Első repülőutam (babaszemmel)

Created with Sketch.

Azzal kezdődött, hogy anya elővette azt a nagy bőröndöt a sarokból, és mindenfélét pakolt bele. Én az utóbbi időben már igen ügyesen bánok a cipzárral, és egy alkalmas pillanatban a bőrönddel is tettem egy próbát. Siker koronázta, így egyik kedvenc tevékenységembe vethettem bele magam: pakolni kezdtem! Anya mégsem nagyon örült neki, mikor meglátta, mit csinálok, és azt mondta, hogy ide most befelé kell pakolni, nem ki. Szerintem ennek semmi értelme, mert kifelé pakolni ugyanolyan jó móka, mint befelé, anya mégis elvitte a bőröndöt máshová, ahol nem férhettem hozzá.

Hamarosan azonban újra előkerült, és anya azt magyarázta, hogy egy időre most el fogunk repülni messzire. Nem tudtam, mi az, hogy repülni, de a nagy épület, ahova megérkeztünk, érdekesnek tűnt, mindenféle szalagok voltak benne kihúzva, meg sok ember állt sorba különböző helyeken. Mivel hordozókendőben voltam apa hátán, nem tudtam olyan tüzetesen felfedezni a terepet, ahogy szerettem volna, meg kellett elégednem néhány olvadó mosollyal, amit a közelünkben várakozó néniktől és bácsiktól kaptam.

De később, egy másik sorban állva, ahol egy mozgó asztalra kellett tenni a hátizsákokat, az egyik bácsi mondta apának, hogy a cipőjét és engem is le kell vennie. Végre! Apa gyorsan át akart menni valami kapun, de az csippant egyet, és egy bácsi ment oda hozzá, aki elterelte a figyelmét, így nekem szabad volt az út. Túl sokáig mégsem tudtam szaladni, mert anya utolért.

Nem kellett soká várnom, hogy kiderüljön, mi az a repülő. Szuper jó dolog, mondhatom! Sok ülés van, és ugyanolyan sok ember meg ablak. A miénkből látszott a repülőgép nagy szárnya, amire minden adandó alkalommal fel is hívtam anya figyelmét, mert nekem nagyon tetszett, főleg sötétben, amikor egy pici lámpa villogott rajta folyamatosan. A felhőket is szerettem, aminek lelkes sikollyal adtam hangot, ezt páran megmosolyogták.

De nemcsak kint lehetett érdekes dolgokat látni, hanem bent is. Előttem egy kislány ült, aki többször hátrafordult hozzám, ilyenkor integettem neki. A szép hosszú haját is sikerült volna meghúznom, ha anya nem akadékoskodik folyton. De az ülésem előtti kis asztalkát legalább zavartalanul hajthattam le és fel, ahányszor csak akartam, és még arra is rájöttem, milyen érdekesen csattan, ha ezt elég nagy erővel csinálom. Az alatta levő hálós tokból pedig mindenféle érdekes dolgot pakoltam ki, amiket aztán az ülés alá dobáltam.

Később apával sétálni indultunk a széksorok között, ez volt a legjobb rész! Integettem mindenkinek, közben mondtam, hogy “pápá”, mert ezt nemrég tanultam, büszke is vagyok rá, és több kollégával találkoztam útközben, akikkel aztán rendszeresen bandáztunk. Anya idővel bepróbálkozott, hogy elaltasson, de még mit nem, mikor ilyen élmények vannak?!

Ébred is maradtam végig, és leszálláskor integettem a repülőknek, autóknak, székeknek, néniknek, bácsiknak. De amikor ezután egy idegen helyre érkeztünk, akkor nekem már elég volt a mókából aznapra, hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, és aludni akartam. Bömbölve le is dobtam magam a földre, hogy ezt anyáéknak is haladéktalanul a tudomására hozzam. Hatott. Nem teketóriáztak sokat, és hamarosan anyához bújva kortyolhattam a langyos tejecskét, és csak reggel döbbentem rá, hogy nem is a megszokott helyemen…

Teide National Park, Tenerife, Canary Islands, Spain

…hanem Tenerifén.

(A történet hamarosan folytatódik.)

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük