Május 1-je, szerda. Épp alkalmas arra, hogy két szabadnappal megtoldva egy ötnapos kirándulást kerekítsünk belőle. Az úticél pedig Csehország, a történelmi cseh régió, latin nevén Bohemia déli része, ahol most jártunk először. Képzeletemben libbenő szoknyában, színes kis szandálban kecsesen szökelltem végig Český Krumlov városának történelmi utcácskáin, szagolgattam a vörös rózsákat a kastélyok napsütötte kertjeiben. Nagyon szép kis romantikus hosszú hétvégét álmodtunk magunknak a Kedvessel.
A valóság nemcsak azért nem érhetett ennek nyomába se, mert 6 hónapos terhesen igen messze van a mozgásom attól, amit kecses szökellésnek lehetne tekinteni. Hanem még azért sem, mert szandál helyett vastag túrabakancs, szoknya helyett nadrág és kabát lett a viselet – s igen bántam, hogy nem a téli kabátom, csak az átmeneti, mert először 10, majd alattomosan 5 fok alá esett a nappali csúcshőmérséklet ottlétünk napjaiban. Emellé kaptunk még szürke égboltot, zuhogó esőt és csípős szelet. Jó, még néhány kókadt rózsát is, akik valószínűleg igen bánták már, hogy olyan meggondolatlanul siettek szirmot bontani.
Mindezek alapján talán nem sejthető, de Český Krumlov és környéke nagyon tetszett nekünk. A “Milyen rohadt hideg van!” felkiáltások a “Nézd, ez milyen gyönyörű!” mondatokkal váltották egymást. Český Krumlov középkori óvárosa igazi kis ékszerdoboz, érintetlen és mesebeli. Fölé tornyosul a vár, ami az egyik legrégibb és legszebb egész Csehországban.
A közelben található Hluboká kastély még a szürke égbolttal és a jeges széllel együtt is romantikus volt. Igaz, azért felvettem még a farmeromra egy szél- és vízálló réteget, amit túrázáshoz szoktam leginkább használni, hogy egyáltalán körbe tudjam sétálni a fehér épületet és gigantikus tornyait. De Hluboká kétségtelenül azon ritka kastélyok egyike, amely igen erősen emlékeztet arra a képzeletbeli képre, amit még gyerekkoromban a tündérmesék alapján építettem fel a kastélyokról. A belsejét is éppoly lenyűgözőnek – és éppoly hidegnek – találtuk.
Túráztunk és áztunk még továbbá a német határ menti Šumava Nemzeti Park fenyveseiben és tavainál. (A legmagasabb csúcsot, az 1378 méteres Plechý-t is említhetném, de minek, amikor körülbelül 20 perccel a megérkezésünk előtt döntött úgy, hogy aznapra végleg ködbe burkolózik). Továbbá sétáltunk (csak tempósan azért, hogy melegen tartson) a nehezen kiejthető nevű, de igen bájos Jindřichův Hradec pöttöm belvárosában.
Zárásnak a szintén egzotikus nevű Červená Lhota kastély volt az utolsó megállónk. Ez egy tó közepén álló csinos piros épület, körülötte erdő, a tóból pedig a bájos látvány tükörképként is elénk tárul – a kék éggel együtt, ugyebár. Nos, a kék égről addigra mi már rég lemondtunk, de azért igen lelkesen vettük az irányt a kastély felé. Merthogy mi akkor is sétálunk egy romantikusat a kis tó körül ebben a k*rva hidegben. Hát, mégsem:
Ez volt hát a mi kis májusi meglepetés utazásunk, amiből az utazást mi terveztük, a meglepetés meg csak úgy jött, ráadásnak. S többek között ez az, ami miatt az utazást sosem tudom megunni. Az élet valósága, színessége, érdekessége és kiszámíthatatlansága töményen sűrítve van benne. Rózsaszínű álmaimat általában már az elején porig rombolja, mégsem bánok semmit. Amin ott és akkor nem nevetünk, azon hamar megtanulunk nevetni utólag. Akármit is várunk, sosem kapjuk meg, de kapunk valami mást, váratlant, lenyűgözőt, felejthetetlent. Csehországtól is.
Csak az a dilemma eldönthetetlen mind a mai napig, hogy a csokis vagy a vaníliás krémmel töltött kürtőskalács a finomabb.
Te szeretsz utazni? Milyen helyekre és miért?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
