Márai kicsit olyan, mint a méreg. Annak való, aki már amúgy is kiábrándult, mert ha az ember egyszer megtud valamit, az visszafordíthatatlan, akkor már nem lehet nem tudni. Fanyar keserűség keveredik gyönyörű mélységekkel, és majdnem kimondja a kimondhatatlant. Ez a majdnem a művészet.
Ő maga is figyelmeztet Füves könyvében: “Fontold meg, mielőtt kézbe veszel és olvasni kezdesz egy könyvet – legalább úgy fontold meg, mint mikor bizalommal kezet adsz egy embernek. Mert a könyvnek lelked figyelmét adod egy időre; s nagyon sok ez, mert az élet rövid és lelked csak a tied.”
Ugyanakkor egy Márai-könyv semmi olyan veszélyt nem rejt, ami az életben ne lenne ott egyébként is. Ha fáj, akkor az élet fáj.
Nehéz volt mindössze néhány idézetre szűkíteni a kedvenceimet tőle, és ha újraolvasnám még egy-két könyvét, csak tovább nehezíteném a saját dolgom. Persze, ettől még meg fogom tenni.
* * * *
„Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös.” (Az igazi)
„A bűn nemcsak az, amit megteszünk. Bűn az is, amit szeretnénk, de nem vagyunk hozzá elég erősek.” (Az igazi)
„Az ember törődjön bele, hogy nem bír el valamit, szüksége van bódítószerekre, s fizesse meg e szerek árát.” (Az igazi)
„Talán még nem is tudod… nem tudhatod, hogy senkin nem lehet segíteni. Nincs nehezebb, mint segíteni valakinek. Csak azt látod, hogy egy ember, aki kedves vagy fontos neked, vesztébe rohan, érdekei ellen él, eszeveszetten vagy szomorúan, kínlódva, rogyadozva, már alig bírja, már összeroskad… s odasietsz, szeretnél segíteni, s egyszerre megtudod, hogy nem lehet. Gyönge vagy hozzá? Nem vagy elég jó? Elég őszinte? Elég önzetlen, eléggé lángoló, eléggé alázatos? Igen, soha nem vagyunk eléggé olyanok…” (Válás Budán)
„„Boldog” ember nem alkot; a boldog ember egyszerűen boldog.” (Egy polgár vallomásai)
„Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére leszünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni, s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk.” (Egy polgár vallomásai)
„Az ember valahogy az anyanyelvén álmodik arról, akit szeret.” (Egy polgár vallomásai)
„Aki fél, az kiabál. Ezért, gyorsan, írni kezdtem félelmemben.” (Egy polgár vallomásai)
„Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre.” (Egy polgár vallomásai)
„Mindennek „formát” keresett, s kétségbe ejtette, hogy az élet nem tűri a formákat, mindenen túlárad, s egyetlen formátlan zűrzavar, amelynek a halál ad csak valamelyes laza, gyászszegélyes keretet.” (Egy polgár vallomásai)
„Egy napon útra kel a lélek, s a világ csak zavar. Szándéktalanul, készületlenül, akaratlanul olyan expedíciókra indulunk, melyekhez odamérve egy indiai út hétvégi, filléres kirándulásnak tetszik.” (Egy polgár vallomásai)
„Nem térek haza a tékozló fiú módjára, de nincs is senkim, aki megbocsátana és borjúkat vágna le tiszteletemre.” (Egy polgár vallomásai)
„Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy „mindent” rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már „rendbe hozott” mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.” (Eszter hagyatéka)
„Soha nem határoztam el a cselekedeteimet. Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak a szándékaiért felelős… A cselekedet, mi az? Mindig valamilyen önkényes meglepetés. Az ember ott áll és nézi, amint cselekszik.” (Eszter hagyatéka)
„A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki.” (Eszter hagyatéka)
„Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran… ez volt a baj.” (Eszter hagyatéka)
„…csalás, micsoda szó! Vannak ilyen kész szavak, melyekkel lélektelenül és gépiesen meghatároz az ember bizonyos helyzeteket. De ha vége mindennek, mint most a mi számunkra, nem sokat tudunk kezdeni az ilyen szavakkal. Csalás, hűtlenség, árulás, ez mind csak szó, mikor halott már az, akire vonatkoznak e szavak, mikor felelt már az, akinek helyt kellene állani e szavak igazi értelméért.” (A gyertyák csonkig égnek)
„– A szavakon nem múlik semmi. Folytasd, ha elkezdted.
– Azt hiszed? – kérdi jámbor, tájékozódó hangon a tábornok. – Nem múlik semmi a szavakon? Nem merném ezt olyan határozottan kimondani. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember…” (A gyertyák csonkig égnek)
„El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük.” (A gyertyák csonkig égnek)
