Reggeli séta a koalaerdőben

Created with Sketch.

Egy rövid kis nosztalgikus visszaemlékezést leszámítva nem írtam még nektek az ausztrál utunkról. Nem azért, mert ne lenne mit, épp ellenkezőleg. Hol is kezdjem? Oké, kezdem a koalákkal. 😀

Ausztrália egy különleges, varázslatos világ, ahol még a hétköznapi dolgok sem hétköznapiak. Például egy reggeli séta. A táj és a növények egyaránt egzotikusak. Az izgalomtól (no, meg a jetlagtől, hisz mégis 10 órás időeltolódásról beszélünk) még a harmadik nap reggelén is talpon voltunk hajnali 6 körül, hogy nekivágjunk egy reggeli sétának a közeli eukaliptusz erdőben. Egy színes papagáj kísért minket, aki a kempingben duhajkodó gyerekekbe belefáradva a férjem vállán talált pihenőhelyet.

A Melbourne-től nem messze fekvő Great Otway Nemzeti Park egyik kempingjéről van szó. A Kennett River Holiday Park mögött található ugyanis a Grey River Road nevű földút, mely egy eukaliptusz erdőn vezet át, ami telis-tele van koalákkal. Hát ilyen reggeli sétának néztünk elébe.

Szóval hol lehet koalát találni az ausztrál vadonban?

Kennett River Koala Walk, Great Otway National Park, Australia

Persze, a koalákat még meg kellett találni. Ez több okból sem könnyű. Egyrészt koalákkal találkozni a vadonban egyáltalán nem olyan gyakori, mint kengurukkal, mivel még Ausztrálián belül is csak bizonyos területeken élnek. Na, mi egy ilyen területen voltunk épp, ez a rész pipa.

Másodszor, a koalák a nap nagy részét (akár 22 órát!) alvással töltik, ezt pedig leginkább a hatalmas eukaliptusz fák tetején teszik. Tehát hátraszegett fejjel, a szerencsére nem túl sűrű lombozatú eukaliptusz fákat pásztázva indultunk neki a Grey River Road-nak. Alig pár perce sétáltunk, amikor megpillantottuk az első szőrgolyót, és nem kellett sokat várni a következőre, majd egy újabbra…

A Kennett River koalái

Campervan Road Trip In Australia

Abból kiindulva, hogy a koalák folyton alszanak, feltételezhető, hogy nem valami érdekes állatok, ugye? 😛 Őszintén szólva, szerintem a koalák annyira édesek, hogy akármit csinálnak, képes vagyok hosszú perceken át bámulni őket. Még aludni is hihetetlen pózokban tudnak!

Némelyikük (gondolom, természetesen a mi kedvünkért) mocorgott is kicsit, helyezkedett, mielőtt ismét elszenderedne. Már jócskán nem reggel volt, mire visszafelé vettük az irányt a kempingbe. Ekkor botlottunk bele az egész erdő legjófejebb koala macijába.

(Fun fact: a koaláknak semmi közük a macikhoz. Egy koala ugyanannyira maci, mint egy kenguru, bár tény, hogy mindannyian emlősök. A “koala maci” megnevezés tehát helytelen.)

De térjünk vissza a jó fej – és spontán ölelgethetnék kiváltásában bármely plüssmacit felülmúló – koalánkhoz. Ő éppen evett. Nem is akárhol, hanem egy nagyobb bokor földhöz egészen közeli ágán, ahol tökéletesen láthattuk. Pár méter közelségbe sétáltunk hozzá, ő pedig egykedvűen falatozva hallgatta az ezredik “Istenem, de édes!”-t is, valamint akkor sem fordított hátat, amikor fotókat készítettem róla – nem egyet, és nem is kettőt. Pedig valamiért az állatvilág összes teremtménye egységesen a fenekét szokta azonnal felém fordítani ebben az esetben.

Na és az ölelés?

Mielőtt kérdeznéd, nem, nem ölelgettük meg. Vadon élő állatot éppúgy nem szabad etetni, mint ölelgetni, mindkét fél érdekében. A személyes terét nem sértve szabad őt megfigyelni. Az ölelgetésre néhány rezervátumban van lehetőség, ahol az ott lakó koalák megszokták már az emberi közelséget, és ellenőrzött körülmények között zajlanak az ember-állat interakciók.

Szóval a reggeli séta végeztével, úgy dél körül neki is vágtunk a következő napnak. Alig két napja voltunk Ausztráliában, és már többször láttunk addigra kengurut, valamint ennek a reggelnek köszönhetően koalát is, a nap további részében pedig a Tizenkét Apostol és más lélegzetelállító sziklaformák következtek. Utána pedig az, hogy lerobbant a kempingkocsink. De ez már egy másik történet… Ahogy az is, hogy bő egy héttel később egy rezervátumban végre megtörtént a vágyott ölelés is. Koala-ölelés, természetesen.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük