(Szponzorált tartalom) Vannak dolgok, amikről az ember tudja, hogy nem jól csinálja őket. Sőt, talán még azt is tudja, nagyjából hogyan kellene javítania rajtuk. Így aztán igazán érthetetlen, hogy amikor ténylegesen belekerül egy ilyen helyzetbe, miért rontja el ugyanúgy sokadszorra is. Na, nálam a konfliktuskezelés ilyen téma. Ezért amikor Varga Szilvi meghívott az empatikus kommunikáció tanfolyamára, úgy éreztem, itt a lehetőség a (soha véget nem érő) fejlődésre.
Ebben az otthondolgozós, iskolabezárásos, #maradjotthon évben nemcsak feszültebbek vagyunk, de korlátozva van a szeretetünk kifejezése is, és még fontosabbak a szavak, mint máskor. Ha meg konfliktusokról van szó, akkor különösen.
Miért látjuk alapvetően negatívan a konfliktusokat?
Hiszen a konfliktus pusztán a különbözőségeinkből adódik, önmagában véve nem rossz, hanem nagyon is természetes. Legtöbbször mégis a heves vitát, duzzogó vagdalkozást, megsértődést, kioktatást, rendreutasítást értjük alatta. Jobb esetben a kompromisszumot. El tudjuk képzelni, hogy lehet konfliktust megoldani úgy is, hogy senki se érezze magát vesztesnek a végén?
Hallottam én már korábban is erőszakmentes kommunikációról, és hát ki kérdőjelezné meg, hogy ideális esetben az ember békésen oldja meg a konfliktusokat, empatikusan, de a saját igényeiért kiállva kommunikál. Aha, értem, kösz. Ezt én is bárkinek könnyen elmondom. („De neked miért kell ezerszer elmondanom, hogy zsíros kézzel ne fogdosd össze a mikró fogantyúját?! Legalább takarítanád le magad után…”)
Mit tanultam az empatikus kommunikációról?
A tanfolyamon jócskán kiélesedett az a kép, ami az erőszakmentes (vagy empatikus) kommunikációról idáig bennem élt. Alappillérekre, elemi, megvalósítható lépésekre lebontva már egyáltalán nem tűnik olyan elérhetetlennek, amire csak legyintek fejben, hogy „persze, jó lenne, de hát emberek vagyunk”.
Tetszett, hogy önismereti tesztek és kiértékelésük segítségével arról is szó volt, hogy kinek miért olyan nehéz ez, milyen téren kellene fejlődni hozzá, és mit lehet kezdeni a régről beépült, rossz mintákkal. Mert igen, sajnos mindenkiben van egy robotpilóta, ami főleg az éles helyzetekben (például a konfliktushelyzetekben) bekapcsol, mi pedig utólag csak nézünk, hogy mi a franc ütött belénk. Ha beleteszünk némi önismereti munkát, akkor megtanulhatjuk, mik azok a helyzetek, szavak, amik szinte gombnyomásra indítják ezt a robotpilótát, résen lehetünk, és sok gyakorlással megtanulhatjuk felülírni is.
Nem csendes megadás, és nem rafinált irányítás
Az empatikus kommunikáció nem arról szól, hogy inkább hallgassunk, legyünk mi a kedvesek meg a jószívűek, és nem is arról, hogy hogyan nyerjünk mindenáron, miközben eljátsszuk, hogy mi márpedig meghallgattuk a másikat. Arról szól, hogy megtanuljuk jól kommunikálni az érzéseinket, szükségleteinket, kéréseinket, és megtanuljuk felismerni a vitapartnerünkét is.
Nem, nincs garancia, hogy minden kérésünk teljesül, éppúgy mondhatnak nekünk nemet, ahogy mi is mondhatunk. Ahhoz azonban fontos lépés, hogy esélyt adjunk a kölcsönösen előnyös megoldások megszületésének, hogy megtanuljuk felismerni és kifejezni a szükségleteinket. Például azt, hogy milyen karácsonyra vágyunk igazából.
Varga Szilvia Edit empatikus kommunikáció online tanfolyamait itt találod.
Köszönöm Szilvinek, hogy az empatikus kommunikáció tanfolyamon térítésmentesen részt vehettem. A bejegyzésben a saját élményeimet, véleményemet írtam meg a témáról.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
