20 kedvenc idézetem a 20. századi irodalomból

Az olvasással is úgy vagyok, mint az utazással. Minél több helyre jutok el, annál hosszabb a bakancslistám. Csak a könyveknél még az is van, hogy jó néhányat szívesen újraolvasnék. Az elmúlt években különösen sok 20. századi és kortárs szerző és regény került sorra, ebből hoztam most egy kis kedvcsinálót nektek: a 20. századi magyar és világirodalomból.

Nemcsak az idézetek állnak közel hozzám, hanem a szerzők és a regények is, ahonnan kiragadtam őket. Szemezgessetek ti is:

„A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő; csak ha fogy, az vevődik észre.” (Németh László: Égető Eszter)

„Azt, ami benned van, nem mondhatod ki: találsz hát ezer ürügyet, hogy kimondhass valamit.” (Németh László: Iszony)

„Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.” (Kaffka Margit: Színek és évek)

„Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj vagy szándék vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit.” (Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

„Mert a közöny épségben tart, a szenvedély pedig megaláz.” (Füst Milán: A feleségem története)

„Az egyetemet végeredményben én is csak úgy tekintettem, mint néhány évi haladékot. Időt nyerni, mielőtt felnőtt leszek.” (Szerb Antal: Utas és holdvilág)

„Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt és a szülők a gyermekek miatt.” (Kosztolányi Dezső: Pacsirta)

„Az élet nehéz, de meghalni sem könnyű.” (Rejtő Jenő: A Halál fia)

„Minek tanítanak olyan hülyeségeket az iskolában, hogy jótét helyében jót kell várni? Az ember komolyan veszi, iparkodik, reménykedik, aztán nem történik semmi.” (Szabó Magda: Az őz)

„És Izsák kivevé az ő atyjának a kezéből a kötelet, és azt mondá: Csak magadat áldozhatod meg, atyám, ha a Jehovát engesztelni kívánod, mert én nem halok meg a te Istenedért. Én a magam Istenéért halok meg egyszer, és hagyj engem, amíg megyek, hogy megkeresném.” (Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő)

„De akármilyen kitűnően megtanulja, hogy az egyéniséget vonallal vagy festékkel fejezze ki, mindez nem ér semmit, ha a tulajdon egyéniségét nem érdemes ábrázolni.” (John Fowles: A lepkegyűjtő)

„Newland a jövőbelátás borzongásával érezte, hogy házasságuk pontosan olyan lesz, mint az összes többi a környezetükben: az anyagi és társadalmi érdekek unalmas köteléke együtt tartja őket, amíg az egyik oldalon a tudatlanság, a másikon képmutatás lesz.” (Edith Wharton: Az ártatlanság kora)

„Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.” (Margaret Mitchell: Elfújta a szél)

„Még nagyon fiatal volt, így hát nem tudta, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, és hogy ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.” (Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején)

„Iszonyú dolog, ha az ember az igazság vagy más elvont tétel nevében összetöri az önmagáról alkotott képet. Mert aztán hogyan alkosson újat magának, hogy képes legyen tovább élni?” (Doris Lessing: A fű dalol)

„Fehérre lakkozott kórházi vaságyam tehát mérce. Számomra még ennél is több: ez az ágy a cél, amelyet végre elértem, ez a vigasztalásom, sőt hitem is lehetne, ha a kórház igazgatósága megengedné, hogy némi változtatást eszközöljek rajta: szeretném magasabbra emelni a rácsát, hogy többé senki se férkőzhessen túl közel hozzám.” (Günter Grass: A bádogdob)

„…mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember kivétel nélkül.” (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)

„William Shakespeare szókincse, a kutatók számlálási eredménye szerint, tizenkétezer szóból áll. A mumbo-jumbo emberevő törzshöz tartozó néger szókincse háromszáz szót foglal magába. Ellocska Scsukina tökéletesen beérte harminccal.” (Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék)

Neked vannak kedvenc regényeid, idézeteid a 20. századi irodalomból? Írd meg a kommentekben!

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Részletek és rendelés itt!