Memoárt annak érdemes írni, akinek az élete is érdekes, és a személye is. Egy amerikai First Lady pont ilyen ember. Az első afroamerikai First Lady pedig különösképpen. Az általa írt memoár számtalan lehetőséget rejt magában, és Michelle Obama Így lettem című könyve ezeket mind remekül ki is aknázza.
Kit ne érdekelne, hogyan él egy First Lady? Hogyan lehet a magánéletet, a gyereknevelést, a házasságot összeegyeztetni azzal, hogy valaki az Amerikai Egyesült Államok elnökének a felesége? Különben is, ki ő? Kik ők? Mert bizony, az érdeklődés nemcsak Michelle-nek szól, a férjének is. Az emberek személyesebb képet szeretnének kapni Barack Obama elnökről.
Michelle Obama pedig úgy mesél magáról, hogy közben a legtermészetesebb módon magukról is mesél. A memoárja nemcsak arról szól, milyen First Lady-nek lenni, hanem arról is, milyen dolgozó nőnek, feleségnek, anyának és feketének lenni – Chicagóban, iskolapadban, multinál, nonprofit szervezetnél vagy a Fehér Házban. Pályaválasztástól család-munka egyensúlyon át közéleti szerepvállalásig számos elgondolkodtató témát felvet és körbejár, mellétéve azt a személyességet, ami közel hozza és értékes tapasztalatokkal tölti meg ezeket a témákat.
Szóval ki ez a nő?
Az Így lettem egy átlagos nőről szól, aki nyolc évre különleges szerepbe került. Egy fekete kislányról, aki Chicago kevésbé jó hírű környékén nő fel, nagynénje szerény családi házának felső szintjén, de olyan szülők gyerekeként, akik semmilyen áldozatot nem sajnálnak, hogy fiuk és lányuk többre vihessék az életben náluk.
A kis Michelle élete első zongorafellépésén nem találja a billentyűket, mert korábban csak egy ütött-kopott zongorán gyakorolt, melynek egyes billentyűit a kopások alapján különböztette meg, és nem tud mit kezdeni egy zongorával, melynek minden billentyűje egyforma. És bár később a Princetonon és a Harvardon végzi tanulmányait, sosem feledkezik meg arról, honnan jött.
A visszaemlékezésből egy törekvő kislány képe bontakozik ki előttünk, aki intelligens, sikeres nővé válik. Láthatjuk, ahogy szülei és tanárai támogatásának és saját erőfeszítéseinek köszönhetően megtalálja saját útját és hangját, azt a karriert, amit szívügyének is érez, és azt a férfit, akivel egyenlő társak.
Majd az a bizonyos férfi, Barack Obama politikai karrierje felforgat mindent, feleségének és gyerekeinek életét legelőször. Michelle-nek újra meg kell találnia, ki ő és milyen úton akar járni, ezúttal mint az Egyesült Államok első afroamerikai First Lady-je.
Ami legjobban tetszett: a dilemmák
Michelle nemcsak az életútját, hanem annak egyes állomásaihoz kötődő dilemmáit is megosztja velünk. Talán ezt szerettem a könyvben a legjobban, és ez érezteti leginkább azt is, hogy elsősorban emberek vagyunk – meg nők, barátok, anyák, társak -, csak az egyikünk First Lady, a többség nem, de attól még rengeteg kérdés mindannyiunkkal szembejön az életünk során.
Nem sorolom fel mindet, pedig nagy a kísértés, de csak a kíváncsiságotokat szeretném felpiszkálni. Szóval.
Mihez kezdjen egy lány, akinek a szülei rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy elvégezhesse az egyetemet, de diplomázás után pár évvel rádöbben, hogy választott szakmája nem neki való, nem erre vágyott?
Társunk ambícióinak támogatásáért adjuk fel a karriert, amit szeretünk? Mihez kezdjen valaki, aki sikeres, saját életét kézben tartó nőből hirtelen reprezentatív feleségszerepbe kerül?
Hogyan lehet normális életre nevelni két kislányt, akik a Fehér Házban laknak, és minden lépésüket a titkosszolgálat emberei vigyázzák?
Megéri közügyekre áldozni az időt a család helyett? Kampányolni, távol lenni, más emberek ügyeivel törődni a saját gyerekeink napi gondjai helyett?
Hogyan lehet a mindennapos, gyakran túlzott és irritáló rivaldafényt jó ügyek előmozdítására használni? Hogyan lehet megóvni tőle a gyerekünket, aki ezt nem választotta, sőt, még fel sem fogja igazán?
Michelle Obama intelligensen, több oldalról járja körbe ezeket a kérdéseket, miközben számos szórakoztató, aranyos jelenetet is megoszt az életükből. Nem titkolja, mennyire ellenezte, hogy a férje politikai pályára lépjen, mennyire sok áldozatot jelentett ez neki és a gyerekeiknek, és mégis hogyan próbálta a férje erőfeszítéseit támogatni, miközben ő maga nem tudott a politika világával megbarátkozni sosem. (Ezt, mondjuk, nem csodálom.)
A személyiség ereje adja egy memoár erejét
Michelle Obama nem tipikus First Lady. Nemcsak azért, mert előtte minden First Lady fehér volt, hanem azért is, mert nem elégedett meg a protokolláris feladatokkal, értelmes munkát, saját projekteket keresett és talált is magának a férje elnöksége alatt. Úgy tett az emberek, különösen a gyerekek, a nők és a kisebbségek ügyeiért, hogy közben nem lépett politikai porondra.
Számomra pozitív volt, hogy a politikai események viszonylag háttérben maradtak a könyvben, másról, többről szólt. Ugyanakkor se meglepőnek, se túlzónak nem tartom, hogy Michelle szemében a férje a kivétel a politikusok közt, sem azt, hogy egy-két őszinte megjegyzést beszúr a végén az őket követő Donald Trumpról.
Memoárjában úgy tud mélyre menni, hogy közben nem tereget ki mindent. Nem azoknak való, akik pletykára éhesek, hanem azoknak, akik kíváncsiak egy tanulságos életútra, a mögötte megbúvó kétségekre és kérdésekre. Végül pedig, és nagyon nem utolsó sorban, Michelle Obama érdekes, erős és inspiráló nő, akire érdemes figyelni, nem a férje miatt, hanem önjogán. Ez nagyon átjön, és ettől lesz ez a memoár letehetetlen.
(Oké, én kénytelen voltam időnként letenni, egy 11 hónapos kis örökmozgó mellett, aki folyton akar tőlem valamit, ez nem megy másként. Igen, rákenem. Ezt is.)
