Ürmös Beáta

Kategória: Személyes

  • Egy híján harminc

    Egy híján harminc

    A huszonkilencet töltöttem idén. Nem sokáig leszek már huszonéves. Ellentmondásos érzések kavarognak bennem.

    Szeretem a huszas éveimet. A szorongó, bizonytalan tizenéves korom után ez a következő évtized felszabadulást, örömet hozott. Élni kezdtem, és rájöttem, élni jó. Függetlenné váltam. Befejeztem az egyetemet. Társra és kalandra találtam.

    Éltem egy évet Kaliforniában, ami az örök napsütés és az álmok földjévé vált a szememben. Rengeteget utaztam, számtalan hegycsúcsot meghódítottam. Disneylandbe is eljutottam. Sosem voltam még ilyen bohó és gyerekes. Én túlérett és komoly voltam gyereknek, de az élet, úgy tűnik, nem tűri ezt a szabálytalanságot.

    Közben dolgozni kezdtem, meg számlákat fizetni, s nagyon is megtanultam felnőttként viselkedni. Valójában azonban nem érzem magam sem felnőttnek, sem megállapodottnak. Pedig évek óta Budapesten élek, van férjem, otthonom, munkahelyem. De mindenekelőtt kérdéseim.

    Kérdések, melyeket talán 10 éve kellett volna feltennem. Arról, hogy ki is vagyok én, miről szóljon az életem, merre induljak? Csakhogy 10 éve még azzal a hosszú-hosszú listával voltam elfoglalva, amiről azt mondták, hogy annak a végigpipálgatása az élet. Ezt a listát legalább már a sarokba vágtam. Még csak nem is én írtam. De a válaszaim még formálódnak.

    Nem tudom nem látni viszont, hogy bármennyire is ragyogó és színes huszas éveket hagyok magam mögött, az évek múlása áldást hozott. Jobban ismerem önmagam, több az önbizalmam, levetkőzöm lassan a nyomasztó elvárásokat. Egyre kevésbé érdekel mások véleménye, és egyre kiforrottabb a sajátom.

    Újra húszéves csak akkor lennék, ha a mostani eszemmel-lelkemmel lehetnék az. Persze, ettől a dilemmától megkímél az élet. Nincs viszont az én fejemben éles határ, hogy “Úristen, mindjárt harminc”. Az élet megy tovább, és nekem annyi tervem van még. Álmodom, konokul és minden szép szó ellenében is. Egy még boldogabb következő évtizedet álmodok magamnak.

  • Mire tanít az írás?

    Mire tanít az írás?

    Nem, nem az okok jönnek most, amik miatt írok. Az írás azon kevés tevékenységeim egyike, amit bármiféle külső ok nélkül csinálok. Csak úgy. Mert nem tudom nem csinálni. Fel sem merült bennem soha, hogy mi értelme írni. Hiszen az írás az értelme. Ezzel pedig éppenséggel az egyik legfontosabb dolgot tanította meg nekem: megtapasztaltam, mit jelent a valódi, belülről jövő motiváció.

    Ennek a motivációnak nem kell noszogatás, sem jutalom. Az írás oka és jutalma önmagának. “A madár nem azért dalol, mert valami mondanivalója van. Azért dalol, mert dala van.” (Anthony de Mello) Ki kell írnom magamból, nem azért, mert akarom, hanem mert kijön belőlem, feltartóztatni sem tudnám.

    Az írás elmélyíti bennem az élményeket, tapasztalatokat. Írás közben szűröm át őket magamon, és gyakran írás közben tanulom meg őket másképp is látni, mint korábban. Néha kifejezetten az a gyanúm támad, hogy én csak írva tudok alaposan, mélységében végiggondolni dolgokat. (Ezen írások java része sosem lesz publikus, önmagam és a köz nagy megkönnyebbülésére.)

    Némileg kapcsolódik az előbbihez, hogy az írás jobb megfigyelővé tesz. S ezt már a blogon is igyekszem kamatoztatni. Olyan ez, mint fotósként “fotós szemmel” nézni a világot (igen, a fotózás a másik nagy szenvedélyem). Felfigyelek helyzetekre, jelenségekre, reakciókra, és konkrét embereken és élethelyzeteken túlmutató, általános érvényű igazságokat keresek bennük. A személyes élményeket, érzéseket, tapasztalatokat is igyekszem kívülről nézni.

    Az írás jobb olvasóvá is tett. (Ennek a fordítottja is igaz egyébként, az olvasás pedig jobb íróvá.) A saját írásaimat visszaolvasva értettem meg először döbbenetesen pontosan, hogy az írás és az író nem ugyanaz. Az írás ugyanis az író gondolatainak és érzéseinek kivonata egy adott pillanatban, egy adott impulzus hatására.

    Az író sokkal több az írásainál, nem is lehet őt azokból megismerni és mint személyiséget összerakni, mert nagyon hamis képet adna. Annak ellenére, hogy az írások igazak, és őt tükrözik. Kissé másképp nézek azóta híres íróinkra, költőinkre is. Kevesebb áhítattal, de kevesebb ítélettel is. A műveik az emberfelettibe tudnak emelni (katarzis), de ők attól még emberek voltak.

    Végezetül az írás az én terápiám is. Nemcsak jobban megértem önmagam és másokat általa, de könnyít is rajtam, amit kiírok magamból. Néha pedig csak tömény, tiszta öröm, mely túlcsordul bennem, és szavakba formálódik. És bátorságot ad önmagam őszinte felvállalásához, hogy mindezt névvel teszem.

  • Az isten háta mögött – Izlandi-felföld

    Az isten háta mögött – Izlandi-felföld

    Megérkezel Izlandra. Érintetlen, varázslatos vadon. Azt hiszed, ezt már nem lehet fokozni. Sem a szépséget, sem a vadságot. Tévedsz. Ebben mindig tévedsz.

    Az Izlandi-felföld ennek a különc, zordon északi szigetnek a középső, legkülönösebb és legzordabb részét foglalja magába. A 400-500 méteren fekvő felföld nagy része vulkáni sivatag, ahol még a legigénytelenebb, legszívósabb növények sem élnek meg. A kietlen táj fekete, szürke, barna és narancs árnyalatokban pompázik. Mintha a Holdon lennél. Csak színesebb.

    A Felföldet átjárhatatlan, hatalmas gleccserek szabdalják – a Vatnajökull, a Langjökull és a Hofsjökull. Helyenként utak is. Ezek leginkább a nyár néhány hete alatt járhatóak, akkor is csak terepjáróknak. Hidakat nem építenek rájuk, úgyis lerombolná a tél – arra a pár hétre meg igazán minek. Aki akar, áthajt a folyón.

    Þjófafoss, Iceland

    A Kerlingarfjöll nyáron is havas hegyeit forró vizű patakok szabdalják. Geotermikus terület. Kopasz hegyei citrom- és narancssárgás árnyalatokban pompáznak, itt-ott hófoltok tarkítják őket. S alig hisszük, de zöldet is találunk. Kis mohacsomók.

    Landmannalaugar hőforrása fekete lávasziklákkal van körbevéve. A természet tökéletes, panorámás termálfürdője. Ahogy mélyebbre túrok az iszapban, egyre forróbb. Szemben a mocsaras mezőn zöldell a fű, kopár, havas csúcsok borulnak fölénk. Süvítő szélben, fél perc alatt öltözünk át. Ja, kérem, öltözőkabint nem épített a természet.

    Lávamező közepén vezet át az út. Zötykölődik a kocsi, a fejemet kis híján beverem a tetőbe. Azért buzgón forgolódok, legszívesebben egyszerre néznék minden irányba. Az emelkedő tetején megállunk, lenézünk a tó mozdulatlan tükrére. Egyik oldalában megkövült láva, amint ömlik bele. Pillanatfelvétel az örökkévalóságnak. Egyedül vagyunk, se autó, se ember rajtunk kívül. Csak a csend, és a színes, élettelen táj.

    Hveradalir, Kerlingarfjöll, Highlands

    Hirtelen feltűnik egy busz. Helyijárat! A kereke nagyobb, mint én. Ez átmegy árkon-bokron-folyón. Végállomása az előbb emlegetett Landmannalaugar, a kiejthetetlensége miatt is sejtelmesen hangzó, valóban varázsos hőforrás.

    Vízesést is találunk. Majd még egyet. Nem is lepődünk meg annyira. Izlandon még ott is van vízesés, ahol nincs semmi. A bárányokat azonban hiányoljuk. Ők is mindenütt ott vannak, csak a Felfödön nem látunk egyet sem. Valóban az isten háta mögött vagyunk.

  • Izland, egy ország, mely a vadon maga

    Izland, egy ország, mely a vadon maga

    Feketés-vöröses kopárság közepén száll le a gép. A reptéren rövid kóválygás után megtaláljuk a vigyorgó srácot, aki több más utassal együtt összeszed miket, hogy elvigyen az autókölcsönzőhöz, ahol a kocsit béreltük. Ott egy másik, szőke srác vesz át minket, a kocsihoz vezet. Figyelmeztet, hogy óvatosak legyünk, nagyon rosszak az utak, valamint mindig széllel szemben parkoljunk, nehogy letépje az ajtót. Ja, meg figyeljük azért az előrejelzéseket, hogy tudjuk, ha esetleg olyan nagy szél lesz, hogy lefújna az útról, akkor ne induljunk útnak. De azért ez nem valószínű ilyenkor. Köszi. Akkor hát kalandra fel!

    Bele az izlandi nyárba. Ami főként attól nyár, mert ilyenkor rövid időre kizöldül a táj, az ország szinte minden útja járható, valamint nem megy le a nap. Én, aki mindennél jobban irtózom a hidegtől, már akkor beleszerettem ebbe a különös, zord északi országba, mikor még csak a repülő kicsi ablakán át láttam. S beleszerettem még ezerszer a következő két hétben.

    Dettifoss, Northern Iceland

    Izland olyan, mint egy kócos, szeszélyes kis tündérlány. Hogy is ne lenne kócos, hisz mindig fúj a szél. Mindig. Ez az időjárás egyetlen állandó vonása, minden egyéb – derű-ború, zápor, köd – akár percek alatt változik. De bármily szeszélyes is, Izland mégiscsak igazi tündérlány. Varázslatos színeit, lenyűgöző csodáit két kézzel szórta lábaink elé, alig győztük befogadni.

    Dübörgő vízesések tucatjai, vulkánok hósipkás kúpjai, mélykék fjordok, gleccserek, mohával benőtt, koromfekete lávamezők, tajtékzó óceán. Hófehér, aranyhomokos és híresen fekete strandok. Hőforrások, fortyogó sárkatlanok, talajból feltörő forró gőz, vulkáni kráterben kialakult kristálytiszta tó. Gejzír. Nem tudunk olyan útra tévedni, mely ne vezetne csodákhoz. Csodákhoz, melyek más országnak világhírű, büszkén emlegetett kincsei lennének, itt pedig még csak nevük sincs. Bezzeg egyetlen természetes erdejüket oly nagy becsben tartják!

    Itt nem tolong senki. Fővárosuk nagyjából Szeged méretű. Még a szigetet körbefutó főút sincs mindenütt lebetonozva, néhol bárányok kérődznek békésen a kellős közepén. Bizony, ekkora a forgalom. Bárányok pedig mindenütt vannak. Mindenütt. Egyébként aki kalandozott már Közép- és Kelet-Európa mellékútjain, hajjaj, annak eszébe nem jut egyetlen panaszszó az utakról. Még a több száz kilométeres kavicsos földutak is meglepően jó minőségűek.

    Westfjords, Iceland

    Magányos vendégházakban alszunk néha, ahol 50 kilométeres körzetünkben nincsen semmi. De az internet gyors és megbízható, ott is. Némely zuhanyzóban termálvíz jön, amikor a meleg csapot nyitjuk. Van bőven, fűtésre is használják. Igen, fűtünk is, még az augusztusi éjszakák is fagypont alá tudnak hűlni.

    Észak érintetlen vadonja, tündérek, törpék, óriások, trollok, vikingek földje! Valóban varázslatos és veszélyes vagy, behálózod és rabságba ejted a mit sem sejtő utazót. Örök rabságba.

  • Évszakok, Bécs, te

    Évszakok, Bécs, te

    Az első külföldi utunk kettesben, emlékszel? A koszos Keletiben szálltunk fel a csillogó, piros vonatra. Hátizsákokkal, sátorral megpakolva. Sátorral Bécsben, csóró egyetemistaként, azon a hideg, esős júliusi hosszú hétvégén. Amikor megkérted a kezem a szakadó esőben, a Gloriette tetején.

    Nem romantikus eső volt, mint a filmekben, fáztam is, végigduzzogtam miatta a délelőttöt. Rám adtad a pulcsidat. Beültünk forró csokizni. Tudod, mennyire fagyos vagyok, s mennyire ki nem állhatom a hideget. Mindig mondom neked olyankor csipkelődve: ha szeretnél, megtennéd, hogy süssön a nap, süssön a kedvemért. Te a világot is megváltoztatnád a kedvemért. Nem a te hibád, hogy csak ember vagy. Mégis, melletted napfényben élek.

    Néhány év múlva, Amerikából visszatérve, az egyik első utunk ismét Bécsbe vezetett, emlékszel? Akkor sütött a nap. Piroslottak a rózsák a Volksgarten kertjében, mókusok kergetőztek Schönbrunn hatalmas parkjában. A Gloriette kecses kis épülete visszatükröződött a nagy vízmedencében, apró bárányfelhők pamacsai felette. Fénylett a Ring a tavaszi napfényben. Úgy éreztem, minden minket ünnepel. A városháza parkjában ültünk a padon, a sárga tulipánok előtt.

    Napos, kellemes decemberi hétvége volt. Díszes kis fabódék sorakoztak a tágas tereken. Sült gesztenye és puncs illata szállt. A Schönbrunn-kastély épülete előtt hatalmas karácsonyfa. A városháza tornya büszkén emelkedett a kopár fák fölé. Kigyulladtak a fények. A korai sötéttel együtt megérkezett a csípős hideg is. Nem éreztem a kezed a vastag kesztyűmben, s alig látszott a mosolyom a kötött sál mögött. A te kabátod alá bújtam melegedni. A fákon színes füzérek, a villamoson is. Ódon hangulatú utcai lámpák a klasszikus, fenséges épületek között. Bécsnek méltósága van. Bécsben a legszebb a karácsony.

    Badenben sétáltunk kézenfogva, egy rózsafesztivál közepébe csöppenve. Picike kis ékszerdoboz ez a városka a nagy, ragyogó Bécs mellett. Bécsben a nyári nap végigperzselte a parkok színes virágágyásait. A hűs kőlépcsőn ülve néztük a Hofburg ismerős, mégis mindig lenyűgöző épületegyüttesét. A Volksgarten szökőkútjaiban kacsák úsztak. Ültünk a padon csendben, a Mozart golyó szétolvadt a szánkban, s csak néztük az alattunk elterülő Schönbrunn parkját, háttérben a kastéllyal. Bécs a mi városunk. Senki másé se ennyire.

    A nyári nap utolsó sugaraiban sétálunk ki Schönbrunn birodalmi sasok által őrzött főkapuján. Még visszanézek, búcsúzni. Ez a nap is emlékké olvad – s ezzel fennmarad az időben örökre. Bécs ezért ragyog. Nekünk ragyog.

    Hét éve húztad az ujjamra a gyűrűt. Hét – mese és teljesség. Ideje most már meglátogatnunk Schönbrunn parkját őszi sárgába öltözve is.

  • Valósággá vált álom, álommá lett valóság: Ausztrália

    Valósággá vált álom, álommá lett valóság: Ausztrália

    Álomból született, s álommá lett. Az ott töltött három hét ragyogó emlékei lassan egyetlen fényes folttá olvadnak össze az időben. A szívem mélyére ülepszik le, s onnan dereng fel, mint igazgyöngy a tenger mélyéből.

    Ausztrália messzi földje egy olyan világra nyitott ablakot, ahol minden fa, állat, bokor új meg új rácsodálkozás. A természet közelsége, ereje, sokszínűsége kísér. Kéknek és zöldnek millió árnyalata ad hátteret a trópusok vibráló színeinek – víz alatt és felett egyaránt. Vagy éppen hőség perzselte vörös földből nőnek a csenevész bokrok, s a tájkép több száz kilométeren át alig változik.

    Békabrekegés tölti meg a levegőt a sötétedés utáni esőerdőben, s denevérek szárnya csattog felettem. Posszum nagy szeme mered rám a zseblámpa fényénél, s néhány nagy éjjeli lepkét is odavonz a bolygó fény. Olyan mély a sötét, egy méter után már magába nyeli az én kicsi lámpám fényét. Csak érzem, de már nem látom, ahogy összeborul felettünk magasan az esőerdő lombkoronája, indákkal sűrűn átszőve. De az éjszaka nem csendes, az esőerdő ilyenkor ébred, zümmögés, ciripelés, brekegés, suhogás, surranás járja át. A vibráló életet a szem már nem, csak a fül érzékeli, s van ebben valami titokzatos és félelmetes.

    Kenguruk legelésznek a füvön kora reggel, a lakókocsik és sátrak sűrűjében. Kakaduk rikácsolása hallatszik. A nap még alig emelkedett a horizont fölé, máris éget. Tenyérnyi, színes lepkék szállnak. Gyíkok napoznak lustán a mohos köveken. Koalabébi, anyja hátán. A part menti öblök vizét egyre világosabb türkizre festi az emelkedő nap, a hullámok több méterre kiemelkednek, s a part előtt hosszan elnyúlva, fehér habként halnak meg. Mezítláb megyek a puha, fehér homokban, nyikorog a talpam alatt.

    Royal National Park, NSW, Australia

    A sekély vízben a napsütötte korallzátony hemzseg a színes halaktól. Egyetlen félméteres halon helyet kap a türkizkék, a hupilila és a rózsaszín. Némelyikük egyetlen színbe van öltözve, ámde az élénk, illő a trópusokhoz, leginkább citromsárga, kék vagy lila. Kisebb rajokban úszkálnak a sokféle, szintén vibrálóan színes korall között. Néha fehér, halott foltokra bukkanunk.

    De a buja esőerdő mélye még az örök napsütés földjén is árnyas. Nagy párfányok és pálmák leveleit világítja át a nap, fáról és földről ezer inda tör fölfelé, a fény felé. Hatalmas gyökerek a földön, sokuk léggyökér, de belenőtt a földbe is, támaszként. Egymást fojtogató fák. Kosárként a fára növő páfrányok. Repülő rókák éles hangja. Zubogó vízesés a mohos sziklafalon. Belecsobbanunk a kristálytiszta vízmedencébe.

    Ausztrália, közel hoztad a természetet újra. Az ősi, rejtélyekkel teli, mindent uraló természetet. Az élet vad, kiszámíthatatlan és ámulatba ejtő áramlását.

  • Kaliforniai álom, az enyém

    Kaliforniai álom, az enyém

    Vannak időszakok, melyek hegycsúcsként törnek az ég felé a mindennapokból. Megkövültek az időben, és annak múlásával nemhogy elhalványulnának, hanem épphogy egyre mélyebb a valóságuk, nagyobb a súlyuk, erősebbek a színeik, kontúrjaik. Beépültek a személyiségbe, tartópillérekké váltak. Nehéz beszélni róluk, nehéz pontosan megfogalmazni, miben áll a jelentőségük. Mert mindenben.

    Nekem ilyen évem volt az, amit Kaliforniában töltöttem ösztöndíjasként a Kedvessel, közvetlenül az egyetem befejezése után. Megkísérlem a lehetetlent: megfogalmazni, mit jelent az az év számomra, vagy ahogyan gondolatban emlegetem, mit jelent Kalifornia számomra. Mert a kettő egybeforrt bennem.

    Kalifornia az óceán végtelenségét, vadságát, erejét jelenti. Az örökös napsütést. A sós szelet, az alattam puha dunnaként elterülő ködöt, a hullámok soha véget nem érő moraját. A szabadságot. A mamutfenyők felérhetetlen méltóságát és ősi csendjét. A nyugalmat. A Sierra Nevada hófehér, kopár szikláit. A mélykék alpesi tavakon csillanó napfényt. A Yosemite vízeséseit. A kalandot. Képtelenül sok levezetett mérföldet és végigtalpalt túrát. Élményeket. A folytonos változásban megtalált állandóságot.

    Santa Monica Beach, CA, USA

    A nap által felperzselt barna füvet. A vakítóan naracssárga, februári pipacsokat. Az oroszlánfókák ugatását a móló felől. San Francisco dimbes-dombos utcáit. A mindig szél ostromolta, időnként ködbe burkolózó nagy, piros hidat. A kikötő nyüzsgését. A kertvárosok lusta egyformaságát. A szinte hanyagságot súroló nagyvonalúságot és előítéletnélküliséget. A mosolyokat. Kalifornia lakóinak gyerekes büszkeségét rajongva szeretett otthonuk iránt.

    Jelenti még az új kezdetet is. Lendületet, lobogást. Az álmokat, a konok reményt, mely mintha az óceánról fújó friss szélből jönne, áthatva mindent, ami él és mozog. Az elhagyatottságot és az újra meglelt biztonságot. Kettőnket, az ismeretlenben egymásba kapaszkodva. Ezen az idegen, napfényes, messzi földön nem voltak ott a megszokott keretek és elvárások, szabad voltam rá, hogy bárki legyek. Olyan otthonommá vált, mint soha más hely előtte. Pedig itt éltem a legkevesebbet mind közül. Egyetlen évet csak.

    Mégis a mai napig otthonom. Ez nem azon múlik, hol élek épp. Ez a Kalifornia, éppen ez és éppen így, valójában mindig is csak bennem és számomra létezett. Nem köti hely és idő. Nem veheti el tőlem senki, amíg lobog az a tűz, amit táplál bennem.

  • Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Klasszikus és kortárs, világirodalom és magyar, ponyva, krimi, ifjúsági és történelmi regény, pszichológiai és életvezetési tanácsadó könyv… Akadt sok minden az olvasmányaim közt az elmúlt évben, és ha akarnám, se lehetne ezeket az oly különböző műfajú könyveket összehasonlítani.

    Azért mégis készítettem egy listát, kiválasztva azt a tízet, ami a legjobban megérintett és így vagy úgy, de mély nyomot hagyott bennem. Egy-egy idézetet emelek csak ki belőlük, ha bármi mást mondanék, az nem férne bele pár mondatba… A sorrend pedig véletlenszerű. Tehát ők azok:

    Füst Milán: A feleségem története

    “Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.”

    Kaffka Margit: Színek és évek

    “Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.”

    Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában

    “Az a szülő, akinek a napjai kizárólag a gyermekgondozás körül forognak, egyfelől valószínűleg unatkozni fog és mások is unalmasnak fogják találni őt, másfelől nagy eséllyel nem is lesz képes kielégítő gondoskodást nyújtani. A baba azt igényli, hogy egy aktív személy életében vegyen részt, akivel állandó fizikai kontaktusban van és megfigyelheti, hogy milyen élmények várnak rá később.”

    Emily Brontë: Üvöltő szelek

    “…van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még.”

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    “A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”

    Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

    “– És mit gondol, meddig fogunk még így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón? – kérdezte. Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja megvolt rá a válasza. – Amíg csak élünk – mondta.”

    George Orwell: Állatfarm

    “Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember és melyik a disznó.”

    Susan Forward: Mérgező szülők

    “Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.”

    Leiner Laura: A Szent Johanna gimi-sorozat

    “Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. […] Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.”

    Vicki Robin – Joe Dominguez: Your Money Or Your Life (Pénzt vagy életet)

    “Enough is a fearless place. A trusting place. An honest and self-observant place. It’s appreciating and fully enjoying what money brings into your life and yet never purchasing anything that isn’t needed and wanted.”