Egy majdnem kedvenc: Férfiidők lányregénye

Egy majdnem kedvenc: Férfiidők lányregénye

F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. Számtalan könyve is ilyen témájú: laikusoknak szóló könyvek kapcsolatokról, sérülésekről, gyógyulásról, fejlődésről. Én mégis az (eddigi) egyetlen regényét olvastam először. A Férfiidők lányregénye a második világháború után játszódik, és azokról szól, akik túlélték a holokausztot.

Sok könyv és film próbálta már feldolgozni ezt a témát sokféleképpen, de F. Várkonyi Zsuzsa mégis új szemszöget talált, a túlélők szemszögét. Hogyan lehet ezek után tovább élni? Sőt, hogyan lehet tovább élni úgy, hogy közben bontakozik ki egy újabb diktatúra, melyben már nemcsak a zsidók félnek, hanem mindenki?

Bevallom, nagyon meggondolom, mielőtt holokauszttal foglalkozó könyvet veszek a kezembe. Tudom, hogy fontos, és tudom, hogy tudnunk kell róla, de annyira rá tudnak nehezedni ezek a könyvek a lelkemre, hogy óvatos vagyok velük. F. Várkonyi Zsuzsa regénye azonban nem ilyen.

Miről szól?

A Férfiidők lányregénye egy kamaszlány, Klára (Süni) és egy negyvenes éveiben járó orvos, Körner doktor (Aldó) kapcsolatának története, mely a benne felbukkanó tragédiák ellenére is meghitt és meleg hangulatú. A különleges apa-lány kapcsolat mind Sünit, mind Aldót gyógyítja, hiszen eredeti családjukat mindketten elvesztették, és egymásban találnak valakit, akivel érdemes törődni, akiért érdemes talpra állni.

Mit szerettem benne? Mit nem?

A regény első fele, mely Süni és Aldó megismerkedéséről, kapcsolatuk kialakulásáról szól, nagyon tetszett. Valóban érződik, hogy pszichológus írta, hiteles és életszerű, ahogy a tüskés Klára (aki ezért Süni) egyre inkább hozzászelídül pótapukájához, miközben Aldó is rádöbben, hogy Klára boldogulása újra értelmet ad az életének, visszarángatja a rég elfeledett hétköznapokba, mivel újra és újra az apaság kihívásaival szembesíti.

Klára karakterét nagyon megszerettem, a kérdéseivel együtt. Erős, határozott egyéniség, amint épp bontogatja szárnyait. Maga a történet is izgalmas volt, alig tudtam letenni. De talán érzed, hogy közeledünk itt egy nagy “de” felé.

A regény második fele ugyanis csalódás volt az első után. Egyrészt elkezdett rohanni előre az időben a történet. Hiányoltam, hogy többet megtudjak az egyetemista Klára és Aldó kapcsolatának alakulásáról, Klára szerelmeinek alakulása meg végképp össze lett csapva. Értem én, hogy a központban Klára és Aldó kapcsolata volt, de ha már előkerül más is, akkor legyen jobban kifejtve.

A másik csalódásom egy jelenet, amit nem szeretnék lelőni, de ha elolvasod a regényt, biztosan rájössz, melyikre gondolok. Én fennakadtam rajta, nem is kicsit, és persze, ez egy regény, ráadásul mégiscsak súlyosan traumatizált szereplőkkel, miért ne történhetne meg éppen ez is. Csakhogy szerintem ez a jelenet nem illik Aldó és Klára kapcsolatába, nem logikus sem az előzmények, sem az utólagos dolgok fényében, és amúgy éppen azt teszi tönkre, ami olyan szép a kettejük viszonyában. Szóval sajnáltam, hogy belekerült, főleg azért, mert akár ki is maradhatott volna. Persze, így meg piszkál a dolog, hogy vajon nem pont ez volt a cél, hogy ez piszkáljon? Reális vajon egy felnőtt férfi és egy kamaszodó, később egyetemista lány kapcsolatában, hogy valóban ne történjen semmi, ami hökkenetre adna okot?

Való ez neked?

Ha szereted a lélektani regényeket, akkor igen. Ez a regény egy nagyon különleges kapcsolatról szól, két magányos emberről, egy idősebbről és egy fiatalabbról, akik egymásban találják meg a családot.

Ha nem ijeszt el a holokauszt témája, akkor is igen. Ráadásul a Férfiidők lányregénye nem nyomasztó hangulatú könyv, annak ellenére, hogy sötét korszakban játszódik. A túlélésről és az újrakezdésről szól.

Te olvastál már hasonló témájú könyvet? Mesélj!

Ha tetszett, oszd meg:

 

One Response

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük