Ürmös Beáta

Címke: regényírás

  • Ingyen letölthető Word sablon kézirat nyomtatásához

    Ingyen letölthető Word sablon kézirat nyomtatásához

    Hogyan lehet nyomdakész formába hozni a regényed kéziratát? Meg tudod csinálni te magad is? Egyszerűbben, mint hinnéd. Van hozzá sablon? Csináltam egyet, és ingyen letöltheted a bejegyzés végén.

    A magánkiadásban az a nehéz, hogy minden a te felelősséged, a kézirattól kezdve a nyomdai előkészítésen át a marketingig. Vagy te magad csinálod meg, vagy fizetsz valakinek, hogy megcsinálja neked. Ha nyomtatásban szeretnéd látni a könyved, akkor egy nyomdát kell megkeresned, és a kéziratot nyomdakész állapotban leadnod nekik. Vannak ugyan nyomdák, akik vállalják az előkészítést is, de valójában nem olyan bonyolult dolog ez, ha használtál már szövegszerkesztő programot, és ez történetesen épp egy olyan terület, ahol tudsz és érdemes spórolni, ha van némi időd meg türelmed.

    Apróbetűs: nem, nem azt mondtam, hogy nem kell kicsit képezni magadat hozzá, és nem is azt, hogy mindent tudok a nyomdai előkészítésről és a kiadványszerkesztésről. Viszont ami a regényem nyomdai előkészítéséhez kellett, azt felkutattam, megtanultam.

    Hogy megkönnyítsem a dolgod, hoztam is egy sablont, amibe csak be kell másolnod a kéziratod szövegét, és kész is vagy. Majdnem.

    Egyeztess a nyomdával

    Ez a legfontosabb! Minden nyomdának megvannak a maga előírásai a leadott anyagokkal kapcsolatban, ezt kérdezd meg, és tartsd szem előtt. Fájlformátum (ez általában PDF, amibe  a felhasznált betűtípusok és képek be vannak ágyazva), borítókép, kifutók… Mindent ellenőrizz le kétszer, valamint kérd meg a nyomdát, hogy az elküldött anyagodra nézzenek rá ők is, hogy megfelel-e (ezt jó esetben kérés nélkül is megteszik).

    A letölthető sablon

    Íme a sablon, A5 méretben készült (148 x 210 mm), ami a könyvnyomtatásban standard formátumok egyike, és regényekhez szerintem épp megfelelő. Van benne öt fejezet blabla, címoldal, ajánlás, szerzői bemutatkozó oldal a végén – ami ebből nem kell, azt nyilván töröld.

    A5 sablon letöltése

    Sablon testreszabása

    Más méretű könyvet szeretnél? Még nagyobb margót? Wordben az Elrendezés fül alatt találod a Méret és Margók beállításokat, a megnyíló ablakban állíthatod át ezeket. A margók tükrözése be van kapcsolva a sablonban, ezt ne is kapcsold ki, ha kétoldalas nyomtatást tervezel.

    Az élőfejet, élőlábat úgy állítottam be, ahogy regényekben gyakran lenni szokott: páros oldalon a szerző neve, páratlanon a könyv címe, fejezet kezdésénél pedig üres. Ha változtatni akarsz rajtuk, kattints bele duplán.

    Kész is. Ja, persze, abból indulok ki, hogy tartalmilag és formailag már rég kész a kézirat, sőt, a tördelést is megcsináltad ebben a méretben. Ha nem így van, akkor talán örülni fogsz, hogy hamarosan ezekről is írok majd.

    [hfe_template id=’4184′]
  • Mennyi idő kell egy regény megírásához?

    Mennyi idő kell egy regény megírásához?

    Ha konkrét választ vársz, akkor ne is olvass tovább. 😛 Mert ez is, mint oly sok minden az életben, attól függ. És pont erről lesz szó: hogy mitől.

    Egyrészt attól, hogy mennyi időd van írással foglalkozni. Naponta tudsz írni? Vagy kétnaponta, esetleg csak hetente? Mennyit írsz ilyenkor? Fél órát vagy fél napot? De nemcsak a ténylegesen írással töltött idő számít, hanem az is, hogy mennyire lendületesen bontakozik ki közben a történeted. És attól is, hogy valójában mi születik a kezeid között. Egy első vázlat még messze van a kész regénytől.

    Egyébként meg, az egész dilemma kezdődhetne azzal, hogy mi számít a kezdés időpontjának. Az, amikor leírod a címet (ha egyáltalán tudod már a legelején), majd az első mondatot? Vagy az, amikor az ötlet megszületik? A két időpont közt talán hetek, hónapok (vagy évek?) is eltelnek. Közben továbbgondolod, készítesz vázlatot – fejben vagy papíron -, hozzáadsz és elveszel dolgokat, mellékszálakon, cselekményvezetésen morfondírozol.

    Rövid idő alatt és intenzíven

    Én így írok, mert így tudok, ezt érzem természetesnek, ha nem tartom magam hozzá, akkor szétesik az egész, elvesztem a fókuszt és a fonalat. A NaNoWriMo 30 napos kihívása nekem ideális.

    Az Úton első vázlata 30 nap alatt született meg, és bizony minden egyes nap írtam, napi egy-két órát, 500-3000 szó közötti mennyiséget, legtöbbször 1000-2000 szót. Magán az ötleten már előtte is gondolkoztam, pár héten keresztül kifejezetten intenzíven. De az ötletek még írás közben is jöttek. Benne éltem a regényben, és akkor is a fejemben pörgött, amikor épp nem írtam. Furcsa volt, de a regényem szereplői néha valóságosabbnak tűntek, mint a valóságban engem körülvevő emberek ebben a 30 napban.

    A második regényem vázlatát (igen, ilyen is van, mégpedig éppen készülőben) a tavaszi bezártság ideje alatt írtam, 30 és még néhány nap alatt. Ekkor egyáltalán nem vettek körbe emberek, és még inkább a történetemben éltem. (Nem is nagyon akaródzodott visszatérnem a valóságba.)

    Hogyan lesz vázlatból regény?

    51711 szó lett az Úton első vázlata, de ezzel még messze nem volt kész a regény. A másodikkal épp itt tartok, a “messze nem kész” állapotban, bár tavasz óta történt némi pihentetés és javítgatás.

    Bár szószámban az Úton esetén annyira nem nagy a különbség az első és a végső verzió között (pár ezer szó), a tartalom azért jócskán csiszolódott. Töröltem, bővítettem, javítottam. Először a saját észrevételeim alapján, miután egy hónap pihentetés után elolvastam. Később pedig a tesztolvasóim visszajelzései alapján, akik elütésektől kezdve apró logikai pontatlanságokon át nem teljesen egyértelmű megfogalmazásokig jó néhány hibát kiszúrtak, ami nekem korábban nem tűnt fel.

    Már nem is tudom, végül pontosan hányszor olvastam és írtam újra, mindenesetre egész télen, majd a tavaszi karantén alatt is sok időt töltöttem vele. (Sajnos, a hibák kiszúrásának hatékonyságán az újraolvasások inkább csak rontanak. Ezért is fontosak a tesztolvasók.)

    Hogy kinél mennyi idő, és milyen lépésekből áll a javítás folyamata, az nagyon változó lehet. Ha nem magánkiadásról van szó, az meg megint más tészta. De egyébként is lehet, hogy több időre van szükség az átíráshoz, újragondoláshoz néhány hónapnál. Ez a regény hosszától és a rendelkezésre álló idődtől is függ. De a javítás összességében biztosan több idő, mint egy első vázlatot megírni.

    És mikor kész a regény?

    Ha meg van írva, vagy ha ki van adva? Hosszú folyamat már az is, ahogy megszületik, majd végleges formát nyer egy regényvázlat. De ahhoz, hogy az olvasó kezébe kerüljön, még másra is szükség van. Erről azonban már egy másik bejegyzésben mesélek majd, akkor is csak a magánkiadásról, mert ebben van (valamennyi) tapasztalatom.

    Amúgy meg… egy regény sosincs teljesen kész. 😛

    Te szoktál írni regényt vagy novellát? Mik a módszereid, tapasztalataid?

    [hfe_template id=’4184′]

  • Egyszerolvasós vagy többször olvasható regények?

    Egyszerolvasós vagy többször olvasható regények?

    Egyszerolvasós vagy többször olvasható, mindig újat adó, sosem feledhető regények? Mitől kerül vajon egy könyv egyik vagy másik kategóriába? Ezen gondolkoztam a napokban, és mielőtt belemélyednék a témába, azzal kezdem, hogy szerintem mindkét fajta könyvnek megvan a helye az irodalomban és a könyvespolcokon. Attól, hogy egy regényt egyszer elolvasok, majd továbbadom, vagy visszaviszem a könyvtárba, még lehet az izgalmas és szórakoztató. Mert ha nem lenne, nem olvasnám el egyszer sem. Ugyanakkor ott vannak azok, melyeket újra és újra előveszek, gyakran évekkel később, és újraolvasva megint igazi élményt adnak. Mást, mint előzőleg.

    Szépirodalomról és ponyváról beszélek? Ezek sarkítások. Nem ilyen egyszerű ez a vagy-vagy. Sőt, nem is vagy-vagy. Vagy a szépirodalom nem szórakoztathat, a szórakoztató irodalom pedig nem gondolkodtathat el, érinthet meg valamit mélyebben bennünk? Szerintem a legtöbb jó regény ezeket egyszerre teszi. Akkor miért ragaszkodunk a besoroláshoz, hogy mi szépirodalom, mi “csak” szórakoztató? Most arra hívlak titeket, hogy lépjünk ki ezekből a kategóriákból, közelítsünk máshogy afelé, mitől lesz egy regény örök érték.

    Miért olvasunk újra egy regényt?

    Milyen regényeket olvastam újra, vagy tervezek újraolvasni? És melyek azok, melyeket biztosan nem fogok? Tágítva az időt, melyek azok a regények, melyek 20 év múlva is adni fognak valamit, ha újraolvasom őket? Túllépve önmagamon, melyek azok a regények, melyeket az emberek 30 éve is olvastak, ma is olvasnak és olvasni fognak 30 vagy 100 év múlva is?

    A klasszikusokat az idő teszi klasszikussá, de közös bennük, hogy olyat adnak, ami örök érvényű. Ez az örök érvényű pedig tud szólni a húszévesekhez éppúgy, mint a hatvanévesekhez, a mai emberhez éppúgy, mint a következő évszázadban élőhöz.

    De mi az, ami örök érvényű?

    Az ember. Az emberi sors és az emberi kapcsolatok körüli kérdések azok, melyek kétezer éve is aktuálisak voltak, ma is azok, és azok lesznek évszázadok múlva is, és örökké. 🙂 Szerelem, szeretet, vágy, gyűlölet, bosszú, függés, önfeláldozás. Bűn és megbocsátás. Szülők és gyerekek, férfi és nő, ember és ember közti viszonyok. A sors alakíthatósága, az élet értelme, szenvedés és boldogság, sebek és gyógyulás, hiányok és kiteljesedés. Egyensúlykeresés.

    Ha egy regény ilyesféle problémákat feszeget, akkor nem tud elévülni. És mivel az emberi kapcsolatokról, az emberi lét kérdéseiről mást gondolunk fiatalon, mint idősen, így ezek a könyvek minden életkorban mást indítanak el bennünk. Mivel a regényt az olvasó fejezi be. Milyen szerencse, hogy az emberi problémák száma végtelen, megoldani pedig nem lehet őket, igaz?

    Írószemmel pedig…

    Nem, nem a szuperizgalmas cselekmény teszi a regényt halhatatlanná. Élvezetessé igen. De halhatatlanná a jól kidolgozott szereplők teszik.

    Olyan szereplők, akik valódiak, jellemük van, szokásaik, kapcsolataik, problémáik. Olyan szereplők, akikkel azonosulni lehet, mert nők vagy férfiak, anyák vagy testvérek, barátok vagy sorstársak, haragtartók vagy megbocsátók, nyughatatlanok vagy fásultak, gyengék, erősek, kicsik, nagyok, álmodozók, sorskovácsok, áldozatok, útkeresők. Kapcsolataikban vitákkal, kétségekkel, sérelmekkel küzdenek, maguk is törékenyek és tökéletlenek, ahogy a közösségek is, melyekben élnek. Ezek a szereplők válaszokat keresnek, vagy éppen kérdéseket. Mint az olvasó emberek.

    Te mit gondolsz, mitől lesznek klasszikusok a klasszikusok?

  • Mi köze egy regénynek a valósághoz?

    Mi köze egy regénynek a valósághoz?

    Az oly gyakori kíváncsi kérdés az olvasótól, mellyel most íróként is szembesültem, és amire a válasz roppant egyszerű: semmi. 🙂

    A regény fikció. Kitalált történet, kitalált szereplőkkel. Azért regény. Hogy vajon a regényben oly gunyorosan ábrázolt kisváros az-e, ahol az író maga is felnőtt, hogy a rosszindulatú anyóst a saját anyósáról mintázta-e, vagy hogy az öngyilkos hajlamú főhős az író depressziójára utal-e?

    Az efféle kérdésekre a válasz épp annyi eséllyel igen, mint nem. De legelső sorban is mindegy, mi a válasz. Mert irreleváns a regény szempontjából. Ami a regényben lényeges, az bele van írva, ahhoz tud az olvasó kapcsolódni. Másrészt az író fantáziáját sem kellene lebecsülni. Csak azért, mert ő maga sosem gyilkolt, még írhat gyilkosságról és gyilkosokról, igaz?

    Hogyan értelmezzünk egy regényt?

    Mármint szerintem, de mivel ez az én blogom, nyilvánvalóan az én véleményem olvasható rajta. Szóval, szerintem a regényt az író elkezdi, de az olvasó fejezi be. Hogy egy regényt hogyan értelmeznek, ahhoz az írónak már nincsen köze – és befolyása sincs rá, akár él még, akár nem. A regénynek épp annyi köze van az olvasó valóságához, mint az íróéhoz. Ez pedig így van jól.

    Egyébként én ódzkodok is attól, hogy elemezzem a saját regényem, vagy eláruljak olyat, ami a regényből nem derül ki. A regény valóságának teljesnek kell lennie nélkülem. Amit nem írtam bele, az nincs. Vagy az olvasó képzeletére van bízva, de akkor az érvényes is úgy, ahogy elképzeli. Ennek ez a csodája, ezt nem szabad összetörni.

    Tényleg azt várom, hogy elhidd, a regényeknek semmi közük a valósághoz?

    Igen és nem. Mert persze, hogy közük van a valósághoz, hiszen emberekről és emberi problémákról szólnak. A problémák, konfliktusok, emberi viszonyok a valódiak egy jól megírt regényben, nem az egyes emberek, helyek vagy események. Ettől még az ikertornyok ledőltek szeptember 11-én, a második világháború megtörtént, az egri várat megvédték a magyar katonák (legalábbis egyszer). Sőt, az író talán komoly kutatást végzett az adott történelmi kor és társadalom kapcsán, amibe a történetét elhelyezte. De ettől még a regény fikció.

    Amit pedig az íróról sejthetünk, az csak annyi, hogy jó eséllyel foglalkoztatja az a téma, amiről ír. Boldogságkeresés, örökbefogadás, bűn és megbocsátás, női egyenjogúság, kapcsolatok és karrier, kaland és biztonság. Vagy bármi más. Az élményei, élettapasztalata is meghatározó, de ez nem mindig közvetlen tapasztalat. Lehet az is. De lehet, hogy az osztálytársával történt meg, vagy a szomszédasszonyának a húgával. Vagy a szomszédasszonya húga mesélte, hogy az ő nagynénjének a keresztfia… Vagy olvasta az újságban. Vagy volt egy regény, ami kamaszkorában a szívéhez nőtt, és annak a főszereplője… Vagy – és nem ezt kellene a végére hagyni – elképzelte.

    Vannak életből lopott dolgok is

    Különc szokások. Bogaras nagybácsik. Tipikus jellemvonások. Egy-egy valóságból vett részlet színesebbé és életszerűbbé teszi a regényt. De nem tudhatod, csak a zsúfolt pályaudvaron látott-e meg valakit az író, aki öltönyben volt, aktatáska a kezében, komor arc, és végül ő ihlette a nyomozót, vagy a kávézóban elkapott egy beszélgetést, amiben egy ismeretlen fiatal hölgy a barátnője nyitott házasságáról mesélt egy másik barátnőjének, és erről jutott eszébe egy lehetséges konfliktus, amiben történetesen szerepel két fiatal nő és egy nyitott házasság.

    Az én valóságból vett ihletéseim legalábbis többségében ilyenek. Na, csak elárultam valamit magamról is, pedig nem nagyon akarok. Hogy miért? Mert, mint minden író, én is elsősorban azt szeretném, ha az olvasók a regényemhez kapcsolódnának. Ha az egy annyira teljes világ lenne, hogy nem kellene helyette egy igazibb valóságot, egy valódibb teljességet keresni.

  • Hogyan születik egy regény?

    Hogyan születik egy regény?

    Regényt írni már csak azért is izgalmas volt, mert nagyon sok mindent megtapasztaltam, amit regényolvasás közben nem, mert az olvasói szerepből adódóan nem lehet. Nekem mindig fúrta az oldalamat, hogyan készül egy regény, mi zajlik a háttérben, mi az, amit az olvasó nem lát. Természetesen minden regény másképp születik, így ezúttal csak azt tudom megosztani, hogyan készült az én első regényem, és számomra mi jelentett segítséget a megírásához.

    A regény fejben születik meg

    Az viszont általában is igaz, hogy minden regény először fejben születik meg. Nem mondatról-mondatra, nem is elejétől a végéig, hanem a lényeget tekintve. Na, jó, de hogyan? Erre mondják az igazi írók lezser, kissé nagyképű természetességgel: hát jön az IHLET.

    Eszemben sincs ezt a misztikus ködöt teljességgel eloszlatni – nyilván nem vagyok még igazi író -, de azért hozzátenném, hogy a fellegekből alászálló ihlet mellett szükség van földhözragadtabb dolgokra is. Agyra és kézre például, hogy végiggondoljam, majd leírjam azt a történetet. Továbbá nem árt némi kitartás és fegyelem sem.

    Szóval van egy alapötlet. Hogyan tovább?

    Számos kérdés segít abban, hogy egy jó ötletet tovább tudj vinni. Mutatok néhányat, melyek egyszerűnek tűnnek, a nehézségük pedig abban rejlik, hogy valóban alaposan végig kell őket gondolni. Vagy leírni, ha neked az a könnyebb. Tehát:

    Ki(k)ről szól? Ki a főszereplő? Mi a neve? Hány éves? Hol él? Kikkel él együtt? Hogyan telik egy tipikus napja? Mi a munkája? Kik a barátai, családtagjai? Milyen viszonyban van velük? Mit csinál szabadidejében? Vannak fura hobbijai? Milyen ember? Milyen a világnézete? Milyen filmeket szeret? Mi a kedvenc könyve? Mi a legnagyobb álma? Mitől fél?

    Először meg kell ismerned a főszereplődet ahhoz, hogy a regényben életre tudd kelteni. Na, jó, de mi van a történettel? Elvégre mindenképpen kell egy jó sztori, nem? Ez a regény típusától is függ. De a főszereplő mindenképpen fontos, minden más az ő alakjára épül. A történet is, ami a főszereplő (vagy főszereplők) problémáiból, céljaiból, vágyaiból, küzdelmeiből áll össze.

    Ezután jön a többi lényeges szereplő, akiket szintén meg kell teremteni fejben. Majd jöhetnek a szereplők közti viszonyok: milyen konfliktusok vannak? Ki honnan, hová akar eljutni? Mik az akadályok? Hogyan próbálják azokat az egyes szereplők legyőzni? A mellékszereplők és az ő konfliktusaik esetén ezt akár aközben is át lehet gondolni, miközben már írod a regényt.

    Nekem az volt a tapasztalatom, hogy ha valóban tudod, kikről szól a regényed, akkor már azt is tudod, miről szól.

    Alkoss szabályokat, amik segítenek az írásban

    Én nem utálom a szabály szót, de éppenséggel nem is nagyon szeretem. Ha te sem, akkor használd mondjuk a szokás vagy rutin szavakat helyette. Ugyanis itt arról van szó, hogy kialakíts egy keretet, ami a regényed befejezéséhez hozzásegít.

    Számomra az első regényemnél a NaNoWriMo (vagyis a National Novel Writing Month 30 napos regényírás kihívás) szabályai adták az alapot, legelső sorban az alábbiak:

    • 30 napon keresztül írj összesen 50 ezer szót, mely adjon ki egy történetet, melynek eleje, közepe és vége van
    • első vázlatba ne javíts bele, ne törölj belőle
    • minden nap írj, akkor is, ha csak egy keveset sikerül

    Engem ezek a szabályok segítettek. Az, hogy folyamatosan benne éltem a történetben, és hogy kritika és elvárások nélkül egyszerűen csak kiírtam magamból, ami bennem volt, segítettek szabadjára engedni a kreativitásomat és lendületben tartottak. Nem biztos, hogy mindenkinek ez válik be. De biztos van olyan rutin, ami igen, és ezt kell kialakítani.

    És végül…

    Kész a regény. Dehogy. Az első vázlat még nem a regény. De lehet vele dolgozni (általában jó sokat), hogy végül majd az legyen.

    Te próbálkoztál már regényírással? Mik a tapasztalataid, milyen szokások segítenek?

    [hfe_template id=’4184′]