7 dolog, amit nem tudtál Charlotte Brontë-ról

Created with Sketch.

Emily Brontë-ról már írtam egy portrét korábban, ezt muszáj folytatnom Charlotte Brontë-tal, akiről sokkal több mindent tudunk – méghozzá elég meglepő dolgokat tudtam meg, amikor kutakodni kezdtem utána.

1. Regényei nem tipikus romantikus lányregények

Négy megjelent regényéből hármat olvastam eddig: Jane Eyre, Shirley és Villette. Bár első ránézésre romantikus lányregénynek tűnhetnek, mindegyik több ennél. Sokkal inkább szólnak a női sorsról és a függetlenség kereséséről, a romantikus szálak sem éppen hagyományosak bennük, és a férfi hősök között nincsen tökéletes Mr. Darcy. Megjelenésükkor, a 19. század közepén elég nagy port kavartak, mivel a maga módján mindegyiknek a hősnője szembemegy a kor hagyományos női szerepével.

Kedvencem a Villette, mert nagyon erős és jól megírt karakterei vannak, frappáns szerelmi szálai és árnyalt társadalomkritikája, amiből az irónia sem maradhat el. Kamasz önmagamnak első olvasásra viszont a Jane Eyre-t ajánlanám.

2. A hagyományos női szereppel ő maga is szembement

Amikor 16 éves korában elküldte írásait Robert Southey költőnek, azt a választ kapta, hogy bár az írásokon látszik a tehetsége, jobb, ha lemond arról, hogy ezzel foglalkozzon, mert az irodalomban a nőknek úgysincs helye, és nem is ez a dolguk.

Naná, hogy Charlotte tovább írt. Regényei viszont Currer Bell álnév alatt jelentek, és jó ideig még a saját apja előtt is titkolta, hogy regényeket ír.

3. Legsikeresebb regényének, a Jane Eyre-nak ötlete a húgától származik

Anne Brontë első regénye, az Agnes Grey ugyanis hamarabb készült el, és ki hinné, annak a főhőse is egy nevelőnő, aki a maga boldogulását keresi. Köztudott, hogy a Brontë lányok otthon felolvasták egymásnak készülő regényeiket, Charlotte pedig nyilván ihletett kapott. Ráadásul, bár a Jane Eyre a későbbi mű, korábban került kiadásra Anne regényénél, mivel Charlotte ügyesebben keresett kiadót.

Hogy ha másképp történnek a dolgok, Anne regénye lenne-e a híresebb ma? Nem tudhatjuk. Az Agnes Grey ugyanis sokkal kevésbé romantikus képet fest a nevelőnői életről, mint a Jane Eyre, stílusa is visszafogottabb. Mindenesetre igen ritka volt a korban, hogy egy nevelőnőnek csak egyetlen és oly kevés gondot okozó tanítványa legyen, hogy a házvezetőnő anyáskodjon felette, és intelligens, jóképű munkaadója végül belészeressen – ahogy ezek Charlotte regényében megtörténnek.

4. Első regénye nem a Jane Eyre

Hanem Az angoltanár című mű, mellyel minden kiadót végigjárt, és senki sem akarta megjelentetni. Végül posztumusz kiadásban jelent csak meg, Charlotte halála után, így az első kiadott regény viszont a Jane Eyre lett.

5. Beleszeretett házas tanárába

Huszonegy évesen testvérével, Emily-vel Brüsszelbe mentek nyelveket tanulni, ahol Charlotte beleszeretett idősebb, házas tanárába, Constantin Hégerbe, akihez szenvedélyes hangú leveleket is írt – amiket a tanár összetépett, a tanár felesége pedig összeragasztott, és a British Library máig őrzi őket.

6. Shirley című regényében két testvérének állít emléket

A regény főszereplője, Shirley az, aki Emily lehetett volna, ha megvannak rá a lehetőségei, Caroline alakja pedig állítólag Anne-t idézi. 

7. Későn, de megházasodott, nem sokra rá pedig meghalt

Halála előtt egy évvel házasságot kötött apja segédlelkészével, majd terhessége alatt halt meg, mivel terhességi komplikációként nagyon erős hányás lépett fel nála.

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük