Ürmös Beáta

Kategória: Könyvajánló

  • A gyerek, akinek nem lett volna szabad megszületnie

    A gyerek, akinek nem lett volna szabad megszületnie

    Born a Crime – ez a címe Trevor Noah dél-afrikai humorista önéletrajzi könyvének, ami egy olyan világra nyitotta rá a szemem, amiről eddig mindössze néhány száraz tényt tudtam. Dél-afrikai Köztársaság. Apartheid. Egy kisgyerek élete első bűnét követi el azzal, hogy megszületik – egy fekete nő és egy fehér férfi kisfiaként. Mivel a rasszok közti effajta érintkezés akkoriban börtönnel büntetendő, a kis Trevor igen sok időt tölt a négy fal között, nem foghatja meg anyja kezét az utcán, és nem hívhatja apának az apját.

    Trevor Noah története nemcsak egy kisfiút és annak bátor, erős jellemű, lázadó édesanyját, valamint az ő különleges kapcsolatukat mutatja be, hanem rajtuk keresztül egy olyan világot is, amiről eddig nem sokat tudtam: az apartheid és poszt-apartheid korszakát Dél-Afrikában. Mindezt pedig olyan különleges humorral teszi, hogy kitört belőlem a nevetés akkor is, amikor talán inkább sírni kellett volna. Mégis nevettem, sőt az jutott eszembe, hogy Trevor legerősebb fegyvere is a humor lehetett, mert ezt másképp nem lehetett elviselni – vagy nevetett rajta az ember, vagy beleőrült.

    Ahogy Malala könyvének olvasásakor, úgy most is egyfajta “kultúrsokkot” kaptam, annyira más világ az, amiben Trevor története játszódik. Mégis, ez a világ is a valóságunk része, még ha messze is van és nem is tudunk sokat róla.

    A fekete anya és fehér apa gyermeke a feketék közt túl világos bőrű, a fehérek közt pedig túl sötét. A kőkemény rasszizmus közepette, ami mindenkit besorol valahova, Trevor nehezen találja a helyét, ő mintha nem tartozna sehova. Nagyanyja, aki unokatestvéreinek ugyancsak sokszor ellátja a baját különféle csínytevésekért, Trevort egyetlen egyszer sem meri megütni, hiszen hogyan üthetne meg egy fekete egy fehéret…

    Megismerjük a történetből a kereszténység és az őslakosok saját hitvilágának keveredéséből létrejött érdekes egyveleget, valamint számos alkalommal síró-nevető tanúi lehetünk annak, mit eredményez, hogy a fehérek részben bevonták az őslakosokat a saját maguk világába, részben pedig kizárták őket abból.

    Egyik legjobb példája talán ennek a Hitler nevű táncos esete a zsidó iskolában rendezett koncerttel. Igen, ezt a fiút Hitlernek nevezték, és a gyanútlan Trevor lelkes “Raise your hands up for Hitler!” felkiáltással biztatta a közönséget, miközben színpadra lépett. Kapunk utólagos magyarázatot is, szemfelnyitót. Trevor, aki azóta angol és amerikai tévéműsorokban szerepelt humoristaként, ismeri a nyugati világot, de ismeri azt a másikat is, ahonnan jött. Olyan dolgokat képes megmutatni nekünk és megértetni velünk, amiket egy nyugati civilizációban felnőtt fehér ember amúgy talán sosem látna meg. Mindezt pedig, humoristához méltóan nagyon szórakoztató stílusban teszi.

    Te olvastál már könyvet olyan szerzőtől, aki a sajátodtól nagyon különböző kultúrában nőtt fel? Mit adott neked?

  • Scarlett – el kellett olvasnom az Elfújta a szél folytatását, és megérte!

    Scarlett – el kellett olvasnom az Elfújta a szél folytatását, és megérte!

    Az Elfújta a szél elvarázsolt. Beszippantott, magával sodort, alig tudtam letenni, és a végén úgy fájt elválnom tőle, mintha kedves barátot búcsúztatnék örökre. Igen, minden jó könyvet ilyen érzés elolvasni, mégsem lehet ezt az érzést megszokni. Tudtam, hogy el fogom olvasni a folytatását is.

    Az eredeti regénnyel ellentétben a Scarlett című folytatást nem Margaret Mitchell írta, hanem Alexandra Ripley, ráadásul jó 60 évvel később. Kissé félve is vettem a kezembe. Mégis honnan veszi a bátorságot bárki, hogy más életművébe így belenyúljon? De hiába volt az az érzésem, hogy Margaret Mitchell okkal fejezte be úgy a regényét, ahogy, és különben sem származik a folytatásokból általában semmi jó, a kíváncsiságom azért felülkerekedett. Nem akartam még búcsút venni Scarlettől.

    Gyanakodva álltam tehát neki a folytatásnak, éberen figyelve, hogy ráismerek-e a szereplőkre, akik annyira hozzám nőttek. Elég gyakran találtam is olyasmit, amibe belekössek. Ez a Scarlett nem az a Scarlett, és Rhett sem az a Rhett. Sőt, a regény világa is valahogy egy másik világ már, nem az Elfújta a szélben megismert nagybetűs és halhatatlan Dél. De gyanakvás ide vagy oda, a Scarlett magával ragadott végül.

    Idővel már nem hasonlítgattam folyton, ez az új Scarlett is életre kelt. Az írországi szál ugyan teljesen elszakította a történetet a Déltől, de ez pont így volt jó. Olyan déli történet úgysem lett volna belőle, mint a nagy előd, így viszont kaptam egy másik, érdekes és különleges történetet.

    Néhányszor azért felhúztam a szemöldököm, mégpedig rosszallón. Miféle becenév az egy gyereknek, hogy Cica? SPOILER! És most komolyan egy udvarias levélhez csatolva küld Scarlett Ashley-nek új feleséget? SPOILER VÉGE! És milyen összecsapott lett már a vége…

    De igazából nem tudom nem szeretni ezt a könyvet. Sodró, izgalmas, romantikus. Egy új világ, új szereplőkkel – a két főhőst leszámítva. Scarlett pedig még mindig öntörvényű, erős és elbűvölő. S nem bánom még a végét sem, bármennyire is irtózom a törvényszerű, kissé csöpögős és gyakran irreális happy end-ektől. Talán az Elfújta a szél valóban elfogulttá tett, de én megszerettem ezt a könyvet is.

  • Kedvenc olvasmányaim, 2018

    Kedvenc olvasmányaim, 2018

    Tavaly is sok könyvet olvastam. Komolyat, vicceset, felrázót, megrázót, romantikusat, izgalmasat, giccseset (na, az nem kerül ebbe a listába), önsegítőt. A kedvenceim következnek, ami furcsa megnevezés, tekintve, hogy nagy részük nem éppen könnyű, sem nem vidám olvasmány.

    Egy könyv viszont nem attól lesz jó szerintem, hogy vidám, vagy hogy mindenki boldog a végén. Még attól sem lesz igazán jó, hogy izgalmas. Hanem attól, hogy megmutat valamit, amit addig nem láttam. Felemel egy más nézőpontba, mássá tesz azáltal, hogy elolvasom. Ezek jönnek most – kifejtés és sorrendiség nélkül, csak egy-egy kedves idézettel kísérve. (A tavalyi kedvenceket pedig, ha érdekel, itt találod.)

    Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

    “…mint azt későbben is volt alkalmam megtapasztalni, a napvilágnál szerzett tudás olykor vajmi keveset használ azon érzéseink ellen, amelyeket a sötétség ültet el és táplál föl bennünk, s még inkább ezek igazítják és formálják tulajdon képükre amazt.”

    Charlotte Brontë: Villette

    “A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egy nyári hajnalon bearanyozza a lelket.”

    Gergely Ágnes: Őrizetlenek

    “– Ne írjuk azt oda, hogy „várunk”? – kérdezte Daniela. – Vagy azt, hogy „gyere haza”?
    Megráztam a fejemet.
    – Nem, kislányom. Az ember nem alkalmaz erkölcsi kényszert azzal szemben, akit szeret.”

    Németh László: Iszony

    “Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.”

    Németh László: Égető Eszter

    “A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő; csak ha fogy, az vevődik észre.”

    Illyés Gyula: Puszták népe

    “A kemény sors legelőször is a szívet keményíti meg.”

    Margaret Mitchell: Elfújta a szél

    “Nagyon rossz, gyermekem, ha egy asszony szembenézett a legrosszabbal, ami érheti, mert azután nem tud már félni semmitől. Márpedig jaj annak az asszonynak, aki semmitől nem fél.”

    Malala Yousafzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala – A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib fegyveres

    “‘Egy nap szeretnék átkelni ezen a tengeren’, törtem meg a csendet. ‘Miről beszél ez a lány?’, kérdezte a nénikém, mintha valami lehetetlen ötletet vetettem volna fel. Én eközben még mindig azt próbáltam megemészteni, hogy bár harminc éve él a tengerparti Karacsiban, mégsem látta egyszer sem a tengert. A férje nem vitte el a partra, és még ha valahogy sikerült volna is kisurrannia a házból, nem tudta volna követni a tengerhez vezető útjelző táblákat, mivel nem tudott olvasni.”

    Nudzsúd Ali – Delphine Minoui: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony

    “Valahányszor Szanaába utazom, Nudzsúd színes ceruzákat kér tőlem. A szerény családi ház nappalijában, a puszta földön kuporogva mindig ugyanazt a színes, sokablakos házat rajzolja. Egyszer megkérdeztem tőle, mi ez: ház, iskola vagy kollégium. ‘Ez a boldogság háza. A boldog kislányok háza’, felelte Nudzsúd széles mosollyal.”

    Natalie Goldberg: Writing Down the Bones

    “I write because I am alone and move through the world alone. No one will know what has passed through me… I write because there are stories that people have forgotten to tell, because I am a woman trying to stand up in my life… I write out of hurt and how to make hurt okay; how to make myself strong and come home, and it may be the only real home I’ll ever have.”

  • Elfújta a szél, a nagybetűs regény

    Elfújta a szél, a nagybetűs regény

    Margaret Mitchell regénye hetekre magába szippantott. Az 1936-ban megjelent könyv kezdettől elsöprő sikerű volt, a 3 évvel később belőle készült film úgyszintén. Az Elfújta a szél igazi, nagybetűs regény: monumentális, sodró, színes, sokszereplős, izgalommal és érzelemmel teli.

    Scarlett O’Hara, a 16 éves észak-georgiai szépség küzdelmes életének 12 évét öleli fel a történet, mely éppúgy szól Scarlett és Rhett Butler szenvedélyes szerelméről, mint amennyire Margaret Mitchell és az általa megálmodott Dél örök szerelméről. Talán ez minden idők leghosszabb régi, szép időket sirató regénye is. Egy rövid idill után ugyanis rögtön az amerikai polgárháborúba csöppenünk, majd az azt követő küzdelmes újjáépítés és újjászerveződés éveibe. De még ha vége is a háborúnak, ami elmúlt, az nem tér többé vissza, és ennek fájdalma végigkíséri az egész regényt.

    Scarlett érdekes főhős. Én felváltva tudtam utálni, szeretni és csodálni. Sokkal több van benne annál a bálokon és udvarlókon kívül mással nemigen törődő butuska lánynál, akit a regény első oldalain megismerünk. A háború és a szükség megmutatja, Scarlett sokkal erősebb, mint akár ő maga is hitte volna. Ég benne egy olthatatlan, elpusztíthatatlan szenvedély a szülőföldje és az élet iránt, mely segít neki felállni a csapások után, erőt ad az újrakezdéshez.

    És Scarlett feláll mindig. Bármi áron. A szenvedés és a nélkülözés megkeményíti a szívét, nem válogat az eszközökben, ha maga és családja boldogulásáról van szó. Sokan megszólják, sőt meg is vetik gondolkodásmódjáért és tetteiért, s valóban sokszor viselkedik becstelenül, érzéketlenül, nem nézi, kit tipor le, csak elérje, amit akar. Ezzel szemben azonban ott áll a tény, hogy egész szűkebb és tágabb családjának eltartása az ő vállára nehezedik, és ő helytáll, ahogy tud.

    Scarlett azon kevesek közé tartozik, aki el tudja engedni a múltat, képes előre nézni, jövőt építeni. Éles esze és üzleti érzéke, határozott fellépése önmagában is megbotránkozást kelt egy világban, ahol a nőtől azt várják, hogy szelíd, kedves, simulékony legyen – és semmiképpen sem okosabb, mint a mellette álló, őt védelmező férfi.

    Két ember látja csak meg Scarlettben az értékeket, és szereti őt igazán: Rhett és Melanie. SPOILER! Scarlett életének igazi tragédiája pedig az, hogy túl későn ismeri ezt fel, ahogy azt is, hogy neki nagyon is szüksége van a szeretetükre. SPOILER VÉGE!

    Rhett éppen azt szereti Scarlettben, ami másokat megbotránkoztat. Ők ketten nagyon hasonlítanak egymáshoz, és valójában csak Rhett ismeri és érti meg teljesen Scarlettet. Minden párbeszédüket imádtam olvasni, különösen a regény első felében. A maguk módján a világirodalomnak éppen olyan halhatatlan szerelmespárjává váltak, mint Jane Austen Elizája és Mr. Darcy-ja.

    Nagyon sok emlékezetes szereplő van még. Melanie és Ashley Wilkes, Mammy, Ellen és Gerald O’Hara, Will Benteen, Pittypat kisasszony, és a Tarleton, Fontaine, Merrywether és Elsing családok számos tagja. A magával ragadó történetben mindenkinek megvan a maga színfoltja.

    Kétségtelen az írónő erős és igazságtalan elfogultsága a Déllel szemben, ahová ő maga is tartozott. A regény fő motívuma és végkicsengése azonban nem is lehetne amerikaibb: állj talpra, újra és újra, dolgozz keményen, nézz előre, ragyogó jövőt építs!

    *       *       *       *       *

    “Minden háború szent azoknak, akik vívják. Ha nem így volna, ki lenne bolond vérezni és meghalni? De akármit beszélnek a szónokok, akármilyen gyönyörű eszméket hirdetnek a halálba rohanó őrültek előtt, minden háború oka és célja egy. És ez a pénz. Valójában minden háború üzleti kérdés. Csak az a baj, hogy kevesen tudják. A fülük tele van trombitaszóval és gyönyörű szavakkal a szent eszmékről… Csak néha azt kiáltják: “Mentsük meg Krisztus sírját a pogányoktól”, máskor azt: “Le a tulajdonnal”, néha azt: “Szabadság”, néha pedig azt: “Gyapot, rabszolgaság, államok szabadságjoga”.”

    “Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.”

    “Nagyon rossz, gyermekem, ha egy asszony szembenézett a legrosszabbal, ami érheti, mert azután nem tud már félni semmitől. Márpedig jaj annak az asszonynak, aki semmitől nem fél.”

    “Az asszonyok jól tudták, hogy ahol a férfi elégedett, ahol nem mond ellent neki senki, és hiúsága sérthetetlen bálvány módjára áll, ott az asszony is békén és kellemesen élhet. Így aztán az asszonyok a bölcsőtől a sírig azon iparkodtak, hogy minden férfi jól érezze magát, aki a közelükbe kerül, és az elégedett és hálás férfiak bőven viszonozták ezt előzékenységgel és lovagiassággal. Mindent odaraktak a lábuk elé, csak egyet nem: annak az elismerését, hogy van eszük.”

    “Sosem értette meg egyik férfit sem, akit szeretett, és ezért elvesztette mind a kettőt. Most már tudta, keservesen tudta, hogy ha valaha is megértette volna Ashleyt, sohasem szerette volna; ha valaha is megértette volna Rhettet, sohasem veszthette volna el.”

    “Melanie mindenkiben gyermeket látott, s ezért tudott mindenkit szeretni.”

  • Volt egyszer 5 különös szerelmes regény…

    Volt egyszer 5 különös szerelmes regény…

    Annyi szép és megható – és általában boldogan végződő – szerelmes regényt olvastam már. Jane Austen kamaszkoromtól nagy kedvencem e téren. De most nem ilyen gyűjteményt hoztam nektek. Hanem néhány egészen különös szerelmes darabot. Mert az utóbbi években másfajta szerelmes történetek is felbukkantak az olvasmányaim közt, s néhány közülük nagy hatással volt rám, sokáig foglalkoztatta a gondolataimat elolvasás után is, s végső soron belém épült egy darab belőle.

    Ezeket a regényeket szeretném most bemutatni nektek, melyek azon kívül, hogy igen mély benyomást tettek rám, még egy közös jellegzetességgel bírnak: a lehető legkevésbé megszokott módon mutatják be a szerelmet – úgy, mint előttük más még sosem. Íme:

    Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

    Fülledt karibi esték. Egy varázslatos világ buja dzsungelekkel, színes madarakkal, tengeri tehenekkel. Egyszercsak lepottyan a madárszar. Felcsattan egy durva káromkodás. García Márquez világa egyedi és magával ragadó, ez a regény pedig számomra arról szólt, hogy soha, nagybetűvel SOHA nincs túl késő. A szerelemre sem.

    Kedvenc idézetem:
    “– És mit gondol, meddig fogunk még így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón? – kérdezte. Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja megvolt rá a válasza.
    – Amíg csak élünk – mondta.”

    Emily Brontë: Üvöltő szelek

    Egy regény, melynek korabeli közönsége el sem hitte, hogy nő ilyet írhat. A regényen mindent elsöprően száguld végig az őrült szenvedély, és olvasás közben is érezni szinte a kopár fennsíkon süvítő, sosem szűnő jeges szelet. Gyűlölet és szerelem heves, eltéphetetlen összefonódása áll Emily Brontë egyetlen regényének középpontjában. Két vad, szenvedélyes lélek beteljesületlen szerelme, amit mégsem pusztíthat el semmi, ám ez a szerelem végül mindkettőjüket elpusztítja.

    Kedvenc idézetem:
    “…van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még.”

    Charlotte Brontë: Villette

    A másik Brontë-nővér szintén briliáns alkotása, lehelletfinom részletekig kidolgozott jellem- és szerelemábrázolásokkal. Két, látszólag ellentétes természetű, de lényük legmélyén egyformán szenvedélyes ember hosszú, lassú egymásra találása. Ennek a szerelemnek a szokatlanságát szinte kiemeli egy másik szerelmi szál, a kor nő- és férfiideáljának mézédes egymásra találása, mely mégis elhomályosul a főhős, Lucy szerelmének ereje és mélyen gyökerező szenvedélye mellett.

    Kedvenc idézetem:
    “Az én szerelmem nem szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm sincs, hogyan is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy van egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, és a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében.”

    Füst Milán: A feleségem története

    A regény Störr kapitány és feleségének története a faragatlan, durva kapitány szemszögéből, aki vágyik a szépség és szellem finomságára, kecsességére, ám azok minduntalan kicsúsznak otromba kezei közül. A rejtélyes nőalakot, a feleséget ezen a durva, kiábrándult és betegesen féltékeny természeten keresztül látjuk csak, s nem kapunk képet arról, milyen is valójában. Egy nézőpont van csak, a kapitányé, s a könyv nem adja az olvasó kezébe a kulcsot. Kalandos, feszültségtől vibráló történet az első oldaltól az utolsóig.

    Kedvenc idézetem:
    “Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.”

    Jókai Anna: Jákob lajtorjája

    Sokszor hangoztatott mondat, hogy bármely kapcsolatot meg lehet javítani, csak szándék és kitartás szükséges hozzá. Ez a regény a cáfolatok egyike. Egy javíthatatlanul tönkremenő kapcsolatról szól, melyben két ember is javíthatatlanul tönkremegy. Van, ami menthető még belőle, de van, ami elveszett örökre. Az írónő finom érzékkel nyúl a témához, a szereplők árnyaltak, esendőségükben is megérthetők, szerethetők.

    Kedvenc idézetem:
    “Van, aki a tükörbe néz és kibírja. Van, aki a tükröt töri össze. Van, aki a látványtól önmagát. És akad, akinek tükrét az Ő irgalma letakarja …”

  • Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Kedvenc olvasmányaim, 2017

    Klasszikus és kortárs, világirodalom és magyar, ponyva, krimi, ifjúsági és történelmi regény, pszichológiai és életvezetési tanácsadó könyv… Akadt sok minden az olvasmányaim közt az elmúlt évben, és ha akarnám, se lehetne ezeket az oly különböző műfajú könyveket összehasonlítani.

    Azért mégis készítettem egy listát, kiválasztva azt a tízet, ami a legjobban megérintett és így vagy úgy, de mély nyomot hagyott bennem. Egy-egy idézetet emelek csak ki belőlük, ha bármi mást mondanék, az nem férne bele pár mondatba… A sorrend pedig véletlenszerű. Tehát ők azok:

    Füst Milán: A feleségem története

    “Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.”

    Kaffka Margit: Színek és évek

    “Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.”

    Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában

    “Az a szülő, akinek a napjai kizárólag a gyermekgondozás körül forognak, egyfelől valószínűleg unatkozni fog és mások is unalmasnak fogják találni őt, másfelől nagy eséllyel nem is lesz képes kielégítő gondoskodást nyújtani. A baba azt igényli, hogy egy aktív személy életében vegyen részt, akivel állandó fizikai kontaktusban van és megfigyelheti, hogy milyen élmények várnak rá később.”

    Emily Brontë: Üvöltő szelek

    “…van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még.”

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    “A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”

    Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

    “– És mit gondol, meddig fogunk még így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón? – kérdezte. Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja megvolt rá a válasza. – Amíg csak élünk – mondta.”

    George Orwell: Állatfarm

    “Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember és melyik a disznó.”

    Susan Forward: Mérgező szülők

    “Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.”

    Leiner Laura: A Szent Johanna gimi-sorozat

    “Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. […] Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.”

    Vicki Robin – Joe Dominguez: Your Money Or Your Life (Pénzt vagy életet)

    “Enough is a fearless place. A trusting place. An honest and self-observant place. It’s appreciating and fully enjoying what money brings into your life and yet never purchasing anything that isn’t needed and wanted.”