Ha konkrét választ vársz, akkor ne is olvass tovább. 😛 Mert ez is, mint oly sok minden az életben, attól függ. És pont erről lesz szó: hogy mitől.
Egyrészt attól, hogy mennyi időd van írással foglalkozni. Naponta tudsz írni? Vagy kétnaponta, esetleg csak hetente? Mennyit írsz ilyenkor? Fél órát vagy fél napot? De nemcsak a ténylegesen írással töltött idő számít, hanem az is, hogy mennyire lendületesen bontakozik ki közben a történeted. És attól is, hogy valójában mi születik a kezeid között. Egy első vázlat még messze van a kész regénytől.
Egyébként meg, az egész dilemma kezdődhetne azzal, hogy mi számít a kezdés időpontjának. Az, amikor leírod a címet (ha egyáltalán tudod már a legelején), majd az első mondatot? Vagy az, amikor az ötlet megszületik? A két időpont közt talán hetek, hónapok (vagy évek?) is eltelnek. Közben továbbgondolod, készítesz vázlatot – fejben vagy papíron -, hozzáadsz és elveszel dolgokat, mellékszálakon, cselekményvezetésen morfondírozol.
Rövid idő alatt és intenzíven
Én így írok, mert így tudok, ezt érzem természetesnek, ha nem tartom magam hozzá, akkor szétesik az egész, elvesztem a fókuszt és a fonalat. A NaNoWriMo 30 napos kihívása nekem ideális.
Az Úton első vázlata 30 nap alatt született meg, és bizony minden egyes nap írtam, napi egy-két órát, 500-3000 szó közötti mennyiséget, legtöbbször 1000-2000 szót. Magán az ötleten már előtte is gondolkoztam, pár héten keresztül kifejezetten intenzíven. De az ötletek még írás közben is jöttek. Benne éltem a regényben, és akkor is a fejemben pörgött, amikor épp nem írtam. Furcsa volt, de a regényem szereplői néha valóságosabbnak tűntek, mint a valóságban engem körülvevő emberek ebben a 30 napban.
A második regényem vázlatát (igen, ilyen is van, mégpedig éppen készülőben) a tavaszi bezártság ideje alatt írtam, 30 és még néhány nap alatt. Ekkor egyáltalán nem vettek körbe emberek, és még inkább a történetemben éltem. (Nem is nagyon akaródzodott visszatérnem a valóságba.)
Hogyan lesz vázlatból regény?
51711 szó lett az Úton első vázlata, de ezzel még messze nem volt kész a regény. A másodikkal épp itt tartok, a “messze nem kész” állapotban, bár tavasz óta történt némi pihentetés és javítgatás.
Bár szószámban az Úton esetén annyira nem nagy a különbség az első és a végső verzió között (pár ezer szó), a tartalom azért jócskán csiszolódott. Töröltem, bővítettem, javítottam. Először a saját észrevételeim alapján, miután egy hónap pihentetés után elolvastam. Később pedig a tesztolvasóim visszajelzései alapján, akik elütésektől kezdve apró logikai pontatlanságokon át nem teljesen egyértelmű megfogalmazásokig jó néhány hibát kiszúrtak, ami nekem korábban nem tűnt fel.
Már nem is tudom, végül pontosan hányszor olvastam és írtam újra, mindenesetre egész télen, majd a tavaszi karantén alatt is sok időt töltöttem vele. (Sajnos, a hibák kiszúrásának hatékonyságán az újraolvasások inkább csak rontanak. Ezért is fontosak a tesztolvasók.)
Hogy kinél mennyi idő, és milyen lépésekből áll a javítás folyamata, az nagyon változó lehet. Ha nem magánkiadásról van szó, az meg megint más tészta. De egyébként is lehet, hogy több időre van szükség az átíráshoz, újragondoláshoz néhány hónapnál. Ez a regény hosszától és a rendelkezésre álló idődtől is függ. De a javítás összességében biztosan több idő, mint egy első vázlatot megírni.
És mikor kész a regény?
Ha meg van írva, vagy ha ki van adva? Hosszú folyamat már az is, ahogy megszületik, majd végleges formát nyer egy regényvázlat. De ahhoz, hogy az olvasó kezébe kerüljön, még másra is szükség van. Erről azonban már egy másik bejegyzésben mesélek majd, akkor is csak a magánkiadásról, mert ebben van (valamennyi) tapasztalatom.
Amúgy meg… egy regény sosincs teljesen kész. 😛
Te szoktál írni regényt vagy novellát? Mik a módszereid, tapasztalataid?
Hogyan adj ki e-könyvet ingyen?
Készítettem egy rövid, de az e-könyvek magánkiadásával kapcsolatban minden lényeges kérdésre választ adó e-könyvet (naná!) a témában, melyet ingyen megkapsz, ha feliratkozol a havi hírlevelemre.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
