Ürmös Beáta

Címke: amerikai klasszikus

  • Richard Yates: A ​szabadság útjai – az „amerikai Bovaryné”?

    Richard Yates: A ​szabadság útjai – az „amerikai Bovaryné”?

    A filmet láttam először, Kate Winslettel és Leonardo DiCaprióval a főszerepben, még évekkel ezelőtt, és nagyot ütött, mélyen bennem maradt. Most elolvastam a regényt is, és csak úgy zakatoltak a fejemben a gondolatok, közben és utána is, még jó darabig.

    A szabadság útjai nyomasztó és felkavaró könyv, de letehetetlen is, mert félelmetesen és lenyűgözően igaz. Soha nem olvastam még regényt, ami ennyire pontosan és hitelesen tárná fel a párkapcsolati játszmákat, azt, hogy férj és feleség hogyan csapják be egymást, egyúttal pedig önmagukat is. De legalább ennyire szól a regény az átlagos életből menekülő átlagos emberről, aki valami többre vágyik, de nagy álmait rendszeresen félretolja, halogatja, és végül sosem éri el. Valójában nem meri elkezdeni a megvalósításukat, mert legbelül ő is tisztában van azzal, hogy se bátorsága, se tehetsége nincs az átlag fölé emelkedni. Nos, ennek is élethű portréja a regénybeli Wheeler házaspár.

    És míg tíz éve talán azt mondtam volna, engem aztán ez nem érint, ilyesmiknek én aztán soha a közelében sem… Nos, mai fejjel inkább azt gondolom, még szerencse, ha az ember egyáltalán rálát a saját játszmáira és önbecsapásaira. 😛

    A történet: egy átlagos középosztálybeli család a kertvárosból

    A történet az 1950-es években játszódik, Frank és April Wheeler két gyerekükkel egy Connecticut állambeli kertvárosba költöznek. Frank innen ingázik minden nap a munkahelyére, minden lelkesedés nélkül, és tölti el napjait az irodában tengve-lengve anélkül, hogy abból bárkinek különösebb haszna származna. April otthon játssza a családanya és háziasszony szerepét, szintén minden lelkesedés nélkül, és csak olyankor csillogtat valami látványos teljesítményt, ha gondoskodásával akarja felpuhítani a férjét, hogy utána belemanipulálhassa valamibe.

    Manipulációban egyébként mindketten jók, és mindketten folyton szerepet játszanak, számítgatva, mikor mit érhetnek el, mire hogyan fog reagálni a másik, ki fog végül győzni. Vitáik során nagyon jól tudják, hova üssenek, hogy a másiknak igazán fájjon. Ami közös bennük, az talán csak az életükkel való elégedetlenség, és a meggyőződés, hogy ők többre hivatottak ennél, minthogy egy ilyen művilágban éljenek szép, zöld pázsittal és csinos, fehér házikókkal körülvéve.

    Frank és April, a két főhős

    Richard Yates: A ​szabadság útjai

    A fő cselekményszál ebben a regényben a két főszereplő egymáshoz és önmagához való viszonya, és ez olyan zseniálisan lett megírva, hogy végig fenn is tartja a feszültséget, megdöbbent és elgondolkodtat.

    Frank éppen ellentéte a nevének, a frank ugyanis egy melléknév is, aminek magyar jelentése: őszinte. Nos, Frank sohasem őszinte. Fölényes unottsággal beszél a munkájáról, hogy ezzel is bizonygassa maga és April előtt, mennyire felette áll. Mindig gondosan eltervezi, mit hogyan fog a feleségének elmesélni, hogy a lehető legjobb színben tűnjön fel előtte, hogy minél inkább egy határozott kiállású férfi benyomását keltse – ugyanis nem az. Kisebbségi komplexussal küzdő férfi, akinek folyton bizonygatni kell erejét és férfiasságát, elsősorban önmaga előtt. Bár azt gondolja, szeretne kitörni a konvenciók közül, valójában reménytelenül konvencionális ő maga is.

    April neve szintén beszédes, angolul ugyanígy mondják az április hónapot. Valóban körbelengi őt valamiféle tavasziasság, csinos és intelligens, és mégis – SPOILER! – ő hal meg végül, ez a fordulat pedig morbid ellentétben áll a nevével – SPOILER VÉGE! April az, aki jobban menekülni akar a kertvárosi életből kettejük közül, és ő tűnik bátrabbnak is. De ha jobban végiggondolom a dolgokat, talán csak kétségbeesettebb. Frankkel ellentétben, aki recepciós lányok megfektetésével, valamint különféle bárokban való iszogatással levezethette a feszültséget, April be volt zárva a családi házba, a monoton háztartási munkák és a gyerekek körüli teendők közé, és nem menekülhetett sehová.

    A gyerekek. Fájdalmas látni ezt a részletét is az életüknek, gyereket ugyanis egyikük sem akart valójában, már a megszületésüknek is csak a kettejük közti játszmázás volt az oka, pontosabban az, hogy Frank nyerte a játszmát. De törődni a gyerekekkel, szeretni őket, erre mindketten képtelenek – bár April a szerepének részeként természetesen gondoskodik róluk. 

    Álom és bukás (spoileres!)

    April álmodja meg a „nagy kitörést”, a menekülést az életükből, vagyis a tervet, hogy költözzenek Párizsba, ahol ő majd dolgozni fog, Frank pedig végre „megtalálhatja önmagát”. Látszólag sikerül ugyan Franket meggyőznie, hogy Párizsban kezdjenek új életet, de ez is csak számtalan csatáik egyike, amiben eleinte April tűnik győztesnek.

    Franket kétségek gyötrik, csak nem beszél róluk, és még magának sem nagyon ismeri be, hogy semmitől sem fél jobban, mint hogy megpróbálja „megtalálni önmagát”, mert pontosan tudja, hogy semmivel sem több azoknál az átlagos embereknél, akiket annyira lenéz, semmilyen különleges képessége vagy tehetsége nincs, amire építhetne, még csak egy témát sem tud felmutatni, ami szenvedélyesen érdekli – a középszerűség szapulásán kívül, amiben fáradhatatlan. De hogy mennyire konvencionális, azt mi sem mutatja jobban, mint a másik tény, ami zavarja a párizsi tervvel kapcsolatban: hogy April dolgozna, miközben ő lenne otthon.

    Végül egy újabb terhesség ürügyén Frank megvétózza a tervet, ezt a játszmát ő nyeri, és azt hiszi, minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba. Azt hiszi, a tény, hogy April nem veszekszik vele, azt jelenti, nincs nagy baj, felesége szépen beletörődik majd az egészbe, és ő helyrehozhatja a házasságukat is, ha éppen megjön a kedve hozzá, mert már belefáradt a szeretőjébe. Nem veszi észre, hogy April lelke belehalt az ő győzelmébe. Mégis (bármennyire is morbid a történtek fényében ilyet mondani) April tűnik erősebbnek kettejük közül, mert ő cselekszik, Frank ellenben beletörődik. April meghal, Frank élettelenül él tovább.

    Mi miatt annyira jó ez az amúgy nagyon nyomasztó hangulatú regény?

    Richard Yates: A ​szabadság útjai

    Richard Yates zseniálisan jeleníti meg az élethazugságokat, a folyamatos elvágyódást és az örökös hárítást. Hús-vér főhősöket írt, akik életre kelnek a lapokon, és mellékszereplői ugyanilyen jók, tökéletesen kiegészítik a történetet (igen, még nyomasztóbbá teszik).

    Például Mrs. Givings, az ingatlanközvetítő, a kellemes, rendes asszony mintapéldánya, aki rendszeresen ilyesmiket mond, hogy „Milyen üdítő, megnyugtató a gőzölgő teáskanna látványa!”, akinek minden csodás, bájos, elragadó, aki sosem veszi észre, hogy a férje hallókészüléke ki van kapcsolva, amikor ő beszél hozzá – és akinek a fia egyébként a pszichiátrián van.

    És miközben azt gondoljuk magunkban, hogy „jó ég, milyen emberek, milyen életek!”, máris eszünkbe juthat, hogy pont ezt gondolták Wheelerék is a többiekről, miközben épp csak annyival voltak különbek tőlük, hogy szenvedjenek, amiért nem vakok, és észrevegyék, hogy valójában nem többek és mások ők sem.

    A szabadság útjai és a Bovaryné

    Menekülés az átlagosból. Elvágyódás a kényelmes, de üres életből. Honnan is olyan ismerős ez? Naná, Bovaryné.

    Csakhogy míg Flaubert regénye végén Emma és Charles Bovary mindketten vesztesek, addig itt April veszít, Frank pedig megszokja azt az életet, amit felesége nem bírt elviselni. Franknek még az elvágyódása is ellentmondásos, egyszerre álmodik a menekülésről, a szürkeségből való kitörésről, valamint a biztonságos, kiszámítható meghittségről. A kör pedig bezárul, a Wheelerék házába költöző párról pont ugyanolyan leírást ad Mrs. Givings a férjének, mint annak idején Franről és Aprilről, és a gyerekeik sorsában April elhanyagolt gyerekkora ismétlődik.

    Kinek ajánlanám?

    Akit érdekel a párkapcsolati játszmák, az önbecsapás és önmegvalósítás témája. Aki nem fél a nyomasztó témáktól, nem vár minden történet végén egyértelmű lezárást és megoldást. Házasságban élőknek vagy házasságra készülőknek szintén tanulságos.

    Hogy frappánsan zárjam ezt a túl hosszúra sikeredett bejegyzést, hadd jegyezzem még meg, hogy Richard Yates állítólag saját házasságáról mintázta Wheeleréket, és ő maga is roppantul ragaszkodott a tradicionális nemi szerepekhez, melyek a nő feladatát kizárólag a háztartásban és a gyereket körül jelölik ki.

  • Amerika különböző arcai 6 regényben

    Amerika különböző arcai 6 regényben

    A hollywoodi filmek Amerikáját jól ismerjük, talán már unjuk is. Most olyan regényeket hoztam, melyek szintén Amerikát mutatják meg, de másként – különböző arcait különböző korokból, egymástól nagyon különböző szereplőkön keresztül.

    Mindegyik regényt szeretem valamiért, noha egyik sem tartozik kifejezetten a kedvenceim közé. A legértékesebb bennük számomra pont az, hogy nemcsak szereplőket hoznak közel, hanem Amerikának egyes korszakait és helyszíneit is, és áthatja őket ennek a hangulata. Mutatom őket sorban, a régebbi időkben játszódó regényektől közeledve napjainkig.

    Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

    17. század közepe, Boston, Massachusetts

    Hiába, ha valaki hosszabb időn át két arcot visel, egyet a tömeg, a másikat a maga használatára, okvetlenül összezavarodik, és maga se tudja már, hogy melyik az igazi.

    Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

    Nathaniel Hawthorne híres történelmi regénye a puritán Új-Angliába visz minket, az 1600-as évekbeli Bostonba. Komor hangvételű történet ez, melynek középpontjában egy házasságtörés áll, ezen keresztül pedig a megszégyenítés, kiközösítés és a bigottság, valamint az érzések felvállalásának és a bűnnek a kapcsolatát járja körül.

    Hősnője, a fiatalon, szerelem nélkül férjhez adott Hester, aki ráadásul halottnak hiszi régóta eltűnt férjét, rátalál a szerelemre, melyből egy gyermek is születik. Hestert viszont pellengérre állítják, majd egy életen át viseli a szégyen bélyegét mellén: egy skarlát A betűt (az adultery házasságtörést jelent magyarul).

    A szélsőséges puritanizmus korában járunk, amikor valóban alkalmazták azokat a büntetéseket, amiket a regény bemutat. Ezekkel szemben áll Hester karaktere, aki erős és szerethető, saját belső iránymutatásait követő, azokért emelt fővel kiálló, egyértelműen pozitív hős. A férfi főhősről, Arthur Dimmesdale tiszteletesről ez már nem mondható el, őt se megérteni, se megszeretni nem tudtam. A megcsalt férj, Roger Chillingworth gonosz és egyre gonoszabbá váló, bosszúszomjas figurája legalább érthető, de Arthur csak egy árnyék Hester mellett.

    Végül azonban még a szégyenbélyegről is bebizonyosodik, hogy ítélet ide vagy oda, a betűt a való élet ruházza fel jelentéssel. Hawthorne üzenete pedig számomra az, hogy az ember csak a saját belső parancsainak engedelmeskedve tud igaz maradni.

    Hozzátenném még, hogy a nagyjából hatvan oldalas bevezetőt meglehetősen untam, nem is adott hozzá számomra a történethez, de ez tipikusan az az eset volt, amikor megérte átküzdeni magam az elején azért, ami utána következett.

    Toni Morrison: Könyörület

    17. század, New York, Maryland és Virginia államok

    Nem csoda volt. Amit az Isten ad. Hanem könyörület. Amit ember ajánlhat fel.

    Toni Morrison: Könyörület

    Hayden Valley, Yellowstone National Park, USA

    Toni Morrison regénye A skarlát betűhöz hasonlóan a 17. században, a korai gyarmatosítás korában játszódik, de a Könyörület elsősorban a kiszolgáltatottak, a fekete rabszolgák, őslakosok és adósrabszolgák sorsával foglalkozik, akik számára Amerika nem a szabadság és a lehetőségek földje.

    Jacob Vaark, a holland származású kereskedő egy földbirtokostól annak adósságai fejében elfogad egy rabszolga kislányt, Florenst, és magával viszi birtokára, ami a korabeli viszonyok között a béke és nyugalom szigete. Erre a mozzanatra utal a cím, “könyörület”.

    De a világ, aminek a képe kirajzolódik előttünk, egyáltalán nem könyörületes. Rebekka, Jacob felesége éppúgy rakományként érkezik Amerikába, mint a fekete rabszolgák, mivel apja, hírét véve annak, hogy egy amerikai kereskedő érintetlen, dolgos asszonyt keres magának, Angliában felteszi a hajóra, hogy aztán Jacob a tengerentúlon magához vegye. Miért éppen Rebekkával kezdem, amikor neki van az egyik legjobb sora a történetben felbukkanó szereplők közül? Pont ezért. Mert még ő, a jómódú kereskedő megbecsült felesége is kiszolgáltatottá válik, amikor Jacob meghal. Egy nő mellé férfi kell, anélkül nem lehet tulajdona, és nem óvhatja meg a tőle függő többieket sem. A hatalom pedig a férfié, de még az övé is csak akkor, ha fehér és vagyonos.

    Toni Morrison írásának ereje van, reális, pátosztól mentes történetmesélése magával sodor, de arcul is csap. A Könyörületben szinte minden főbb szereplő nézőpontja kap legalább egy fejezetet, ezek váltakoznak Florens visszaemlékezésének fejezeteivel, ami nekem nagyon tetszett, mert még jobban felpörgette és átélhetővé tette ezt a könyvet, közel hozott minden egyes szereplőt. Florenst, az anyjától korán elszakított, szeretetre éhes fekete kislányt, Linát, a bennszülött szolgálót, Willardot és Scullyt, akik fehérként is rabszolgák (akkor még létezett az adósrabszolgaság), Florens anyját, a már említett Jacobot és Rebekkát, valamint Bánatot, egy elhagyatott, elvadult kislányt, akinek még valódi neve sincsen (és annyira nem is fontos senkinek, hogy adjon neki).

    A történet előrehaladtával rájövünk, hogy női sors és szolgaság szorosan összefonódik, mert ahogy a szolgák uruktól függnek, úgy a nők is csak a férfihoz fűződő viszonyukban léteznek, önmagukban nem érnek semmit, nem tudnak boldogulni a világban. Még ha véletlenül találnak is egy emberséges férfit, amilyen Jacob, akinek a szereplők nagy része az oltalma alatt áll, az is törékeny helyzet, és ki tudja, meddig tart. Érzékletes, gyönyörűen megírt, fájdalmas regény.

    Louisa May Alcott: Kisasszonyok

    amerikai polgárháború ideje (1861–1865), egy massachusettsi kisváros

    Gyermekeim szeretete, tisztelete, bizalma volt a legszebb jutalmam azért, mert megpróbáltam olyan jellem lenni, amilyennek őket szeretném látni.

    Louisa May Alcott: Kisasszonyok

    Ha könnyed, vidám, szívet melengető történetet keresel, ez az. Louisa May Alcott önéletrajzi ihletésű regénye tulajdonképpen egy lányoknak íródott ifjúsági regény. Főszereplője a March család, a négy lánytestvér, Meg, Jo, Beth és Amy March, valamint édesanyjuk, akik igen szűkösen, de meghitt boldogságban élnek, miközben az apa az amerikai polgárháborúban harcol.

    A négy lány négy különböző egyéniség is. A 16 éves Meg, a legidősebb nővér igazi “kisasszony”, nagyjából a kor nőideálja: csinos, szelíd, ügyes háziasszony, távollétében az anyjuk helyettese. Nála egy évvel fiatalabb Jo, mindenki kedvence, a fiús, önfejű, szenvedélyes kis vadóc, akinek nagy álma, hogy író legyen (az írónő őt saját magáról mintázta). A 13 éves Beth félénk, kedves kislány, a családi zongorista, legkisebb húguk, a 12 éves Amy pedig a mindenki által babusgatott, kissé elkényeztetett és kissé hiú művészlélek.

    A Kisasszonyok a négy lány mindennapjairól, kapcsolatairól és küzdelmeiről szól, és nagyon megható képet fest a testvéri és anyai szeretetről, a családi összetartás erejéről. Azt mondanám, túlságosan is idilli képet, de hát ez egy ifjúsági regény – ráadásul az egyetlen ebben a listában, ami igazán derűs hangulatú.

    Edith Wharton: Az ártatlanság kora

    19. század, New York City

    A valódi magány az, amikor csupa kedves ember vesz körül, aki csak azt várja tőlem, hogy tettessek!

    Edith Wharton: Az ártatlanság kora

    Central Park, New York City, USA

    Edith Wharton regénye az 1870-es évek New Yorkjába repít, a felső középosztály képmutató világába. Egy arisztokrata családból való fiatalember, Newland Archer lépeget előre megírt jövője felé, amikor felbukkan életében Olenska grófnő, az elvált, szabad szellemű és intelligens asszony, akivel akaratuk ellenére egymásba szeretnek. Csakhogy Newlandnek menyasszonya van, a bájos, óvott-féltett, mintafeleségnek nevelt May Welland.

    Edith Wharton bámulatosan rajzolja meg a regényben a kor társadalmát, melyben minden pontos, bár íratlan és kimondatlan szabályok szerint történik, és minden felett szemet hunynak, ami kellemetlen. Newland próbál kitörni ebből a látszatközpontú, fojtogatóan kiszámítható világból, csakhogy az már túl erősen köré szőtte a hálóját, túlságosan is a maga képére formálta őt.

    Álom marad csak a beteljesült szerelem, és az a más élet, aminek a vágya ott motoszkál Newlandben egész életében? A történet megmutatja, hogy az akadály nem a külső körülményekben van elsősorban, hanem benne magában. Newland azért nem tudja megtörni a ránehezedő külső elvárásokat és szabályokat, mert élete során már belsővé tette őket. Így formál minket a társadalom, melyben élünk.

    F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

    1920-as évek, New York City és környéke

    … bizonyosan úgy érezte, hogy elvesztette az élethez való jogát, s nagy árat fizetett érte, hogy túl sokáig egyetlen álomnak szentelte az életét.

    F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

    A nagy Gatsby-t sokan a legjobb, legamerikaibb regénynek tartják, és egyik fő témája maga az amerikai álom. Főhőse, Jay Gatsby a nincstelenségből emelkedik a dúsgazdagok közé, alakját és meggazdagodásának történetét szinte legendák övezik. F. Scott Fitzgerald regénye azonban nem egy sekélyes happy end, hanem éppen annak a karikatúrája.

    Partiról partira vezet minket az elegáns New York-i villákban, éttermekben, szállodákban, és figyeljük a dúsgazdag, felszínes embereket, akiket nem érdekel semmi, céltalanok és unottak. Egy kivétel van csak, Gatsby, az egyetlen szereplő, akinek célja van: vissza akarja kapni egykori szerelmét, Daisyt, aki annak idején megunva a rá való várakozást, feleségül ment a dúsgazdag és arrogáns Tom Buchananhez.

    Írtam már korábban részletesen erről a regényről, olvasd el itt.

    Tayari Jones: Egy ​amerikai házasság

    napjainkban, Atlanta, Georgia állam

    Az otthonodat nem te választod, se a családodat. A pókerban öt lapot osztanak. Hármat kicserélhetsz, kettő marad nálad: a család meg a szülőhely.

    Tayari Jones: Egy ​amerikai házasság

    New York City

    Ahogy a címe is utal rá, ez a regény egy tipikus amerikai történet, mégsem olyasféle tipikus, amire ilyen címmel számítottam volna. Főhősei, az a bizonyos házaspár, Celestial és Roy fiatal, fekete házaspár Atlantában, az amerikai Délen. Celestial művész, Roy pedig ügyvivő, mindketten törekvők és szerelmesek, életük a tipikus amerikai álom forgatókönyvét követi. Vagyis követné… ha nem lennének feketék.

    Royt ugyanis megvádolják, és tizenkét évre el is ítélik nemi erőszakért, amit nem követett el, és ezt Celestial is biztosan tudja, hiszen ő volt vele azon a bizonyos éjszakán a hotelban. Ez a regény nem a régmúlt idők nyomorúságos sorsú fekete rabszolgáiról mesél, hanem a jelenről. Tanult, sőt, jómódú feketékről, akik mindazonáltal mégis kiszolgáltatottak, és nem tudják megvédeni magukat az igazságtalanságoktól, amik a bőrszínük miatt érik őket. Roy bebörtönzése ártatlanul azokra a hírekre emlékeztet a közelmúltból, amik miatt a zavargások is kitörtek. Ez is Amerika egy arca.

    De a regény nem ott ér véget, hog Royt végül sikerül hamarabb kijuttatni börtönből. Sőt, ezzel kezdődik a legérdekesebb rész, ami bemutatja, hogyan változtat meg a börtönt egy embert, hogy onnan nem jön ki senki ártatlanul, valamint azt, hogy mit tesz öt év távollét egy házassággal, ami alig egy éve tartott a kényszerű elváláskor. Celestial a börtönévek alatt magára marad, ami ugyan nem Roy hibája, de ez mégsem változtat azon, hogy a nő támaszt keres, ahol tud – történetesen egy gyerekkori barát, André szerelmében -, és munkájába menekülve úgy megváltozik az évek alatt, hogy Roy már nem is találja meg benne azt a nőt, akit otthagyott.

    A börtönéveket Roy és Celestial leveleiből ismerjük meg, és ez ügyes technika arra, hogy kettejük kapcsolatának alakulása maradjon a középpontban ebben az időszakban is. A ritkuló levelek, majd a két év szünet pedig olyan hiányt teremt, amit a szereplőkkel együtt derítünk fel Roy kiszabadulása után. Hol a hűség, a kitartás határa? Felróható, ha egy ponton Celestial feladja, mert nem tud tovább várni, egy olyan erőnek alárendelve magát, amire nincs befolyása? Mi egy házasság alapja? Nem lehet, hogy Celestial, Roy és André mindhárman áldozatok?

    A történet vége felé egyre fokozódik a feszültség, kissé hatásvadásznak is éreztem egyes mozzanatokat. Az alapvető problémák és kapcsolatok boncolgatása azonban érdekes volt, és a házasság mellett az apaság, az apák szerepe és befolyása is többször előbukkant. Egy amerikai házasság – a címe illik hozzá, napjaink Amerikája éppúgy témája ennek a regénynek, mint a házasság.

    San Francisco, CA, USA

    Neked van kedvenc Amerikában játszódó regényed?

    A képeken pedig az az Amerika, amit én láttam 2014-ben és 2015-ben. Túl rég… 🙂

  • A ​nagy Gatsby – a legjobb amerikai regény?

    A ​nagy Gatsby – a legjobb amerikai regény?

    Már az utazás is megtanított rá, hogy ha egy helyre hatalmas elvárásokkal érkezem, milyen könnyen csalódást tud okozni (és, persze, van olyan is, hogy nem, még a képtelenül magas elvárásokat is képes túlszárnyalni). Könyvvel kapcsolatban ritkán történik velem ilyen, de A nagy Gatsbyt olvasni pont ilyen volt.

    Annyiszor hallottam már, hogy emlegetik ezt a regényt, annyi filmben, más regényekben van rá utalás, számos híres ember nyilatkozik úgy interjúkban, hogy ez az egyik kedvenc regénye, és sokan állítják róla, hogy az amerikai irodalom legeslegjobbja. Na, ilyen elvárásokkal vettem nemrég kézbe F. Scott Fitzgerald regényét, és ennek az lett az eredménye, hogy végig azon morfondíroztam olvasás közben, vajon mit nem értek, mit nem veszek észre, mitől is olyan jó… Mert én gyakran csak pislogtam, hogy „mi van?”.

    Végül arra jutottam, hogy A nagy Gatsby egy jó regény, de nem egy nekem való regény. De kezdjük az elején…

    Miről szól A nagy Gatsby?

    1920-as évek, Amerika, keleti part. Partiról partira járjuk az elegáns New York-i villákat, éttermeket, szállodákat, és figyeljük a dúsgazdag, felszínes embereket, akiket látszólag nem izgat semmi – sem a témák, amikről beszélgetnek, sem az emberek, akikkel beszélgetnek, sem a saját sorsuk, sem másoké. Céltalanul és unottan iszogatják drága koktéljaikat, és az elején maga a regény is ebbe a nemtörődöm unalomba ringatja az olvasót.

    Egy kivétel tűnik fel ebben a társaságban, akiről csak fokozatosan tudunk meg egyre többet: Jay Gatsby. Ő az egyetlen szereplő, aki nemcsak lézeng, hanem konkrét célja van, amit el akar érni. Elég kétes cél ugyan, mindenesetre Gatsby komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy visszaszerezze régi szerelmét, Daisyt, aki megunva a rá való várakozást, feleségül ment a dúsgazdag és arrogáns Tom Buchananhez.

    Gatsby szegény sorból, igen gyanús és rejtélyes módon küzdi fel magát a gazdagok világába, ahova azonban sosem fogadják igazán be. Gatsby célja azonban nem a gazdagság, hanem Daisy visszahódítása a kacsalábon forgó palota és pazar estélyek segítségével. Bár estélyeire rengetegen járnak, Gatsbyt valójában nem ismeri senki. Egyedül Nick, a történet narrátora, Gatsby szomszédja kerül közel hozzá, a történetet és Gatsbyt is Nick szemszögéből ismerjük meg.

    F. Scott Fitzgerald: A ​nagy Gatsby

    És hogy miért „nagy Gatsby”? Igen, ez is végig ott motoszkált a fejemben olvasás közben, és arra jutottam, nagyjából azért, amit az előbb írtam róla: mert volt célja, volt álma, és keményen küzdött, hogy valóra váltsa. Viszont ha közelebbről megnézzük, az volt a célja, hogy megszerezze Daisyt, mint valami jutalmat az erőfeszítéseiért. Nekem furcsa és önző az a szerelem, amiben csak az egyik fél hevül ennyire, csak neki álma a másik, és a másikat – esetünkben Daisyt – eléggé hidegen hagyja az érte való küzdelem. Ahogy az is elég visszás, hogy Gatsby cseppet sem törődik Daisy jelenlegi családi helyzetével, például azzal, hogy van egy kislánya. Felemelkedéséért küzdve pedig Gatsby nem válogat az eszközökben. Összességében tehát Gatsby nagysága elég kétes, csak egy ilyen világban lehet nagy, csak azokhoz az emberekhez képest, akiket a regényben körülötte látunk. Az ő nagysága önmagában kemény társadalomkritika.

    Mi tetszett?

    Ahogy Gatsby szegény fiúként beleszeret a gazdag, csinos Daisybe, annak van egy „nincstelen, legkisebb fiú küzd a szépséges királylányért” jellege, ugyanakkor az eredeti mese jelentősen el van torzítva. A küzdelem a regényben a meggazdagodást jelenti, mivel az anyagias Daisyt csak a mesés gazdagság, az elegáns villa, a finom ingek bűvölik el. Egyik kedvenc jelenetem, amikor Gatsby körbevezeti őt a villájában, és Daisy az elérzékenyüléstől sírva borul az ingjeire. Talán mondanom sem kell, magától Gatsbytől, vagy bárki más embertől sohasem érzékenyült el. Az irónia, mint mindig, ebben a regényben is tetszést aratott nálam.

    Érdekes az is, hogy Jay Gatsby meggazdagodásának történetével nem igazán foglalkozik a regény. Egy-egy homályos célzás – melyeknek néha az igazságtartalma is kétes -, mindössze ennyit kapunk. Ha belegondolok, hány amerikai szerző írt már „hogyan legyél sikeres és boldog?” témából könyvet, és mennyire mindig is a kemény munkával való előrejutás és az álmok földje volt Amerika, A nagy Gastby hanyag nemtörődömsége, amivel elintézi ezt a kérdést, szinte önmagában is gúny. Szegény volt, gazdag lett, ez van, Amerika az álmok földje. 

    Közben viszont látjuk az álom összeomlását is, és a világ, a New York-i dúsgazdagok világa, amibe a regény bepillantás nyújt, cseppet sem irigylésre méltó, reményvesztettség és céltalanság hatja át. Olyan embereket látunk, akik „összetörnek dolgokat és embereket, s aztán visszahúzódnak pénzükbe és nemtörődömségükbe.” Daisy és Tom Buchanan különösen ezt a felelőtlenséget, érdektelenséget jelenítik meg, de igazából egyetlen szimpatikus szereplő sem akadt, talán a mesélőn kívül, aki viszont kívülről, kissé naivan szemlélte ezt a világot.

    Nos, végül magamat is megleptem, mennyi pozitívumot találtam a regényben, ahogy ezt a bejegyzést írva igyekeztem kicsit objektívebben nézni. Most pedig a sokkal szubjektívebb nemszeretem lista jön.

    Mi nem tetszett?

    F. Scott Fitzgerald: A ​nagy Gatsby

    Jay Gatsby karaktere egyáltalán nem váltott ki belőlem semmit, nem kerültem közel hozzá. SPOILER! Még csak sajnálni se igazán tudtam az álom összetörésekor se, mert az álom maga is önző birtoklási vágy volt csupán: megszerezni Daisyt, bármi áron. SPOILER VÉGE!

    A regény hangulata az 1920-as évek Amerikáját idézi, a pezsgő és dekadens „dzsesszkorszakot”, ez viszont megintcsak nem tudott magával ragadni, keveset tudok róla, és őszintén szólva, nem is keltette fel az érdeklődésemet. (A dekadens franciákért se nagyon rajongtam soha, bármit is írjanak róluk az irodalom tankönyvek, ez van.)

    A téma – az ambíció, a pénz és a hatalom bűvölete, az ezek mögötti üresség és céltalanság -, ez valahogy egyszerre örök és klisés is nekem, és gyakran úgy éreztem, A nagy Gatsby nem mond újat. Noha a regény utolsó mondata ütős, és számomra a legemlékezetesebb utolsó mondatok közé tartozik (regényekben, mármint): „Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki… Hogy majd egy reggelen…
    Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén a múltba érkezzünk.”

    Hogy ez lenne az amerikai álomról szóló legjobb regény, vagy egyenesen az egyik legjobb amerikai regény? Talán sokak számára így van, talán én is másképp látnám, ha amerikai lennék. Számomra mindenesetre inkább azok a regények közé tartozik, amelyeknek az értékét elismerem, de különösebben nem nőttek a szívemhez.

    Neked van kedvenc amerikai klasszikusod?

  • Elfújta a szél, a nagybetűs regény

    Elfújta a szél, a nagybetűs regény

    Margaret Mitchell regénye hetekre magába szippantott. Az 1936-ban megjelent könyv kezdettől elsöprő sikerű volt, a 3 évvel később belőle készült film úgyszintén. Az Elfújta a szél igazi, nagybetűs regény: monumentális, sodró, színes, sokszereplős, izgalommal és érzelemmel teli.

    Scarlett O’Hara, a 16 éves észak-georgiai szépség küzdelmes életének 12 évét öleli fel a történet, mely éppúgy szól Scarlett és Rhett Butler szenvedélyes szerelméről, mint amennyire Margaret Mitchell és az általa megálmodott Dél örök szerelméről. Talán ez minden idők leghosszabb régi, szép időket sirató regénye is. Egy rövid idill után ugyanis rögtön az amerikai polgárháborúba csöppenünk, majd az azt követő küzdelmes újjáépítés és újjászerveződés éveibe. De még ha vége is a háborúnak, ami elmúlt, az nem tér többé vissza, és ennek fájdalma végigkíséri az egész regényt.

    Scarlett érdekes főhős. Én felváltva tudtam utálni, szeretni és csodálni. Sokkal több van benne annál a bálokon és udvarlókon kívül mással nemigen törődő butuska lánynál, akit a regény első oldalain megismerünk. A háború és a szükség megmutatja, Scarlett sokkal erősebb, mint akár ő maga is hitte volna. Ég benne egy olthatatlan, elpusztíthatatlan szenvedély a szülőföldje és az élet iránt, mely segít neki felállni a csapások után, erőt ad az újrakezdéshez.

    És Scarlett feláll mindig. Bármi áron. A szenvedés és a nélkülözés megkeményíti a szívét, nem válogat az eszközökben, ha maga és családja boldogulásáról van szó. Sokan megszólják, sőt meg is vetik gondolkodásmódjáért és tetteiért, s valóban sokszor viselkedik becstelenül, érzéketlenül, nem nézi, kit tipor le, csak elérje, amit akar. Ezzel szemben azonban ott áll a tény, hogy egész szűkebb és tágabb családjának eltartása az ő vállára nehezedik, és ő helytáll, ahogy tud.

    Scarlett azon kevesek közé tartozik, aki el tudja engedni a múltat, képes előre nézni, jövőt építeni. Éles esze és üzleti érzéke, határozott fellépése önmagában is megbotránkozást kelt egy világban, ahol a nőtől azt várják, hogy szelíd, kedves, simulékony legyen – és semmiképpen sem okosabb, mint a mellette álló, őt védelmező férfi.

    Két ember látja csak meg Scarlettben az értékeket, és szereti őt igazán: Rhett és Melanie. SPOILER! Scarlett életének igazi tragédiája pedig az, hogy túl későn ismeri ezt fel, ahogy azt is, hogy neki nagyon is szüksége van a szeretetükre. SPOILER VÉGE!

    Rhett éppen azt szereti Scarlettben, ami másokat megbotránkoztat. Ők ketten nagyon hasonlítanak egymáshoz, és valójában csak Rhett ismeri és érti meg teljesen Scarlettet. Minden párbeszédüket imádtam olvasni, különösen a regény első felében. A maguk módján a világirodalomnak éppen olyan halhatatlan szerelmespárjává váltak, mint Jane Austen Elizája és Mr. Darcy-ja.

    Nagyon sok emlékezetes szereplő van még. Melanie és Ashley Wilkes, Mammy, Ellen és Gerald O’Hara, Will Benteen, Pittypat kisasszony, és a Tarleton, Fontaine, Merrywether és Elsing családok számos tagja. A magával ragadó történetben mindenkinek megvan a maga színfoltja.

    Kétségtelen az írónő erős és igazságtalan elfogultsága a Déllel szemben, ahová ő maga is tartozott. A regény fő motívuma és végkicsengése azonban nem is lehetne amerikaibb: állj talpra, újra és újra, dolgozz keményen, nézz előre, ragyogó jövőt építs!

    *       *       *       *       *

    “Minden háború szent azoknak, akik vívják. Ha nem így volna, ki lenne bolond vérezni és meghalni? De akármit beszélnek a szónokok, akármilyen gyönyörű eszméket hirdetnek a halálba rohanó őrültek előtt, minden háború oka és célja egy. És ez a pénz. Valójában minden háború üzleti kérdés. Csak az a baj, hogy kevesen tudják. A fülük tele van trombitaszóval és gyönyörű szavakkal a szent eszmékről… Csak néha azt kiáltják: “Mentsük meg Krisztus sírját a pogányoktól”, máskor azt: “Le a tulajdonnal”, néha azt: “Szabadság”, néha pedig azt: “Gyapot, rabszolgaság, államok szabadságjoga”.”

    “Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.”

    “Nagyon rossz, gyermekem, ha egy asszony szembenézett a legrosszabbal, ami érheti, mert azután nem tud már félni semmitől. Márpedig jaj annak az asszonynak, aki semmitől nem fél.”

    “Az asszonyok jól tudták, hogy ahol a férfi elégedett, ahol nem mond ellent neki senki, és hiúsága sérthetetlen bálvány módjára áll, ott az asszony is békén és kellemesen élhet. Így aztán az asszonyok a bölcsőtől a sírig azon iparkodtak, hogy minden férfi jól érezze magát, aki a közelükbe kerül, és az elégedett és hálás férfiak bőven viszonozták ezt előzékenységgel és lovagiassággal. Mindent odaraktak a lábuk elé, csak egyet nem: annak az elismerését, hogy van eszük.”

    “Sosem értette meg egyik férfit sem, akit szeretett, és ezért elvesztette mind a kettőt. Most már tudta, keservesen tudta, hogy ha valaha is megértette volna Ashleyt, sohasem szerette volna; ha valaha is megértette volna Rhettet, sohasem veszthette volna el.”

    “Melanie mindenkiben gyermeket látott, s ezért tudott mindenkit szeretni.”