Elmúlt az ősz, de nem is érzem. Pontosabban, nem érzem ősznek. A növényzet nagy része örökzöld, virágok nyílnak most is sok bokron és fán, nincsenek sárga és vörös színek, sem levélhullás. Az óceán kéken csillog a napsütésben, bár a vize már hideg a fürdéshez. Hűvösebb az idő, de még így is sokszor eléri a húsz fokot napközben. Vagyis, benn a lakásban már nem.
Ez az, amit távolról nézve nehéz megérteni, és az ittenieknek meg nehéz feldolgozni azt, hogy mi miért fázunk, hiszen Európában sokkal hidegebbek a telek. Nem értik, hogy mi a mínusz tízben a buszmegállóig sétálunk el sál-sapka-nagykabátban, de a lakásokban fűtünk, és általában azért 20 fok feletti a hőmérséklet. Itt viszont nem nagyon vannak szigetelve a házak, és központi fűtés sincs, 12-15 fok van a lakásban reggelre. (A hálószobák ajtaját csukjuk, és ott melegítünk éjszaka elektromos radiátorral, de olyan szobában, ahol épp nem vagyunk, sosincs fűtve, mert csak az utcát fűtenénk.) És még csak most jön a tél.
Szóval arra a sokkoló felismerésre kellett jutnom, hogy az ausztráloknak a hidegtűrő képessége jobb a miénknél, mert ők ebben nőttek fel. Sőt, azt mondják, hogy a mostanában épített házak szigetelése sokkal jobb, mint a régieké, és különben is, nincs itt olyan hideg. Hát, valóban nem lenne, ha rendesen szigetelnének.
De ha napközben kimozdulunk, nem kell felöltözni pluszban. Ami a lakásban van rajtunk, az elég kintre is, sőt, van, hogy kint van melegebb, mert éppen süt a nap. Süt, és meleget ad! Most már nem menekülünk előle, mint nyáron, élvezzük minden sugarát.
* * *
Hornsby – ez a kis település az otthonunk egy pár hónapja, és ahogy egyre jobban megismerem, egyre inkább megszeretem. Sydney agglomerációjához tartozik, de ez nem “a nagyváros”. Az utcák fölé hatalmas zöld fák borulnak, tele van parkkal, az ablakunk alatt kakaduk rikácsolnak, vadpulykák szaladnak át az úton, papagájok csipegetnek a fűben.
Legalább öt játszótér van tíz percnyi sétára tőlünk különböző irányokban, és ugyanígy a könyvtár, boltok, piac. Habár nem mindegy, melyik irányba megyünk, az utcák ugyanis nagyon meredekek, jelentősen befolyásolja a sebességünket, hogy dombnak fel vagy le tartunk épp.
Hornsby három nemzeti park közé van ékelve: a Berowra Valley, Garigal és Ku-ring-gai Chase Nemzeti Parkok. Mostanra mindegyiket sokszor meglátogattuk, és csodálatos helyekre bukkantunk bennük. Pedig ezek nem Ausztrália leghíresebb nemzeti parkjai, és nem is nagyon találkozunk másokkal a túrákon, parkolóhelyért sem kell versenyezni.
De itt vannak a közelünkben, tele rejtett szépségekkel, ugráló wallabykkal, csendes öblökkel, lustán kanyargó folyókkal, eukaliptusz erdőkkel. Néha kígyókkal. “Ja, zöld volt? Amiatt ne aggódj. Ha fekete, na, akkor vigyázni kell vele.” Megismerjük lassacskán a helyi parkokat, helyi kígyókat.
Sydney központja közvetlen vonattal elérhető, és 30-40 perc alatt rengeteg gyönyörű strandra is el lehet jutni (ez már kocsival, a tömegközlekedés csak a központ felé hatékony). Nem, Hornsby nem az a tipikus part menti ausztrál városka, itt nincsen “beach life”, de körbeölel a természet, és ha van idő kirándulni, akkor elképesztő helyek érhetők el egyetlen nap alatt is.
* * *
Vivid Sydney. Csodás zárása az ősznek, kezdése a télnek. Ez a fesztivál majdnem egy hónapos, a fény, zene és kreativitás fesztiválja.
Ez az első alkalom, mióta itt élünk, hogy olyan helyen voltunk, ahol tömeg volt. Mert nincs, még a híresebb helyszíneken sem igazán. (Most lehet, hogy az ausztrálok ismét meglepődnének rajtam, de az én mércém ebben is európai.) Na, de a Vivid Sydney, ott hömpölygő tömegek voltak (és vannak), végig a belváros utcáin.
És nagyon jó, tényleg! Fényjátékokkal van tele a város, jó néhány nevezetes épület homlokzatán zenével kísért fényfestések mennek, naná, hogy az Operaház sem maradhat ki. A “fénytúra” mentén más színes, villogó, zenélő művészi alkotások is el vannak helyezve, és idén minden a természethez kapcsolódik. Ausztrál állatok, növények bukkanak fel a fényjátékokban, ember és természet kapcsolatát dolgozzák fel a műalkotások.
A tömeg nem rontott az élményen, pedig annyira nem viseljük jól huzamosabb ideig, és emiatt általában a karácsonyi vásározástól, meg minden egyéb hangos-zajos-nyüzsgős rendezvénytől besokallunk elég hamar.
De elég jól terelték az egyirányú gyalogos forgalmat kordonokkal, így a tömegek nem mentek szembe egymással, a látványosságoknál sok ember is elfért, jól lehetett látni, és annyi mosdót tettek ki mindenfelé, hogy még a nőinél sem kellett sorba állnom egyszer sem (ez a szervezés csúcsa, mindent elmond, azt hiszem 😀 ). Mindenfelé önkéntesek álltak, és amint elbizonytalanodva körülnéztünk, hogy most merre keressük azt, amit épp kerestünk, már jött is a segítség.
Hát, ez lesz most még három hétig, mi pedig minden hétvégén tartunk egy fényünnep-napot. Azt hiszem, itt ezt kapjuk karácsonyi vásár helyett, és jól is esik, mert most megyünk a télbe.
A teljes ausztrál naplót itt olvashatod:
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
