Ne mondd nekem, hogy most éljek

Created with Sketch.

Ne mondd nekem, hogy majd megtudom. Hogy évekig kialvatlan leszek. Hogy nem lesz többé szabadidőm, nem lesznek a szerelmemmel kettesben töltött csendes percek, nagy túrák. Hogy a következő húsz évem arról fog szólni, hogy kire hagyjam a kölköt csak egyetlen délutánra. Hogy az óvoda, iskola, a társadalom gépezete engem vele együtt fog felőrölni. Hogy most menjek kirándulni, utazni, utána úgysem fogok jó ideig. Ne mondd nekem, hogy még most éljek.

Te jó ég, nem meghalni készülök, hanem életet adni. Részben talán igazad van. De nem is az a baj, hogy mondod. Hanem ahogy mondod. Azt érzem belőle, hogy ez nettó szívás szerinted, de alig várod, hogy szívjon más is. Ha ezt elhinném, akkor akarna a franc gyereket amúgy.

Mielőtt férjhez mentem, akkor volt ilyen legutóbb. Komolykodó figyelmeztetések. De hát olyan fiatal vagy még… Nem fejezte be a mondatot, de éreztem a végét. Fiatal vagy, élhetnél még. Akkor nevettem. Nagyon is tudtam, kire mondok igent, s hogy annál teljesebb élet aligha várhatna rám. Hat év házasság után is így gondolom. A mostani riogatást azért nehéz kinevetnem, mert több az ismeretlen benne.

Az a valaki még nem létezik, a létezésére kell először igent mondanom. S onnantól nem vethető le a felelősség. Nem két szabad ember szabadon választott kapcsolata lesz ez, hanem egy erősen függő viszony, amiben a szülő van fent, övé a felelősség. Nem leszek egyedül, az igaz. Akkor nem is vállalnám. Ez nem egyemberes munka. Tudom, sokan csinálják úgy, de jobbára ők sem úgy tervezték annak idején, s az ő munkájuk emberfeletti.

S tudom, a sok “majd megtudod, milyen az” közt közbevetitek azért, hogy van ebben öröm is. Hogy megéri azért. Fura nekem ez is. Nekem mondjátok, vagy magatoknak? Általában nehéz eldöntenem. S ez nem annyira biztató.

Ugyanakkor ez rólatok szól, az én történetemnek ez a része még a jövő. S én más jövőt képzelek el. Bátor jövőt. Kicsit azértis, meg azértse. Nem beletörve, a saját utunkat járva. Hordozóban vinni fel őt is magunkkal a Tátra csúcsaira. Ne arról győzködj, hogy ne álmodozzak. Kívánd inkább, hogy legyen erőm úgy élni, az álmomat élni. S ha nem megy majd, akkor segíts, ha tudsz. De legalább ne mondd, hogy “én megmondtam”. Arra emlékezni fogok úgyis.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük