Lisa Wingate: Elrabolt életek – Az örökbefogadás sötét oldala

Created with Sketch.

Lisa Wingate 2017-ben megjelent regénye, az Elrabolt életek igaz történeten alapul, ami különösen súlyos olvasmánnyá teszi ezt az érzékeny témáról szóló, izgalmas és szívszorító könyvet. A szerző maga egyébként újságíró, és regényében egy ténylegesen megtörtént, 1950 környékén kirobbant, majd elaltatott botrányt tár fel, melynek részleteire csak az 1990-es években derült fény.

A regény valós alapja

Georgia Tann, aki évtizedeken keresztül tetszelgett az árvák megmentőjének és védelmezőjének szerepében, valójában gyakran mélyszegénységben élő szülőktől csalta ki vagy lopta el gyerekeiket, akiket aztán a Tennessee Gyermekotthonba vitt, hogy később jó pénzért eladhassa őket dúsgazdag gyermektelen örökbefogadó szülőknek. Voltak nők, akikkel szülés után, a fájdalomcsillapító hatása alatt írattak alá nyilatkozatot, melyben lemondtak gyermekükről, másoknak pedig azt hazudták, hogy gyermekük halva született, miközben a csecsemőt jó pénzért adták el valamelyik másik államba, örökbefogadásra várakozó szülőknek. Utóbbiakat szintén zsarolták, a gyermek visszavételével fenyegették.

A gyerekkereskedelem három évtizeden át folyt, hatóságok, orvosok, szociális munkások is be voltak vonva, politikusok falaztak neki. Amikor mégis kirobbant a botrány, a sok érintett befolyásos ember közbelépésére hamar el is altatták, a gazdag örökbefogadók közt politikusok, színészek és más közéleti személyiségek is voltak. A részletekre negyven évvel később derült csak fény, így a gyermekeiket elvesztő szülők, és az egymástól elszakított testvérek közül csak néhányan találták újra egymásra, magánnyomozók segítségével. A gyermekek nevét és születési adatait ugyanis az árvaházba kerüléskor megváltoztatták, hogy ezáltal se derülhessen fény valódi kilétükre.

Miről szól az Elrabolt életek?

Lisa Wingate: Elrabolt életek

Lisa Wingate regényének szereplői nem valós személyek, de történetükben előbukkannak azok az elemek és események, melyekről az érintett gyerekek és családok később beszámoltak. A regény két szálon fut, de mindkét szál ugyanazon esemény felé közelít két irányból: a szétszakított Foss család tragédiájához.

A régebbi szál May története, aki öt testvérével és fiatal, tanulatlan, de szerető szüleivel egy lakóhajón él a Mississippin. Az anyát következő szülésekor kórházba kell vinni, a magukra hagyott gyerekeket pedig, akik közül a tizenkét éves May a legidősebb, Georgia Tann emberei erőszakkal behurcolják a gyermekotthonba. May emlékein keresztül tudjuk meg, hogyan bántak a testvérekkel az otthonban, hogyan próbáltak visszajutni szüleikhez, és mi lett későbbi sorsuk.

A másik cselekményszál két generációval később játszódik, May már nagymama korú. Ennek főhőse Avery Stafford, a jómódú politikus családba született jogász, aki véletlen bukkan rá egy családi rejtélyre, és ahogy egyre több részletét ismeri meg, egyre kevésbé képes abbahagyni a kutatást, míg meg nem tudja a teljes igazságot.

Mit tetszett benne legjobban?

May története döbbenetes. Részletes kutatómunka áll mögötte, és Lisa Wingate a fiktív szereplők sorsán keresztül, a gyermek May szemszögéből nagyon hatásosan meséli el a szívszorító családi drámát, érzelmileg teljesen a hatása alá kerültem (gyanítom, mivel nekem is van gyerekem, még sokkal jobban, mintha nem lenne).

Az Elrabolt életek emellett az örökbefogadás kérdéséről is elgondolkodtat, ami – mint a legtöbb téma az életben – nem teljesen fekete vagy fehér. Van az a klisé, hogy önző, aki nem vállal gyereket. Arról viszont kevésbé szoktunk beszélni, hogy a gyerekvállalás is éppoly önző érdekből történhet (a szülők szeretnének gyereket, ez az ő vágyuk), és innen át lehet esni a túloldalra is: mivel annyira vágyom egy gyerekre, ezért jár nekem, és ha nem adatik, akkor valaki adjon.

A gyerekkereskedelmi botrányt az 50-es években azzal altatták el, hogy végső soron a gyerekek többsége jó helyre került, a szegénységből a jólétbe, minek ezt bolygatni… Mintha a szegény gyerekek problémájának egyik megoldása az lenne, hogy adjuk őket örökre jómódú gyermektelen pároknak. 

Bármennyire is borzasztóak azonban egyes mozzanatok a könyvben, valamennyire kiegyensúlyozza őket az, hogy a regény a jövőbe is néz, és a testvéri szeretet erejéről, a továbblépésről is szól, valamint arról, hogyan hatnak a régóta lappangó családi titkok a későbbi nemzedékre. Ami, ha már szóba került, térjünk is át arra, mi nem tetszett annyira…

Mi nem tetszett?

Lisa Wingate: Elrabolt életek

Avery cselekményszála sokkal lényegtelenebbnek és súlytalanabbnak tűnik, May és Avery szemszögének fejezetenkénti váltakozása pedig csak még jobban ráerősít erre. Kicsit az volt az érzésem, mintha a jelen nem is lenne lényeges, Avery történetének legizgalmasabb eleme a múlt és annak titkai.

Értem, persze, hogy a May történetében szereplő események sokkal súlyosabbak, mint Avery életének bármely dilemmája, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna ezeknek jobban a mélyére menni, és rajtuk keresztül Averyt is közelebbről megmutatni. Valamennyire elkezdett az írónő idővel kapirgálni abban, hogy Avery élete mennyire előre megtervezett, családja és ő maga is mennyire kifelé él, hogy ebben a látszatéletben nem találja önmagát, de sajnáltam, hogy olyan későn került erre sor, és akkor is gyorsan szép „happy end”-be fordult a rendesen ki se bontott történet.

A regény élvezhetőségén azért nem ront jelentősen ez a cselekményszál, mert a múltat feltáró részei fenntartják a feszültséget és az izgatott várakozást, csak hát, lehetett volna még jobb. Mert fontos a múlt, de a későbbi generációknak már főleg a jelenre gyakorolt hatása miatt, hiszen mégiscsak a jelenben élünk.

Te olvastál a közelmúltban családregényt? Ajánlanád másnak?

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

One Response

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.