Elfújta a szél, a nagybetűs regény

Created with Sketch.

Margaret Mitchell regénye hetekre magába szippantott. Az 1936-ban megjelent könyv kezdettől elsöprő sikerű volt, a 3 évvel később belőle készült film úgyszintén. Az Elfújta a szél igazi, nagybetűs regény: monumentális, sodró, színes, sokszereplős, izgalommal és érzelemmel teli.

Scarlett O’Hara, a 16 éves észak-georgiai szépség küzdelmes életének 12 évét öleli fel a történet, mely éppúgy szól Scarlett és Rhett Butler szenvedélyes szerelméről, mint amennyire Margaret Mitchell és az általa megálmodott Dél örök szerelméről. Talán ez minden idők leghosszabb régi, szép időket sirató regénye is. Egy rövid idill után ugyanis rögtön az amerikai polgárháborúba csöppenünk, majd az azt követő küzdelmes újjáépítés és újjászerveződés éveibe. De még ha vége is a háborúnak, ami elmúlt, az nem tér többé vissza, és ennek fájdalma végigkíséri az egész regényt.

Scarlett érdekes főhős. Én felváltva tudtam utálni, szeretni és csodálni. Sokkal több van benne annál a bálokon és udvarlókon kívül mással nemigen törődő butuska lánynál, akit a regény első oldalain megismerünk. A háború és a szükség megmutatja, Scarlett sokkal erősebb, mint akár ő maga is hitte volna. Ég benne egy olthatatlan, elpusztíthatatlan szenvedély a szülőföldje és az élet iránt, mely segít neki felállni a csapások után, erőt ad az újrakezdéshez.

És Scarlett feláll mindig. Bármi áron. A szenvedés és a nélkülözés megkeményíti a szívét, nem válogat az eszközökben, ha maga és családja boldogulásáról van szó. Sokan megszólják, sőt meg is vetik gondolkodásmódjáért és tetteiért, s valóban sokszor viselkedik becstelenül, érzéketlenül, nem nézi, kit tipor le, csak elérje, amit akar. Ezzel szemben azonban ott áll a tény, hogy egész szűkebb és tágabb családjának eltartása az ő vállára nehezedik, és ő helytáll, ahogy tud.

Scarlett azon kevesek közé tartozik, aki el tudja engedni a múltat, képes előre nézni, jövőt építeni. Éles esze és üzleti érzéke, határozott fellépése önmagában is megbotránkozást kelt egy világban, ahol a nőtől azt várják, hogy szelíd, kedves, simulékony legyen – és semmiképpen sem okosabb, mint a mellette álló, őt védelmező férfi.

Két ember látja csak meg Scarlettben az értékeket, és szereti őt igazán: Rhett és Melanie. SPOILER! Scarlett életének igazi tragédiája pedig az, hogy túl későn ismeri ezt fel, ahogy azt is, hogy neki nagyon is szüksége van a szeretetükre. SPOILER VÉGE!

Rhett éppen azt szereti Scarlettben, ami másokat megbotránkoztat. Ők ketten nagyon hasonlítanak egymáshoz, és valójában csak Rhett ismeri és érti meg teljesen Scarlettet. Minden párbeszédüket imádtam olvasni, különösen a regény első felében. A maguk módján a világirodalomnak éppen olyan halhatatlan szerelmespárjává váltak, mint Jane Austen Elizája és Mr. Darcy-ja.

Nagyon sok emlékezetes szereplő van még. Melanie és Ashley Wilkes, Mammy, Ellen és Gerald O’Hara, Will Benteen, Pittypat kisasszony, és a Tarleton, Fontaine, Merrywether és Elsing családok számos tagja. A magával ragadó történetben mindenkinek megvan a maga színfoltja.

Kétségtelen az írónő erős és igazságtalan elfogultsága a Déllel szemben, ahová ő maga is tartozott. A regény fő motívuma és végkicsengése azonban nem is lehetne amerikaibb: állj talpra, újra és újra, dolgozz keményen, nézz előre, ragyogó jövőt építs!

*       *       *       *       *

“Minden háború szent azoknak, akik vívják. Ha nem így volna, ki lenne bolond vérezni és meghalni? De akármit beszélnek a szónokok, akármilyen gyönyörű eszméket hirdetnek a halálba rohanó őrültek előtt, minden háború oka és célja egy. És ez a pénz. Valójában minden háború üzleti kérdés. Csak az a baj, hogy kevesen tudják. A fülük tele van trombitaszóval és gyönyörű szavakkal a szent eszmékről… Csak néha azt kiáltják: “Mentsük meg Krisztus sírját a pogányoktól”, máskor azt: “Le a tulajdonnal”, néha azt: “Szabadság”, néha pedig azt: “Gyapot, rabszolgaság, államok szabadságjoga”.”

“Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.”

“Nagyon rossz, gyermekem, ha egy asszony szembenézett a legrosszabbal, ami érheti, mert azután nem tud már félni semmitől. Márpedig jaj annak az asszonynak, aki semmitől nem fél.”

“Az asszonyok jól tudták, hogy ahol a férfi elégedett, ahol nem mond ellent neki senki, és hiúsága sérthetetlen bálvány módjára áll, ott az asszony is békén és kellemesen élhet. Így aztán az asszonyok a bölcsőtől a sírig azon iparkodtak, hogy minden férfi jól érezze magát, aki a közelükbe kerül, és az elégedett és hálás férfiak bőven viszonozták ezt előzékenységgel és lovagiassággal. Mindent odaraktak a lábuk elé, csak egyet nem: annak az elismerését, hogy van eszük.”

“Sosem értette meg egyik férfit sem, akit szeretett, és ezért elvesztette mind a kettőt. Most már tudta, keservesen tudta, hogy ha valaha is megértette volna Ashleyt, sohasem szerette volna; ha valaha is megértette volna Rhettet, sohasem veszthette volna el.”

“Melanie mindenkiben gyermeket látott, s ezért tudott mindenkit szeretni.”

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük