10 életbölcsesség a Hiúság vásárából

Created with Sketch.

Életbölcsességekkel kezdeni az új évet? Csak ha szarkazmus is van bennük. Szerencsére ennek kiapadhatatlan forrása az első regény, amit idén olvastam: a Hiúság vására – melyből ezennel meg is osztom veletek néhány kedvenc életbölcsességemet.

William Makepeace Thackeray klasszikusa leginkább szatíra, mely kíméletlenül kifigurázza a 19. századi Anglia társadalmát, és közben rádöbbenhetünk, nemcsak azt. Ennek megfelelően olvassuk és fontoljuk meg az alábbi idézeteket, használjuk és fejlesszük humorérzékünket 2021 folyamán is. 🙂

„Egy cinikus francia mondta egyszer, hogy egy szerelmi ügyhöz ketten kellenek: az egyik, aki szeret, a másik, aki hajlandó ezt elviselni.”

„Mindig szilárdnak lenni a maga igazában, mindig előretörni, sohasem kételkedni – nem ezek azok a nagy képességek, amelyekkel a butaság megszerzi vezető szerepét a világban?”

„…néha csakugyan múlik ki olyan ember is az árnyékvilágból, aki valóban megérdemli mindazon dicséretet, melyet a kőmetsző rakott tetemei fölébe.”

„Nagyon jól tudjuk, hogy minden öreg nő szépség volt valaha.”

„Vannak férfiak, hölgyeim, akik a szerelemben hiába látják a horgot és a zsineget, az egész horgászfelszerelést, amellyel meg akarják őket fogni, mégis bekapják a csalétket, be kell kapniuk, nem lehet másképp, s máris fennakadtak, és a parton tátognak levegő után.”

„Azt mondják, hogy ír embert igazán csak egy másik ír tud gyűlölni, éppúgy bizonyos, hogy nőt csak nő tud igazán megkínozni.”

„Van-e olyan butaság, melyet ne tenne megbocsáthatóvá egy pár ragyogó szem? Van-e unalom, melyet ne tenne kellemessé a piros ajk és az édes hangsúly? És így a hölgyek szokásos igazságérzetükkel úgy érvelnek, hogy mert egy nő csinos, azért már buta is. Ó, hölgyek, hölgyek! Vannak önök között, akik sem nem csinosak, sem nem okosak.”

„Ha eszünkbe jut, hogy gyerekkorunk könnyei felszáradtak egy darab mézeskalács láttára, s hogy egy szilváslepény kárpótlásul szolgált az anyáktól és testvéreinktől való elválás kínjaiért, akkor, ó, felebarátaim, nem kell olyan nagyra tartanunk gyengéd érzéseinket.”

„.. bár az a heroikus női jellem, amelyet az úri hölgyek csodálnak, sokkal dicsőségesebb és szebb adomány a kedves, üde, mosolygó, mesterkéletlen, gyöngéd kis házi instenségnél, amelyet a férfiak imádni képesek – mégis a nők ezen utóbbi, alacsonyabb rendű fajtájának meglehet az a vigasztalása, hogy a férfiak mindazonáltal őket imádják…”

„Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?”

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük