– Normális vagy?!
– Remélem, nem.
– Tessék?! Normális vagy?!
– Mit értesz tulajdonképpen azon, hogy normális?
– Azt, amit. Normálisat. Hányféleképp lehet ezt érteni?
– Ó, bármit lehet többféleképpen érteni.
– Hát, én a legnormálisabb értelemben értem.
– Mármint a legátlagosabb értelemben?
– Ne kötekedj már! Tudod jól, mire gondolok.
– Sejtem. Arra, hogy úgy kellene tennem a dolgom, ahogy azt mások is szokták. Azon kellene felháborodnom, amin szokás, azon kellene elérzékenyülnöm, amin szokás. Be kellene állnom a sorba. Ezért mondtam, hogy remélem, nem vagyok normális.
– Jaj, de nagyra vagy magaddal! Azt hiszed, olyan átlagon felüli vagy? Olyan egyedi és különleges?
– Nem hihetem. Hétmilliárd ember él a Földön. Nagy részük átlagos, definícióból adódóan. Hiszen ha mindenki különleges lenne, akkor az lenne az átlag. Valószínűleg én is az átlaghoz tartozom.
– Akkor miért akarsz mindenáron kilógni a sorból?
– Nem mindenáron. Csak, ha okom van rá. Ezt jelenti többek között a szabadság.
– Hogy nem vagy normális?
– Nem. Hanem, hogy a normák felett állsz.
– Ez inkább önteltség. A normák okkal léteznek.
– Talán. De előfordulhat az is, hogy nem.
– És azt hiszed, a te dolgod ezt mérlegelni?
– Az enyém. És mindenkié, aki szabad embernek tartja magát.
– Hát, nem tudom, mi lenne, ha mindenki csak úgy elkezdené a normák fölé helyezni magát.
– Nem lennének többé normák?
– Ez elég kaotikusnak hangzik. Kész bolondokháza lenne.
– Dehogy. Ha nem létezik olyan, hogy normális, akkor olyan sincs, hogy nem normális.
– Ijesztő világ.
– Na, persze, mert a gondosan kirakosgatott útjelző táblák segítenek az eligazodásban. Enélkül mindenkinek magától kéne megtalálnia az utat.
– És szerinted ez reális?
– Ehhez kéne felnőni. Hiszen amúgy sincsen két egyforma út. Ráadásul túl sokan túl sokszor előírták már a történelem során, merre vezet a helyes út. Mégsem mondanám, hogy paradicsomi állapotok között élünk.
– És mindezt a normákra kened?
– Nem. De a normák egymáson való követelésére igen.
– Hogy lenne mégis rend máskülönben?
– Már megint ugyanoda jutottunk.
– Szóval belátod?
– Mit? Én ezt a virágmezőt látom itt előttünk. Rendetlenül nyílnak a színes virágok, sütkéreznek a napon, lengedeznek a szélben. Békés és üdítő látvány.
Normális vagy?
Olvastad már eslő regényemet?
Lili élete tökéletesnek tűnik. Budapesten él, egy multinál dolgozik, és hamarosan előléptetik. Vőlegényével az esküvőjüket tervezik. Mégis, valami hiányzik. Mintha valaki más életét élné.
Egy magányos estén, céltalan görgetés közben meglát egy hirdetést, és egyetlen döntéssel mindent hátrahagy: szakít, felmond, és elindul Ausztráliába bébiszitternek. Vajon bátorság vagy őrültség? És ott, a világ túlsó felén rátalál arra, amit keres?
Ha szereted a kalandokat, ha magadra ismersz Lili útkeresésében, ha hiszel abban, hogy néha ki kell lépni a megszokottból, akkor ez a könyv neked szól!
Vélemény, hozzászólás?