Három regény, mely Ausztráliába repít

Created with Sketch.

Mert Ausztrália távoli, mesés-csodás, gyönyörű világ! Engem rabul ejtett, és életem egyik legkülönlegesebb utazós élménye lett az a három hét, amikor lakóautóval fedeztük fel a keleti partját. Legszívesebben most is azonnal összepakolnék, és rohannék egy újabb lakókocsis kalandra a nyugati parton… Vagy a nagy vörös sivatagban.

De Ausztrália nemcsak utazásra inspirál, hanem olvasásra, sőt, írásra is. Bevallom, a Tövismadarak című világhírű regényt elsősorban azért vettem kézbe, mert Ausztráliában játszódik. Ezt aztán más regényekkel is megismételtem. Sőt, írtam is egyet, ami nagyrészt Ausztráliában játszódik.

Ha regényeket keresel, melyek hangulatukkal, történetükkel magukba szippantanak, és még Ausztrália varázsából is átadnak valamit, akkor ajánlom figyelmedbe… na, nézzük, mit is:

Colleen McCullough: Tövismadarak

“Ez a baj, ha az ember sziget; elfelejti, hogy a partjain túl is van valami.”

Nagy lelkesedéssel estem neki ennek a könyvnek, és számomra megbocsáthatatlan hibái ellenére szívesen gondolok vissza rá. A Tövismadarak családregény és romantikus regény. Három generáción végigvonuló története magával ragadó, és mindhárom generációból egy-egy nőalak emelkedik ki főszereplőként – Fee, Meggie és Justine Cleary. Mindhárman erős és büszke jellemek, akik küzdelmes utat járnak végig, de lehetőségeik nagyban különböznek. Sorsuk összefüggései és egymással való kapcsolatuk végig nagy hangsúlyt kap a regényben.

Nagyon tetszett még az ausztrál táj ábrázolása, melynek egyedi szépségét, vadságát is megmutatja a könyv. Egyszer kenguruk százai vonulnak végig a tájon, máskor a megállíthatatlan, pusztító bozóttűz. A trópusokon mesebeli szigetekre lehet szökni, de ezzel szemben ott van a kegyetlen forróság és pára, az elszigeteltség.

És amit nem tudok megbocsátani ennek a regénynek? A túlzott érzelgősség és a felmagasztalt önsorsrontás. Erre a legjobb példa a tövismadaras hasonlat maga, valamint Ralph és Meggie szerelmi szála, melynek reális alapja nem nagyon van. Adott egy szeretethiányos kislány, aki hosszú évekig epekedik egy álomkép után, melyet a hiányaiból épített fel. Meggie azonban nem is ismeri felnőttként Ralphot, és nemcsak fiatalon, de érett felnőtt nőként is meglepő passzivitással nyugszik bele a boldogtalanságába. Én ezt nem tudom szép szerelm történetnek látni, és kitalálhatod, Fee és Justin karaktere sokkal közelebb állnak hozzám Meggie-nél.

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

“…a szerelem nem olyasmi, ami vezényszóra jön, és én magam sem vagyok olyan ember, akinek vezényelni lehet, hogy mit tegyen.”

Ausztrália, családregény, különböző generációk női sorsai. Nem, már nem a Tövismadarakról van szó, hanem a Vadvirágok lányairól, de a hangulat és a téma épp eléggé hasonlít ahhoz, hogy ha a Tövismadarak tetszett, akkor ez a regény is fog.

Két szál fut párhuzamosan, az egyik 1929-ben indul Glasgow-ban, a másik 2009-ben Londonban, és mindkettő hamarosan Ausztráliában köt ki. A régebbi szál a nagymama, Beattie történetét meséli el, aki szegény pincérnőből lesz egy tazmániai birtok tulajdonosa, majd híres divattervező. Egyedülálló anyaként küzd egy korban, mely ezt egy nőnek nem bocsátja meg, ráadásul még szerelmes sem olyasvalakibe lesz, akibe szabadna…

A másik szál az unoka, Emma története, aki híres balerina, de egy sérülés véget vet karrierjének. Őszintén szólva, Emma karaktere sokkal kevésbé volt élő és szerethető számomra, mint a nagyanyjáé. Belső vívódásai, kapcsolatainak alakulása nincs túl részletesen kifejtve, így az ő történetét sokkal kevésbé találtam érdekesnek, mint Beattie-ét. Kár, mert szerintem ki lehetett volna hozni többet belőle.

Ugyanakkor Ausztrália, a messzi, vad, rabul ejtő világ, az újrakezdés földje itt is magával ragadott, és érzelgőssége meg hiányosságai ellenére Ausztrália és Beattie sorsa megszerettette velem a Vadvirágok lányait.

És az enyém: Úton

“Tulajdonképpen nagyon régóta voltam már magányos. Attól, hogy nem egyedül éltem, csak rosszabb volt. Az igazi magány legalább… olyan egyértelmű. Valakivel magányban élni, az viszont nem tiszta ügy.”

A harmadik regény kakukktojás, és ezt nem is fogom értékelni, ez nem az én feladatom. Mert ez az én regényem, mely idén májusban jelent meg. Tulajdonképpen női sors, újrakezdés és Ausztrália itt is szépen összejön, csak az Úton főhőse egy magyar lány, aki Budapestről indul.

Lili a regény kezdetén harmincadik születésnapja felé közelít, belefásult a kényelmes és elég jól fizető munkájába egy budapesti multinál, valamint szakít vőlegényével, Gergővel, akivel már nagyban szervezik az esküvőjüket. Bár úgy tűnik, Lili élete rendezett, minden a helyén van benne, ő önmagát nem érzi a helyén az egészben. Boldognak kellene lennie, de ürességgel és kétségekkel van tele, és úgy érzi, mintha valaki más életét élné. Képtelen ebbe beletörődni, elvágyódik, bár maga se tudja pontosan, hová.

Egy véletlennek meg egy hirtelen jött, őrültnek tűnő elhatározásnak köszönhetően hamarosan Ausztráliában köt ki, ahol új munka, mesés utazások, barátok és szerelem várnak rá – meg a kérdések, melyeket még otthonról hozott magával. Ha érdekel, most megveheted nyomtatott vagy e-könyv formában is – részletek itt. És miért pont most mondom? Mert júliusban akciós, mivel ebben a hónapban van a szülinapom, és most én adok ajándékot. 🙂

Te hová utazol szívesen olvasás közben, és milyen regények visznek oda?

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük