Címke: kortárs

Második regényem Závada Páltól. A Jadviga párnája elég magasra tette a mércét, a Milota odáig nem ért fel. A forma hasonló egyébként, váltakozva olvassuk két ember naplóját – illetve Milota György esetében a magnóra mondott visszaemlékezései és gondolatai írott változatát, de lényegét tekintve ez is naplónak fogható fel. Závada Pál mesterien bánik ezzel a formával, több szereplő lelkének a mélyébe bepillantást enged rajta keresztül, valamint több nézőpontból láttat.

A Milotában a két főszereplő Milota György és Erka. Kettejük bonyolult viszonyát is ezek a naplószerű feljegyzések tárják fel. Ezen felül pedig Milota György visszaemlékezései bemutatják még a rendszerváltás előtti Magyarországot is, ahol kiskapukon és régi jó ismerősökön keresztül át vezetett út a boldogulás felé. Nos, Milotánál ellenszenvesebb regényhős kevés van. Pedig érdekes módon nem is gonosz, legalábbis nem tudatosan. De hát van olyan ember, aki tudatosan gonosz?

Milota Gyurka bácsi az a fajta bántalmazó, aki maga lepődne meg a legjobban ezen a minősítésen. Meglepődése pedig őszinte lenne. Nagyhangú és nemtörődöm önzése ugyanis képtelenné teszi arra, hogy bárki mást is észrevegyen önmagán kívül, nemhogy tekintettel lenne az érzéseikre, vagy megértené őket. Hiszen ő nem akar bántani senkit, igazán nem tehet róla, ha mások túl érzékenyek. Igazság csak egy van, az övé. Ennek a csúcsa a kazettára mondott élettörténet és életbölcsességek – amit ő örökül hagy, de kinek is? Mert a fia biztosan nem kíváncsi rá, a felesége szintúgy, a lányát pedig, akit talán leginkább érdekelne, ő maga űzi öngyilkosságba. Mely tényekből egyiket sem ismeri fel, természetesen.

Időnként unalmasnak találtam Gyurka bácsi eszmefuttatásait. Összehord hetet-havat, de se füle, se farka – hogy szépen fejezzem ki magam. Persze, ő ilyen, s nem veszi észre magát, többek között ezt akarta átadni a regény. “Na most ide figyelj, Samukám! Tudod te, mi az, hogy diszkréció? Hogy tartod a szádat, és beszorzod tízzel, na, az.” Hantázó, bratyizó, ügyeskedő ember Gyurka bácsi, nagy hangon dalol borozgatás közben, mindenre van egy jó sztorija. Távolabbi ismerősei szemében kellemes embernek tűnik, talpraesettnek, kedélyesnek. Csak a közeli hozzátartozói szenvednek tőle. Figurájában a legfájóbb éppen az, hogy nagyon is átlagos, nagyon is valóságos.

S ott van még Erka. A szerető. Nem Gyurka bácsi szeretője, hanem a fiáé. Jaj, de szeretnék egyszer már egy olyan regényt olvasni, amiben a szerető nem megy tönkre teljesen a hosszú éveken át tartó őrlődésben, hanem összeszedi erejét és kitör – a férfival vagy nélküle. Van ilyen is?

Napló, három szerző tollából. A férj, a feleség és a gyermek – feleség és szerető közös gyermeke. Ami pedig kibontakozik előttünk, az egyszerre családregény és a hanyatlás regénye. A szereplők titkokkal, öncsalásokkal terhelt élete saját magukat és egymással való kapcsolataikat is rombolja. De sem élethazugságaikból, sem szenvedélyeiktől nem tudnak menekülni.

Kedves Ondris,

Neked az a bűnöd, hogy olyan együgyű vagy. Megálmodod az életed, amint folydogál a maga békésen boldog, kiszámítható medrében, majd hozol bele egy ragyogó, különleges nőt, aki hol démon, hol istennő a szemedben. Megpróbálod egyszerű vágyaidhoz formálni őt, s nem érted, miért nem sikerül, hiszen te oly kevéssel beérnéd. Nem érted, hogy ő nem éri be, ő másra, többre vágyna. Hagyod, hogy iránta való szenvedélyed rángasson. Felváltva erőszakoskodsz, majd megalázkodsz, de a szerelmet, az oly nagyon áhított boldog családi idillt egyikkel sem éred el. Észre kellett volna venned, ez a nő se nem való hozzád, se nem szerelmes beléd. Egyedül csak te akartad kezdettől fogva őt ebbe a szerelembe belekényszeríteni, s bár neked nem sikerült, az élet megtette helyetted. De kinek lett ez jó?

Jadviga,

Magad sem tudtad, mit vársz az élettől. Igaz, nem is kérdezett téged erről senki. Nyelveket beszéltél, utazni és társaságba járni vágytál, ehelyett elkerültél egy kis szlovák faluba gazdasszonynak. Férjed és szeretőd közt hánykódva egyikhez sem voltál hű, egyik mellett sem találtad a helyed. Önmagadat még kevésbé. Elhitted néha tényleg, hogy bele tudsz bújni a jó feleség és jó anya szerepébe? Te leginkább szabadságra vágytál volna, de nem olyan korba és körülmények közé születtél, hogy ez megadasson neked.

Miso,

Szerencsétlen, elhanyagolt kisfiú. Nem egész családba születtél, a pusztulás szilánkjai ártatlanul sebeztek téged. Te csak két szülőre vágytál volna, akik szeretik egymást és téged. Ők egyikre sem voltak képesek. Mégsem segít rajtad, ha örökre beleragadsz az áldozat szerepébe, és őket hibáztatod mindenért. Házasságuk felett egyébként sem tiszted ítéletet mondani, feléd szülőként voltak kötelességeik. Észre kellene idővel venned azt is, hogy olyasvalakin kérsz számon apai érzelmeket, aki nem az apád, akit a te léted élete kudarcával szembesít. S attól a másiktól, aki vér szerint apád, miért nem vársz semmit? Sajnáltatnád magad, de nincs, aki sajnáljon.

Hogyan is ítélhetne rólatok bárki? Egymásnak is éppúgy hazudtatok, mint önmagatoknak. Hazugságba pedig az menekül, aki az igazságot nem bírja el.