ismerik ilyen kevesen. Hiába, túl sok természeti csoda van Kaliforniában…

  • Kalifornia csodái: legyezőpálma kanyonok és oázisok az indiánok földjén

    Kalifornia csodái: legyezőpálma kanyonok és oázisok az indiánok földjén

    A sivatagok nem tipikus kedvenc helyei az átlag túrázónak. Ahogy azt már Anakin nálam sokkal költőibben kifejtette a Star Wars című kultikus eposzban, a homok mindenhova bemegy, és tök idegesítő. A kis herceg ennél sokkal bölcsebb volt, mondván, a sivatagot az teszi széppé, hogy valahol egy kutat rejt. Vagy oázist. Ezzel egyet kell értsek, különösképpen Dél-Kalifornia csodálatos oázisainak felfedezése után.

    Egy novemberi hosszú hétvégét töltöttünk Palm Springs környékén, ahol az évnek ebben a szakaszában már nem fenyegeti hőguta azt, aki hosszabb túrára merészkedik. Nekünk pedig eltökélt szándékunk volt ezt tenni. Hogy miért érdekelt minket annyira ez a sivatagos vidék?

    Ezek a sivatagok nem teljesen kopárak. Hegyes vidékek között fekvő, inkább kő- mint homoksivatagok, és számtalan kaktusznak és egyéb rejtélyes, tüskés növénynek adnak otthont. Valamint Kalifornia legnagyobb legyezőpálmáinak.

    Indian Canyons, Palm Spring, CA, USA

    Magamban meg kellett állapítanom, hogy korábban egyáltalán nem olyannak képzeltem egy sivatagi gyalogtúrát, hogy mérföldeken keresztül sétálgatunk a kristálytiszta vizű oázis mentén, hatalmas legyezőpálmák árnyékában. De meg kellett állapítanom azt is, hogy ez egyáltalán nincs ellenemre. A sivatag legjobb része az oázis, miért is mennénk akkor máshova? 😀 Végülis, még napszúrást is lehet kapni így is, ez szintén bebizonyosodott.

    De azért aki rá akar találni, annak jó helyen kell keresni. A sivatag valóban nagy és valóban kopár. A Palm Springstől nem messze fekvő Agua Caliente indiánok földjén azonban több legyezőpálmákkal szegélyezett, kellemes kis oázis is található, melyeket összefoglalóan Indian Canyons néven emlegetnek.

    Palm Canyon Trail, Indian Canyons

    A belépés erre a területre a napra szóló belépődíj megváltása után lehetséges. Cserébe azonban kapunk térképet is, és tágas, mosdókkal és uzsonnázó padokkal felszerelt parkoló vár ott, ahonnan a túraösvények indulnak. A rövidebb, könnyedebb sétákra vágyók az Andreas Canyon-t és a Murray Canyon-t fedezhetik fel, edzettebb és kalandvágyóbb túrázók pedig a Palm Canyon-t, ami “A Kanyon”. Mi pedig mindegyiket. 🙂

  • Kalifornia csodái: a világ legnagyobb fái a Sierra Nevadában

    Kalifornia csodái: a világ legnagyobb fái a Sierra Nevadában

    Meséltem már Kalifornia hatalmas parti mamutfenyőiről, melyek a világ legmagasabb fái. De ez Kaliforniának nem elég. Ő a világ legnagyobb fáinak címét is elcsaklizza, mégpedig egy másik, kizárólag itt őshonos mamutfenyő fajta, a hegyi mamutfenyő segítségével.

    A hegyi mamutfenyők nem nőnek annyira magasra, mint parti társaik, viszont hosszabb életűek, és a törzsük térfogata alapján bizony ők a nagyobbak is. Otthonuk a Sierra Nevada hegységben van, főként a róluk elnevezett Sequoia Nemzeti Park területén. (Angolban jobban különbözik a két faj neve, a parti mamutfenyő a redwood, hegyi társa a sequoia.)

    Sequoia National Park, California

    Leghíresebb képviselőjük pedig General Sherman, az 1487 köbméteres mamutfenyő, aki a világ legnagyobb fája. Hogy segítsek egy kicsit érzékeltetni ezt a méretet, képzeld el a törzsét vízzel megtöltve. Na, ebből a vízmennyiségből kb. 27 éven át minden nap megfürödhetnél.

    Gigantikus méretük mellett igazi túlélők is ezek a fák. Vöröses színű törzsük rendkívül ellenálló, nemcsak a rovarok és betegségek, de még a tűz ellen is. Sőt, szükségük van a kisebb erdőtüzekre a túléléshez. Egyrészt a tűz szépen elpusztít mindenki mást körülöttük, aki tápanyagot szívna el előlük a talajból, másrészt a tobozaik hőre nyílnak, így erdőtűz nélkül szaporodni sem tudnak.

    Sequoia National Park, CA, USA

    Ez akkor derült ki, mikor az amerikaiak nagy buzgón minden erdőtüzet megfékeztek, ám idővel feltűnt nekik, hogy nem nőnek mamutfenyő csemeték. Hát, a pokolba vezető út is, mint tudjuk… Szóval a jószándék nem elég. Okosan kell a természetet óvni.

    A hegyi mamutfenyők akár a 3000 évet is megérhetik, és remek ellenálló- meg regenerálódó képességüknek köszönhetően ezt a gyakorlatban jó páran meg is teszik közülük. Sőt, a törzsük még a haláluk után sem korhad. Játékos kedvű természetjárók házikót is faragtak kidőlt mamutfenyő belsejéből, valamint néhány kidőlt törzsbe alagutat vájtak, amin autóval hajhatnak keresztül az ámuldozó turisták.

    A Sequoia Nemzeti Park területén számos tanösvény, kilátópont és turistaút várja a kíváncsi felfedezőket. A legnagyobb mamutfenyők pedig kiépített, akadálymentes sétányon is elérhetők.

  • Kalifornia csodái: Redwood Nemzeti Park, a világ legmagasabb fáinak otthona

    Kalifornia csodái: Redwood Nemzeti Park, a világ legmagasabb fáinak otthona

    Kalifornia számos természeti rekord büszke tulajdonosa, ezek közé tartozik a világ legmagasabb fájának birtoklása is. Észak-Kalifornia Redwood Nemzeti Parkja ad ugyanis otthont a világ legmagasabb ismert élő fájának: Hyperion, a parti mamutfenyő 115.61 méter magas.

    Azért a nemzeti park többi mamutfenyője is igen tekintélyesen tornyosul az ember fölé. Nekem kifejezetten olyan érzésem volt az erdőbe lépve, mintha hirtelen a dínók korába kerültem volna vissza, óriás fák és óriás páfrányok közé. (Fun fact: a Jurassic Park egyes részeit ebben a parkban forgatták.)

    Redwood National Park, CA, USA

    A mamutfenyők erdeje hatalmas, csendes, fenséges. Nagyon szerettem itt túrázni, sőt az északi erdők San Francisco közeli “kistestvéreiben” is. Mindig olyan érzésem volt, mintha a természet ősi, rejtett szentélyébe léptem volna, ahol a vastag moha még a lépteim és a lélegzetem neszét is elnyeli. És valóban, a legidősebb fák 1000-1500 évesek.

    Nem nőnek sehol máshol a világon, csak itt, a kaliforniai partvidéken, és még itt is csak egy szűken behatárolt sávban. Mivel szeretik a nedvességet, élőhelyük határa ott húzódik, ameddig a kaliforniai partokon oly gyakori köd elér. Ez egy kb. 40 km széles sáv.

    Kemény és ellenálló faanyaguk miatt azonban az itt élő telepesek az idők során igencsak megritkították az egykor sok száz kilométeres hosszanti sávban elterülő erdőket. A fennmaradt erdők ma már védettséget élveznek.

    Redwood National Park, CA, USA

    A Redwood Nemzeti Park számtalan rövidebb és hosszabb túraútvonalat rejt, és az ősi erdő, az óceánpart, a mohos sziklák közt zubogó vízesések bárkit könnyen rabul ejtenek. Engem biztosan. Annak ellenére is, hogy az egyik nap totálisan eláztunk, a legutolsó darabka rajtunk levő ruháig.

    Ha pedig a sok túrában elfáradtunk, akad a közelben autós attrakció is (Amerikában vagyunk, elvégre): az Avenue of the Giants egy 32 mérföldes műút, mely a mamutfenyők erdejének kellős közepében vezet. Döbbenet látni, hogy eltörpülnek a böhöm terepjárók ezeknek a csendes óriásoknak az árnyékában.

  • Kalifornia csodái: Halál völgye, a világ legmelegebb helye

    Kalifornia csodái: Halál völgye, a világ legmelegebb helye

    Kaliforniáról talán mindenkinek a napsütötte óceánpart és az azt benépesítő szörfösök az első gondolata. Pedig bizony, sivatagai is vannak, nem is egy. A leghíresebb és legmelegebb közülük azonban kétségkívül a bizarr nevű Halál völgye.

    A név magyarázatát nem sokat kutattam, elég egyértelmű, milyen nehezen küzd meg egy ilyen hellyel bármiféle élet. Itt mérték ugyanis a valaha volt legmagasabb megbízhatóan megállapított hőmérsékletet a Földön: 56.7 °C-ot (134 °F). Idén júliusban pedig újabb rekordot söpört be a hely: 42.3 °C-os (108 °F) átlaghőmérséklettel a “valaha volt legmelegebb hónap a Földön” címet is elnyerte.

    Death Valley National Park, CA, USA

    Az átlagos nyári napokról még annyi megjegyzésem lenne, hogy nem érdemes ilyenkorra időzíteni a látogatást, ugyanis az emberi szervezet sem ezen körülmények elviselésére lett optimalizálva. Attól semmi esetre sem kell félnünk, hogy tavaszi vagy őszi látogatás alkalmával ne tapasztalhatnánk meg az extrém hőséget. Ezt személyes tapasztalat alapján is megerősíthetem.

    A hihetetlen meleggel hihetetlen szárazság is párosul. Ezen a helyen nem azért nem izzadtam, mert nem elég magas a hőmérséklet hozzá, hanem mert minden csepp izzadtságom elpárolgott. Ezzel szemben egy liter vizet lazán megittam egy könnyed, egyenes terepen való 20 perces séta alatt. S a légkondis kocsiba beszállva volt csak képes a szervezetem izzadni is.

    Ha már itt tartunk, a látogatás ajánlott módja: autóval végigvezetni a 14000 négyzetkilométeren elterülő nemzeti parkon, a megjelölt kilátópontokban megállni, kiszállni, sétálni kicsit, és rengeteg vizet inni. Még annál is több vizet inni – sajnos előfordulnak kiszáradással kapcsolatos rosszullétek, sőt halálesetek is minden évben.

    Death Valley National Park, CA, USA

    A kötelességtudó ijesztgetés után azonban hadd mondjam el azt is, hogy ez nemcsak egy üres, mindenhol egyforma sivatag. Sosem hittem volna, hogy egy élettelennek tűnő helyen is van élet, és a sivatagnak ennyiféle arca van.

    A Halál völgye igen sokat megmutat ebből: a Zabriskie Point színes, holdbéli tájra emlékeztető dombjai, a Mesquite Flat homokdűnéi és a Badwater Basin sósivataga örökre az emlékezetembe vésődtek, és a maguk nemében páratlanok a világon. Egyébként a Badwater Basin a legalacsonyabb és a legforróbb pontja a Halál völgyének. 85 méterrel van a tengerszint alatt, és csak azért nem tölti fel víz, mert itt nincs víz. Sehol.

    De bármily hihetetlen, néhány kiadós téli eső után még ez a kietlen, kegyetlen hely is ki tud virágozni egy rövid időre. Ezt még nagyon szeretném látni egyszer.

  • Kalifornia csodái: Yosemite-vízesés, a világ ötödik legmagasabbja

    Kalifornia csodái: Yosemite-vízesés, a világ ötödik legmagasabbja

    Kalifornia nemcsak az örök napsütés, de a változatos természeti csodák és rekordok földje is. Ott van mindjárt a Yosemite Nemzeti Park, az egész Egyesült Államok egyik legnépszerűbb és legikonikusabb nemzeti parkja, mely a világ ötödik legmagasabb vízesésének ad otthont. Már amikor az éppen méltóztatik létezni.

    A három részből álló, 739 méter magas Yosemite-vízesés ugyanis egy időszakos csoda. Mivel vizét a hóolvadás táplálja, így május-júniusban van ereje és szépsége teljében, augusztusra pedig szinte teljesen eltűnik. Én először egy augusztusi napon pillantottam meg – vagyis pillantottam volna meg, ha lett volna mit. A nedves sziklafalon csordogáló néhány erecske ugyanis a legnagyobb jóakarattal sem volt vízesésnek nevezhető.

    Yosemite National Park, California, USA

    Persze, tudtam én, hogy az augusztus nem a legideálisabb időszak a látogatásra, de mégsem gondoltam, hogy egy ekkora vízesés csak úgy eltűnhet teljesen. Hát, márpedig de. Még szerencse, hogy egy teljes évet töltöttem Kaliforniában, mert ezek után természetesen újból felkerestem a Yosemite-vízesést május végén. Ekkor már nagyon is létezett. Dübörgő hangja betöltötte az egész völgyet, és nehezen lehetett a Yosemite-völgyben olyan pontra tévedni, ahonnan ne lett volna látható.

    Íme a különbség – augusztus és május:

    Yosemite Falls, Yosemite National Park, CA, USA

    Megtaláltam az óriást, amit kerestem. De közel sem ő az egyetlen szépség a vidéken. A Yosemite-völgy ugyanis nyolc hatalmas, gyönyörű vízesésnek ad otthont. Legmagasabb köztük az előbb említett, a legkisebb pedig a 96 méteres Vernal Fall. Szegény. 🙂

    Ezt a helyet nem felejti el egyhamar, aki valaha látta. Aki pedig olyan szerelmes a vízesésekbe, mint én, az örökre bolondja lesz.

  • Kaliforniai álom, az enyém

    Kaliforniai álom, az enyém

    Vannak időszakok, melyek hegycsúcsként törnek az ég felé a mindennapokból. Megkövültek az időben, és annak múlásával nemhogy elhalványulnának, hanem épphogy egyre mélyebb a valóságuk, nagyobb a súlyuk, erősebbek a színeik, kontúrjaik. Beépültek a személyiségbe, tartópillérekké váltak. Nehéz beszélni róluk, nehéz pontosan megfogalmazni, miben áll a jelentőségük. Mert mindenben.

    Nekem ilyen évem volt az, amit Kaliforniában töltöttem ösztöndíjasként a Kedvessel, közvetlenül az egyetem befejezése után. Megkísérlem a lehetetlent: megfogalmazni, mit jelent az az év számomra, vagy ahogyan gondolatban emlegetem, mit jelent Kalifornia számomra. Mert a kettő egybeforrt bennem.

    Kalifornia az óceán végtelenségét, vadságát, erejét jelenti. Az örökös napsütést. A sós szelet, az alattam puha dunnaként elterülő ködöt, a hullámok soha véget nem érő moraját. A szabadságot. A mamutfenyők felérhetetlen méltóságát és ősi csendjét. A nyugalmat. A Sierra Nevada hófehér, kopár szikláit. A mélykék alpesi tavakon csillanó napfényt. A Yosemite vízeséseit. A kalandot. Képtelenül sok levezetett mérföldet és végigtalpalt túrát. Élményeket. A folytonos változásban megtalált állandóságot.

    Santa Monica Beach, CA, USA

    A nap által felperzselt barna füvet. A vakítóan naracssárga, februári pipacsokat. Az oroszlánfókák ugatását a móló felől. San Francisco dimbes-dombos utcáit. A mindig szél ostromolta, időnként ködbe burkolózó nagy, piros hidat. A kikötő nyüzsgését. A kertvárosok lusta egyformaságát. A szinte hanyagságot súroló nagyvonalúságot és előítéletnélküliséget. A mosolyokat. Kalifornia lakóinak gyerekes büszkeségét rajongva szeretett otthonuk iránt.

    Jelenti még az új kezdetet is. Lendületet, lobogást. Az álmokat, a konok reményt, mely mintha az óceánról fújó friss szélből jönne, áthatva mindent, ami él és mozog. Az elhagyatottságot és az újra meglelt biztonságot. Kettőnket, az ismeretlenben egymásba kapaszkodva. Ezen az idegen, napfényes, messzi földön nem voltak ott a megszokott keretek és elvárások, szabad voltam rá, hogy bárki legyek. Olyan otthonommá vált, mint soha más hely előtte. Pedig itt éltem a legkevesebbet mind közül. Egyetlen évet csak.

    Mégis a mai napig otthonom. Ez nem azon múlik, hol élek épp. Ez a Kalifornia, éppen ez és éppen így, valójában mindig is csak bennem és számomra létezett. Nem köti hely és idő. Nem veheti el tőlem senki, amíg lobog az a tűz, amit táplál bennem.