A legjobb Jane Austen regények – az én rangsorom

Created with Sketch.

Ahol romantikus regények kerülnek szóba, ott Jane Austen neve biztosan elhangzik, és nincs még egy tizennyolcadik századi szerző, aki ennyire töretlen népszerűségnek örvendene mind a mai napig. Hat regényének mindegyikét megfilmesítették, némelyiket többször is. Kezdve a Büszkeség és balítélettel, még kamaszként kiolvastam mind a hatot, az utóbbi években pedig szép lassan újraolvastam őket.

Míg tizenévesen elsősorban a főhősökért rajongtam, és a szerelmi szálak érdekeltek igazán, a későbbi újraolvasások alkalmával Jane Austen ironikus és finom humora, árnyalt társadalomkritikája, mely a romantikus történeteket realizmussal vegyíti, legalább ennyire magával ragadott. Értékeltem az aprólékosan, esetenként tökéletes karikatúraként kidolgozott, minden regényhez sokat hozzáadó mellékszereplőket. Azt pedig még harmincon felül is úgy gondolom, hogy Austen romantikus történetei nem valóságtól elrugaszkodottak és csöpögősek. Szereplői, akár nők, akár férfiak, tökéletlenek, látjuk a hibáikat (és ők is egymásét), és azt is, ahogy küzdenek velük, és ahogy mindezek ellenére, félreértések és konfliktusok közepette végül megállapodnak egymás mellett.

Az írónő mind a hat regényének fő témája ugyanaz: a fiatal lányoknak nővé érve be kell illeszkedniük a társadalomba, vagyis férjhez kell menniük. A hasonlóságnak ezzel vége is, mert a főhősök és a hangulat roppant különbözőek, minden Austen regény egy külön világ. De melyik a legjobb?

Erre van az a meglehetősen idegesítő válaszom, hogy a maga módján mindegyik nagyon jó, és van az is, hogy megmutatom, szerintem sorrendben hogyan következnek egymás után. Most az utóbbit fogom tenni – persze, ez az értékelés szubjektív, és tudom, sokan más sorrendet állítanának. Hozzáteszem még azt is, hogy szerintem Jane Austen olyan, mint a csoki. Meg lehet vitatni, kinek melyik a kedvenc márkája, de végső soron a csoki az csoki, jó mindegyik. 😛

Akkor nézzük végre azt a sorrendet:

1. Büszkeség és balítélet

Ami engem illet, én azt a könyvet, amelyik jól van megírva, mindig túlságosan rövidnek találom.

Büszkeség és balítélet

Nem lepődött meg senki, igaz? Pedig az újraolvasások után nem volt annyira egyértelmű legeslegjobb a Büszkeség és balítélet, a második helyezettemet csak egy hajszállal előzte meg. De megelőzte. Mert a szellemes, játékos, intelligens Elizabeth Bennet az egyik legszerethetőbb hősnő a világirodalomban, mert Mr. Darcy komoly jellemfejlődés során azzá válik, akibe azóta a világ női felének jelentős része jelképesen beleszeretett mint igazi férfiba, és mert még mindig az egyik legszebb szerelmes történetnek tartom Lizzy és Mr. Darcy kapcsolatát.

A regény ikonikus első mondattal indít („Egy szép vagyonnal rendelkező, nőtlen férfi nem lehet meg feleség nélkül.”), amit sziporkázva követ a többi, és belőlük összeáll ez a szórakoztató, érzelmes, elgondolkodtató és felejthetetlen regény, ami egyforma sikerrel szeretteti meg az olvasást egy kamaszlánnyal, és bűvöli el felnőtt tündérmeséjével az idősebbeket is. Ha olyannak ajánlanék Jane Austen regényt, aki még sosem olvasott az írónőtől korábban, biztosan ezt ajánlanám – mellesleg, ez az a regénye, ami ritka kivételtől eltekintve mindenkinél sikert is szokott aratni.

2. Meggyőző érvek

Jane Austen

Talán ez a regény lóg ki legjobban a többi közül melankólikus, lírai hangjával és a többi Austen hősnőhöz képest idős, huszonhét éves főszereplőjével, Anne Elliottal – és ez nyert a legtöbbet a szememben az idővel, olyan sokat, hogy majdnem a legelső helyre tettem.

Lázadó kamaszként hogy is érthettem volna Anne-t, aki nem lázad még akkor sem, amikor a saját boldogsága forog kockán? Családja befolyására kikosarazza a férfit, akivel kölcsönösen szeretik egymást. Hiába szól a jelleme és tehetsége Wentworth kapitány mellett, sem összeköttetései, sem vagyona, így Anne családja és barátai egyáltalán nem tartják kívánatosnak ezt a házasságot.

Miért nem áll ki a szerelméért Anne? Mert pont olyan, amilyennek az ideális nőt képzelni szokás: mindig mások kedvében akar járni, simulékony, és mások érdekeit jobban szem előtt tartja, mint a sajátját. Megfelel az elvárásoknak, csak belül szenved, de azt is csendben teszi, nem zavarva vele senki békéjét vagy boldogságát. Igen, Anne olyan nő, aki megtanulta, hogy az érzései nem fontosak – mások sem veszik tekintetbe őket, és ő maga sem.

De nyolc évvel a felbontott eljegyzése után újra viszont kell látnia egykori szerelmét, aki azóta fényes karriert tudhat maga mögött, és szép vagyont is szerzett. Még mindig nőtlen, ám ezen változtatni kíván, épp csak egy személy van, aki nem jöhet szóba feleségként: Anne. Wentworth kapitány, mint Austen annyi más férfi hőse, tökéletlenségében is közel tökéletes férfi ideál, felelősségteljes, becsületes, és nemcsak érző szívű, de képes nyíltan beszélni is az érzelmeiről. Abban viszont elüt a többiektől, hogy nem született kiváltságosnak, felemelkedését a maga erejéből, kemény munkával érte el.

Donegal, Ireland

Borús óceán, Donegal, Írország, 2019

Anne-t a vele való újbóli találkozás ébreszti rá saját érzéseire, és arra, hogy azoknak erejét alábecsülte. Szerelme Wentworth kapitány iránt csendes, de nagyon mély. Ugyanakkor többről is szólt nekem ez a regény egy szerelemnél, ami talán kaphat egy második esélyt. Anne története mindarról szólt, amit a húszas évei végén visszanézve ismer csak fel egy nő, miközben az időt már nem lehet visszahozni, a megértés mindig csak utólagos, a múlt pedig megváltoztathatatlan.

3. A klastrom titka

Aki meg akarja szerettetni magát, legyen mindig tudatlan. Ha pallérozott elméről teszünk tanúbizonyságot, nem legyezgethetjük a mások hiúságát – s akad-e értelmes ember, aki az ilyesmit szívből el ne szeretné kerülni? Kivált, ha nő, s ha az a balszerencse éri, hogy tud valamit – jól teszi, ha ezt minél gondosabban eltitkolja.

Henry Tilney, A klastrom titka

Ez egy paródia, méghozzá a Jane Austen korában oly népszerű gótikus regények paródiája. Tetszett korábban is, de mióta újra elolvastam, nem tudok betelni vele. Élesen gunyoros, szatirikus stílusa különbözteti meg leginkább a többi Austen regénytől. Hősnője, Catherine Morland tiszta szívű, vidám, tapasztalatlan kislány, aki naiv hiszékenységének köszönhetően kap egy pár pofont az élettől, és butuska fantáziálásán keresztül Austen a korabeli rémregények iránt rajongó fiatal lányokat is kifigurázza. Közben szintén kap egy fricskát a korabeli társadalom a könyvekhez való álságos viszonya miatt – regényeket ugyanis mindenki olvas, de ezt mindenki tagadja.

De Catherine-nél is jobban kedveltem a férfi főhőst, Henry Tilney-t, akit Austen az összes férfi hősei közül a legjobb humorérzékkel áldott meg. Annak a bizonyos gúnyos kritikának gyakran ő ad hangot a könyvben, ugyanakkor becsületes és jóérzésű férfi, aki a butuska Catherine-ben is észreveszi a romlatlan jóságot és őszinteséget. Szórakoztató baklövések sorozatát követően természetesen végül eme regény hősei is elérnek a happy end-hez, hiszen „Ha egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család megátalkodottsága sem állhatja az útját.”

4. Értelem és érzelem

Jane Austen

Tizenévesként ez volt a Büszkeség és balítélet után a második kedvencem Austentől. Miért került hátrébb? Inkább azt mondanám, a többiek kerültek előrébb, mert annak idején alulértékeltem őket. Az Értelem és érzelem továbbra is az a gyönyörű, érzelmekkel teli szerelmes regény, aminek régen láttam, csak most kicsit másként (khm… reálisabban) hat rám a befejezése, mint akkor.

Marianne és Elinor, a két szerető testvér két teljesen ellentétes dolgot képvisel a történetben. Elinor az „értelem”, aki mindig úgy viselkedik, ahogy kell, józansága és önuralma mögé rejtve valódi érzéseit, Marianne pedig az „érzelem”, őszinte és nyílt, tettetésre képtelen, hevessége és féktelensége azonban mély érzésekkel párosul. A regényen végighúzódik ez az ellentét, a hősnők sorsában összecsap, és … nos, az esküvők nem maradnak el itt sem, de a happy end kérdéses. Marianne éppen azt adja fel önmagából a történet végére, ami egyéniségének legnagyobb kincse volt.

Sokkal provokatívabbnak érzem ezt a regényt felnőtt fejjel, mint régebben. Mintha írónője egyetlen kérdést akart volna a világ arcába vágni: tényleg ennyivel fontosabb megfelelni az elvárásoknak, mint őszintén, képmutatás nélkül élni?

5. A ​mansfieldi kastély

Senki más nem lehet olyan jó vezérünk, mint az a hang, amely önmagunkban szól: csak oda kell figyelni.

A mansfieldi kastély

Komor hangvételének és határozott morális iránymutatásainak, a regény végén az egyértelmű igazságtételnek köszönhetően A mansfieldi kastély sem hasonlítható egyik más Jane Austen regényhez sem, de ennél még sokkal több is megkülönbözteti tőlük.

Hősnője, Fanny Price talán az egyik legkevésbé népszerű Jane Austen hősnő, amit részben értek, de nekem nem esett nehezemre szeretni. Elhanyagolt gyerekként látjuk őt először, akit szülei gazdag nagybátyjára és nagynénjére bíznak, így kerül a pompás mansfieldi kastélyba, ahol azonban csak egy könyörületből nevelt szegény rokon. Hogy Fanny mennyire láthatatlan, mennyire nem sokat törődik vele senki, arra a regény ráerősít azzal, hogy a történet első felében Fanny szinte végig passzívan, a háttérből figyeli a többieket. Később is egyik leglényegesebb jellemvonása ez, az események körülötte zajlanak, és Fanny szinte mindig kimarad belőlük, a háttérből figyel csendesen.

Idővel azért kiderül, hiába egész életében a másoknak való megfelelni akarás, a szeretet legkisebb morzsái utáni sóvárgás határozta meg Fanny jellemét, mégis van annyi ereje, hogy a sarkára álljon, ha meggyőződése ellen kellene cselekednie. Mindezt úgy, hogy még annak az egyetlen embernek, Edmundnak a támogatását sem kapja meg hozzá, akihez a végletekig ragaszkodik, mert ő juttatott legtöbbet számára azokból a szeretetmorzsákból.

Kylemore Abbey, Ireland

Egy ködös napon: Kylemore Abbey, Írország, 2019

Fanny sok mindenben ellentéte a sokak által szeretett Elizabeth Bennetnek, de a családja is éppoly ellentétes a Bennet családdal. Vannak viszont közös vonások is. Fanny is intelligens, mint Lizzy, de félénksége ezt elrejti, kedves, de ezt senki nem méltányolja, hanem éppoly természetesnek tekintik, mint a levegőt. Sőt, Fanny szép is, csak nincs meg benne az az élénkség és játékosság, ami erre felhívná mások figyelmét, így akinek épp nem jut eszébe ránézni, az észre sem veszi.

Fanny az egyetlen, aki mindig pontosan tisztában van a családban zajló eseményekkel, látja az alakuló vonzalmakat, rivalizálást és kegyetlenkedést a Crawford testvérek érkezése után, őt ellenben senki sem tudja kiismerni, még Mary Crawford sem, aki elragadó modorának és jó emberismeretének köszönhetően a legkifinomultabb manipulátor a regényben.

Fanny szerintem azért nehezen szerethető karakter, mert egyikünk sem akarna hozzá hasonlítani, és egyetlen férfi sem ilyen nőről álmodik. De Fanny nem lehet másmilyen, ennek a gyerekkorába és körülményeire visszavezethető okait nagyon árnyaltan ábrázolja Austen, és ha ezt megértjük, azt hiszem, sokkal nagyobb együttérzéssel tudjuk szemlélni őt.

A pszichológiai igényesség amúgy is csodálatra méltó ebben a regényben. Látjuk a két testvért, Fanny nagynénjét és édesanyját, akik hasonló jellemmel, de másféle körülmények között teljesen más emberekké váltak. Látjuk a becsületes és jószándékú, de szigorú és hideg apát, aki nem tud igazán közel kerülni a lányaihoz, ezért megérteni és támogatni sem tudja őket. Csupa olyan párt látunk, akik egyáltalán nem illenek egymáshoz, mégis többen közülük összeházasodnak.

A végére pedig az egyik legemlékezetesebb mellékszereplőt hagytam, Mrs. Norrist. Fanny nagynénije az egyik legzseniálisabban ábrázolt bántalmazó az angol irodalomban, aljas és önző húzásait mindig valamilyen máz alá rejti, és egyformán nagy károkat okoz azoknak, akiket szeret, mint azoknak, akiket nem. Mellesleg, róla nevezte el Rowling Frics úr szintén minden lében kanál, túlbuzgó és rosszindulatú macskáját Mrs. Norrisnak.

6. Emma

Jane Austen

Állítólag Jane Austen azt mondta az Emmáról, hogy ebben a könyvben olyan nőt tesz főhőssé, akit rajta kívül nem nagyon fog kedvelni senki. Nos, nekem biztosan Emma Woodhouse-t a legnehezebb megszeretnem minden hősnője közül. Mégsem emiatt került az utolsó helyre az Emma, hanem azért, mert ez az egyetlen regénye az írónőnek, ami bizonyos részein túlságosan lelassult, és szinte unni kezdtem.

Emma karaktere egyébként nagyon jól van megírva, és főleg ez az oka, hogy nemcsak egy idegesítő, elkényeztetett sznobot láttam benne, aki unalmában úgy játszik az emberekkel, mintha figurák lennének a sakktábláján. Noha ebben van igazság, Jane Austen úgy írta meg az Emmát, hogy nemcsak egy mindentudó mesélő szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem Emma fejébe is bepillantást nyerünk. Így kiderül, hogy bár valóban elkényeztetett kissé, és valóban gyakran unatkozik, Emmában nincsen rossz szándék, sőt, melegszívű, (túl)buzgó és intelligens lány. Magabiztos és önfejű is, de egyrészt huszonegy éves, másrészt belátja a hibáit, és ő maga is szenved tőlük.

Hogy Jane Austen miért szerethette Emmát? Ezt biztosan nem tudhatjuk, mindenesetre Emma az egyetlen olyan Austen hősnő, aki nemcsak csinos és okos, de annyira gazdag is, hogy szabadságában áll nem menni férjhez, ha nem akar. Egyetlen ok azért mégis van, ami rá tudja venni Emmát a házasságra, és a maga keltette nagy kalamajkák után végül megállapodik olyasvalaki oldalán, aki a legjobbat hozza ki belőle.

Az Emma cselekménye egyébként elég egyszerű, helyszíne pedig egy kisváros, ahol néhány család körül forog minden, ahol eseményszámba megy a távoli rokon csütörtökönként érkező levele, és egy ajándékba kapott zongora egy teljes hétre ellátja beszélnivalóval a települést. Jane Austen precízen és briliáns humorral ábrázolja ezt a világot, amit kétségtelenül ő maga is jól ismert.

Nos, végére értem a listának, most már mindenki magának döntse el, neki az édes vagy a keserű, a marcipános vagy a chilis csoki a kedvence. Neked melyik?

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük