Márai kicsit olyan, mint a méreg. Annak való, aki már amúgy is kiábrándult, mert ha az ember egyszer megtud valamit, az visszafordíthatatlan, akkor már nem lehet nem tudni. Fanyar keserűség keveredik gyönyörű mélységekkel, és majdnem kimondja a kimondhatatlant. Ez a majdnem a művészet.
Ő maga is figyelmeztet Füves könyvében: “Fontold meg, mielőtt kézbe veszel és olvasni kezdesz egy könyvet – legalább úgy fontold meg, mint mikor bizalommal kezet adsz egy embernek. Mert a könyvnek lelked figyelmét adod egy időre; s nagyon sok ez, mert az élet rövid és lelked csak a tied.”
Ugyanakkor egy Márai-könyv semmi olyan veszélyt nem rejt, ami az életben ne lenne ott egyébként is. Ha fáj, akkor az élet fáj.
Nehéz volt mindössze néhány idézetre szűkíteni a kedvenceimet tőle, és ha újraolvasnám még egy-két könyvét, csak tovább nehezíteném a saját dolgom. Persze, ettől még meg fogom tenni.
* * * *
Az igazi
„Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös.” (Az igazi)
„A bűn nemcsak az, amit megteszünk. Bűn az is, amit szeretnénk, de nem vagyunk hozzá elég erősek.” (Az igazi)
„Az ember törődjön bele, hogy nem bír el valamit, szüksége van bódítószerekre, s fizesse meg e szerek árát.” (Az igazi)
Válás Budán
„Talán még nem is tudod… nem tudhatod, hogy senkin nem lehet segíteni. Nincs nehezebb, mint segíteni valakinek. Csak azt látod, hogy egy ember, aki kedves vagy fontos neked, vesztébe rohan, érdekei ellen él, eszeveszetten vagy szomorúan, kínlódva, rogyadozva, már alig bírja, már összeroskad… s odasietsz, szeretnél segíteni, s egyszerre megtudod, hogy nem lehet. Gyönge vagy hozzá? Nem vagy elég jó? Elég őszinte? Elég önzetlen, eléggé lángoló, eléggé alázatos? Igen, soha nem vagyunk eléggé olyanok…” (Válás Budán)
Egy polgár vallomásai
„„Boldog” ember nem alkot; a boldog ember egyszerűen boldog.” (Egy polgár vallomásai)
„Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére leszünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni, s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk.” (Egy polgár vallomásai)
„Az ember valahogy az anyanyelvén álmodik arról, akit szeret.” (Egy polgár vallomásai)
„Aki fél, az kiabál. Ezért, gyorsan, írni kezdtem félelmemben.” (Egy polgár vallomásai)
„Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre.” (Egy polgár vallomásai)
„Mindennek „formát” keresett, s kétségbe ejtette, hogy az élet nem tűri a formákat, mindenen túlárad, s egyetlen formátlan zűrzavar, amelynek a halál ad csak valamelyes laza, gyászszegélyes keretet.” (Egy polgár vallomásai)
„Egy napon útra kel a lélek, s a világ csak zavar. Szándéktalanul, készületlenül, akaratlanul olyan expedíciókra indulunk, melyekhez odamérve egy indiai út hétvégi, filléres kirándulásnak tetszik.” (Egy polgár vallomásai)
„Nem térek haza a tékozló fiú módjára, de nincs is senkim, aki megbocsátana és borjúkat vágna le tiszteletemre.” (Egy polgár vallomásai)
Olvass friss írásokat és könyvajánlókat tőlem hírlevél formában: iratkozz fel a Substack hírlevelemre itt.
Föld! Föld!
„Mindig voltak vallásalapítók, akik elhitették az emberekkel, hogy Isten a maga képére teremtette őket, és nem vallották meg, hogy a valóságban az ember teremtette a maga képére az Istent.” (Föld! Föld!)
„Párizs sötét volt és didergett. Mindenki vérfagyasztóan udvarias volt. Mintha mindenki állandóan, kényszeredetten másról beszélne. Mindenki bizonygatta, hogy ártatlan és győzött. A valóságról – hogy Európa, egészében, elvesztette a háborút, nincs többé győztes Európa – lehetőleg nem beszélt senki.” (Föld! Föld!)
„Nem volt kit visszavárni, mert az az egy, akire a pokol tornácán is gondoltak, akit a gyehennából is visszavártak, nem jött többé vissza, elpusztult a pokoljárás labirintjei között… Elpusztult akkor is, ha testi valóságában megmenekült. Mert aki túlélte a poklot és visszajött, már nem volt az, akit visszavártak.” (Föld! Föld!)
„A kitárt kar később – sokszor – lehanyatlott, mert egészen közeli családtagok, igen, szerelmesek és barátok megdöbbenten, néha felháborodottan, néha iszonyodva gyanították és neszelték, hogy a másik nem gyűlöli eléggé azt, amit ők gyűlölnek. A magánélet és a társas élet nagy vizsgapillanataiban ez a buktatókérdés: „Gyűlölöd, amit én gyűlölök, vagy közömbös és elnéző vagy?…” És ha valaki nem gyűlöl eléggé, azt meggyűlölik. ” (Föld! Föld!)
„Amikor a nép megértette, hogy az idegen hatalom nemcsak anyagi javakat zsákmányol, hanem emberi jogokat is, bekövetkezett a hihetetlen: egy nép elment az öngyilkosság meredélyének határára, a forradalomba, puszta öklével ment tankok és géppisztolyok ellen, mert megértette, hogy az emberségét, a szellemét, a jellemét, a személyiségét akarják elpusztítani. Erre akkor, 1945-ben a ködös januári hetekben, nem gondolt senki. Az oroszok sem.” (Föld! Föld!)
„Sokak számára, a nácik üldözöttjei számára, ez a fiatal orosz egyféle felszabadulást is hozott, menekülést a náci terror elől. De szabadságot nem hozhatott, mert az neki sincs. Ezt akkor még nem tudták mindenütt.” (Föld! Föld!)
„A nácik végül – „szerényen” – beérték azzal, hogy fizikailag megsemmisítették áldozataikat. A kommunisták többet és mást akartak: követelték, hogy az áldozat maradjon életben és ünnepelje azt a rendszert, amely elpusztítja az áldozatban az emberi öntudatot, az önbecsülést.” (Föld! Föld!)
„Nem könnyű eldönteni, mi az igazság a pék perében? És az írók, vesesebészek, a cipőfelsőrész-készítők perében, akik túléltek egy vesztes háborút? Lehet, hogy mindenki bűnös, az egész emberiség. Ezért legokosabb győzni, mert aki győz, szobrot kap. Aki veszít, azt felakasztják vagy elviszik Jekatyerinburgba.” (Föld! Föld!)
„Aztán megértettem, hogy olyan országban élek, ahol nemcsak a szabad beszéd és írás tilos, hanem a szabad hallgatás is. A kommunisták, más egyéb sürgős tennivalóik közepette, kezdettek figyelni azokra az írókra, akik – kényszerítő ok nélkül, önként – hallgattak.” (Föld! Föld!)
„Ez volt az idő, amikor megértettem, hogy el kell mennem az országból – nemcsak azért kell elmenni, mert nem engednek szabadon írni, hanem elsőbben és még sokkal inkább azért, mert nem engednek szabadon hallgatni. Ha egy író ebben a rendszerben nem tagad meg mindent, amibe született, amiben nevelkedett, amiben hitt: az osztályát, a műveltségét, a polgári és humanista szellemet, a társadalmi fejlődés demokratikus változatát: ha nem tagadja meg mindezt, néha élőhalottat, néha – mint az orosz írókból, akik megtagadták az engedelmességet – fizikai halottat csinálnak belőle.” (Föld! Föld!)
„Homályosan és megszövegezetlenül, de azt hittem, az ember nem az, akinek születik, nem is az, aki aztán lesz belőle, hanem mindig, mindenen túl permanens lehetőség.” (Föld! Föld!)
Eszter hagyatéka
„Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy „mindent” rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már „rendbe hozott” mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.” (Eszter hagyatéka)
„Soha nem határoztam el a cselekedeteimet. Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak a szándékaiért felelős… A cselekedet, mi az? Mindig valamilyen önkényes meglepetés. Az ember ott áll és nézi, amint cselekszik.” (Eszter hagyatéka)
„A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki.” (Eszter hagyatéka)
„Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran… ez volt a baj.” (Eszter hagyatéka)
A gyertyák csonkig égnek
„…csalás, micsoda szó! Vannak ilyen kész szavak, melyekkel lélektelenül és gépiesen meghatároz az ember bizonyos helyzeteket. De ha vége mindennek, mint most a mi számunkra, nem sokat tudunk kezdeni az ilyen szavakkal. Csalás, hűtlenség, árulás, ez mind csak szó, mikor halott már az, akire vonatkoznak e szavak, mikor felelt már az, akinek helyt kellene állani e szavak igazi értelméért.” (A gyertyák csonkig égnek)
„– A szavakon nem múlik semmi. Folytasd, ha elkezdted.
– Azt hiszed? – kérdi jámbor, tájékozódó hangon a tábornok. – Nem múlik semmi a szavakon? Nem merném ezt olyan határozottan kimondani. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember…” (A gyertyák csonkig égnek)
„El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük.” (A gyertyák csonkig égnek)
Napló 1943-1944
„Elolvastam a „Füves könyv”-et, bólogatva, mint aki helyesel. Ez a könyv sokkal okosabb, bátrabb és emberibb, mint én vagyok. Sokat tanultam is belőle. Igen, így kellene élni, gondolkozni, készülni az életre és a halálra… Művünk, ezt most már gyanítom, több, egészebb és erősebb, mint mi vagyunk. Ahogy az egész több a fizikában, mint az egészet alkotó részek teljes összege, úgy életművünk is többlet, lényünk és életünk rejtélyes többlete. Érdekes könyv, gyakrabban lapozom majd: talán tud segíteni nekem, a szegénynek, nyavalyásnak és halandónak, aki írta.” (Napló 1943-1944)
„Mint ő maga mondja: az öregek akkor kezdenek jó elvekkel oktatni, mikor nincs már képességük ahhoz, hogy rossz példával oktassanak.” (Napló 1943-1944)
„Mesterséges lenne, ha lelkendeznék, mert Szicíliát vagy Vámosgyörköt elfoglalta ez vagy az. Ez a világ dolga. Az én dolgom, hogy összeillesszem az alany, állítmány segítségével a fogalmakat – akkor is, vagy éppen akkor, ha összedől a világ.” (Napló 1943-1944)
„Van egyfajta jellemes butaság, mely ingerlőbb, kibírhatatlanabb, mint a jellemtelen tehetség. Képtelen kapcsolni, jellemesen szajkolja közhelyeit, mást hall és másra felel… Az Eszmény a szilárd jellem és a kristálytiszta értelem. A megoldás a valóságban a simulékony jellem és az alkalmazkodó értelem. Ami alatta vagy fölötte van, elviselhetetlen vagy elérhetetlen.” (Napló 1943-1944)
„Lelkemhez és a magyar nyelvhez van közöm; néhány könyvhöz, tájhoz, vershez, magyarul. Minden más közömbös és reménytelen.” (Napló 1943-1944)
„Már nem szeretem a „bátor” embereket, gyanakvással szemlélem őket. Kínjában mindenki bátor, a gyáva is, ha itt a pillanat. A szívós embereket szeretem, akik végül is teljesítik azt, amire vállalkoztak; s közben talán nem is olyan bátrak.” (Napló 1943-1944)
„A kertész nyugtalan a világhelyzet miatt: disznaját félti, melyet a világhelyzet mindenképpen fenyeget. Egyszerre félti a disznót a portyázó német katonáktól s az új világrendtől, a kommunista orosz megszállóktól. Ganyúja mély, történelmi, alapos. (Napló 1943-1944)
Délelőtt meglátogatom óljában a disznót, alaposan megnézem. Végül is mindig erről a disznóról van szó. Ez a valóság. A többi, ami reáépül: világrend, világnézet, társadalmi szervezet – ingó ködkép.” (Napló 1943-1944)
Vélemény, hozzászólás?