Sötét volt. Nem így terveztük megérkezni, de lerobbant az autónk, emiatt hosszú órákat elvesztettünk. Tudtuk, hogy a part mellett fut az út, de alig láttunk valamit, az autó fényszórójának sugarait mintha elnyelte volna körülöttünk a sűrű sötét. A sötét, melyből percenként újabb és újabb mozgó alakok váltak ki. Rájuk koncentráltam minden erőmmel, hogy még időben…
Read more
Az árvizek és földcsuszamlások kíséretében távozó november után beköszöntött a kanadai tél. (Igen, hamarosan már el is köszön, de a meséléssel kicsit lemaradtam.) Amúgy meg nem is tudom, mennyiben tekinthető ez igazi kanadai télnek. Mondjuk, hó éppen van, feltéve, hogy jó helyen keressük. Vancouver és vonzáskörzete Kanada legmelegebb csücske. Nem véletlen jöttünk ám ide. Mínusz…
Read more
Esik. Egyre többet. Tudtam, el fog jönni az a pont, amikor haza akarok majd menni. Az elbukott vezetés vizsgám után jött. Mivel a magyar jogosítványt itt nem ismerik el, az elméleti és gyakorlati vizsgát is újra le kell tenni, és elsőre a gyakorlatin megbuktattak. Nemcsak azért esett ez rosszul, mert majdnem tíz éve vezetek balesetmentesen,…
Read more
Az az igazság, hogy Vancouver nem nagyon hozott lázba, amikor Kanadába költöztünk, ráadásul éppen mellé, sőt, vele egybenőve. Képzeletemet és álmaimat az óceán, a hegyek és a vízesések kötötték le, melyek valóban uralják ezt a vidéket – és valóban meg is érdemlik az álmodozást. Magunkat ismerve nem meglepő módon a város környékét hamarabb kezdtük felfedezni,…
Read more
Sokan kérdezték tőlem, az Úton hősnője én vagyok-e. Bár a válaszom határozottan nem, az utazás és világjárás nekem is szenvedélyem, és most egy kicsit világgá mentem megint, mégpedig családostól. Kanadába. Egy évre. Vagy kettőre. Vagy, nem tudom. Miért ide, miért most? Erre nehezen találok választ, pedig a válasz mélyen bennem van, csak nem szavakkal. Szavakkal…
Read more
Amikor reggeli után anya mondta, hogy készülünk, és indulunk, lelkesen rohantam a cipőmért. Persze, ő még szokása szerint szöszmötölt mindenfélével, vizet töltött, meg mindenféle csörgő zacskókat pakolt a hátizsákba, kereste a napellenzős sapkámat, de én azért kitartóan követtem mindenhová, kezemben a cipőmmel, hogy végre adja már rám, és menjünk akkor. Erre kitalálta, hogy még pelust…
Read more
Idén májusban egyéves lett a blog. Vagyis, ki tudja… Ha elődjének, az Akarsz-e játszani? címmel indított korábbi blogomnak a folytatásaként tekintek rá, akkor majdnem négyéves most. De nem egészen folytatás. A régi cikkek egy részét áthoztam, átírtam, jó része viszont a régi bloggal eltűnt, és ez nem is baj. A témák is kicsit mások, bár…
Read more
Ha már volt babaszemmel, jöjjön a párja. Milyen Tenerife egy másfél éves kisgyerekkel? Erre nehéz kapásból válaszolni, mert egyrészt olyan, mint nélküle, másrészt meg nem. 😛 Olyan, mint nélküle, mert egy totyogónak még minden érdekes. Ha strandra megyünk, játszik a homokban. Ha kavicsos a strand, akkor dobálja a kavicsokat a vízbe. Ha sziklás, akkor talál…
Read more
Amikor anya levette a cipőmet, zoknimat, és lerakott a homokra, először sírva fakadtam. Olyan puha és süppedős volt, nem hasonlított semmire, amit fel tudtam idézni magamban. Anya is hamar levette a saját cipőjét, és mondta, hogy menjünk együtt, nem kell félni. De addigra már én is rájöttem, hogy nem fogok elsüllyedni, sőt, ez a langyos…
Read more
Azzal kezdődött, hogy anya elővette azt a nagy bőröndöt a sarokból, és mindenfélét pakolt bele. Én az utóbbi időben már igen ügyesen bánok a cipzárral, és egy alkalmas pillanatban a bőrönddel is tettem egy próbát. Siker koronázta, így egyik kedvenc tevékenységembe vethettem bele magam: pakolni kezdtem! Anya mégsem nagyon örült neki, mikor meglátta, mit csinálok,…
Read more