Hello, Sydney

Created with Sketch.

Hello Sydney Ausztrália

“A másik Kanada” – mondta Ausztráliáról egy kanadai utazó, és bármennyire furcsának hangzott ez elsőre, értettem, mire gondol. Tényleg az. Habár az éghajlat nagyon más, és ez nem elhanyagolható.

Több mint huszonöt órás repülőút után érkeztünk Sydneybe reggel hat körül, és semmihez nem volt kedvem. Sydneyhez sem. Túl meleg volt (ha ilyen mondat nekem elhagyja a számat, tudhatom, hogy baj van, de nem a meleggel), törtek a rugók az ágyban a szállásunkon, nyikorgott a szobánk ajtaja. Irritált, hogy léteznek más emberek is a világon, és ennek jelét is adják. Az alvás, ha nem is oldott meg önmagában semmit, jócskán javított a lelkiállapotomon. Ahogy azt friss anyaként is döbbenten tapasztaltam, körülbelül egy világnyi különbséget jelent, hogy ki tudom-e pihenni magam vagy sem.

Tehát Sydney – amiért otthagytuk Vancouvert. Voltak kétségeim az elmúlt hónapban, jól tettük-e. Szerettem Vancouvert, a napfényes nyár alatt különösen megszerettem, egész Brit Kolumbiával együtt, és már épp kezdtem otthon érezni ott magam. Majd az otthon (ez most Magyarország) töltött december és karácsony után Sydneybe érve azt se tudtam, hogy Budapest vagy Vancouver hiányzik jobban. Az újrakezdés nehéz, nekem különösen, hiába tűnök kalandvágyó típusnak, és hiába csináltunk valami hasonlót végig Kanadában nagyjából egy éve. A bizonytalanságot, az ismeretlent nem lehet megszokni, és ilyenkor mindig érzelmi hullámvasúton száguldok le és fel az első hetekben.

De süt a nap, türkizkék a víz, és a hatalmas hullámok soha meg nem szűnnek ostromolni a parti sziklákat. A távolba nézek, ott van valahol Vancouver, ennek az óceánnak a másik partján, és azt is ugyanúgy ostromolják. Nekünk viszont itt kell lakást keresni, valamint homokozó vödröt és napernyőt is. Ugyanis szabad óráinkat a strandon töltjük, és olyan furcsa érzés, mintha nyaralni jöttünk volna ide.

A kezem viszont jobb oldalt keresi a váltót az autóban, és ha nem figyelek, ablaktörlőt kapcsolok az index helyett. Másik irány, szólok rá magamra, mielőtt gyalogosként lépek az útra, de az utasítás nem jó, mert már bizonytalan vagyok, melyik az egyik és a másik – amit egész életemben megszoktam, vagy amit oly igyekezettel próbálok megszokni épp. Szóval jobbra nézni először, aztán balra.

Végre találunk lakást, nem pont ott és annyiért, amennyiért terveztük, de beletörődünk. Szép, természetközeli. Ezenfelül teljesen üres, így aztán a beköltözésünk napját azzal töltjük, hogy autóval körözünk felajánlott matracért, bútorért, konyhafelszerelésért, és örülünk, hogy ennyi felajánlás van. Menet közben látunk egy kerti ülőgarnitúrát a fűre kirakva egy nagy ház elé, rajta a cetli, hogy ingyen elvihető. Nosza, mehet az is, jó lesz a teraszra, épp befér az autóba, ha lehúzzuk az ablakot.

Úgy tűnik, mindenféle kacatok vannak csak összedobálva itt, és mivel még hűtőnk sincs, főleg gyümölcsön és kekszen élünk. Matrac van, sőt, ágy is, de lepedő még nincs, egy nagy törölközőt terítünk oda, mert vége a napnak, ennyit sikerült intézni, holnap folytatjuk. Ebből lesz az otthonunk. Jó sok pakolás, és még több emlék az, ami azzá teszi majd, és ezt siettetni nem lehet.

Kakaduk és papagájok rikácsolásától hangosak a parkok. Bár nem erősségem a biológia, azt hiszem, ezek eukaliptuszok. Igen, azok, amiken a koalák élnek, bár koalát még nem láttunk, kengurut sem, Sydney azért mégiscsak egy ötmilliós nagyváros. Nem láttunk pókot, kígyót és cápát sem. Habár a második napon valami megcsípte a vádlimat, amin ötcentis piros folt lett, bekeményedett és nagyon viszketett. De elmúlt, és nem láttam a tettest.

Ausztrália, ennyi a magyarázat. Mindenre.

Olvasnál friss írásokat az ausztrál életről? Angolul írok róla tovább itt.

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük