Állatkertben – babaszemmel

Created with Sketch.

Amikor reggeli után anya mondta, hogy készülünk, és indulunk, lelkesen rohantam a cipőmért. Persze, ő még szokása szerint szöszmötölt mindenfélével, vizet töltött, meg mindenféle csörgő zacskókat pakolt a hátizsákba, kereste a napellenzős sapkámat, de én azért kitartóan követtem mindenhová, kezemben a cipőmmel, hogy végre adja már rám, és menjünk akkor. Erre kitalálta, hogy még pelust is cseréljünk. Ezt aztán már igazán nem viselhettem el szó nélkül, de mikor láttam, hogy végre tényleg a cipőm következik, abbahagytam a sírást.

Az ajtón kilépve nem találtam a szokott helyén a kis motoromat. Néha érthetetlen módon eltűnik, főleg olyankor, amikor autóval megyünk valahova. Ez történt aznap is. Az állatkertbe mentünk! Persze, akkor még nem tudtam, mi az, csak anya mondta, hogy nagyon jó móka lesz. Ez nem volt újdonság, mert lássuk be, az öltöztetést leszámítva van olyan dolog a világon, ami nem jó móka?

Az állatkert is annak bizonyult. Tele volt gyerekekkel, meg rengeteg olyan dologgal, amire fel lehet mászni! Lépcsők, padok, fából faragott figurák. Lyukakon is lehetett kukucskálni, és voltak olyan lejtős részek, amilyeneken a házak előtt szokták letolni a babakocsit, csak ezek sokkal hosszabbak, még nagyobb élvezet volt végigszaladni rajtuk! Anya is szaladt utánam, és a végén felkapott, odavitt valami nagy üveghez, és mutatta, hogy fóka. Tetszett, ahogy elúszott előttem, ezért mondtam én is, hogy “kóka”, de utána követeltem, hogy tegyen le, mert megint futni akartam, most felfelé. Aztán megint lefelé.

Más gyerekek is csinálták, és együtt sikongattunk közben. Anya pedig átadott apának, és mondta, hogy ő azért szeretné rendesen megnézni a fókát. Mind a ketten végig ezt csinálták, anya meg apa. Nézték az állatokat. Nekem is próbálták felhívni a figyelmem egy-egyre, és néha oda is néztem, csak hogy örüljenek, de aztán mentem tovább felfedezni az állatkertet.

Rengeteg táblát találtam, és mindegyiket végig is tapogattam. Imádom a táblákat! Az egyik különösen tetszett, mert kupakok voltak rajta, anya legalábbis azt mondta, amikor piszkálni kezdtem. A nap folyamán ez sokszor eszembe jutott, ilyenkor boldogan mondtam, hogy “kupak”, hogy anyáéknak is eszébe juttassam, milyen érdekes dolgot találtam én az állatkertben.

Budapest Zoo

Később aztán elfáradtam, először apa a nyakába vett, aztán beültetett a hátiba. Valószínűleg szundíthattam egyet, mert amikor felébredtem, anya és apa olyan állatokat néztek, amilyeneket még nem láttam. Majmok, azt mondták, és ők is, meg a körülöttük álló sok ember is elérzékenyedve mutogatott egy kicsi majomra, aki a mamája hátára kapaszkodva aludt. Nem tudom, ez miért olyan különleges dolog, én is gyakran szoktam apa hátán aludni. De mivel addigra kipihentem magam, lekéredzkedtem, és rögtön észrevettem, hogy a közelben van egy lépcső, amire feltétlenül fel kell másznom.

Még csak háromszor másztam meg le- és felfelé, amikor anya már unszolt, hogy menjünk, nézzük meg a kengurukat is. De beláthatta, hogy nem fogom otthagyni ezt a remek helyet holmi kengurukért, ezért megint apát kérte meg, hogy maradjon kicsit velem, míg elmegy megnézni őket. Ezután már hagyták, hogy rendesen kiélvezzem a sok látnivalót az állatkertben, nem zavartak meg folyton holmi kengurukra, vagy más, ketrecben fekvő szőrös izére hivatkozva, csak időnként egyikük elszaladgált valamerre, de aztán mindig visszajött hozzám.

Hogy az örömöm teljes legyen, végül elkapott minket egy zápor is. Mindenfelé tele lett pocsolyával, és utolsó erőmet összeszedve végigszaladtam rajtuk. Igazán élvezetes nap volt, remélem, megyünk még máskor is állatkertbe.

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük