Szerző: Bea

  • Valósággá vált álom, álommá lett valóság: Ausztrália

    Valósággá vált álom, álommá lett valóság: Ausztrália

    Álomból született, s álommá lett. Az ott töltött három hét ragyogó emlékei lassan egyetlen fényes folttá olvadnak össze az időben. A szívem mélyére ülepszik le, s onnan dereng fel, mint igazgyöngy a tenger mélyéből.

    Ausztrália messzi földje egy olyan világra nyitott ablakot, ahol minden fa, állat, bokor új meg új rácsodálkozás. A természet közelsége, ereje, sokszínűsége kísér. Kéknek és zöldnek millió árnyalata ad hátteret a trópusok vibráló színeinek – víz alatt és felett egyaránt. Vagy éppen hőség perzselte vörös földből nőnek a csenevész bokrok, s a tájkép több száz kilométeren át alig változik.

    Békabrekegés tölti meg a levegőt a sötétedés utáni esőerdőben, s denevérek szárnya csattog felettem. Posszum nagy szeme mered rám a zseblámpa fényénél, s néhány nagy éjjeli lepkét is odavonz a bolygó fény. Olyan mély a sötét, egy méter után már magába nyeli az én kicsi lámpám fényét. Csak érzem, de már nem látom, ahogy összeborul felettünk magasan az esőerdő lombkoronája, indákkal sűrűn átszőve. De az éjszaka nem csendes, az esőerdő ilyenkor ébred, zümmögés, ciripelés, brekegés, suhogás, surranás járja át. A vibráló életet a szem már nem, csak a fül érzékeli, s van ebben valami titokzatos és félelmetes.

    Kenguruk legelésznek a füvön kora reggel, a lakókocsik és sátrak sűrűjében. Kakaduk rikácsolása hallatszik. A nap még alig emelkedett a horizont fölé, máris éget. Tenyérnyi, színes lepkék szállnak. Gyíkok napoznak lustán a mohos köveken. Koalabébi, anyja hátán. A part menti öblök vizét egyre világosabb türkizre festi az emelkedő nap, a hullámok több méterre kiemelkednek, s a part előtt hosszan elnyúlva, fehér habként halnak meg. Mezítláb megyek a puha, fehér homokban, nyikorog a talpam alatt.

    Royal National Park, NSW, Australia

    A sekély vízben a napsütötte korallzátony hemzseg a színes halaktól. Egyetlen félméteres halon helyet kap a türkizkék, a hupilila és a rózsaszín. Némelyikük egyetlen színbe van öltözve, ámde az élénk, illő a trópusokhoz, leginkább citromsárga, kék vagy lila. Kisebb rajokban úszkálnak a sokféle, szintén vibrálóan színes korall között. Néha fehér, halott foltokra bukkanunk.

    De a buja esőerdő mélye még az örök napsütés földjén is árnyas. Nagy párfányok és pálmák leveleit világítja át a nap, fáról és földről ezer inda tör fölfelé, a fény felé. Hatalmas gyökerek a földön, sokuk léggyökér, de belenőtt a földbe is, támaszként. Egymást fojtogató fák. Kosárként a fára növő páfrányok. Repülő rókák éles hangja. Zubogó vízesés a mohos sziklafalon. Belecsobbanunk a kristálytiszta vízmedencébe.

    Ausztrália, közel hoztad a természetet újra. Az ősi, rejtélyekkel teli, mindent uraló természetet. Az élet vad, kiszámíthatatlan és ámulatba ejtő áramlását.

  • Kaliforniai álom, az enyém

    Kaliforniai álom, az enyém

    Vannak időszakok, melyek hegycsúcsként törnek az ég felé a mindennapokból. Megkövültek az időben, és annak múlásával nemhogy elhalványulnának, hanem épphogy egyre mélyebb a valóságuk, nagyobb a súlyuk, erősebbek a színeik, kontúrjaik. Beépültek a személyiségbe, tartópillérekké váltak. Nehéz beszélni róluk, nehéz pontosan megfogalmazni, miben áll a jelentőségük. Mert mindenben.

    Nekem ilyen évem volt az, amit Kaliforniában töltöttem ösztöndíjasként a Kedvessel, közvetlenül az egyetem befejezése után. Megkísérlem a lehetetlent: megfogalmazni, mit jelent az az év számomra, vagy ahogyan gondolatban emlegetem, mit jelent Kalifornia számomra. Mert a kettő egybeforrt bennem.

    Kalifornia az óceán végtelenségét, vadságát, erejét jelenti. Az örökös napsütést. A sós szelet, az alattam puha dunnaként elterülő ködöt, a hullámok soha véget nem érő moraját. A szabadságot. A mamutfenyők felérhetetlen méltóságát és ősi csendjét. A nyugalmat. A Sierra Nevada hófehér, kopár szikláit. A mélykék alpesi tavakon csillanó napfényt. A Yosemite vízeséseit. A kalandot. Képtelenül sok levezetett mérföldet és végigtalpalt túrát. Élményeket. A folytonos változásban megtalált állandóságot.

    Santa Monica Beach, CA, USA

    A nap által felperzselt barna füvet. A vakítóan naracssárga, februári pipacsokat. Az oroszlánfókák ugatását a móló felől. San Francisco dimbes-dombos utcáit. A mindig szél ostromolta, időnként ködbe burkolózó nagy, piros hidat. A kikötő nyüzsgését. A kertvárosok lusta egyformaságát. A szinte hanyagságot súroló nagyvonalúságot és előítéletnélküliséget. A mosolyokat. Kalifornia lakóinak gyerekes büszkeségét rajongva szeretett otthonuk iránt.

    Jelenti még az új kezdetet is. Lendületet, lobogást. Az álmokat, a konok reményt, mely mintha az óceánról fújó friss szélből jönne, áthatva mindent, ami él és mozog. Az elhagyatottságot és az újra meglelt biztonságot. Kettőnket, az ismeretlenben egymásba kapaszkodva. Ezen az idegen, napfényes, messzi földön nem voltak ott a megszokott keretek és elvárások, szabad voltam rá, hogy bárki legyek. Olyan otthonommá vált, mint soha más hely előtte. Pedig itt éltem a legkevesebbet mind közül. Egyetlen évet csak.

    Mégis a mai napig otthonom. Ez nem azon múlik, hol élek épp. Ez a Kalifornia, éppen ez és éppen így, valójában mindig is csak bennem és számomra létezett. Nem köti hely és idő. Nem veheti el tőlem senki, amíg lobog az a tűz, amit táplál bennem.

  • Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Klasszikus és kortárs, világirodalom és magyar, ponyva, krimi, ifjúsági és történelmi regény, pszichológiai és életvezetési tanácsadó könyv… Akadt sok minden az olvasmányaim közt az elmúlt évben, és ha akarnám, se lehetne ezeket az oly különböző műfajú könyveket összehasonlítani.

    Azért mégis készítettem egy listát, kiválasztva azt a tízet, ami a legjobban megérintett és így vagy úgy, de mély nyomot hagyott bennem. Egy-egy idézetet emelek csak ki belőlük, ha bármi mást mondanék, az nem férne bele pár mondatba… A sorrend pedig véletlenszerű. Tehát ők azok:

    Füst Milán: A feleségem története

    “Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.”

    Kaffka Margit: Színek és évek

    “Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.”

    Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában

    “Az a szülő, akinek a napjai kizárólag a gyermekgondozás körül forognak, egyfelől valószínűleg unatkozni fog és mások is unalmasnak fogják találni őt, másfelől nagy eséllyel nem is lesz képes kielégítő gondoskodást nyújtani. A baba azt igényli, hogy egy aktív személy életében vegyen részt, akivel állandó fizikai kontaktusban van és megfigyelheti, hogy milyen élmények várnak rá később.”

    Emily Brontë: Üvöltő szelek

    “…van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még.”

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    “A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”

    Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

    “– És mit gondol, meddig fogunk még így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón? – kérdezte. Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja megvolt rá a válasza. – Amíg csak élünk – mondta.”

    George Orwell: Állatfarm

    “Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember és melyik a disznó.”

    Susan Forward: Mérgező szülők

    “Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.”

    Leiner Laura: A Szent Johanna gimi-sorozat

    “Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. […] Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.”

    Vicki Robin – Joe Dominguez: Your Money Or Your Life (Pénzt vagy életet)

    “Enough is a fearless place. A trusting place. An honest and self-observant place. It’s appreciating and fully enjoying what money brings into your life and yet never purchasing anything that isn’t needed and wanted.”