Kanadai napló 2.

Created with Sketch.

Esik. Egyre többet.

Tudtam, el fog jönni az a pont, amikor haza akarok majd menni. Az elbukott vezetés vizsgám után jött. Mivel a magyar jogosítványt itt nem ismerik el, az elméleti és gyakorlati vizsgát is újra le kell tenni, és elsőre a gyakorlatin megbuktattak. Nemcsak azért esett ez rosszul, mert majdnem tíz éve vezetek balesetmentesen, hanem azért is, mert ez azt jelentette, hogy feladtam a magyar jogosítványomat, de nem szereztem helyette ittenit, ami a kertvárosban élve egy kisgyerekkel szinte a teljes szobafogsággal egyenlő.

A vizsgaidőpontok a következő fél évre teljesen tele voltak, azt az egyet is véletlen csíptem el, sikerülnie kellett volna… Tudom, ezért nem sikerült. Remegett a kezem a kormányon, annyira görcsöltem (és, ahogy az már lenni szokott, hiába mondogattam magamnak magamban egyre idegesebben, hogy “Ne izgulj már!”).


Két héttel később mégis sikerült elcsípnem egy szabad vizsgaidőpontot, amit valaki lemondott. Naponta ötször néztem az online naptárat a környező hat másik városra is a miénk mellett. (Honnan is ismerős ez? Ja, egyetemi kurzusfelvételek…) A szomszéd városba mentem, ezúttal sikerült. Nagy volt a forgalom, és míg a dugóban álltam, a jógázás során elsajátított légzésgyakorlattal nyugtattam le magam. Már a szülésnél is bejött.

Whyte Lake Trail, British Columbia, Canada


A boltokban még mindig három kört megyek, és rejtélyes módon a legegyszerűbb dolgokat nem találom meg. Főzőtejszínt, habtejszínt például. Rozmaringot. Búzadarát végül igen, legalábbis olyasmit, amire azt mondták, olyan. (Nem olyan.) “Menjünk hazaaaa!” – kapom már ilyenkor a bevásárlókocsiban trónoló Picurtól. Véges a türelme, de sajnos kicsúszunk még mindig belőle. Így sem találtunk élvezhető kenyeret, sem sajtot, de már készítettem juharszirupos lazacot ebédre. A brownie hozzávalóit pedig bármelyik boltban megtalálom.


De az eső sokat esik, mondtam már? Ha csak csöpörög, indulunk kirándulni, hiszen használható idő van. Mások is ezt teszik, sőt, ha már úgyis vizesek lesznek, úsznak egyet az óceánban. Olyan hihetetlen ez nekem, mint a hollandok meg a dánok, akik annyian bicikliznek abban a hideg szélben. Az emberek itt szeretnek kint lenni, a kirándulóhelyeken még így az utószezonban is van forgalom, nagyrészt helyiek. Mint mi, emlékeztetem magam.

Aztán kisüt a nap, vagy csak félig. Megcsillan a vízen, a hósipkás csúcsokon, és mintha varázslat szállna az egész vidékre. Minden zöld, élő, csobogó, zubogó, szikrázó.

Lindeman Lake, British Columbia, Canada


November van. Az a hónap, amit a legjobban utálok. Egyre rövidebbek a nappalok, ködös-nyálkás, borús, hideg napok jönnek, és még a természet sem tud felvidítani, a fák már kopaszok, a táj színtelen. Na, várjunk, itt nem is színtelen! A hegyek lábánál friss zöldben virítanak az esőerdők, a tetejükön pedig szikrázik a hó. Az óceán kékje változatlan.

Ahány naplemente volt az elmúlt hetekben, azt mind megnéztük. Olyan sok nem volt, ritkán látjuk a napot, néha még aközben is szakad az eső. Ennek viszont két gyönyörű szivárványt köszönhetünk, amelyekhez foghatót én sem sokat láttam, a Picurról nem is beszélve, aki azóta is szivárványt követel.

Ha olyan az idő – nem feltétlenül szép, csak nem nagyon csúnya -, akkor megyünk a zöldbe, még mindig, és mehetünk egész évben, mert az esőerdők örökzöldek, vagy a fehérbe, végre már, mert ami lenn a városban eső, az fenn a hegyen hó, és még sok lesz! Mert sokat esik.

Cypress Falls Park, West Vancouver, BC, Canada


Nem, nemcsak szerintem túl sok ez. A megáradt folyók elárasztják a szántóföldeket, több városból ki kell telepíteni a lakókat, elmossa az eső az utakat, földcsuszamlásokkal elvágja az egész régiót Kanada többi részétől. Vészhelyzetet rendelnek el egész Brit Kolumbiában. Mintha nem vészhelyzetben élnénk amúgy is már lassan két éve az egész világon. És az eső azért csak esik tovább, hol jobban, hol kevésbé.

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük