Második regényem Závada Páltól. A Jadviga párnája elég magasra tette a mércét, a Milota odáig nem ért fel. A forma hasonló egyébként, váltakozva olvassuk két ember naplóját – illetve Milota György esetében a magnóra mondott visszaemlékezései és gondolatai írott változatát, de lényegét tekintve ez is naplónak fogható fel. Závada Pál mesterien bánik ezzel a formával, több szereplő lelkének a mélyébe bepillantást enged rajta keresztül, valamint több nézőpontból láttat.
A Milotában a két főszereplő Milota György és Erka. Kettejük bonyolult viszonyát is ezek a naplószerű feljegyzések tárják fel. Ezen felül pedig Milota György visszaemlékezései bemutatják még a rendszerváltás előtti Magyarországot is, ahol kiskapukon és régi jó ismerősökön keresztül át vezetett út a boldogulás felé. Nos, Milotánál ellenszenvesebb regényhős kevés van. Pedig érdekes módon nem is gonosz, legalábbis nem tudatosan. De hát van olyan ember, aki tudatosan gonosz?
Milota Gyurka bácsi az a fajta bántalmazó, aki maga lepődne meg a legjobban ezen a minősítésen. Meglepődése pedig őszinte lenne. Nagyhangú és nemtörődöm önzése ugyanis képtelenné teszi arra, hogy bárki mást is észrevegyen önmagán kívül, nemhogy tekintettel lenne az érzéseikre, vagy megértené őket. Hiszen ő nem akar bántani senkit, igazán nem tehet róla, ha mások túl érzékenyek. Igazság csak egy van, az övé. Ennek a csúcsa a kazettára mondott élettörténet és életbölcsességek – amit ő örökül hagy, de kinek is? Mert a fia biztosan nem kíváncsi rá, a felesége szintúgy, a lányát pedig, akit talán leginkább érdekelne, ő maga űzi öngyilkosságba. Mely tényekből egyiket sem ismeri fel, természetesen.
Időnként unalmasnak találtam Gyurka bácsi eszmefuttatásait. Összehord hetet-havat, de se füle, se farka – hogy szépen fejezzem ki magam. Persze, ő ilyen, s nem veszi észre magát, többek között ezt akarta átadni a regény. “Na most ide figyelj, Samukám! Tudod te, mi az, hogy diszkréció? Hogy tartod a szádat, és beszorzod tízzel, na, az.” Hantázó, bratyizó, ügyeskedő ember Gyurka bácsi, nagy hangon dalol borozgatás közben, mindenre van egy jó sztorija. Távolabbi ismerősei szemében kellemes embernek tűnik, talpraesettnek, kedélyesnek. Csak a közeli hozzátartozói szenvednek tőle. Figurájában a legfájóbb éppen az, hogy nagyon is átlagos, nagyon is valóságos.
S ott van még Erka. A szerető. Nem Gyurka bácsi szeretője, hanem a fiáé. Jaj, de szeretnék egyszer már egy olyan regényt olvasni, amiben a szerető nem megy tönkre teljesen a hosszú éveken át tartó őrlődésben, hanem összeszedi erejét és kitör – a férfival vagy nélküle. Van ilyen is?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
