Normális vagy?

Normális vagy?

– Normális vagy?!
– Remélem, nem.
– Tessék?! Normális vagy?!
– Mit értesz tulajdonképpen azon, hogy normális?
– Azt, amit. Normálisat. Hányféleképp lehet ezt érteni?
– Ó, bármit lehet többféleképpen érteni.
– Hát, én a legnormálisabb értelemben értem.
– Mármint a legátlagosabb értelemben?
– Ne kötekedj már! Tudod jól, mire gondolok.
– Sejtem. Arra, hogy úgy kellene tennem a dolgom, ahogy azt mások is szokták. Azon kellene felháborodnom, amin szokás, azon kellene elérzékenyülnöm, amin szokás. Be kellene állnom a sorba. Ezért mondtam, hogy remélem, nem vagyok normális.
– Jaj, de nagyra vagy magaddal! Azt hiszed, olyan átlagon felüli vagy? Olyan egyedi és különleges?
– Nem hihetem. Hétmilliárd ember él a Földön. Nagy részük átlagos, definícióból adódóan. Hiszen ha mindenki különleges lenne, akkor az lenne az átlag. Valószínűleg én is az átlaghoz tartozom.
– Akkor miért akarsz mindenáron kilógni a sorból?
– Nem mindenáron. Csak, ha okom van rá. Ezt jelenti többek között a szabadság.
– Hogy nem vagy normális?
– Nem. Hanem, hogy a normák felett állsz.
– Ez inkább önteltség. A normák okkal léteznek.
– Talán. De előfordulhat az is, hogy nem.
– És azt hiszed, a te dolgod ezt mérlegelni?
– Az enyém. És mindenkié, aki szabad embernek tartja magát.
– Hát, nem tudom, mi lenne, ha mindenki csak úgy elkezdené a normák fölé helyezni magát.
– Nem lennének többé normák?
– Ez elég kaotikusnak hangzik. Kész bolondokháza lenne.
– Dehogy. Ha nem létezik olyan, hogy normális, akkor olyan sincs, hogy nem normális.
– Ijesztő világ.
– Na, persze, mert a gondosan kirakosgatott útjelző táblák segítenek az eligazodásban. Enélkül mindenkinek magától kéne megtalálnia az utat.
– És szerinted ez reális?
– Ehhez kéne felnőni. Hiszen amúgy sincsen két egyforma út. Ráadásul túl sokan túl sokszor előírták már a történelem során, merre vezet a helyes út. Mégsem mondanám, hogy paradicsomi állapotok között élünk.
– És mindezt a normákra kened?
– Nem. De a normák egymáson való követelésére igen.
– Hogy lenne mégis rend máskülönben?
– Már megint ugyanoda jutottunk.
– Szóval belátod?
– Mit? Én ezt a virágmezőt látom itt előttünk. Rendetlenül nyílnak a színes virágok, sütkéreznek a napon, lengedeznek a szélben. Békés és üdítő látvány.

Ha tetszett, oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük