Három őszi vers, amit még nem ismersz

Created with Sketch.

Na jó, én nem ismertem őket. Ezek nem azok az iskolából ismerős versek, amiket felnőttként szerettem meg igazán, mint Verlaine Őszi sanzonja, vagy az Itt van az ősz, itt van ujra. Ezeket már az iskolapadból kikerülve fedeztem fel akkor, amikor rájöttem arra, hogy a versekben hihetetlen mélységek tudnak rejleni, és olyan érzéseket fejeznek ki egy-egy tömör képpel, amikre talán nincsenek is szavak.

Ezek a versek őszi hangulatba ringatnak, és szavaknál sokkal jobban visszaadják, milyen érzéseket ébreszt bennem az ősz.

Kálnay Adél: Őszi reggelek

Ójaj, az őszi reggelek!
Az ember szíve megremeg,
mert hív a táj, mert húz a táj,
maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Melyet, ha festők festenek,
csak látszat az, csak látomás,
nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Vörösen izzó napkelet,
messzi az ég, távoli kék
madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
A súlyos lomha fellegek,
ha rád szitál az égi víz,
arcodra könnyet permetez…

Ó jaj, az őszi reggelek!
Kerengve hulló levelek,
a rozsdaszín, a törtarany
avarból készül szőnyeged.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Bőrödbe csíp a morc hideg.
A dér hava, s a zúzmara
üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Köd lebeg a táj felett,
a krizantém és gyertyaláng
illata végül eltemet…

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

Fésűs Éva: Szeptemberi szomorúság

Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.

Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.

Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.

Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.

S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük