Ürmös Beáta

Szerző: Bea

  • A zordon sziget, ahol ébred az Erő

    A zordon sziget, ahol ébred az Erő

    Bevallom, a Csillagok háborúja legutóbbi epizódjaiban leginkább a látvány nyűgözött le. Némelyik részben más is, de most maradjunk a látványnál, ami magában foglal egy rakás új és gyönyörű helyszínt is. Ott van például az a nagyon zordon és meredek, nagyon zöld sziget, ahová Luke száműzte magát. Na, ez a sziget valóban létezik, mégpedig ezen a bolygón, azon belül is Írország partjainál. (Tudhattam volna. Hiszen nagyon zöld. 😀 )

    A sziget neve Skellig Michael. És meglepő módon nem a Csillagok háborúja miatt akadtam rá. Hanem a madarak miatt. Nem hangzik izgalmasnak néhány tengeri madár? Nos, Skellig Michael és kistestvére, a mellette fekvő Little Skellig szigete nem néhány madárnak ad otthont, hanem madarak ezreinek. Emiatt kiemelten védett terület, a Skellig Michael szigetén található kora keresztény kolostor pedig a UNESCO Világörökség része.

    Igen, ez a kolostor is ismerős lehet a Csillagok háborújából. Porgok viszont nincsenek, helyette vannak lundák, a világ legaranyosabb madarai. Tulajdonképpen ők vezettek el a szigetre minket, mert én olyan helyet kerestem Írországban, ahol lehet látni lundákat. Hát, itt lehet. Áprilistól augusztusig több ezer példányuk költ a szigeten.

    A parttól 15 kilométernyire fekvő szigetekre viszont nem is olyan könnyű eljutni. Egyrészt a nyílt óceán szeszélyei miatt alapból csak tavasz végétől ősz elejéig szerveznek ide hajókirándulásokat. Másrészt mivel szigorúan védett területről van szó, a látogatók napi száma korlátozott.

    Skellig Michael, Ireland

    A legtöbb kirándulás Portmagee kikötővárosából indul, és annak ellenére, hogy szinte csak aznap derül ki, megfelelő-e az időjárás a kihajózáshoz, érdemes előre foglalni helyet. Gondolom, ezt a Csillagok háborújának köszönhetjük. Az utóbbi időben ugyanis különösképp megnőtt az érdeklődés Skellig Michael iránt. Emiatt nekünk még az online foglalás sem úgy sikerült, mint terveztük.

    Pedig azt hittük, roppant menők vagyunk, hogy két cégnél is feliratkoztunk egy azonnali e-mail értesítésre, amint megnyílnak az idei foglalások. Nos, meg is kaptuk az e-mailt, gyaníthatóan nem kevés más érdeklődővel együtt, akik hozzánk hasonlóan azonnal nekiestek a foglalásnak. Pontosabban mi csak nekiestünk volna, a forgalom miatt ugyanis lehalt a szerver. Mire pedig feléledt, mind elfogytak azok a jegyek, amik a hosszabb kirándulásra szólnak, ami partraszállást és egy túrát is magában foglal a szigeten.

    Jött tehát a kérdés, hogy megéri-e a másik, rövidebb kirándulás, amiben nincs partraszállás, csak körbehajózzuk a két szigetet. Végülis annyira szerettük volna látni ezt a helyet, hogy megvettük a jegyet. Nem bántuk meg, életünk legszebb madárleses élménye lett ez a fél napos hajókázás.

    Skellig Islands, Ireland

    A meglepően kicsi hajó (ha jól emlékszem, tízen voltunk utasok rajta, két fő pedig a személyzet) lassan kerülte meg mindkét szigetet, és tényleg nagyon közel haladt a parthoz. Igaz, ehhez a viszonylag csendes idő is kellett, máskülönben az erős hullámok miatt nem biztonságos túl közel menni a sziklákhoz. (Olyankor pedig mindegy az is, partraszállós jegyet sikerült-e venned, ha lehetetlen partra szállni).

    Láttuk a lundákat. A kolostort is Skellig Michael tetején. Láttunk fókákat a part menti sziklákon napozni. És sokféle más tengeri madarat, szulákat, sirályféléket, viharmadarakat. Számlálhatatlan mennyiségben. A kisebbik szigetet, amely olyan meredek, szürke sziklákból áll, hogy lehetetlen rajta partra szállni, konkrétan elborítja a fehérség. Közelről pedig látszik, hogy a fehérség a fészkelő madarakat jelenti (és hogy teljesen pontos legyek, jó sok madárszart is, ami szintén fehér).

    Ahhoz pedig, hogy valóban a legtöbbet hozzuk ki ebből a kirándulásból, legfontosabb útitársunk a távcső volt. Ezután következett a szélálló nadrág és dzseki, amikre a napos idő ellenére bizony szükség volt. Újra megtapasztaltuk, hogy több órás út a nyílt óceánon viszonylag szélcsendes időben is szeles. 😛 A Skellig szigetek emiatt még inkább olyannak tűntek, mintha a világ végén lennének. Elérhetetlenek, érintetlenek, csodálatosak.

    Neked van kedvenc madárleses élményed?

  • Három őszi vers, amit még nem ismersz

    Három őszi vers, amit még nem ismersz

    Na jó, én nem ismertem őket. Ezek nem azok az iskolából ismerős versek, amiket felnőttként szerettem meg igazán, mint Verlaine Őszi sanzonja, vagy az Itt van az ősz, itt van ujra. Ezeket már az iskolapadból kikerülve fedeztem fel akkor, amikor rájöttem arra, hogy a versekben hihetetlen mélységek tudnak rejleni, és olyan érzéseket fejeznek ki egy-egy tömör képpel, amikre talán nincsenek is szavak.

    Ezek a versek őszi hangulatba ringatnak, és szavaknál sokkal jobban visszaadják, milyen érzéseket ébreszt bennem az ősz.

    Kálnay Adél: Őszi reggelek

    Ójaj, az őszi reggelek!
    Az ember szíve megremeg,
    mert hív a táj, mert húz a táj,
    maradni többé nem lehet.

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    Melyet, ha festők festenek,
    csak látszat az, csak látomás,
    nem moccan rá a képzelet.

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    Vörösen izzó napkelet,
    messzi az ég, távoli kék
    madarak viszik lelkedet.

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    A súlyos lomha fellegek,
    ha rád szitál az égi víz,
    arcodra könnyet permetez…

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    Kerengve hulló levelek,
    a rozsdaszín, a törtarany
    avarból készül szőnyeged.

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    Bőrödbe csíp a morc hideg.
    A dér hava, s a zúzmara
    üvegágakról rád pereg.

    Ó jaj, az őszi reggelek!
    Köd lebeg a táj felett,
    a krizantém és gyertyaláng
    illata végül eltemet…

    Tudj meg többet első regényemről:

    Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

    Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
    ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

    A lelkedet csűr-szélességre tárd
    és kéve-számra szedd a napsugárt.

    Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
    ha arany küllőt vet a horizont,

    s ott is, hol késő délutánokon
    még megragyog fémsárga lombokon.

    Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
    és szűkre fogja szemhatár-köröd.

    S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
    s évmilliókig nem lesz sugarad.

    Fésűs Éva: Szeptemberi szomorúság

    Valaki titkon oltja a fényt.
    Valaki búsan jár a mezőkön,
    lankad a mályva, halkul az ének,
    valaki oltja a fényt.

    Valaki titkon szívja a bort.
    Szökik a szesz e pincevilágból,
    apad a szívünk, csöpp csodahordó,
    valaki szívja a bort.

    Valaki titkon törli a színt.
    Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
    ráncosodik már körte az ágon,
    valaki törli a színt.

    Valaki titkon lopja a dalt.
    Vízben a békák mind berekedtek,
    hallgat a mély kút, némul a visszhang,
    valaki lopja a dalt.

    S valami nagyon fáj, ami nincs.
    Valaki titkon jár a mezőkön,
    érzem a létét, és a szívemben
    valami fáj, ami nincs.

    Olvass friss írásokat és könyvajánlókat tőlem hírlevél formában: iratkozz fel a Substack hírlevelemre itt.

  • Hogyan (ne) legyél jó anya?

    Hogyan (ne) legyél jó anya?

    “Nem vesztek babakocsit? De akkor hogy viszel majd magaddal mindent?” “Mi mindent?” “Mindent, amivel tele vannak a babakocsik.” “Nem tudom, mivel vannak tele. Amint rájövök, majd újragondolom a kérdést.”

    Hordozókendőbe? De hát ott nem áll egyenesen a gerince. (Mert az anyaméhben ugyebár kilenc hónapig egyenes gerinccel, kókuszmatracon feküdt.) Nem is kap levegőt. Elkényezteted. Babakocsiba? Beszívja a kipufogógázt. Megfújja a szél. Túl kevés inger éri.

    Együtt alszotok? Ráfekszel, összenyomod. Nagyobb a bölcsőhalál kockázata. Elkényezteted. Soha nem fogod tudni rászoktatni az önálló alvásra. Tönkremegy a házasságod, mert soha nem fogtok többé szexelni a férjeddel (khm… amit csak és kizárólag a hitvesi ágyban lehet…). Külön szobában altatod? Magára hagyod, ezért lelki sérült lesz. Nagyobb a bölcsőhalál kockázata. Rideg vagy, nem is szereted. Ő se fog szeretni téged.

    Ne hurcold, ne vedd fel annyit, elkényezteted, nem lesz nyugtod tőle soha. Ne hagyd sírni, ne hagyd magára, vedd fel, különben megtöröd az ősbizalmat, lelki sérült és anyakomplexusos lesz.

    Hason altatod? Bölcsőhalál, megfullad. Háton altatod? Félrenyel, megfullad. Oldalt fekteted? Az ortopédiailag nem jó. Különben meg úgyis hamar eldől a hasára vagy a hátára, és akkor lásd fentebb.

    A szoptatás nem spártai életvitel, nem kell megvonnod magadtól szinte semmit. De ne egyél B betűset, K betűset, hagymát, csokit, apró magvas gyümölcsöt, tejet, tejterméket, citrusféléket… Igény szerint szoptass, de ne tedd mellre két óránál hamarabb. Kizárólag anyatejjel tápláld, ne adj neki ezen felül semmit, vizet se. Ilyen kánikulában nem adsz neki vizet?

    Cumit adsz neki? Evészavaros lesz később. Nem jól nőnek majd a fogai. Nincsen cumitok? Pedig jobb, ha a cumin nyammog, mintha a melleden. A cumival tanul meg egyedül megnyugodni. Jobb, ha cumizik, mintha az ujját szopja. Jobb, ha az ujját szopja, mintha cumizik. Ne hagyd neki se azt, hogy cumizzon, se azt, hogy szopja az ujját.

    *      *      *      *      *

    Te pedig minél több véleményt hallasz, annál biztosabb lehetsz benne, szaranya vagy. Inkább ne is menj emberek közé. Ja, ez nem gond, csecsemő mellett amúgy se nagyon tudsz.

  • Nemcsak egy babának, egy anyának is meg kell születni

    Nemcsak egy babának, egy anyának is meg kell születni

    Nézegetem a frissen kiküldött adókártyát. Születési dátum 2019. (De hát a születési dátumok mind úgy kezdődnek, hogy ezerkilencszáz…?) Az anyja neve mellett a saját nevemet látom. Hitetlenkedve pislogok. Szóval tényleg.

    Már több mint egy hónapja született, és azt hiszem, a tudatomig még mindig nem jutott el teljesen, hogy van egy kisfiam. Pici és törékeny kisfiú. Ugyanakkor ahhoz mégis túl nagy, hogy ő ugyanaz legyen, aki a hasamban rugdalózott még nemrég. Ránézek, és azt érzem, kizárt dolog, hogy ő elfért volna a hasamban.

    Az utóbbi hetek inkább olyannak tűnnek, mintha keletkezett volna egy törés az univerzumban, ami valahogy beszippantott. Mindenféle eddig ismert normalitás megszűnt. A napok összefolynak, eltűnt a hétköznap és a hétvége, sőt a nappal és az éjszaka fogalma is, teljesen megváltozott az idő. Valahol útközben pedig elveszett az én. Vagyok én még egyáltalán, vagy csak a szoptatás, pelenkázás és sírás (általában ő, de időnként én, és néha szinkronban) monoton ismétlődése definiálja a létet?

    Nem lepődnék meg, ha egyszer csak felébrednék, és minden újra normális lenne. Elugranék a boltba, metróra szállnék, előzetes szervezés nélkül csak úgy megmosnám a hajam. Ezek a nem különösebben örömteli, egyszerűen csak a hétköznapjaimhoz tartozó dolgok talán elhitetnék velem, hogy mégiscsak létezem. De bármennyire is a feje tetejére állt minden bennem és körülöttem, tudom, ilyen ébredés nem lesz.

    Bár az ébrenlét és alvás egyensúlya teljesen felborult, sőt a köztük levő határ is gyakran elmosódik, annyit azért már felfogtam, hogy ebben az új univerzumban kell összeraknom valami énfélét. Aki például nem lepődik meg azon, hogy a neve az “anyja neve” rovatban szerepel valakinek a lakcímkártyáján. Ugyanis tudja, hogy ő egy anya. Amiről azt hitte, ez ösztönös tudás. Nos, talán olyannyira az, hogy a tudás az ösztönökön túlra nem is jut el csak úgy magától, az agy pedig a jelenlegi állapotok között minden felesleges tevékenységnek megálljt parancsolt. Határozatlan időre, a krízishelyzet megszűnéséig.

    *        *       *       *       *

    Leteszem a kiságyba. Nézem az arcát, ahogy mosolyba rándul. Ez még nem igazi mosoly, öntudatlanul rándulnak be az arcizmok mindenféle grimaszba. Sírógrimasz is van. Abból viszont igazi sírás lesz. Ismét.

  • Szenvedélyek és élethazugságok – Závada Pál: Jadviga párnája

    Szenvedélyek és élethazugságok – Závada Pál: Jadviga párnája

    Napló, három szerző tollából. A férj, a feleség és a gyermek – feleség és szerető közös gyermeke. Ami pedig kibontakozik előttünk, az egyszerre családregény és a hanyatlás regénye. A szereplők titkokkal, öncsalásokkal terhelt élete saját magukat és egymással való kapcsolataikat is rombolja. De sem élethazugságaikból, sem szenvedélyeiktől nem tudnak menekülni.

    Kedves Ondris,

    Neked az a bűnöd, hogy olyan együgyű vagy. Megálmodod az életed, amint folydogál a maga békésen boldog, kiszámítható medrében, majd hozol bele egy ragyogó, különleges nőt, aki hol démon, hol istennő a szemedben. Megpróbálod egyszerű vágyaidhoz formálni őt, s nem érted, miért nem sikerül, hiszen te oly kevéssel beérnéd. Nem érted, hogy ő nem éri be, ő másra, többre vágyna. Hagyod, hogy iránta való szenvedélyed rángasson. Felváltva erőszakoskodsz, majd megalázkodsz, de a szerelmet, az oly nagyon áhított boldog családi idillt egyikkel sem éred el. Észre kellett volna venned, ez a nő se nem való hozzád, se nem szerelmes beléd. Egyedül csak te akartad kezdettől fogva őt ebbe a szerelembe belekényszeríteni, s bár neked nem sikerült, az élet megtette helyetted. De kinek lett ez jó?

    Jadviga,

    Magad sem tudtad, mit vársz az élettől. Igaz, nem is kérdezett téged erről senki. Nyelveket beszéltél, utazni és társaságba járni vágytál, ehelyett elkerültél egy kis szlovák faluba gazdasszonynak. Férjed és szeretőd közt hánykódva egyikhez sem voltál hű, egyik mellett sem találtad a helyed. Önmagadat még kevésbé. Elhitted néha tényleg, hogy bele tudsz bújni a jó feleség és jó anya szerepébe? Te leginkább szabadságra vágytál volna, de nem olyan korba és körülmények közé születtél, hogy ez megadasson neked.

    Miso,

    Szerencsétlen, elhanyagolt kisfiú. Nem egész családba születtél, a pusztulás szilánkjai ártatlanul sebeztek téged. Te csak két szülőre vágytál volna, akik szeretik egymást és téged. Ők egyikre sem voltak képesek. Mégsem segít rajtad, ha örökre beleragadsz az áldozat szerepébe, és őket hibáztatod mindenért. Házasságuk felett egyébként sem tiszted ítéletet mondani, feléd szülőként voltak kötelességeik. Észre kellene idővel venned azt is, hogy olyasvalakin kérsz számon apai érzelmeket, aki nem az apád, akit a te léted élete kudarcával szembesít. S attól a másiktól, aki vér szerint apád, miért nem vársz semmit? Sajnáltatnád magad, de nincs, aki sajnáljon.

    Hogyan is ítélhetne rólatok bárki? Egymásnak is éppúgy hazudtatok, mint önmagatoknak. Hazugságba pedig az menekül, aki az igazságot nem bírja el.

  • Isten veled van? Isten van?

    Isten veled van? Isten van?

    – De még most is vigaszt adhat, hogy Isten szeret téged.
    – Kár, hogy nem sokat tudok kezdeni azzal a szeretettel, amit nem érzek.
    – Azért nem érzed, mert nincs hited.
    – Honnan volna?
    – Hát abból, hogy megtapasztaltad, Isten mindig veled van, és szeret téged.
    – És ha nem tapasztaltam?
    – Talán csak nem vetted észre. Mert nem figyeltél rá, nem kerested.
    – Elég sokáig kerestem. De hát meddig még? Örökké csak nem kereshetem.
    – Pedig ez nem rajta múlik. Ő mindig, mindenhol jelen van.
    – Mondták már mások is, hogy nyilván nem keresem jól. Bár azért kereshetne néha ő is engem, neki talán jobban menne, elvégre mindenható. Mondjuk, attól, hogy hiszek vagy hinni akarok benne, ő még nem lesz létező.
    – De hiszen számtalan bizonyíték van rá! A teremtett világ rendezettsége, egyáltalán a létrejötte. És az ember is vágyódik Istenre, nem nyugszik, míg meg nem találja. Nézz csak magadba.
    – Ez igaz lehet, hogy vágyódik. Jó lenne, ha lenne ott fenn valaki, aki vigyáz ránk, szépen eligazít mindent, igazságot tesz. Bár a világot elnézve, ez nem tűnik túl valószínűnek.
    – Tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, azért nem avatkozik közbe.
    – Azért én mondjuk szülőként nem tartanám tiszteletben a gyerekem szabad akaratát, ha éppen a konnektorba készülne belenyúlni. Persze, én nem vagyok Isten.
    – Éppen ezért fel sem foghatod ezeket a dolgokat.
    – Pedig lehet egy banálisan egyszerű magyarázatot is találni rájuk. Például, hogy Isten azért nem avatkozik közbe, mert nincs?
    – Ebbe még belegondolni is borzasztó lenne. Nem tudnék olyan világban élni, ahol nincs Isten.
    – Neked nem is kell. Hiszen ezért hiszel benne.

  • A harmincadik

    A harmincadik

    Ma van a szülinapom. A bűvös harmincas. Mégsem ez a szám teszi különlegessé ezt az évet. Idén 10 éve, hogy együtt vagyunk a Kedvessel. És idén, megkésett szülinapi ajándékként érkezik hamarosan a kisfiunk. Nem is meglepő, hogy nehéz harmincnak lenni. Mostanra minden nehéz nekem. Cipőt kötni, szandált becsatolni, lábujjkörmöt vágni különösképp. A nehézséget mégsem lehet elválasztani az örömtől, izgalomtól.

    Kicsit ilyen érzés a húszas éveimet elhagyni is. Nehéz, mégis örömteli. Csodás élményeket hagyok ott, melyek már csak emlékként kísérnek tovább, megismétlődni úgy, ott és akkor sosem fognak, visszahozhatatlanok. De ott a számos kétség, mardosó bizonytalanság és fájdalom is, melyek csendes tapasztalattá szelídülve vannak már csak velem.

    A húszas éveim tettek felnőtté. Befejeztem az egyetemet. Hajnalig tartó bulik után is megírtam a zh-t. Minden értelmes és értelmetlen tárgyból levizsgáztam. Azt hittem, a diploma cél és mérföldkő, mely kijelöl egy utat, melyről nem térhetek le. Évek kellettek, hogy rájöjjek, mekkorát tévedtem. Továbbiak, hogy megbocsássam és megengedjem magamnak a tévedést – ebben is, másban is. Az iskola nem az életre tanít. Csak az élet tanít az életre.

    Egyetem mellett dolgozni kezdtem. Elköltöztem otthonról, és például olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, hogy a hűtő nem lesz tele magától. Sokkoló volt. 😛 Viszont soha, de soha többé nem fogom olyan gazdagnak érezni magam, mint amikor kézhez kaptam az első fizetésemet.

    Feleségül kértek, férjhez mentem. Olyan vad örömmel estünk neki az életnek közösen. Olyan gyerekek voltunk még.

    A húszas éveim megtanítottak álmodni. Küzdeni is, és valóra váltani az álmokat. Nem mertem én korábban egyiket sem. Kalifornia. Izland. Ausztrália. Írország. Naplementék, illatos csendek, káprázatos túrák. Még több álom.

    A harmincas éveim pedig hármasban fognak kezdődni. A kettőnk közti erős kapocsba újabb láncszem kerül: a kisfiunk. Csodálatos és félelmetes is egyben, ami előtt állunk. A szülőségre nem lehet igazán felkészülni. Mégis izgatottan várom, hogy megmutassam neki a világot, a környékbeli játszóterektől kezdve a messzi hegyekig és az óceánig.

    Egy időre eltávolodok a munkámtól is. Ezt a kiszakadást pedig lehetőségnek is látom, hiszen annyi mindent szeretnék kipróbálni, megtapasztalni, megtanulni (nem, iskolapadban többé nem). Szeretnék még többet írni, fotózni, nyelveket tanulni. Persze, utazni is.

    Az idő múlását nem lehet megállítani, sem eltagadni. Én nem hiszem, hogy az 50 az új 30, a 30 meg az új 20. A harminc az harminc, de lehet az olyan harminc, hogy ne kelljen helyette más. Az idő nemcsak elvett, adott is annyi mindent. Már megengedem magamnak a hibákat. Már nem hiszem, hogy mindig csak velem van a baj. Már tudok befelé figyelni, a valódi vágyaimra. Egyre kevesebb ember véleménye érdekel.

    Ugyanakkor tudom, a tapasztalat és a megértés, bármennyire is fontosak, nem elegek a változáshoz. Ahhoz bátorság és tettek is kellenek. És én tenni akarok, jobban, mint valaha. Akármennyi kialvatlan éjszaka sem akadályozhat meg benne.

    Neked mit jelentenek az éveid? Hogyan tekintesz előre?

  • Zöld fű, üvöltő szél, ömlő eső, lehengerlő szépség – Írország, ilyennek szeretlek

    Zöld fű, üvöltő szél, ömlő eső, lehengerlő szépség – Írország, ilyennek szeretlek

    Másmilyen nem is tudsz lenni. A káprázatos tájak és ősi romok mellé jár a tipikus ír időjárás is, kell vagy sem. Mindenestől lehet csak téged szeretni vagy utálni, s akkor már inkább szeretlek.

    Az elmúlt hetekben elég ritkán jelent meg új tartalom a blogon, ennek oka pedig, hogy ezt az időt Írország felfedezésével töltöttük. A mesélést éppoly nehéz elkezdeni, mint befejezni, túlcsordultunk élményekkel.

    Megtapasztalhattam például, mennyiféle és fajta eső létezik. Enyhe ködszitálás sejtelmes fehérséggel kísérve. Sűrű szitálás, ami nem áztat ugyan el azonnal, ám néhány óra leforgása alatt lassan és alattomosan megteszi mégis. Ír fogalmak szerint persze ez eddig nem is eső. Végül is igazuk van, esernyő ugyanis a szitáló esőben mit sem segít. Ezek az apró cseppek túl picik és könnyűek ahhoz, hogy függőlegesen hulljanak, ehelyett inkább beférkőznek mindenhová, s ebben hű segítőjük a táj felett állandóan süvítő szél.

    Aasleagh Falls, County Mayo, Ireland

    De van ám igazi eső is! A derűs kék ég akár 20 percen belül haragosszürkébe tud váltani, s a hideg, sötét színű tavak víztükrét már veri is az eső. Mire magadra kapod az esőkabátot, a vízálló nadrágot, esővédőt húzol a táskára, már el is vonult, további öt perc múlva pedig bele is izzadtál minden cuccodba a napsütésben. Persze, van, hogy egy órán belül jön az újabb eső, és van olyan is, hogy napokig ömlik, teljesen egyformán és fáradhatatlanul. A tájon megül a köd, a szél pedig hirtelen lökésekkel egyenesen az arcodba vágja a nagy cseppeket, amik szinte késként hasítanak. Ha addig esetleg láttál volna valamit…

    Mondanom sem kell, szinte minden nap esett, bőven volt alkalmunk kedvenc esőfajtát választani. Tulajdonképpen hamar meg is békéltünk minddel, leszámítva a több napon át változatlanul ömlő esőt. Cserébe viszont a néha előbukkanó napfényben szinte vibrált a fű zöldje, a májusi vadvirágok pedig mindenhol sárgára, rózsaszínre, ciklámenre festették a smaragd szigetet. Kiszáradt vízesést se láttunk.

    Kylemore Abbey, Ireland

    A borostyánnal, mohával és vadvirággal benőtt ősi romok, a szürke kőből épült kastélyok és az őket körülölelő hatalmas parkok, valamint a környező kopár dombok, lápok és tavak csodálatos harmóniában olvadtak egybe. Hol a Brontë nővérek, hol Jane Austen regényeiben járkáltam – és egyáltalán nem csodálkoztam, hogy ahány alsószoknya csak volt a hősnőn, mind átázott.

    Az óceán szeszélyes és vad szépsége ismét elrabolt. A szélből, a hullámok morajából, a tengeri madarak vijjogásából most is, mint korábban már annyiszor, a szabadság hangját hallottam ki.

    Az ír életérzéshez tartoznak még a birkák, akik mindenhol ott vannak. A kőkerítésekkel szegélyezett keskeny vidéki utak, melyeknek hely hiányában igen nehéz a bal oldalán vezetni, ellenben lepacsizhatsz az ablakból a szembejövő autóval, ha épp mégis elférnétek egymás mellett.

    És természetesen maguk az írek, akiknek pár perc napsütésben rögtön minden lovely, akik távolságtartó udvariasságukkal együtt is roppant szívélyesek, az irónikus humoruk pedig egyébként is megkedveltette volna velem őket. Akik kifekszenek fürdőruhában a strandra, mert már majdnem süt a nap, valamint az őrült szélben is leterítik a piknikező pokrócot. Sőt, utóbbinak vízálló verziójával is találkoztunk, mely hosszas ködszitálás és átvizesedett fű esetén használandó, hiszen az is még igen szép idő.

    Glenveagh National Park, Donegal, Ireland

    Megszerettem-e Írországot? Azt hiszem, inkább csodálom. Magával ragadó természeti és kulturális kincsekkel van teli, északias zordságával teljesen elüt az általam megszokott helyektől, és körbeöleli a végtelen óceán. Színeit és látnivalóit szeszélyesen mutogatja, vagy éppen eső- és ködfüggöny mögé rejti. Ugyanakkor bennem szikrája sincs az ír léleknek – na, jó, talán egy csöpp irónia. De nekem Írország utazóként gyönyörű, ha utána hazarepülhetek a napfénybe (khm… vagy jégesőbe).

    Te jártál már északi tájakon? Megszeretted őket?

  • A vidéki papkisasszony, aki a világ egyik legszebb szerelmes regényét írta

    A vidéki papkisasszony, aki a világ egyik legszebb szerelmes regényét írta

    “…az ő kalandja nem Tom Lefroy lett, és nem is egy hozzá hasonló valaki, hanem az a kézirat az emeleten. Nem a házasság, hanem a művészet: és az ő művészete a fiatal nők életének ezt a rövid időszakát olyan okosan és annyi megértéssel mutatta be, hogy azt háromszor ilyen hosszú művekben is csak kevés írónak sikerült megoldania.”

    Jane Austen mind a hat regényét még kamaszéveimben elolvastam, néhányat pedig felnőttként újra. Mindkét életszakaszban lenyűgöztek, és fel is keltették a kíváncsiságomat, hogy mégis ki volt az a nő, aki ilyesmiket írt?

    Nos, egy vidéki paplány, aki nyolc testvérrel együtt nőtt fel, és sosem ment férjhez. “Drága húgomnak nem volt eseménydús az élete” – írta róla bátyja, Henry Austen. Claire Tomalin ezt a nem túl eseménydús életet igyekezett bemutatni a Jane Austen élete című életrajzban. Ami nem volt könnyű vállalkozás, mivel tényszerű adatokból és Jane leveleiből igen kevés maradt fenn.

    Ennek ellenére a Jane Austen élete szórakoztató, egyáltalán nem száraz olvasmány. Érződik rajta, mennyire alapos, mennyire sok kutatómunka van mögötte, és nemcsak Jane életét, műveinek keletkezését mutatja be, hanem a 18. század végi és 19. század eleji Angliát is. Az írónő ugyan néha saját magyarázataival tölti ki azt a nem kevés lyukat, amiről tényszerűen nem sokat tudhatunk, de ezek a szubjektív értelmezések is érdekesek voltak számomra. Sosem rugaszkodtak el teljesen a valóságtól, Claire Tomalin ugyanúgy megpróbálta elképzelni, mik lehettek Jane érzései, véleménye bizonyos dolgokról, mint ahogy én magam is.

    Jane élete pedig közel sem volt olyan eseménytelen, amilyennek Henry tartotta. Hét testvér mellett hogyan is lehetett volna, kezdjük mindjárt ezzel. 😀 S ehhez jön még a számtalan rokon és baráti család, a folyamatos bálok, összejövetelek, utazások. Látványos dolgok ugyan nem történtek Jane-nel, de rengeteg ember és esemény vette körül, ő pedig nyitott szemmel járt a világban.

    Nőként meglátott és megtapasztalt olyan dolgokat, amikre mások nem sok figyelmet fordítottak, és páratlan érzékenységgel, éleslátással és humorral tálalta ezeket a regényeiben. Tudta, milyen hevesen szerelmesnek lenni és csalódni, tudta, milyen vagyontalan vénkisasszonyként élete végéig a családjától függni. Jane lelkész apja alapvetően ugyan nem számított szegénynek, de nyolc gyerek felneveléséhez igen. Míg a fiútestvérek többféle úton-módon küzdhettek boldogulásukért, egy lánynak ez nem adatott meg, neki egyetlen lehetősége a férjhezmenetel volt.

    Jane pedig sosem ment férjhez. Szerelemből a vagyon hiánya miatt nem mehetett, máshogyan meg nem akart. Sok házasságot látott maga körül a családban, segített a szüléseknél, a kisgyermekek körüli teendőkben is eleget ahhoz, hogy nagyon is tisztában legyen az asszonysors realitásaival. “Szegény kis nyuszikám” – emlegette egyik unokahúgát. Kedves becézés és durva irónia is ez egyben. Az unokahúg egyike volt azoknak a közeli nőrokonoknak, akik évszámra szülték a gyerekeket, 9-11 gyerek kihordása és nevelése pedig igencsak megviselte őket, nem egy közülük a tizenakárhanyadik gyermek szülésébe bele is halt.

    Jane együttérzéssel nézett rájuk, de a házasságról és a férjekről igen éles véleménye volt – amit azonban pontosan nem ismerhetünk meg, mert számtalan “botrányosabb”, őszinte hangú levelét a rokonok megsemmisítették. Ők úgy gondolhatták, nem való, hogy bármi is fennmaradjon az utókornak, ami bemocskolhatja a Jane makulátlan erkölcseiről alkotott képet.

    Azért annyit szerencsére tudunk, hogy Jane egyáltalán nem olyan élettelen szent volt, amilyennek a temetésén elhangzott beszédben jellemezte a bátyja. Jó kedélyű, jó humorú nő volt, családtagjait szívesen ugratta, unokahúgai nagyon szerették, s élénk képzeletével, finom beleérző képességével új világokat teremtett a maga számára – és számunkra is.

    Te olvastad Jane Austen regényeit? Melyik áll hozzád a legközelebb?