Valósággá vált álom, álommá lett valóság: Ausztrália

Created with Sketch.

Álomból született, s álommá lett. Az ott töltött három hét ragyogó emlékei lassan egyetlen fényes folttá olvadnak össze az időben. A szívem mélyére ülepszik le, s onnan dereng fel, mint igazgyöngy a tenger mélyéből.

Ausztrália messzi földje egy olyan világra nyitott ablakot, ahol minden fa, állat, bokor új meg új rácsodálkozás. A természet közelsége, ereje, sokszínűsége kísér. Kéknek és zöldnek millió árnyalata ad hátteret a trópusok vibráló színeinek – víz alatt és felett egyaránt. Vagy éppen hőség perzselte vörös földből nőnek a csenevész bokrok, s a tájkép több száz kilométeren át alig változik.

Békabrekegés tölti meg a levegőt a sötétedés utáni esőerdőben, s denevérek szárnya csattog felettem. Posszum nagy szeme mered rám a zseblámpa fényénél, s néhány nagy éjjeli lepkét is odavonz a bolygó fény. Olyan mély a sötét, egy méter után már magába nyeli az én kicsi lámpám fényét. Csak érzem, de már nem látom, ahogy összeborul felettünk magasan az esőerdő lombkoronája, indákkal sűrűn átszőve. De az éjszaka nem csendes, az esőerdő ilyenkor ébred, zümmögés, ciripelés, brekegés, suhogás, surranás járja át. A vibráló életet a szem már nem, csak a fül érzékeli, s van ebben valami titokzatos és félelmetes.

Kenguruk legelésznek a füvön kora reggel, a lakókocsik és sátrak sűrűjében. Kakaduk rikácsolása hallatszik. A nap még alig emelkedett a horizont fölé, máris éget. Tenyérnyi, színes lepkék szállnak. Gyíkok napoznak lustán a mohos köveken. Koalabébi, anyja hátán. A part menti öblök vizét egyre világosabb türkizre festi az emelkedő nap, a hullámok több méterre kiemelkednek, s a part előtt hosszan elnyúlva, fehér habként halnak meg. Mezítláb megyek a puha, fehér homokban, nyikorog a talpam alatt.

Royal National Park, NSW, Australia

A sekély vízben a napsütötte korallzátony hemzseg a színes halaktól. Egyetlen félméteres halon helyet kap a türkizkék, a hupilila és a rózsaszín. Némelyikük egyetlen színbe van öltözve, ámde az élénk, illő a trópusokhoz, leginkább citromsárga, kék vagy lila. Kisebb rajokban úszkálnak a sokféle, szintén vibrálóan színes korall között. Néha fehér, halott foltokra bukkanunk.

De a buja esőerdő mélye még az örök napsütés földjén is árnyas. Nagy párfányok és pálmák leveleit világítja át a nap, fáról és földről ezer inda tör fölfelé, a fény felé. Hatalmas gyökerek a földön, sokuk léggyökér, de belenőtt a földbe is, támaszként. Egymást fojtogató fák. Kosárként a fára növő páfrányok. Repülő rókák éles hangja. Zubogó vízesés a mohos sziklafalon. Belecsobbanunk a kristálytiszta vízmedencébe.

Ausztrália, közel hoztad a természetet újra. Az ősi, rejtélyekkel teli, mindent uraló természetet. Az élet vad, kiszámíthatatlan és ámulatba ejtő áramlását.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük