Az online térből ömlő negativitás

Created with Sketch.

Ezt mennyiszer hallom – vagy éppen olvasom (természetesen online): hogy mennyire sok a negativitás az interneten, a hírek, az alattuk lévő kommentek, a Facebook-megosztások, és az azok alatti kommentfolyamok, olykor gyűlölködő kommentcunamik. Az utóbbi évben rossz hírekből amúgy sem volt hiány, ráadásul életünknek egyre nagyobb része szorult az online térbe, úgyhogy igazán megértem az ilyen kifakadásokat, gyakran így érzek én is.

Egy dologról mégis mintha megfeledkeznénk: mi döntünk arról, mit olvasunk el, mit osztunk meg, és ezzel a döntéssel nemcsak magunkra, hanem másokra, és az online közösségre is hatással vagyunk.

Egyrészt értem, hogy mindenki tájékozott akar lenni, és a pszichológusok régóta tudják azt is, hogy a negatív érzések erősebb reakciót váltanak ki belőlünk, mint a pozitívak. Ha látunk két cikket, az egyiknek a címe “A nyár legjobb filmjei”, a másiknak meg, hogy “10 hiba, amit a legtöbb szülő elkövet”, na vajon, melyikre lesz nagyobb ingerünk ráklikkelni? Persze, ez attól is függ, szülők vagyunk-e, de lehetett volna a második cikk címe történetesen “3 hiba, ami végzetes lehet az első randin”, ha tinimagazint írunk, vagy “Mibe buknak bele a legtöbben lakásvásárlásnál?”, ha fiatal középosztálybeli párok a célcsoportunk.

Amikor egy cikk címe bármilyen formában is azt érezteti velünk, hogy valamiből kimaradtunk, valamit elrontottunk, vagy valamit nem tudunk, amit mindenki más igen, akkor nagy eséllyel kattintunk. Érzékenyek vagyunk a félelemre, résen vagyunk és hevesen reagálunk, és ennek nyilván evolúciós oka is van. Nagyobb eséllyel maradt életben, aki akkor is félt, mikor nem kellett volna, mint az, aki egyszer nem félt, amikor kellett volna – és utána egy kardfogú tigris gyomrában végezte. Ez pedig valamilyen szinten talán mind a mai napig így van, mert félni jobb túlélési stratégia, mint nem félni. (Más kérdés, hogy a lelki egészség szempontjából viszont nem jó félelemben élni, és az örökké aggódó emberek társasága gyakran terhes tud lenni.)

De visszakanyarodva a hírekhez, azért negatív a legtöbb, mert ez vált ki érdeklődést a legtöbb emberből. A tévék, újságok és minden egyéb hírszolgáltató érdeke pedig az, hogy minél több ember figyelmét minél hosszabb időre magához ragadja. Így működik a Facebook is. Gondolom, senkinek nem újdonság, hogy a hírfolyamban nem csak simán egymás után jelennek meg a közzétett bejegyzések, hanem a Facebook ezeket priorizálja. Arra ugyan pontos szabályokat nem árulnak el, hogyan, de annyi tudható, hogy a “releváns” és “érdekes” tartalmak előnyt élveznek, hiszen a Facebook érdeke is az, hogy mindenki minél tovább görgessen és olvasson az oldalon.

Miért írom le ezeket? Épp ezért, mert a mi érdeklődésünk formálja azt, hogy mit kínálnak nekünk. Az online világban különösen nehéz megszerezni és megtartani a figyelmet, és gyakran csak megosztó vagy negatív tartalmakkal sikerül, melyek sok emberből nagyon erős érzelmeket váltanak ki. Ők aztán meg is osztják a cikket olyasféle kísérőszöveggel, hogy “mekkora barmok ezek, komolyan, olvassátok el…”, meg kommentelnek alá, hogy “az is hülye, aki ilyet ír”, vagy veszekszenek “hülye vagy”-“nem, te vagy a hülye” stílusban. És ezzel mit érnek el? Például azt, hogy a Facebook algoritmusai az adott cikket releváns és érdekes tartalomnak ítélik, hiszen milyen sok reakciót kivált az emberekből, és ezért még több ember hírfolyamába bekerül, akik közt megint lesz néhány, aki indulatból ráugrik… Az ördögi kör bezárul.

Annak ellenére is, hogy mindezzel tisztában vagyok, eléggé meglepett a legutóbbi blogbejegyzésem sikere. Nem szoktam direkt negatív témákat használni arra, hogy növeljem a látogatók számát a blogon, és ezt a bejegyzést sem ezért írtam. Csak arról volt szó, hogy kivételesen nem olyan könyvek kerültek terítékre benne, amik tetszettek, hanem olyanok, amik nem.

Mi lett az eredménye? Soha egy bejegyzésem sem lett ilyen gyorsan és ennyire népszerű, és soha nem kaptam rájuk ennyi reakciót és kommentet különféle Facebook-csoportokban. Ha csak az lenne a célom, hogy minél több olvasóm legyen, levonhatnám az egyszerű következtetést: érdemesebb a negatív témákra koncentrálni, mert láthatólag az emberek sokkal szívesebben olvasnak és beszélnek arról, amit nem szeretnek, mint amit igen.

Mi következik ebből? Az, hogy az online világ (is) olyan, amilyenné tesszük. (És nem, nem fogok direkt olyan könyveket keresni, amiket aztán jól lehúzhatok a blogon, viszont én nem is abból élek, hogy hányan olvassák a blogomat.)

Igenis hiszem, hogy van beleszólásunk abba, milyen tartalmakat olvassunk, mégpedig épp azzal, hogy azokat olvassuk, amiket értékesnek tartunk, azokat osztjuk meg, és azok alá írunk kommentet, segítve ezzel, hogy az online algoritmusok az ilyen cikkeket ítéljék hasznosnak, és jutassák el minél több emberhez. Ha a megosztó, színvonaltalan, negatív vagy agresszív tartalmakra ugrunk, azzal kizárólag csak azt bizonyítjuk, hogy ezek a tartalmak képesek legjobban megragadni a figyelmet, ezért egyre több lesz belőlük, mi pedig sopánkodhatunk, hova jutott a világ.

De szeretnék egy-két megosztást, hogy ez minél többekhez eljusson! 😛

Ha tetszett, oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük