Három magyar klasszikus, melyek az ókori Rómába kalauzolnak

Created with Sketch.

Történelemből annak idején az ókori Róma volt az egyik kedvenc korszakom, és ez a rajongásom azóta is megmaradt. Róma meg is érdemli, elvégre ott egyszer már minden megtörtént, és a történelem azóta csak ismétli magát.

Ordító társadalmi igazságtalanságok? Pipa. Őrült diktátor? Pipa. Korrupció? Pipa. Különböző kultúrák és vallások keveredése, vérengzések, feszültségek? Pipa. Kenyeret és cirkuszt a népnek? Azóta is. Mindenféle államforma köztársaságtól a különféle tekintélyuralmi rendszerekig, külső és belső háborúk, intrikák, botrányok, válságok… egyszóval a régi Rómában minden társadalmi és politikai jelenségre lehet példát találni. Aki izgalmat keres, talál, aki tanulságot, az is.

Nem is csoda, hogy ez a korszak a művészetekben is népszerű, és sokan regényben is megörökítették a Római Birodalom egy-egy időszakát. Ezen regényekben egyesek párhuzamot vélnek felfedezni azzal a korral, melyben az adott író élt és alkotott, de ez nyilván a véletlen műve. A mi jelenünkkel fennálló párhuzamok meg még inkább. Vagy nem.

Mindenesetre olyan magyar regényeket hoztam most nektek, amiket az ókori Róma iránti  érdeklődésemnek köszönhetően vettem kézbe, és amiknek köszönhetően még jobban megismertem, megszerettem (és megutáltam) azt a kort. Mielőtt pedig azt hinnétek, hogy csupa komoly, unalmas olvasmány következik, hozzáteszem, hogy nagyon is sodróak és érdekesek ezek a regények. Hát hogyisne, mondtam, hogy Róma tele van feszültséggel, érzelemmel és intrikával.

(A kiemelt képen pedig az a Róma, ahova én repültem el, amikor még lehetett ilyesmit.)

Móra Ferenc: Aranykoporsó

Móra Ferenc

Kezdjük ezzel, mert ez volt nekem a legnagyobb meglepetés. Mórát korábban nem kedveltem, és ezt az általános iskolában olvasott Kincskereső kisködmönnek köszönhetem. Nem is emlékszem már, miért szereztem be az Aranykoporsót, de pihent nálam vagy két évig, mire rászántam magam. Nem bántam meg!

Politika és szerelem keveredik ebben a regényben, mely úgy tud részletgazdag lenni, hogy mégsem válik unalmassá. A történet Diocletianus császár idejébe visz vissza, aki új korszakot teremtett a Római Birodalomban, egyben pedig az első és utolsó olyan római császár volt, aki önként mondott le hatalmáról, és vonult vissza. Egyébként autokratikus kormányzásáról és a véres keresztényüldözésekről vált híressé.

Khm. Meg sem próbálom néhány mondatban ismertetni azt a bonyolult korszakot, aminek a végéről a teljes regény szól, különben sem tudnám ezt olyan érdekesen tenni, ahogy Móra. Ő ugyanis Diocletianus császárt emberközelből mutatja, nem tanulunk róla, hanem megismerjük őt a történeten keresztül. Mégpedig elég árnyaltan és hitelesen, mint utólag ellenőriztem is.

A hitelesség, persze, nem zárja ki azt a fiktív szálat, melyben a szerelmi történet bontakozik ki, eleinte annyira lassan, hogy szinte fel sem tűnik. A társcsászár lányának, Titanillának és egy rabszolga, Quintipor szerelmének a bemutatása lehetne közhelyes, erőltetett vagy csöpögős, de számomra egyik sem volt. Árnyaltan volt kibontva ez is, az úrnő-szolga viszony lassan változott, játszadozásból valódi szerelemmé mélyült. S a politika, hit, szerelem, vér, végzet, vigasztalás” fejezetcímeknek megfelelően szívszorító vége lett. Rómeó és Júlia történetéhez szokták hasonlítani, de szerintem szebb annál.

Márai Sándor: Rómában történt valami

Márai Sándor

Máraiban még sosem csalódtam, és ez a regény újabb bizonyosság, hogy nem is fogok. A Rómában történt valami szellemes és könyörtelenül igaz, igazi csemege azoknak, akik fogékonyak a szatirikus humorra. Történelmi regény, mely Julius Caesar idejébe visz vissza, pontosabban közvetlenül a Caesar halála utáni napokba.

Miről szól? Leginkább a történelemről, mely nem világrengető, nagy események sorozata, hanem nagyon is hétköznapi és unalmas, és az emberről, aki mit sem változott azóta. Tulajdonképpen egy körképet látunk, melyben a lényegesnek tűnő alak, Julius Caesar nem szerepel, de szerepel mindenki más: udvaroncok, talpnyalók, kegyvesztettek, száműzöttek, számítók, haszonlesők, lemaradók, kimaradók, érdektelenségbe csömörlöttek. Nemes, polgár, költő, orvos, szerető, rabszolga.

Minden fejezet egyikük szemszögéből láttatja Caesar halálát. Szerintem már maga ez az ötlet is lenyűgöző, hát még a megvalósítás! Találó, fanyar, cinikus, és szólhatna bárkikről, bármikor, mert annyira az örököt és emberit ragadja meg. Nem túl szívderítő egyébként, de ez már igazán nem Márain múlik.

Kosztolányi Dezső: Nero, ​a véres költő

Kosztolányi Dezső

Néró császár híres arról, hogy felgyújtotta Rómát, és arról is, hogy ő kezdte üldözni a keresztényeket, Kosztolányi azonban nem erről a Néróról ír. Regényének középpontjában az a Néró áll, aki középszerű, és ezt tudja is magáról, de minden hatalmában álló eszközzel változtatni akar rajta – hatalma és eszközei, azok pedig vannak.

Látjuk a fiatal Nérót, aki szép reményekkel lép trónra, majd a bármi áron kitűnni akaró Nérót, aki minden kegyetlensége ellenére is szánalmas figura marad. A tehetséget irigyli másoktól, és mivel neki nincs, művészi sikert a hatalmával próbál meg kicsikarni. Aki nem hódol előtte úgy, ahogy elvárja, arra kíméletlenül lesújt.

De többről is szól Kosztolányi regénye, mint Néróról. A római császár történetét felhasználva művészet és hatalom viszonyát boncolgatja, valamint érzékletesen mutatja be, hová vezet, ha egy középszerű ember kezébe hatalom kerül. Hát igen, erre is lehet párhuzamot találni a későbbi korokban…

Neked van kedvenc ókori Rómában játszódó regényed?

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük