Optimistán vagy sem?

Created with Sketch.

A mostani tavaszon különös gyakorisággal jöttek szembe velem a “hogyan lásd meg a jót mindenben” és a “10 dolog, hogy jól érezd magad otthon” típusú cikkek. Hatásuk kétféle volt: idegesítettek, illetve felpiszkálták a bennem szunnyadó cinizmust.

Hadd szögezzem le már az elején, hogy nincs bajom az otthonommal, a benne élőket meg főleg imádom (amikor épp nem mászom falra tőlük), inkább introvertált alkat vagyok, nem igénylem a folyamatos nyüzsgést, tudok csendben lenni, elmélyülni tevékenységekben. De a mostani tavasz nem volt jó. Szívás volt, nekem is, és még sokaknak. Részletezzem, miért? Úgyis unnátok.

S ha nem lett volna még elég bajom, néhány optimista hangvételű cikkre is rákattintottam. Hát persze, én is látom a lehetőséget, emberiség kipusztul, természet kivirul, happy end, erre gondoltál? Ja, nem, hanem arra, hogy az emberek rádöbbennek, milyen fontos a család, hogy többet kellene törődniük a kapcsolataikkal, jobban figyelni egymásra, értékelni a lehetőségeiket? Bekapcsolt bennem a cinizmus, bocs. Szerintem a világot még egy világjárvány sem tudja megváltani. Valamint ide most nem optimizmus kell.

Az utóbbi években amúgy is elég kritikus lettem az optimista hozzáállással meg pozitív gondolkodással szemben. (Öregszem, vagy mi?) De talán helyesebb lenne azt mondanom, hogy azzal szemben vagyok egyre kritikusabb, amit optimizmus címén önt rám a világ. Miért is? A cselekvés hiánya miatt. Mert a szemléletváltás nem elég. A világ nem lesz olyan, amilyennek látod, csak a te buborékod lesz olyan, az pedig egyszer majd kipukkad, és akkor szembekerülsz a valósággal, és kezdened kell vele valamit.

“Lásd meg benne a jót!” Nem. Hozz ki belőle valami jót! “Bármit elérhetsz, ha megküzdesz érte.” Nem, bármit azért nem. Tudnod kell felmérni, mit igen. “Fogadd el magad!” Vagy nem. Tudnod kell azt is, mit nem akarsz elfogadni. “Mindenki különleges.” Ez a kedvencem. De ha igaz, akkor a különleges az új átlagos, és ott tartunk, mint korábban: mindenki átlagos, te is átlagos vagy. “Mosolyogj a tükörbe!” Ööö… ki csinál ilyet, most komolyan?

Az életképes optimizmus szerintem nem azt mondja, hogy “minden rendben, sikerülni fog”, hanem azt, hogy “semmi sincs rendben, ez nagyon küzdelmes lesz, de tanulni fogok belőle, és tudom kezelni azt is, ha nem jön össze”. Az életképes optimizmus pesszimistának álcázza magát. Azt feltételezi a világról, hogy bonyolult, hogy a dolgok félre tudnak menni, hogy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik. Neked pedig ezzel kell kezdened valamit.

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.