Kategória: Írás

  • Piton karaktere az új kedvencem a Harry Potterből?

    Piton karaktere az új kedvencem a Harry Potterből?

    Nos, én korábban nem igazán kedveltem Pitont. Amikor kamaszként olvastam a Harry Pottert, Sirius és Lupin voltak a kedvenc szereplőim, a későbbi újraolvasáskor ehhez még hozzájött Luna és a Weasley ikrek. Oké, Harry is kedvenc volt mindig is. De Piton?

    Amióta viszont én is írok (és itt a hasonlóságnak vége is 😛 ), azóta élénken foglalkoztat a kérdés, mitől lesz jó egy karakter, hogyan lehet jó karaktereket írni, és, természetesen, az élő példák erre. Azóta szerettem meg igazán Pitont? Nem éppen. De azóta egyre inkább azt gondolom, hogy a Harry Potter-sorozat egyik legjobban megírt (ha nem A legjobban megírt) karaktere Piton.

    De miért?

    A hét részes könyvsorozat első olvasásakor az első résztől az utolsóig folyamatosan azon törtem a fejem, hogy Piton akkor most jó vagy rossz. Az első részben határozottan gonosznak tűnik, de a végére kiderül, nem az. Ezután egy ideig úgy hisszük, a jó oldalon áll, majd kiderül valami, ami alapján inkább azt gondoljuk, mégsem, csak úgy tesz. Majd egyértelműen bizonyítva látjuk, hogy gonosz, és Rowling még ezen is tud fordítani az utolsó részben.

    Na, szóval, ha egy karakter ilyen feszültséget tud fenntartani az olvasó fejében, és folyamatosan döbbenetes meglepetéseket okoz, akkor azért érdemes elgondolkodni rajta, mit tud.

    Jó vagy rossz?

    Piton pedig azt tudja, hogy nagyon komplex karakter. Jó-e, vagy rossz? Éppen ő maga a bizonyítéka annak, hogy nehéz ezt feketén-fehéren eldönteni valakiről. Piton az élete során tesz jót is, rosszat is, és biztosan csak azt állíthatjuk róla, hogy tehetséges és okos varázsló, valamint higgadt, józan és bátor ember.

    Bántalmazó apa mellett nőtt fel, amiről ugyan épp csak említést tesz a regény, de sejthető, ezzel a gyerekkorral maga mögött már elég korán védőpajzsot von maga köré, belső világát, érzéseit megtanulja elrejteni. Az iskolában szekálások céltáblájává válik, amelyeknek egyik vezetője James Potter, Harry apja. Ez csak még inkább elidegeníti kortársai nagy részétől, és még jobban megkeményíti őt. Piton felnőttként is kemény és szarkasztikus, érzelmei kifürkészhetetlenek, mert úgy gondolja, azok túlságosan sebezhetővé tennék. 

    Tanárként a gyerekek nagy részét sem szereti, sőt, szekálja, megszégyeníti őket – ahogyan annak idején diáktársai őt magát. De amikor a diákok némelyike komoly veszélybe kerül, akkor Piton minden tőle telhetőt megtesz, hogy megvédje.

    Lenézi a muglikat úgy általában (talán részeges, erőszakos apja miatt, aki történetesen szintén mugli), de a kis Lili Evanset megnyugtatja, hogy nem baj, hogy ő mugli, nem lesz ebből hátránya, valamint jóval később Phineas Nigellusra is rászól, hogy ne használja a “sárvérű” szót. Ugyanakkor évekkel azelőtt ő is sárvérűnek nevezi Lilit, ami miatt végleg megromlik a viszonyuk – és amit Piton valószínűleg egész további életében bán.

    Bármennyire is érzéketlen, hideg figurának tűnik, a Piton tettei mögötti fő mozgatórugó egész életében a Lili iránt érzett szerelme, emiatt hű Dumbledore-hoz is, és emiatt segít megóvni Harryt Lili halála után.

    Harry és Piton

    De miért gyűlöli akkor Harryt? Kamaszként ezt kevésbé értettem, de felnőtt fejjel már nem tűnik annyira ok nélkülinek Piton ellenségessége. Harry valóban nem tehet róla, de a léte folyamatosan emlékezteti Pitont mindarra, amit az apjában gyűlölt, és mindarra, amit az anyjában szeretett, és ezzel nem tud megküzdeni. Ettől csak még valóságosabb lesz számomra Piton karaktere, hiszen a való életben is gyakran előfordul, hogy amiatt idegesít vagy ellenszenves nekünk valaki, ami bennünk van, nem amiatt, ami benne.

    Harry pedig, amikor végül megérti Pitont, helyreteszi magában ezt az egészet. Nem hinném, hogy szereti, de tiszteli, és a tettei iránti tiszteletből nevezi el róla egyik fiát (és apjáról, Piton riválisáról, James Potterről a másikat). Valahogy így vagyok Pitonnal egyébként én is. Nem mondhatnám, hogy megszerettem a karakterét, de csodálattal adózok neki, annak, ahogy meg lett írva. Bár én tudnék ilyen karaktert írni… meg egy Harry Potter-jellegű sikerszériát.

    Te hogy vagy Pitonnal? Kik a kedvenc karaktereid a HP-ből?

  • Mire tanított a NaNoWriMo az írásról?

    Mire tanított a NaNoWriMo az írásról?

    Egy regény olyan monumentális dolognak tűnik, némelyiket elolvasni is, hát még megírni. Én azért vagyok hálás a National Novel Writing Month kihívásnak, mert elhitette velem, hogy a regényíráshoz legfőképp egy dolog kell: leülni, és írni. Nem, nem Nobel-díjas regényt, talán még csak nem is jó regényt, de regényt. Kezdetnek ez is elég.

    Amit gyakorlok, abban fejlődök

    A NaNoWriMo kihívásban egy fontos célkitűzés van: a hónap végére írjak egy regényt, legalább 50 ezer szavast. Minőségi elvárás nincs, rossz regény is lehet. Később elolvasom, kiértékelem, elolvastatom másokkal, véleményt kérek. A következő regény (vagy a legelső teljesen átírt változata) fejlődést fog mutatni az előzőhöz képest. A képlet egyszerű: amit az ember sokat gyakorol, abban egyre jobb lesz.

    Nem, ez nem azt jelenti, hogy minden egyes kihívásban egyre jobb regény születik majd, mert lehet, hogy a jövő évi ötletem nem lesz annyira jó, mint az idei. Viszont jobbak lesznek a karakterek, vagy gördülékenyebb dialógusokat fogok írni, vagy profibb lesz a cselekményvezetés. Hosszú távon pedig ebből még valami jó is születhet.

    Nem azért írok, mert “jön az ihlet”, maga az írás az, ami inspirál

    Na, és akkor az ötlet. Az ihlet. Amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az “kell” az alkotáshoz, és csak várunk, várunk, mert mi mást tehetnénk. Pedig nem így van. Éppen a NanoWriMo alatt tapasztaltam meg leginkább azt, hogy maga az írás inspirál még inkább az írásra. Le kell ülni, el kell kezdeni írni, és közben jönnek majd az ötletek. (És igen, talán írtam közben tíz oldalt, ami tök unalmas, és ki kell majd törölni. De ez nem baj, ez a folyamat része.)

    Kísérletezni, rontani szabad, sőt, szükséges

    Mivel nincs minőségi követelmény, és szabály az is, hogy írás közben ne javítsak, töröljek, ezért bátran kísérletezhetek. Írhatok hosszú dialógusokat, bedobhatok egy konfliktust, ami akkor érdekesnek tűnik, játszhatok a szereplőimmel, hogy milyenek, hogyan változnak, mi mindennel tudom ezt érzékeltetni. Bedobhatok egy-két lazán kapcsolódó filozófiai eszmefuttatást, rábízhatom magam az aznapi ötletem sodrására, aztán rácsodálkozhatok, mi lett belőle. Később pedig gyomlálhatok, átírhatok, mert annak is eljön az ideje. Nem fog minden működni, de ahhoz, hogy kiderüljön, mi igen, ahhoz próbálkozni kell.

    Sőt, akár az egész regényen végigvonuló kísérleteim is lehetnek, mint a több nézőpont, vagy a több szálon futó cselekmény. Persze, ezeket utólag nagyon sok munka megváltoztatni, ha nem válnak be, de ha olyan ötletem van, amihez illenek, akkor miért ne próbálnám ki?

    Te próbálkoztál már bármilyen írásos kihívással? Mit adott neked?

    [hfe_template id=’4184′]

  • 12 motiváló idézet írásról-íráshoz

    12 motiváló idézet írásról-íráshoz

    November van, kezdődik a 30 napos regényírás kihívás, aminek fő célja számomra az írás örömének átélése. Tudom, hogy megéri ezt ilyen töményen egy hónapig csinálni, és azt is, hogy nem minden nap könnyű, de minden nap akarok írni. Néhány idézetet hoztam, melyek motiválnak vagy megmosolyogtatnak majd a rosszabb napokon, és remélem, mindenki mást is, aki ír, írt vagy írni szeretne.

    „Az írónak hinnie kell benne, hogy amit csinál, a legfontosabb dolog a világon. És kapaszkodnia kell ebbe az illúzióba még úgy is, hogy tudja, nem igaz.” (John Steinbeck)

    „A történet magát írja: az írónak annyi a dolga, hogy hagyja, teret ad neki. Ne foglalkozz a narrációval, leírással, párbeszéddel, témával – csak írj és kész.” (Stepehn King)

    „… az író az életre való képtelenségét írja ki magából.” (Doris Lessing)

    „Az írás egyetlen szabályt ismer: hogy legyen mit mondanod.” (Arthur Schopenhauer)

    „Írni sokféleképpen lehet. Van, aki egy szobában ül és ír, nem csinál semmi mást. Ezek boldogok. (…) Aztán vannak, akik úgy forgatják a tollat, mint a tőrt és kardot, vérrel írnak. (…) Ezek az írók, akiknek az írás csak eszköz, mert meg akarják változtatni a világot, ezek a boldogtalan írók, akik hatalmasok, mert van szellemük és erejük, de nincs bennük csend és áhítat, s ezért boldogtalanok. Ezek, akik le tudnak döfni egy szóval egy királyt, vagy a világrendet, de nem tudják kifejezni azt, ami az élet titkosabb értelme, az elragadtatást, hogy itt élünk a földön, a boldogságot, hogy nem vagyunk egyedül.” (Márai Sándor)

    „Olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelől, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele.” (Szabó Magda)

    „Kezdetben könnyen megy az írás, mint a gázolás a patakban, de egyszerre csak azt vesszük észre, hogy elveszett a föld a lábaink alól, és az úgy ragad magával, hogy alig tudunk partra vergődni.” (Arthur Conan Doyle)

    „Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlenegy igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz.” (Ernest Hemingway)

    „A mennyiség szüli a minőséget. Ha csak pár dolgot írsz, kudarcra vagy ítélve.” (Ray Bradbury)

    „Először egyszerűen írunk és rosszul. Aztán bonyolultan és rosszul. Majd bonyolultan és jól. Végül egyszerűen és jól.” (Vámos Miklós)

    „Végül leültem és nagyon komolyan elgondolkodtam arról, pontosan mi is kell ahhoz, hogy író legyek. Arra a következtetésre jutottam, hogy egyvalami feltétlenül szükséges: írni.” (Kate DiCamillo)

    „Többet nem írom meg azokat a részeket, amit az emberek átugranak.” (James Patterson)

    Neked van kedvenc idézeted az írásról? Jöhetnek kommentben! Itt pedig még több motiváló idézet!

    [hfe_template id=’4184′]

  • NaNoWriMo: készülj fel a 30 napos regényírás kihívásra!

    NaNoWriMo: készülj fel a 30 napos regényírás kihívásra!

    A National Novel Writing Month (röviden NaNoWriMo) keretében 1999 óta emberek ezrei állnak neki november elsején a 30 napos regényírás kihívásnak. A lényeg roppant egyszerű: írj 50 000 összefüggő szót 30 nap alatt. Mert bárki írhat regényt, aki csak akar. (Kiadni, eladni, az más téma.) Ennek a kihívásnak a lényege pont ez, hogy elhidd, regényt nemcsak olvasni lehet élvezettel, hanem írni is.

    Az én szívemhez is nagyon közel áll a NaNoWriMo, hiszen első regényem, az Úton vázlata is a tavaly novemberi 30 napos kihívás során született meg. Persze, hogy idén is belevágok!

    Célkitűzések

    NEM az a célom, hogy kiadjak egy újabb regényt, ezt fontos leszögezni saját magam számára már a legelején. Írni akarok, élvezettel, sokat. Benne élni egy történetben, amit én teremtek. Mert ezért írok végső soron, és csak ezért éri meg.

    Hogy mi lesz a kihívás során elkészülő vázlattal, az a döntés majd később születik meg, és nem akarok ezzel kapcsolatban semmilyen elvárást magamra tenni. Ez nem könnyű, mert egy kis hangocska ott motoszkál bennem, hogy idén még jobbat kell írnom, mint az Úton volt, mert fejlődni kell, mert mindig előre… Nos, ezt a hangot most ideje csendre inteni. Eljön majd az ő ideje is, de ez a 30 nap most a kritika nélküli, élvezetes írásról szól.

    Az ötlet

    Először is kell egy ötlet. Bennem már hónapok óta érik egy, pedig mennyire féltem még tavaly, hogy az Útonnal “mindent kiírtam” magamból. Most már, egy újabb készülő regényvázlat és egy még újabb ötlet birtokában úgy gondolom, inkább csak nincs hely egyszerre mindennek, le kell írni azt, ami a fejemben megszületett, hogy születhessen más. És fog születni.

    Természetesen nem árulom el, mi az. 😛 De ez az ötlet köré lehet építeni a többi részletet, és ehhez állítottam össze a következő pontokat, melyeket én is használok a felkészüléshez, és veletek is megosztom, ha esetleg kedvet kapnátok.

    Szereplők

    A regény története nem más, mint “az a valami, ami a szereplőkkel történik”. A legfontosabb elem tehát, hogy kik a szereplők, ők mit akarnak, és milyen kapcsolatban állnak egymással. Érdemes ezzel kezdeni, részletesen elképzelni, életre kelteni a szereplőket, “megbarátkozni velük”. Segítenek az alábbi kérdések:

    Ki a főszereplő?

    • Mi a neve? Hány éves? Hol él? Kikkel él együtt?
    • Mi a foglalkozása?
    • Hogyan telik egy átlagos reggele?
    • Hogy néz ki? Milyen ruhákat hord? Milyen cipőt, kabátot vesz fel télen, mit visel szívesen nyáron? Ha már itt tartunk, mi a kedvenc évszaka?
    • Mivel tölti a szabadidejét? (Van szabadideje?)
    • Kik azok az emberek, akik fontosak neki?
    • Mik azok az ügyek, amik fontosak a számára?
    • Mire vágyik legjobban? Mitől fél legjobban?
    • Milyen a temperamentuma? Hogyan kezeli a saját érzelmeit?
    • Mi a kedvenc étele, könyve, filmje? Milyen zenét hallgat?
    • Gyakran jár-e társaságba? Fogyaszt-e alkoholt? Szeret táncolni? Szokott moziba, színházba járni? Szeret utazni?
    • Kire szavazna?

    Milyen szereplők vannak még? Rájuk mi jellemző? Igen, végig lehet menni az összes kérdésen újra, vagy csak egy részükön. Attól függ, mennyire fontos az adott mellékszereplő.

    Helyszín

    Hol fog játszódni a regény? Létező, vagy elképzelt a helyszín? Ha jártunk már ott, érdemes felidézni a hangulatát, ha még nem, érdemes képeket nézegetni róla, vagy megnézni egy-két filmet, ami ott játszódik (csak óvatosan a sztereotípiákkal!).

    Előfordulhat az is, hogy nemcsak az ország vagy város a fontos, hanem egy adott lakás vagy ház a kitüntetett helyszín. Ha a történet nagy része a négy fal között játszódik, akkor azt érdemes elképzelni, akár vázlatosan le is rajzolni. Hány szoba van? Melyik kié? Hova néznek az ablakok? Egy egyszerű kis vázlattal elkerülhető, hogy kuszaságok legyenek a cselekményben amiatt, mert a hálószoba az egyik fejezetben a földszinten van, a másikban az emeleten.

    A helyszín mellett az is fontos, hogyan élnek az emberek az adott helyen. Amerikában például nem sok ember jár gyalog, az átlagember nem főz, hanem kaját rendel, és egyetlen kisgyereket sem látni fröccsöntött műanyagból készült kismotorral száguldozni. Persze, egy regényben úgy van minden, ahogy mi elképzeljük, de azért érdemes eldönteni, hogy valós vagy kitalált helyszínnel dolgozunk. Esetleg egy valós ország kitalált városával.

    Idő

    Mikor játszódik a történet? Én eddig még minden történetemet a jelenben (2000-es évek) írtam, ilyen esetben pedig nem sokat kell foglalkozni a korhűséggel, mert természetesen jön. Ha a múltba vagy a jövőbe teszed a történetet, akkor már maga ez a tény is ad egy plusz komplexitást, végig kell gondolni, mi hogyan volt (vagy lesz) akkor. Emellett azt is gondold át, mennyi időt ölel majd fel a regényed. Egy napot? Egy hónapot? Egy évtizedet?

    Szerintem a helyszín és az idő esetében is a legfontosabb az, hogy olyat válassz, ami téged érdekel. Ha bolondja vagy a 19. századnak, mindent tudsz róla, folyton ilyen könyveket olvasol, filmeket nézel, és ez a korszak izgat legjobban, akkor válaszd nyugodtan a 19. századot a regényed idejének. De ha a jelen érdekel, akkor írj a jelenben, és kész. Ne vesd el azzal, hogy “ez túl egyszerű”.

    Nézőpont

    Kinek a nézőpontjából írod a regényt? A főszereplő beszél egyes szám első személyben? Vagy a mindentudó narrátor mesél egyes szám harmadik személyben? Esetleg több szereplő nézőpontja is megjelenik? Egy naplót vagy levelezést olvasunk, és abból bontakozik ki a történet?

    Szerintem minden nézőpontnak van előnye és hátránya, és az is tény, hogy minél több nézőpont van, annál nehezebb jól megírni egy regényt, mindenkinek a nézőpontját hitelesen végigvinni. Itt is azt gondolom, mint az időnél, hogy nem érdemes direkt a bonyolultabbat választani, mondván, az biztosan jobb. Számos remek egyes szám első személyben, egyetlen szereplő nézőpontjából megírt regény van a világon. De ha okod van rá, válassz mást.

    Cselekményvezetés

    Sok regény cselekménye egy szálon, lineárisan fut. Így a legkönnyebb írni – és olvasni is. Szerintem csak indokolt esetben, konkrét céllal érdemes több szálon futó, időben ugráló cselekményvezetést választani. Ez esetben erősítheti a történetet, de nehezebben olvashatóvá is teszi.

    Olvass sokat, jót!

    Végül pedig, és talán ezzel kellett volna kezdenem, az írást úgy lehet leginkább tanulni, ha sokat olvasol jó könyveket. Ez nemcsak a szókincset bővíti, hanem ösztönné lesz, hogy felismered az erős történetet, az árnyaltan ábrázolt karaktereket, a jó szöveget. A saját írásodban is, bár ez a legnehezebb, mert a saját írással kicsit mindig olyan az ember, mint a szülő a saját gyerekével: úgy tud elfogult lenni, hogy észre sem veszi.

    Ha szívesen csatlakoznál a regényírás kihíváshoz, akkor mi a legnagyobb akadály előtted? Hogyan tudnád ezt leküzdeni?

    [hfe_template id=’4184′]

  • Mennyi idő kell egy regény megírásához?

    Mennyi idő kell egy regény megírásához?

    Ha konkrét választ vársz, akkor ne is olvass tovább. 😛 Mert ez is, mint oly sok minden az életben, attól függ. És pont erről lesz szó: hogy mitől.

    Egyrészt attól, hogy mennyi időd van írással foglalkozni. Naponta tudsz írni? Vagy kétnaponta, esetleg csak hetente? Mennyit írsz ilyenkor? Fél órát vagy fél napot? De nemcsak a ténylegesen írással töltött idő számít, hanem az is, hogy mennyire lendületesen bontakozik ki közben a történeted. És attól is, hogy valójában mi születik a kezeid között. Egy első vázlat még messze van a kész regénytől.

    Egyébként meg, az egész dilemma kezdődhetne azzal, hogy mi számít a kezdés időpontjának. Az, amikor leírod a címet (ha egyáltalán tudod már a legelején), majd az első mondatot? Vagy az, amikor az ötlet megszületik? A két időpont közt talán hetek, hónapok (vagy évek?) is eltelnek. Közben továbbgondolod, készítesz vázlatot – fejben vagy papíron -, hozzáadsz és elveszel dolgokat, mellékszálakon, cselekményvezetésen morfondírozol.

    Rövid idő alatt és intenzíven

    Én így írok, mert így tudok, ezt érzem természetesnek, ha nem tartom magam hozzá, akkor szétesik az egész, elvesztem a fókuszt és a fonalat. A NaNoWriMo 30 napos kihívása nekem ideális.

    Az Úton első vázlata 30 nap alatt született meg, és bizony minden egyes nap írtam, napi egy-két órát, 500-3000 szó közötti mennyiséget, legtöbbször 1000-2000 szót. Magán az ötleten már előtte is gondolkoztam, pár héten keresztül kifejezetten intenzíven. De az ötletek még írás közben is jöttek. Benne éltem a regényben, és akkor is a fejemben pörgött, amikor épp nem írtam. Furcsa volt, de a regényem szereplői néha valóságosabbnak tűntek, mint a valóságban engem körülvevő emberek ebben a 30 napban.

    A második regényem vázlatát (igen, ilyen is van, mégpedig éppen készülőben) a tavaszi bezártság ideje alatt írtam, 30 és még néhány nap alatt. Ekkor egyáltalán nem vettek körbe emberek, és még inkább a történetemben éltem. (Nem is nagyon akaródzodott visszatérnem a valóságba.)

    Hogyan lesz vázlatból regény?

    51711 szó lett az Úton első vázlata, de ezzel még messze nem volt kész a regény. A másodikkal épp itt tartok, a “messze nem kész” állapotban, bár tavasz óta történt némi pihentetés és javítgatás.

    Bár szószámban az Úton esetén annyira nem nagy a különbség az első és a végső verzió között (pár ezer szó), a tartalom azért jócskán csiszolódott. Töröltem, bővítettem, javítottam. Először a saját észrevételeim alapján, miután egy hónap pihentetés után elolvastam. Később pedig a tesztolvasóim visszajelzései alapján, akik elütésektől kezdve apró logikai pontatlanságokon át nem teljesen egyértelmű megfogalmazásokig jó néhány hibát kiszúrtak, ami nekem korábban nem tűnt fel.

    Már nem is tudom, végül pontosan hányszor olvastam és írtam újra, mindenesetre egész télen, majd a tavaszi karantén alatt is sok időt töltöttem vele. (Sajnos, a hibák kiszúrásának hatékonyságán az újraolvasások inkább csak rontanak. Ezért is fontosak a tesztolvasók.)

    Hogy kinél mennyi idő, és milyen lépésekből áll a javítás folyamata, az nagyon változó lehet. Ha nem magánkiadásról van szó, az meg megint más tészta. De egyébként is lehet, hogy több időre van szükség az átíráshoz, újragondoláshoz néhány hónapnál. Ez a regény hosszától és a rendelkezésre álló idődtől is függ. De a javítás összességében biztosan több idő, mint egy első vázlatot megírni.

    És mikor kész a regény?

    Ha meg van írva, vagy ha ki van adva? Hosszú folyamat már az is, ahogy megszületik, majd végleges formát nyer egy regényvázlat. De ahhoz, hogy az olvasó kezébe kerüljön, még másra is szükség van. Erről azonban már egy másik bejegyzésben mesélek majd, akkor is csak a magánkiadásról, mert ebben van (valamennyi) tapasztalatom.

    Amúgy meg… egy regény sosincs teljesen kész. 😛

    Te szoktál írni regényt vagy novellát? Mik a módszereid, tapasztalataid?

    [hfe_template id=’4184′]

  • Hogy vallottam kudarcot a könyvemmel az Amazonon?

    Hogy vallottam kudarcot a könyvemmel az Amazonon?

    Talán észrevettétek néhányan, hogy az Úton nem elérhető az Amazon boltjában egy ideje. Ez nem véletlen. Hogyan jutottam el onnan, hogy eleinte szinte kizárólag az Amazonon való terjesztésben gondolkodtam odáig, hogy most egyáltalán nem árulok Amazonon? Elmesélem. Úgyis tele van sikertörténetekkel az internet, hát színesítem kicsit a palettát.

    Ha érdekel a magánkiadás, különösképpen magyar nyelvű könyv amazonos kiadása (ilyen nincs is, tudom…), akkor talán hasznosnak találod ezt a bejegyzést. Ha nem, akkor remélem, legalább viccesnek. Mert ismét bebizonyosodott, leghasznosabb fegyverem az életben a humor. Valamint ahogy a Disney tanította, let it go.

    Miért is Amazon?

    Hogy miért jutott eredetileg eszembe az Amazon, az talán nem olyan meglepő. A Kindle elég népszerű az e-könyvek piacán, és aki azon olvas, az Amazonon fog vásárolni. Az Amazon pedig amúgy is egy ismert és népszerű online bolt. Továbbá remek, egyszerű (khm, igen, ezt majd még kifejtem) magánkiadási lehetőséget kínálnak a szerzőknek a Kindle Direct Publishing program keretében. Sőt, nyomtatott könyv igény szerinti nyomtatását is felkínálják. Jól definiált, átlátható folyamat keretében. Hát nem tökéletes?

    Egy probléma van, ami azért nem olyan csekély: a Kindle Direct Publishing nem támogatja a magyar nyelvet. Valamint a Kindle e-könyv olvasók sem. Az én regényem pedig magyarul íródott. De hát feladom én az első akadálynál? Persze, hogy nem!

    Hogyan lehet tehát magyar nyelven publikálni?

    Nem magyar nyelvű könyvként. Nem érthető? Pedig egyszerű. Amikor a kiadási folyamat során meg kell adni a könyv nyelvét, ott nem lehet magyart választani. És “egyéb” kategória sincs. Hát jó. Akkor hagyom az alapbeállításon, ami az angol.

    Ezzel van néhány probléma. A rendszer automatikusan felcímkézi angol nyelvű könyvnek. A nyelv szerinti kereső is angol nyelvűként kezeli. Rendben, de aki a regényemet meg akarja majd venni, az valószínűleg nem a nyelvi keresőből akad rá, mondván “nézzük, milyen magyar nyelvű regények vannak Amazonon, mert venni akarok egyet”. A címke azért zavaró kissé.

     

    A(z elfogulatlan véleményem szerint igazán szép, de mindenképpen magyar) borító

    Ugyanakkor számos dolog miatt egyértelmű, hogy ez a regény bizony magyar, akármit is ír a címke. Elsőnek ott van a borító, ami magyar. Másodszor, bele lehet olvasni az elejébe, amiből szintén kitűnik, hogy magyarul van. Végül pedig a termékhez tartozó leírást is magyarul adtam meg, sőt, hogy biztosra menjek, bele is írtam szó szerint, hogy “a regény nyelve magyar”.

    Összességében jobb ez, mint a semmi, ott van az Úton az Amazon katalógusában, meg lehet venni. Nem így álmodtam meg, de legalább működőképes. Vagyis annak tűnt.

    Nyomtatott könyv szállítása Magyarországra

    Mivel az olvasók többsége nyomtatott könyvet szeret kézbe venni, kulcskérdés volt, hogyan oldjam meg a nyomtatást és szállítást. Több külföldi cég kínál igény szerinti nyomtatást, az Amazon is. Ez is egyszerűnek tűnt. Tényleg az is. Az én dolgom a nyomdakész anyag előállítása (már a regény megírásán felül 😛 ), az Amazon intézi a nyomtatást, postázást. Amikor valaki rendel egy könyvet, nyomnak egyet, majd elküldik neki.

    Hol a probléma? Az árral. A nyomtatás ára még nem is vészes, bár magyar nyomda tud olcsóbb ajánlatot adni, főleg nagy példányszámra. De a szállítás ára Magyarországra sajnos nagyon magas. Konkrétan többe kerül, mint maga a könyv. Nem valami életképes modell.

    Ebből lett az, hogy kerestem egy magyar nyomdát, a postázást pedig magam intézem, csak belföldre. Az Amazon így maradt a Kindle olvasóknak, valamint azoknak a külföldön élő magyaroknak, akik olyan országban élnek, ahová kedvezőbb a szállítás ára. Akadtak ilyenek, nagy örömömre.

     

    A saját példányaim, egy magyar nyomdától

    És végül a hab a tortán: -300 forint szerzői jogdíj

    Szóval volt pár megrendelésem az Amazonon, Kindle-könyvre és nyomtatott könyvre is. Havi néhány darab mindkét kategóriában. Nem is számítottam kifizetésre egyhamar, mivel az utánuk járó szerzői jogdíj finoman szólva sem egy magas összeg. Nem mintha nem becsülném meg, csak ekkora összeget nem éri meg utalgatni meg könyvelgetni. Egyelőre.

    De sebaj, majd év végére vagy jövőre valamikor csak elérem a kifizetési küszöböt, és akkor megkapom egyben. Merthogy minden nagy cégnek van kifizetési küszöbe, igaz? Tíz- és harmincezer forint közötti összegek szoktak ezek lenni, éppen a fenti okból. Logikus. Meg is néztem az Amazon feltételeit, náluk ez 100 euró. Ez is logikus.

    Na, ezután pedig megkaptam az első kifizetést júliusban, mely kb. 400 forint volt, és melyből a bankom a bankközi költségek miatt (nemzetközi utalás, ugyebár) levont kb. 700 forintot. Hát igen, most jön képbe a humor.

    Oké, vissza azokhoz a bizonyos feltételekhez. A 100 eurós határ “wire transfer” tranzakciókra vonatkozik, míg “direct deposit” esetén nincsen semmilyen köszöb. Természetesen esetemben a kifizetés módja “direct deposit”. Értem én, hogy mi a különbség a két tranzakció között az Egyesült Államokon belül, de az én szempontomból mindkettő lényegében nemzetközi átutalás. Szóval keressünk megoldást. Vagy átállítom a kifizetést “wire transfer” típusúra, vagy beállítok egy küszöböt. Kitaláltad már, mi lett? Egyiket sem lehet. Magyarországról csak “direct deposit” típusú kifizetést lehet választani, küszöböt pedig egyáltalán nem lehet állítani. És havonta utalnak.

    A probléma tehát: nem vagyok bestseller szerző

    Ha ez havonta legalább pár ezer forintot, vagy netalán mondjuk tízet, jelentene, és abból vonná a bank a kb. 700 forint körüli díjat az átutalásért, akkor vállat vonnék, hogy ez van… De hogy mínuszban legyek minden hónapban? Vagyis nem, csak azokban a hónapokban, amikor épp volt eladásom az Amazonon? Oké, nevetek rajta, mert mást nem lehet ezzel kezdeni, de a regényemet innentől nem nagyon áll érdekemben Amazonon értékesíteni, tehát le is vettem.

    Aki pedig Kindle olvasóra venné az Útont…

    …az megveheti epub formátumban a Google Play vagy a Kobo boltjaiban, majd nagyon egyszerűen át tudja konvertálni a Kindle-nek megfelelő formátumba itt. Tudom, ez plusz munka nektek, de csak néhány perc, jobbat pedig sajnos nem tudok. Egyelőre. Aki pedig külföldre rendelne Útont, annak szintén az e-könyvet tudom jelenleg felkínálni.

    Mi a tanulság?

    Magyarországról könyvet árulni Amazonon induló szerzőként, havi néhány eladással nem nagyon életképes. Én roppant büszke voltam magamra, hogy ha nem is egyszerűen, de sikerült minden platformra megoldanom a terjesztést, ráadásul nyomtatott könyv még külföldön is rendelhető. Rendeltek is. És a baj ezután jött… 😀

    Nem hiszem, hogy érdemes várni arra, hogy az Amazon támogassa a magyar nyelvet, csökkentse a szállítási költségeket Magyarországra, vagy bármi apró-cseprő dolgot változtasson a folyamataiban, amivel néhány szerzőnek könnyebb dolga lenne. Évek óta várják ezeket sokan, mégsem teszik. A magyar piac kicsi, az Amazon nagy és profitéhes. Nekik nem érdekük. Én ezzel elengedtem őket.

    De remélem, akikhez eljutott a regényem így messzire, azok élvezték. 🙂

    Frissítés (2021. febr.): időközben az is kiderült, hogy hosszú távon magyar nyelven a KDP platformon keresztül egyáltalán nem lehet könyvet kiadni. Bár jóváhagyják, ha formailag megfelel, a soron következő audit alkalmával (akár egy hét, akár több hónap múlva) kiveszik a katalógusból. Nem támogatott a magyar nyelvű könyvek magánkiadása Amazonon, ennyi.

    Frissítés (2022. aug.): Az átutalási költségekre egyébként egyszerű megoldás van, amire egy ideje már rátaláltam, csak pont ennek a regénynek és az Amazonnak a kapcsán nem aktuális számomra. Wise, USD számla. Több nemzetközi platformtól is fogadtam az elmúlt évben kifizetéseket ilyen módon, teljesen ingyen.

    [hfe_template id=’4184′]
  • Egyszerolvasós vagy többször olvasható regények?

    Egyszerolvasós vagy többször olvasható regények?

    Egyszerolvasós vagy többször olvasható, mindig újat adó, sosem feledhető regények? Mitől kerül vajon egy könyv egyik vagy másik kategóriába? Ezen gondolkoztam a napokban, és mielőtt belemélyednék a témába, azzal kezdem, hogy szerintem mindkét fajta könyvnek megvan a helye az irodalomban és a könyvespolcokon. Attól, hogy egy regényt egyszer elolvasok, majd továbbadom, vagy visszaviszem a könyvtárba, még lehet az izgalmas és szórakoztató. Mert ha nem lenne, nem olvasnám el egyszer sem. Ugyanakkor ott vannak azok, melyeket újra és újra előveszek, gyakran évekkel később, és újraolvasva megint igazi élményt adnak. Mást, mint előzőleg.

    Szépirodalomról és ponyváról beszélek? Ezek sarkítások. Nem ilyen egyszerű ez a vagy-vagy. Sőt, nem is vagy-vagy. Vagy a szépirodalom nem szórakoztathat, a szórakoztató irodalom pedig nem gondolkodtathat el, érinthet meg valamit mélyebben bennünk? Szerintem a legtöbb jó regény ezeket egyszerre teszi. Akkor miért ragaszkodunk a besoroláshoz, hogy mi szépirodalom, mi “csak” szórakoztató? Most arra hívlak titeket, hogy lépjünk ki ezekből a kategóriákból, közelítsünk máshogy afelé, mitől lesz egy regény örök érték.

    Miért olvasunk újra egy regényt?

    Milyen regényeket olvastam újra, vagy tervezek újraolvasni? És melyek azok, melyeket biztosan nem fogok? Tágítva az időt, melyek azok a regények, melyek 20 év múlva is adni fognak valamit, ha újraolvasom őket? Túllépve önmagamon, melyek azok a regények, melyeket az emberek 30 éve is olvastak, ma is olvasnak és olvasni fognak 30 vagy 100 év múlva is?

    A klasszikusokat az idő teszi klasszikussá, de közös bennük, hogy olyat adnak, ami örök érvényű. Ez az örök érvényű pedig tud szólni a húszévesekhez éppúgy, mint a hatvanévesekhez, a mai emberhez éppúgy, mint a következő évszázadban élőhöz.

    De mi az, ami örök érvényű?

    Az ember. Az emberi sors és az emberi kapcsolatok körüli kérdések azok, melyek kétezer éve is aktuálisak voltak, ma is azok, és azok lesznek évszázadok múlva is, és örökké. 🙂 Szerelem, szeretet, vágy, gyűlölet, bosszú, függés, önfeláldozás. Bűn és megbocsátás. Szülők és gyerekek, férfi és nő, ember és ember közti viszonyok. A sors alakíthatósága, az élet értelme, szenvedés és boldogság, sebek és gyógyulás, hiányok és kiteljesedés. Egyensúlykeresés.

    Ha egy regény ilyesféle problémákat feszeget, akkor nem tud elévülni. És mivel az emberi kapcsolatokról, az emberi lét kérdéseiről mást gondolunk fiatalon, mint idősen, így ezek a könyvek minden életkorban mást indítanak el bennünk. Mivel a regényt az olvasó fejezi be. Milyen szerencse, hogy az emberi problémák száma végtelen, megoldani pedig nem lehet őket, igaz?

    Írószemmel pedig…

    Nem, nem a szuperizgalmas cselekmény teszi a regényt halhatatlanná. Élvezetessé igen. De halhatatlanná a jól kidolgozott szereplők teszik.

    Olyan szereplők, akik valódiak, jellemük van, szokásaik, kapcsolataik, problémáik. Olyan szereplők, akikkel azonosulni lehet, mert nők vagy férfiak, anyák vagy testvérek, barátok vagy sorstársak, haragtartók vagy megbocsátók, nyughatatlanok vagy fásultak, gyengék, erősek, kicsik, nagyok, álmodozók, sorskovácsok, áldozatok, útkeresők. Kapcsolataikban vitákkal, kétségekkel, sérelmekkel küzdenek, maguk is törékenyek és tökéletlenek, ahogy a közösségek is, melyekben élnek. Ezek a szereplők válaszokat keresnek, vagy éppen kérdéseket. Mint az olvasó emberek.

    Te mit gondolsz, mitől lesznek klasszikusok a klasszikusok?

  • Mi köze egy regénynek a valósághoz?

    Mi köze egy regénynek a valósághoz?

    Az oly gyakori kíváncsi kérdés az olvasótól, mellyel most íróként is szembesültem, és amire a válasz roppant egyszerű: semmi. 🙂

    A regény fikció. Kitalált történet, kitalált szereplőkkel. Azért regény. Hogy vajon a regényben oly gunyorosan ábrázolt kisváros az-e, ahol az író maga is felnőtt, hogy a rosszindulatú anyóst a saját anyósáról mintázta-e, vagy hogy az öngyilkos hajlamú főhős az író depressziójára utal-e?

    Az efféle kérdésekre a válasz épp annyi eséllyel igen, mint nem. De legelső sorban is mindegy, mi a válasz. Mert irreleváns a regény szempontjából. Ami a regényben lényeges, az bele van írva, ahhoz tud az olvasó kapcsolódni. Másrészt az író fantáziáját sem kellene lebecsülni. Csak azért, mert ő maga sosem gyilkolt, még írhat gyilkosságról és gyilkosokról, igaz?

    Hogyan értelmezzünk egy regényt?

    Mármint szerintem, de mivel ez az én blogom, nyilvánvalóan az én véleményem olvasható rajta. Szóval, szerintem a regényt az író elkezdi, de az olvasó fejezi be. Hogy egy regényt hogyan értelmeznek, ahhoz az írónak már nincsen köze – és befolyása sincs rá, akár él még, akár nem. A regénynek épp annyi köze van az olvasó valóságához, mint az íróéhoz. Ez pedig így van jól.

    Egyébként én ódzkodok is attól, hogy elemezzem a saját regényem, vagy eláruljak olyat, ami a regényből nem derül ki. A regény valóságának teljesnek kell lennie nélkülem. Amit nem írtam bele, az nincs. Vagy az olvasó képzeletére van bízva, de akkor az érvényes is úgy, ahogy elképzeli. Ennek ez a csodája, ezt nem szabad összetörni.

    Tényleg azt várom, hogy elhidd, a regényeknek semmi közük a valósághoz?

    Igen és nem. Mert persze, hogy közük van a valósághoz, hiszen emberekről és emberi problémákról szólnak. A problémák, konfliktusok, emberi viszonyok a valódiak egy jól megírt regényben, nem az egyes emberek, helyek vagy események. Ettől még az ikertornyok ledőltek szeptember 11-én, a második világháború megtörtént, az egri várat megvédték a magyar katonák (legalábbis egyszer). Sőt, az író talán komoly kutatást végzett az adott történelmi kor és társadalom kapcsán, amibe a történetét elhelyezte. De ettől még a regény fikció.

    Amit pedig az íróról sejthetünk, az csak annyi, hogy jó eséllyel foglalkoztatja az a téma, amiről ír. Boldogságkeresés, örökbefogadás, bűn és megbocsátás, női egyenjogúság, kapcsolatok és karrier, kaland és biztonság. Vagy bármi más. Az élményei, élettapasztalata is meghatározó, de ez nem mindig közvetlen tapasztalat. Lehet az is. De lehet, hogy az osztálytársával történt meg, vagy a szomszédasszonyának a húgával. Vagy a szomszédasszonya húga mesélte, hogy az ő nagynénjének a keresztfia… Vagy olvasta az újságban. Vagy volt egy regény, ami kamaszkorában a szívéhez nőtt, és annak a főszereplője… Vagy – és nem ezt kellene a végére hagyni – elképzelte.

    Vannak életből lopott dolgok is

    Különc szokások. Bogaras nagybácsik. Tipikus jellemvonások. Egy-egy valóságból vett részlet színesebbé és életszerűbbé teszi a regényt. De nem tudhatod, csak a zsúfolt pályaudvaron látott-e meg valakit az író, aki öltönyben volt, aktatáska a kezében, komor arc, és végül ő ihlette a nyomozót, vagy a kávézóban elkapott egy beszélgetést, amiben egy ismeretlen fiatal hölgy a barátnője nyitott házasságáról mesélt egy másik barátnőjének, és erről jutott eszébe egy lehetséges konfliktus, amiben történetesen szerepel két fiatal nő és egy nyitott házasság.

    Az én valóságból vett ihletéseim legalábbis többségében ilyenek. Na, csak elárultam valamit magamról is, pedig nem nagyon akarok. Hogy miért? Mert, mint minden író, én is elsősorban azt szeretném, ha az olvasók a regényemhez kapcsolódnának. Ha az egy annyira teljes világ lenne, hogy nem kellene helyette egy igazibb valóságot, egy valódibb teljességet keresni.

  • Hogyan születik egy regény?

    Hogyan születik egy regény?

    Regényt írni már csak azért is izgalmas volt, mert nagyon sok mindent megtapasztaltam, amit regényolvasás közben nem, mert az olvasói szerepből adódóan nem lehet. Nekem mindig fúrta az oldalamat, hogyan készül egy regény, mi zajlik a háttérben, mi az, amit az olvasó nem lát. Természetesen minden regény másképp születik, így ezúttal csak azt tudom megosztani, hogyan készült az én első regényem, és számomra mi jelentett segítséget a megírásához.

    A regény fejben születik meg

    Az viszont általában is igaz, hogy minden regény először fejben születik meg. Nem mondatról-mondatra, nem is elejétől a végéig, hanem a lényeget tekintve. Na, jó, de hogyan? Erre mondják az igazi írók lezser, kissé nagyképű természetességgel: hát jön az IHLET.

    Eszemben sincs ezt a misztikus ködöt teljességgel eloszlatni – nyilván nem vagyok még igazi író -, de azért hozzátenném, hogy a fellegekből alászálló ihlet mellett szükség van földhözragadtabb dolgokra is. Agyra és kézre például, hogy végiggondoljam, majd leírjam azt a történetet. Továbbá nem árt némi kitartás és fegyelem sem.

    Szóval van egy alapötlet. Hogyan tovább?

    Számos kérdés segít abban, hogy egy jó ötletet tovább tudj vinni. Mutatok néhányat, melyek egyszerűnek tűnnek, a nehézségük pedig abban rejlik, hogy valóban alaposan végig kell őket gondolni. Vagy leírni, ha neked az a könnyebb. Tehát:

    Ki(k)ről szól? Ki a főszereplő? Mi a neve? Hány éves? Hol él? Kikkel él együtt? Hogyan telik egy tipikus napja? Mi a munkája? Kik a barátai, családtagjai? Milyen viszonyban van velük? Mit csinál szabadidejében? Vannak fura hobbijai? Milyen ember? Milyen a világnézete? Milyen filmeket szeret? Mi a kedvenc könyve? Mi a legnagyobb álma? Mitől fél?

    Először meg kell ismerned a főszereplődet ahhoz, hogy a regényben életre tudd kelteni. Na, jó, de mi van a történettel? Elvégre mindenképpen kell egy jó sztori, nem? Ez a regény típusától is függ. De a főszereplő mindenképpen fontos, minden más az ő alakjára épül. A történet is, ami a főszereplő (vagy főszereplők) problémáiból, céljaiból, vágyaiból, küzdelmeiből áll össze.

    Ezután jön a többi lényeges szereplő, akiket szintén meg kell teremteni fejben. Majd jöhetnek a szereplők közti viszonyok: milyen konfliktusok vannak? Ki honnan, hová akar eljutni? Mik az akadályok? Hogyan próbálják azokat az egyes szereplők legyőzni? A mellékszereplők és az ő konfliktusaik esetén ezt akár aközben is át lehet gondolni, miközben már írod a regényt.

    Nekem az volt a tapasztalatom, hogy ha valóban tudod, kikről szól a regényed, akkor már azt is tudod, miről szól.

    Alkoss szabályokat, amik segítenek az írásban

    Én nem utálom a szabály szót, de éppenséggel nem is nagyon szeretem. Ha te sem, akkor használd mondjuk a szokás vagy rutin szavakat helyette. Ugyanis itt arról van szó, hogy kialakíts egy keretet, ami a regényed befejezéséhez hozzásegít.

    Számomra az első regényemnél a NaNoWriMo (vagyis a National Novel Writing Month 30 napos regényírás kihívás) szabályai adták az alapot, legelső sorban az alábbiak:

    • 30 napon keresztül írj összesen 50 ezer szót, mely adjon ki egy történetet, melynek eleje, közepe és vége van
    • első vázlatba ne javíts bele, ne törölj belőle
    • minden nap írj, akkor is, ha csak egy keveset sikerül

    Engem ezek a szabályok segítettek. Az, hogy folyamatosan benne éltem a történetben, és hogy kritika és elvárások nélkül egyszerűen csak kiírtam magamból, ami bennem volt, segítettek szabadjára engedni a kreativitásomat és lendületben tartottak. Nem biztos, hogy mindenkinek ez válik be. De biztos van olyan rutin, ami igen, és ezt kell kialakítani.

    És végül…

    Kész a regény. Dehogy. Az első vázlat még nem a regény. De lehet vele dolgozni (általában jó sokat), hogy végül majd az legyen.

    Te próbálkoztál már regényírással? Mik a tapasztalataid, milyen szokások segítenek?

    [hfe_template id=’4184′]