Ausztráliai könyvtári beiratkozásom eddig számtalan új mesekönyvvel töltötte meg az otthonunkat, de az egyik első könyv, amit a magam számára kölcsönöztem, egy történelmi regény lett, mely a 19. századi Sydney-be repít vissza. Valójában nem olvastam, hanem hangoskönyvként hallgattam, ami annak a bizonyítéka, hogy mennyire szeretnék olvasni, és mennyire kevés időm volt nyugton ülni egy helyben az elmúlt évben.
Az írónő Sue Williams, akiről korábban sohasem hallottam – természetesen, mivel ausztrál, és nem sok ausztrál szerzőt ismerek. De cél volt az is, hogy ezen változtassak. Sue Williams Ausztráliában ismert, hosszú múltra visszatekintő újságíró és utazó, számos könyv szerzője. Bár a portfóliójában többféle műfaj is előfordul, beleértve számos életrajzot, első regénye csak 2021-ben jelent meg, Elizabeth & Elizabeth címmel.
Ezt olvastam most el, és annyira tetszett, hogy majdnem két év szünet után újra elszántam magam, hogy könyvajánlót írjak. 🙂 (A szünet nem szándékos, de jóval kevesebbet olvastam az elmúlt két évben, mint korábban, és ha olvasásra jutott is egy pici időm, írni az olvasmányokról már nem fért bele.)
Az Elizabeth & Elizabeth tehát egy történelmi regény, mely két nő barátságán keresztül mutatja be a 19. századi Sydney-t és Ausztrália megszületését. Az egyik Elizabeth Új-Dél-Wales ötödik kormányzójának, Lachlan Macquarie-nek a felesége, a másik Elizabeth pedig John Macarthurnak, az ausztrál gyapotipar úttörőjének. A férjek politikai ellenfelek, és John Macarthur mindent megtesz, hogy aláássa Lachlan Macquarie kormányzó törekvéseit, feleségeik azonban ennek ellenére szép lassan barátokká válnak. Kapcsolatukat óvatos bölcsességgel őrzik hosszú éveken át, és az férjeik halálát is túléli.
ilyen lehetett Sydney az 1920-as években
Természetesen ez egy regény, vagyis fikció, és éppen a történet középpontjában álló kapcsolatnak, a két Elizabeth kapcsolatának minőségéről és mélységéről nem tudunk tényszerűen semmit. Annyi azonban biztos, hogy mindketten léteztek, jelentős figurái voltak a korai gyarmatosítás időszakának, és valószínűleg gyakran érintkeztek egymással, mert az akkori társadalmi élet egy nagyon kicsi körben zajlott Sydney-ben, nem is tudták volna egymást elkerülni.
A keret, vagyis a korabeli Sydney és Új-Dél-Wales, amibe az írónő a történetet helyezte, szintén alapos kutatómunka eredménye. A regény hatására néztem utána jobban az időszak történelmének, de bármiféle utánaolvasás nélkül is eszembe ötlött, hogy Sydney egyik negyedét Macquarie Parknak hívják, hogy a Sydney-től északra fekvő tavak egyike a Lake Macquarie, vagy hogy a város híres botanikus kertjében az egyik legszebb kilátópont neve Mrs Macquarie’s Chair.
Valóban, ahogy azt a regény is jól bemutatja, Lachlan Macquarie volt az első olyan kormányzó, aki nem fegyenctelepként tekintett Új-Dél-Walesre, hanem többet látott ebben az új gyarmatban, és igyekezett azt a szabad telepesek számára is vonzóvá tenni. 1810 és 1821 közötti kormányzósága idején aszfaltozta Sydney saras utcáit, megtervezte a város mai arculatát, számos közintézményt építtetett, megalapította az első ausztrál bankot és létrehozta az ország önálló valutáját. A fegyenceket büntetésük lejárta után igyekezett bevonni a közéletbe.
Macquarie számos expedíción is részt vett, melyek egyre jobban kitolták Új-Dél-Wales határait a partok mentén és a szárazföld belseje felé is, a Kék-hegységen túlra (ami az egyik kedvenc kirándulóhelyünk Sydney közelében). Mellesleg, Macquarie kormányzó volt az is, aki jogi szintre emelte, hogy a közlekedés szabályosan a bal oldalon történjen.
John Macarthur az egyik vezetője volt a lázadóknak, akik bebörtönözték az előző kormányzót, így Lachlan Macquarie az ő letartóztatási parancsával szállt partra Sydney-ben. Macarthur azonban addigra már úton volt Anglia felé, hogy kapcsolatait felhasználva megvédje magát. Rajta kívül azonban számos más ellensége is akadt a kormányzónak, aki nagyratörő intézkedései miatt nagyon sok támadást kapott.
Parramatta, ahol akkoriban még farmok voltak, ma egy felhőkarcolók uralta üzleti negyed köré épül ez a városrész
Nagyszabású építkezéseit pénzkidobásnak látták sokan, akik csak egy olcsó munkaerőt biztosító fegyenctelepként látták Új-Dél-Wales-t, a fegyenceknek a büntetésük lejárta után adott jogok ellen pedig a szabad telepesek tiltakoztak hevesen. Macquarie végül belefáradt a küzdelembe, többször is beadta felmondását, amit 1920-ban Londonban is elfogadtak. Macquarie még így is sokkal hosszabb ideig volt kormányzó, mint bárki előtte.
Néhány évvel hazatérése után Londonban meghalt, hírneve és népszerűsége viszont egyre növekedett, és ma már a korai gyarmati idők legprogresszívebb kormányzójaként tartják számon. Macquarie nevezte először hivatalosan Ausztráliának ezt az új kontinents, és a sírkövén ez áll: “The Father of Australia”.
Minderről szó van a regényben is, de nagyon szépen belesimulnak ezek a részletek a feleségek életének történéseibe. A két Elizabeth, akik hazájukban “jó társaságból való hölgyek” voltak, nem igazán találnak maguknak társaságot a kezdetleges gyarmaton. John Macarthur távollétében ráadásul Mrs Macarthur próbál jó kapcsolatot kialakítani az új kormányzóval és feleségével, részben üzleti megfontolásból.
A két nő közt kialakuló bizalmi kapcsolatot aztán John Macarthur próbálja arra használni, hogy minél többet megtudjon a kormányzóról, amit aztán ellene fordíthat. Felesége így pengeélen táncol a férjéhez való hűség és barátnője iránt érzett lojalitás közt.
A két Elizabeth sok tekintetben másként gondolkodik, de már az is jelentős hasonlóság bennük (és szokatlan abban a korban), hogy gondolkodnak, véleményük van társadalmi és politikai kérdésekben. A regény részben napló, részben levelek formájában ábrázolja a kapcsolatukat, mindig csak az egyikük szemszögéből bemutatva egy adott eseményt. Ez a fajta ábrázolás betekintést nyújt mindkettejük lelkébe, és azt is érzékelteti, hogyan változnak az érzéseik és megítélésük egymás iránt az évek során.
A kormányzó távozása után a két Elizabeth kapcsolata levelezésben folytatódik. Bár soha többet nem találkoznak életük során (akkor egy 4-5 hónapos hajóutat jelentett egy utazás Angliából Ausztráliába), barátságuk végig megmarad.
Egy utolsó megjegyzés a képekről: kivételesen ezek nem az én képeim, mert a régi Sydney-ről nincsenek. Egy kicsit mégis az enyémek, mert leírások és mesterséges intelligencia segítségével készítettem őket.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
