Szerző: Bea

  • Bohém májusindító utazás

    Bohém májusindító utazás

    Május 1-je, szerda. Épp alkalmas arra, hogy két szabadnappal megtoldva egy ötnapos kirándulást kerekítsünk belőle. Az úticél pedig Csehország, a történelmi cseh régió, latin nevén Bohemia déli része, ahol most jártunk először. Képzeletemben libbenő szoknyában, színes kis szandálban kecsesen szökelltem végig Český Krumlov városának történelmi utcácskáin, szagolgattam a vörös rózsákat a kastélyok napsütötte kertjeiben. Nagyon szép kis romantikus hosszú hétvégét álmodtunk magunknak a Kedvessel.

    A valóság nemcsak azért nem érhetett ennek nyomába se, mert 6 hónapos terhesen igen messze van a mozgásom attól, amit kecses szökellésnek lehetne tekinteni. Hanem még azért sem, mert szandál helyett vastag túrabakancs, szoknya helyett nadrág és kabát lett a viselet – s igen bántam, hogy nem a téli kabátom, csak az átmeneti, mert először 10, majd alattomosan 5 fok alá esett a nappali csúcshőmérséklet ottlétünk napjaiban. Emellé kaptunk még szürke égboltot, zuhogó esőt és csípős szelet. Jó, még néhány kókadt rózsát is, akik valószínűleg igen bánták már, hogy olyan meggondolatlanul siettek szirmot bontani.

    Mindezek alapján talán nem sejthető, de Český Krumlov és környéke nagyon tetszett nekünk. A “Milyen rohadt hideg van!” felkiáltások a “Nézd, ez milyen gyönyörű!” mondatokkal váltották egymást. Český Krumlov középkori óvárosa igazi kis ékszerdoboz, érintetlen és mesebeli. Fölé tornyosul a vár, ami az egyik legrégibb és legszebb egész Csehországban.

    Český Krumlov, Czechia

    A közelben található Hluboká kastély még a szürke égbolttal és a jeges széllel együtt is romantikus volt. Igaz, azért felvettem még a farmeromra egy szél- és vízálló réteget, amit túrázáshoz szoktam leginkább használni, hogy egyáltalán körbe tudjam sétálni a fehér épületet és gigantikus tornyait. De Hluboká kétségtelenül azon ritka kastélyok egyike, amely igen erősen emlékeztet arra a képzeletbeli képre, amit még gyerekkoromban a tündérmesék alapján építettem fel a kastélyokról. A belsejét is éppoly lenyűgözőnek – és éppoly hidegnek – találtuk.

    Hluboká nad Vltavou, Czechia

    Túráztunk és áztunk még továbbá a német határ menti Šumava Nemzeti Park fenyveseiben és tavainál. (A legmagasabb csúcsot, az 1378 méteres Plechý-t is említhetném, de minek, amikor körülbelül 20 perccel a megérkezésünk előtt döntött úgy, hogy aznapra végleg ködbe burkolózik). Továbbá sétáltunk (csak tempósan azért, hogy melegen tartson) a nehezen kiejthető nevű, de igen bájos Jindřichův Hradec pöttöm belvárosában.

    Zárásnak a szintén egzotikus nevű Červená Lhota kastély volt az utolsó megállónk. Ez egy tó közepén álló csinos piros épület, körülötte erdő, a tóból pedig a bájos látvány tükörképként is elénk tárul – a kék éggel együtt, ugyebár. Nos, a kék égről addigra mi már rég lemondtunk, de azért igen lelkesen vettük az irányt a kastély felé. Merthogy mi akkor is sétálunk egy romantikusat a kis tó körül ebben a k*rva hidegben. Hát, mégsem:

    Červená Lhota Castle, Czechia

    Ez volt hát a mi kis májusi meglepetés utazásunk, amiből az utazást mi terveztük, a meglepetés meg csak úgy jött, ráadásnak. S többek között ez az, ami miatt az utazást sosem tudom megunni. Az élet valósága, színessége, érdekessége és kiszámíthatatlansága töményen sűrítve van benne. Rózsaszínű álmaimat általában már az elején porig rombolja, mégsem bánok semmit. Amin ott és akkor nem nevetünk, azon hamar megtanulunk nevetni utólag. Akármit is várunk, sosem kapjuk meg, de kapunk valami mást, váratlant, lenyűgözőt, felejthetetlent. Csehországtól is.

    Csak az a dilemma eldönthetetlen mind a mai napig, hogy a csokis vagy a vaníliás krémmel töltött kürtőskalács a finomabb.

    Te szeretsz utazni? Milyen helyekre és miért?

  • A lángolás elmúlik

    A lángolás elmúlik

    Bizony, ilyen ez. A lángolás nem tart örökké. (Két év, szakértők szerint.)

    A szenvedély mulandó. Nem lehet rá alapozni. Közös értékrend és célok kellenek. Örök hűség – sírig tartó, talpig nehéz. Az már valami.

    Sikítok. Nem! Ne múljék el az a lángolás! A szenvedély igenis része annak a betonbiztos alapnak, szenvedély nélkül kihűl a kapcsolat, kihűl az élet is. (Két év? Úristen, most komolyan? Az esküvőnk a harmadik év végén volt… S nem, nem barátságot fogadtunk. S ennek is már hét éve.)

    Oly sokan mintha nem tudnák helyén kezelni a szenvedélyt. Egyesek lebecsülik, bűnös, szinte állati ösztönnek tartják. Szigorú erkölcseik és önfegyelmük világában nincs helye egy ilyen kiszámíthatatlan, spontán valaminek, mint a szenvedély. Ők tudatosabbak, lelkibb emberek ennél. Talán félnek is tőle. Mások túlbecsülik. Forróságában felhevülve félredobnak, letipornak minden mást, s utána, mint aki transzból ébredt, elborzadva néznek végig a felperzselt mezőkön. Vagy vállat vonnak, a pusztítással nem törődve, hiszen Carpe diem mindenek felett.

    Pedig a szenvedély nemcsak az észveszejtő egyéjszakást jelenti. Nem is csak azt, hogy minden telefoncsörgésnél remegve veszed kézbe, mert talán Ő hív, s a találka előtt háromszor végigpróbálod a gardrób teljes tartalmát. Szenvedély az is, mikor hozzádörgölöd az arcod az ő frissen borotvált arcához. Amikor Mikulásra apró csokitallérokat és üzeneteket rejtesz el számára mindenfelé a lakásban – az arcszesz üvege alá is, többek között.

    Amikor ömlik és ömlik belőletek a szó, kitárgyaljátok a legutóbb olvasott regényt, megálmodjátok a következő úticélt (khm… a következő százat), s szó van üvegplafonról, gyermeklélekről, az amerikai elnökválasztásról s még arról is, hogyan állítottad a fényérzékenységet a legutóbb fotózott vízeséseknél, amik nagy része igen jól sikerült – a másnapi bevásárlást pedig elfelejtitek megbeszélni.

    Szenvedély, amikor visszarohansz a kempingkocsihoz hajnali 4-kor, hogy felébreszd, mert mosdóba menet kenguruba botlottál – sőt, majdnem felbotlottál benne -, ő pedig félálomban, lelkesen jön, de még a fényképezőgépet is hozza. Amikor csak úgy mellesleg elkap egy csókra, miközben reggel öltözöl – s ezen műveletben ő neked nem segít, egy cseppet sem. Amikor desszertet hoz, mert már rég kaptál, és emlékszik, hogy ezt a fajtát szereted. Továbbá gondosan figyelemmel kíséri várandósságod hónapjaiban is, hogy éppen melyik fajtát szereted – desszertből, joghurtból, gyümölcsből vagy éppen hagymából (ezen a héten az újhagymát).

    A szenvedély ad színt és lendületet egy kapcsolatnak. Az életnek is, amúgy. A szenvedély olyan, mint egy csodaszép pillangó, mely hirtelen a vállunkra száll, észre se vettük, honnan jött, s jobban tesszük, ha nem próbáljuk a markunkba szorítani, mikor tovarepül. A szenvedélyt, aminek spontán kell élednie, nem lehet céltudatosan és előre megfontoltan éleszteni. Mégis ott vibrál körülöttünk, lángja néha felcsap a magasba, a lelkünk pedig vele szárnyal.

    A szenvedély vad sodrására éppúgy szükségünk van, mint a biztonság és kiszámíthatóság mély gyökereire. Azt hiszem, amikor a kettő egyensúlyban van, akkor vagyunk boldogok – a kapcsolatunkban, az életünkben. Ez az egyensúly mindenkinek máshol van, s roppantul nehezen megőrizhető. De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy mindig újra megtalálható.

    A közös célok, értékek és elköteleződés mellett a szenvedély is éppoly fontos része a kapcsolat biztos alapjának. Része is kell, hogy legyen, hogy az a sírig tartó hűség ne legyen nehéz (alapból, lehetne, hogy ne a sír meg a holtod és holtom jusson eszünkbe a hűségről?), hogy ne fulladjon a kapcsolat teendők szétosztásából álló szürke közönnyé.

    Ne mondj hát le olyan könnyen azokról a lángokról. Nem múlnak el, és a maguk megfoghatatlan és kiszámíthatatlan voltában nagyon is valóságosak. S nekem ne gyere józansággal meg érvekkel, hogy lássam be, hogy ilyen az élet, hogy álljak a földön két lábbal. Mert én szárnyalni akarok.

  • Milyen anya leszek?

    Milyen anya leszek?

    – Türelmes.
    – De hát most sem vagy az.
    – Az más lesz, sok minden változik majd.
    – Ez igaz. De te azért az maradsz, aki voltál. Legalábbis remélem. Nagyon ijesztő az ellenkezője.
    – De érte képes leszek a türelemre. A legjobbat akarom neki.
    – Persze. De adni csak abból lehet, amid van.
    – De én szeretni fogom!
    – Azért csak óvatosan. Sokféleképp bántják egymást az emberek szeretet címszó alatt.
    – Tőled meg lehet őrülni. Akkor mit tanácsolsz mégis?
    – Ne akarj úgy megfeszülni a nagy türelemben és szeretetben. Inkább nevess. Önmagadon, a bosszúságokon. Nevess vele, és tanulj tőle is nevetni.

  • Három vidám tavaszi vers

    Három vidám tavaszi vers

    Verseket hoztam nektek megint, melyekben a tavasz öröme, reménye, szépsége lüktet. Szabó Lőrinc pedig most sem maradhatott ki. 😀

    Szabó Lőrinc: Mi még?

    Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy
    Kína mondja: a Tízezer Dolog,
    az Egész Élet. Napfény, hópehely.
    Nőkből, lányokból még egy tízezer.
    Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.
    A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.
    Tízezer álom, vers és gondolat.
    A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt
    a lélek. A bors keresztmetszete.
    Repülőgépről Svájcra nézni le.
    Egy távolodó csónak. Meduzák
    Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág
    a börtönből. Kislányom mosolya.
    Az igazság. A régi Korcula.
    Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.
    Tíz fényévem a Sziriusz felé…
    Nem, nem, így a leltár is töredék:
    Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!

    Tudj meg többet első regényemről:

    Kányádi Sándor: Álmodó

    Várost álmodtam ide én;
    fölraktam, itt van: az enyém.

    Utat álmodtam, kész az út;
    fürkészem: milyen messze fut?

    Fényről álmodtam: fény ragyog.
    És álmodtam egy ablakot,

    ahonnan majd a végtelen
    tavaszi eget nézhetem.

    Megvan végre az ablakom,
    van szobám, ahol lakhatom,

    van alázatos szőnyegem,
    naponta többször ehetem.

    Mi kell még – kérdik -, nem elég?
    Örülök persze – szólanék,

    de csak a fejem ingatom.
    Állok némán – és álmodom.

    Böszörményi Ilona: Tavaszi köszöntő

    Lehullt a jégbilincs,
    Selymet bont a barka.
    Tág, tavaszi széllel
    Beszélget egy szarka.

    Csengettyűs hóvirág
    Levélházikóból,
    Legényes tavasznak
    Csilingelve bókol.

    Violakék selyem
    Az ég takarója,
    Zöld rét felett lassan
    Körözget egy gólya.

    Ezüst tükrű a tó.
    Döngicsél a dongó
    Köszöntlek friss tavasz,
    Rügyet, bimbót bontó!

    Olvass friss írásokat és könyvajánlókat tőlem hírlevél formában: iratkozz fel a Substack hírlevelemre itt.

  • Amiből és amiért élsz

    Amiből és amiért élsz

    Utazás és olvasás. Két szenvedély, melyek gyerekkorom óta elkísérnek. Többek ezek pusztán hobbinál, az életem részei, belőlük nőtt ki sok minden más is az évek során. Beépültek a személyiségembe, és mára elválaszthatatlanok tőlem. Ők képesek újra meg újra fellobbantani azt a belső lángot, ami éppoly erős, mint amennyire szeszélyes és múlékony. Ami az élet szeretetét táplálja bennem.

    Elsőre talán úgy tűnhet, az utazás és az olvasás szinte ellentétei egymásnak, az egyik nyughatatlan kalandoroknak való, az élet színes forgatagába vezet, a másik otthonülő, magányos tevékenység, ami elzár a külvilágtól. Számomra azonban a kettő ugyanazon dolognak a két oldala. Mindkettő kaland, mindkettő ablakot nyit a világra, olyan ösvényekre vezet, melyek lenyűgöznek, összezavarnak, elgondolkodtatnak. Mindkettőhöz ugyanaz a nyitottság szükséges, és mindkettő képes magába szippantani, tanítani, megváltoztatni.

    Én mindig szerettem olvasni. Amíg kicsi voltam hozzá, addig is a napom egyik legjobb része volt a lefekvés előtti mese, amit általában apukám olvasott fel nekünk. Később ő adott a kezembe nekem való könyveket, idővel pedig már magamtól vettem le őket a polcról, és amikor az otthoni könyvespolcot kinőttem, beiratkoztam a könyvtárba.

    Olyan hévvel vetettem bele magam az olvasásba, hogy az már kiváltott pár gyanakvóan felhúzott szemöldököt. “Nem normális az, hogy egész nap itthon ülsz, nem mész sehova, csak gubbasztasz a szobádban és olvasol. Menj, és játssz kicsit más gyerekekkel!” Csakhogy én szívesebben olvastam egyedül a szobámban. Akkor még nem ismertem azt a szót, hogy introvertált, csak tehernek éltem meg a folytonos “barátkozásokat”, amiket elvár tőlem a család és a társadalom. A más gyerekekkel ellentétben a könyvek sosem okoztak csalódást, sőt megmutatták a képzelet csodás és végtelen világát, mely átsegített a kamaszkorom legnehezebb évein is.

    Az olvasásból nőtt ki az írás szeretete is. Az irodalom vezetett el az emberi lélekhez, a sajátomhoz is, és az érdek nélküli, tiszta szépséghez. Érzékenyebbé tett, megtanított mélyre nézni. Felkeltette az érdeklődésemet a pszichológia, filozófia, szociológia iránt. Nem utolsósorban pedig, elvezetett oda is, hogy elkezdjem írni ezt a blogot.

    A másik nagy szerelem, az utazás gyökerei is régre nyúlnak vissza, szintén a gyerekkori meséimhez. Ezeket a meséket a nagymamám mondta, és a saját utazásairól mesélt. Arról, hogy tanárként a nagyapámmal, később pedig a két gyerekükkel minden nyári szünetet végigkempingeztek. A sarkkörtől kezdve a Gibraltári-szorosig bejárták egész Európát.

    Elbűvölten hallgattam mindig ezeket a történeteket, és bennem is ott motoszkált a vágy, hogy bejárjam az egész világot. Igen, én nem ragadtam le Európánál, az olvasás addigra már álmodni is megtanított. 😛

    Az utazás pedig hozta magával a természet szeretetét, az állatszeretetet, érdeklődést a történelem, más kultúrák, nyelvek, az építészet iránt. Kipróbáltam és megszerettem a fotózást. Éppúgy, mint az olvasás, az utazás is tágította a világomat, tanított, saját magammal szembesített. Nyitottabbá és elfogadóbbá tett. Ja, az is elvezetett egy blog írásához.

    Végül pedig, és nyilvánvalóan nem véletlenül, ez a két szenvedély a férjemmel is szorosan összeköt minket. Az utazásaink legalább annyira szólnak kettőnkről, a kapcsolatunkról, egymás mélyebb megismeréséről, mint a világról, a közösen átélt új élményekről és felfedezésekről.

    Olvasni szintén szeretünk együtt. Bár az ízlésünk különbözik, mindig van olyan könyv, amit éppen együtt olvasunk, egyszer én választok, máskor ő. Mivel ugyanazon az útvonalon és ugyanakkor járunk dolgozni reggelente, így közösen olvasunk a metrón, máskor repülőn, vonaton együtt utazva, vagy csak otthon, a fotelba kuporodva.

    Két nagy szenvedélyem így még értékesebbé vált, nemcsak engem gazdagít, hanem kettőnket is erősít, valóban elválaszthatatlanul részemmé, részünkké lett. Különben pedig, kell annál szebb szerelmi vallomás, minthogy a férfi veled együtt olvassa újra kamaszkorod egyik legkedvesebb Jane Austen regényét? 😀

  • Három játékos magyar szerelmes vers

    Három játékos magyar szerelmes vers

    Mert tavasz van, és ilyen kedvem van. 🙂 És mert Radnótinak ezt a hangját korábban nem ismertem, ebben a versben először, és nagyon tetszik. Szabó Lőrinc szerelmes versei pedig nagyon közel állnak hozzám, lüktet bennük az érzelem, fájdalomtól őrült szenvedélyen át annyi minden felvillan, ebben a versben például a könnyedség és játékosság. Heltai Jenőt pedig a lenti verse kapcsán ismertem és szerettem meg, azóta is elbűvöl a szerzeményeinek lezsersége és iróniája.

    Radnóti Miklós: Bájoló

    Rebbenő szemmel
    ülök a fényben,
    rózsafa ugrik
    át a sövényen,
    ugrik a fény is,
    gyűlik a felleg,
    surran a villám,
    s már feleselget
    fenn a magasban
    dörgedelem
    vad dörgedelemmel.

    Kékje lehervad
    lenn a tavaknak,
    s tükre megárad.
    Jöjj be a házba,
    vesd le ruhádat,
    már esik is kint,
    vesd le az inged.
    Mossa az eső
    össze szívünket.

    Tudj meg többet első regényemről:

    Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel

    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy idegondolsz, kedves, mialatt
    gyors kerék visz: sóvár magányomat
    hívja magányod, együtt vagy velem,
    ahogy veled én, és ahogy nekem
    vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
    fájdalmad fájdalmamban érzi csak
    enyhűlni szorítását sziveden.
    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
    volna, magába, míg így, szüntelen
    kettőződve, mint tündér repesés
    hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
    egymásba zárva tart a szerelem.

    Heltai Jenő: Mert dalaimnak

    Mert dalaimnak azt a részét,
    Mely túlnyomónak mondható,
    – Minek tagadjam gyöngeségem –
    Kegyedhez írtam, kis Kató.

    És dalaimnak az a része,
    Mely túlnyomónak mondható,
    Kegyednek semmiképp se tetszett,
    Sőt visszatetszett, kis Kató.

    Igaz, hogy önt tegezni mertem,
    Ami botránynak mondható,
    Mert önt csupán magáznom illik
    Vagy kegyedeznem, kis Kató:

    De dalaimnak azt a részét,
    Mely túlnyomónak mondható,
    Mégis szívemből szívhez írtam,
    Az ön szívéhez, kis Kató.

    Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
    Már ez malőrnek mondható,
    Ha bánatomban meghalok most,
    Magára vessen, kis Kató.

    Magára vessen, ha belőlem
    Más nem marad meg, kis Kató,
    Mint dalaimnak az a része,
    Mely túlnyomónak mondható.

    Olvass friss írásokat és könyvajánlókat tőlem hírlevél formában: iratkozz fel a Substack hírlevelemre itt.

  • Egy igazi földi paradicsom: Whitsunday-sziget, Queensland

    Egy igazi földi paradicsom: Whitsunday-sziget, Queensland

    Egyik legszebb élményünk az ausztrál útról egy egynapos hajókirándulás a Whitsunday-szigetre. Ez egy mesés trópusi homoksziget, és nem is az egyetlen a környéken.

    A Whitsunday-szigetek 74 darab homokszigetből áll, melyek Észak-Queensland partvonala mentén, a Nagy-korallzátony ölelésében találhatóak. A szigetek közül néhányon luxusszálloda komplexumokat húztak fel, nagy részük azonban lakatlan – és érintetlen! Emiatt nem is olyan egyszerű felkeresni őket, ha nincsen saját hajód.

    Hajókirándulás Airlie Beach-ről

    Whitsunday Island

    A probléma azonban könnyen megoldható, a part menti településekről számtalan hajókirándulást szerveznek, különféle hosszúságú és különféle szigeteket érintő utakat. Mi az Airlie Beach nevű kikötővároskából indultunk egynapos kirándulásra a legnagyobb szigetre, aminek a neve megegyezik a szigetcsoportéval: Whitsunday-sziget.

    Airlie Beach neve amúgy megtévesztő, nem találunk ott olyan strandot, ami alkalmas lenne fürdőzésre, ugyanis a városka folyótorkolatban van, így nagy a veszélye annak, hogy krokodilok úszkálnak a partközeli öblökben. Erre táblák is figyelmeztetnek. Ellenben nagyon hangulatos sétányai és parkjai vannak, ingyenes medencéket is találunk. Szerintem kihozták a helyből azt, amit lehetett, arról meg Airlie Beach igazán nem tehet, hogy legnagyobb vonzereje mégiscsak a kikötő, és az innen induló hajókirándulások.

    Hill Inlet: a látvány, amit nem lehet elfelejteni

    Hill Inlet Lookout, Whitsunday Island

    Reggel korán indult a hajónk, és egy másfél órás út során értük el a Whitsunday-szigetet. Az út maga is élmény volt, számos trópusi sziget mellett haladtunk el. De a java természetesen ezután jött.

    A csoportunk több részre volt osztva, minket rögtön áttereltek a nagy hajóról egy kisebb csónakba, ami a Whitsunday-sziget egy távolabbi pontja felé vette az irányt. Mi a túrával kezdtünk. A kezem beleért a türkizkék vízbe, nem tudtam betelni a látvánnyal. Végül egy sekély öbölben állt meg a csónak, térdig se ért a víz, ahol kiszálltunk.

    Annál a híres lagúnánál voltunk, amiről számtalan képet láttam már korábban, melyeknek köszönhetően régóta álmodtam arról, hogy lássam ezt a helyet élőben is. Papucsban sétáltunk fel a puha fehér homokban a Hill Inlet nevű kilátópontba, és ott tárult elénk a látvány teljes szépségében. A lagúna és a távolban elterülő meseszép öböl a zöld és kék színek minden árnyalatában pompázott, és a felhők mozgásával az árnyalatok is folyamatosan változtak. Ezt semmilyen fénykép nem tudja visszaadni. Persze, próbálkoztunk azért megörökíteni. 🙂

    Whitehaven Beach, a világ legszebb strandja?

    Whitehaven Beach, Whitsunday Island, Queensland, Australia

    Ez a kis séta után a csónak visszavitt minket oda, ahol a nap további részét töltöttük: a Whitehaven Beach-re. Ez egy kb. 7 kilométer hosszú strand, és a legszebb, amit valaha láttunk!

    A homokja hófehér színű, és a különlegessége az, hogy olyan magas a szilikát tartalma, hogy nem melegszik fel. Ellenben nyikorog a talpunk alatt, és meglepően jól tapad (értsd, két nap múlva is ezeket a fehér homokszemeket fogod kiseperni mindenedből… annyi baj legyen). A másik különlegessége pedig az, hogy ez a fehér homokos aljzat adja a tökéletes türkizkék színét a víznek, ami olyan tiszta, hogy szabad szemmel látni lehet a benne úszkáló halakat.

    Felváltva úsztunk a 26 fokos vízben, búvárkodtunk és sétáltunk a puha homokban a parton. Mondanom sem kell, elég gyorsan elrepült a nap. Késő délután indult vissza a hajó.

    Néhány szó a medúzákról

    De, lévén Ausztráliáról beszélünk, nem fejezhetem be a bejegyzést veszélyes állatok emlegetése nélkül. 😛 A trópusok meleg vizét a medúzák is kedvelik. Róluk és más trópusi veszélyekről írtam már egy korábbi bejegyzésben, amit itt találsz. Itt csak annyit említenék, hogy a hajókirándulás résztvevői számára a legtöbb szervező iroda biztosít védőruhát a kirándulás idejére. Ezeket a ruhákat méret szerint osztják ki mindenkinek még a hajón, és a nap végén gyűjtik be (és ők mossák ki belőle a beletapadt homokot, aminek roppantul örültünk).

    Bár mi az esős évszak után voltunk, a védőruha viselését “biztos, ami biztos” alapon mindenkinek javasolták, amíg a vízben van. Mellesleg, ez a ruha a leégéstől is megvédett minket a nap folyamán.

    Te fürödtél már kellemesen meleg óceánban, tengerben? Hol?

  • 12 dolog, amit nem tudtál Ausztráliáról

    12 dolog, amit nem tudtál Ausztráliáról

    Sokan kérdezték tőlem tavaly, miért pont Ausztrália? Hiszen az olyan messze van, meg különben is, ott minden meg akar ölni. A válaszom erre mindig az volt: mert olyan különleges (és a kenguruk nem is ölnek meg, bár nagyot tudnak rúgni).

    Az a három hét, amit ott töltöttünk a Kedvessel, szinte álomnak tűnik visszatekintve. A különleges nem is elég erős szó. Minden sokkolóan új és más ezen a távoli kontinensen, amiről alig tudunk valamit azon kívül, hogy irdatlan messzi van, és élnek ott mérges kígyók meg pókok (nem kevés). De mit érdemes tudni még? Hoztam néhány érdekes tényt és különleges élményt nektek. A teljesség igénye nélkül. 🙂

    1. Az Ausztráliában élő állatok és növények többsége sehol máshol nem található meg a földön. A bokrok, fák mássága és egyedisége éppúgy szembetűnő, mint a számtalan furcsa erszényes.
    2. Az Antarktisz után talán Ausztrália a legmostohább és élettel szemben legellenségesebb kontinens. A szélsőségek hazája. Simán lehet, hogy egyik csücskében ciklon pusztít, árvíz van, egy másikban pedig megfékezhetetlen bozóttűz tombol.
    3. Nem akar minden megölni. Tény, hogy sok állatfaj van, amik akár halálos sérülést is okozhatnak. Mérges kígyók és pókok, medúzák, krokodilok, cápák – hogy csak a legismertebbeket említsem. De ezen állatok egyike sem akar megölni téged. Sőt, a legtöbb vadon élő állat elkerüli az embert, ha teheti.
    4. A kenguru számtalan fajt jelent valójában, különféle méretben és színben láttunk mi is többfélét az utunk során. Voltak nyúlnál alig nagyobb feketék, de majdnem akkora barna példányok is, mint én magam, valamint azok a tipikus kisebb barnák, amiket a kenguruként ismerhetünk fényképekről.
    5. A repülő kutyákkal a trópusi esőerdőkben lehet találkozni. Kicsit hasonlítanak a denevérre, csak aranyosabbak. 🙂 Gyümölcsökkel táplálkoznak.
    6. Krokodilok nemcsak trópusi folyókban találhatók meg, sőt a legnagyobb és legveszélyesebb krokodil az ún. saltwater crocodile, aki bizony beúszik az óceánba is. Különösképp a folyótorkolatoknál fordul elő. A Krokodil Dundee című filmből látásból ismerhetjük.
    7. Nem minden strandon lehet fürdeni. Néhol medúzák, máshol krokodilok, legtöbbször azonban az erős áramlatok miatt. Érdemes mindenhol elolvasni a tájékoztató táblákat.
    8. Míg Ausztrália területe az Amerikai Egyesült Államokét közelíti, népessége közelebb áll Magyarországhoz. Nem egészen 25 millióan lakják ezt a hatalmas kontinenst. Ezzel szemben az alig nagyobb USA lakossága 325 millió.
    9. A fentiből következik, hogy néhány nagyobb városon kívül sehol nincs tömeg. Tömeg? Jóformán ember se. Pedig mi a keleti partvidéket jártuk be, ami a legsűrűbben lakott a kontinensen.
    10. Ha egy ausztrál azt mondja egy strandról, hogy zsúfolt, azt általában úgy kell érteni, hogy akár több mint 10 ember is van ott. Volt olyan strand, ahol egyedül voltunk egész délután, mindössze egy félénk rájával találkoztunk odabenn a vízben.
    11. Nem igaz, hogy az amerikaiak a Barbecue-nemzet, mert az ausztrálok. Szinte minden városi park és strand tele van elektromos grillsütőkkel, amiket ingyen használhatnak a látógatók. Használják is, és tisztán hagyják ott.
    12. Melyik modern demokráciában fordul elő olyan, hogy a miniszterelnök szőrén-szálán eltűnik? Hát Ausztráliában. Harold Holt egykori miniszterelnök 1967-ben egy decemberi napon elment szörfözni. Nyomát se látta senki azóta se.

    Most ennyi fért bele. Te tudsz még érdekes, nem túl ismert dolgokat Ausztráliáról?

    Olvasnál friss írásokat az ausztrál életről? Angolul írok róla tovább itt.

  • Daintree, a legősibb esőerdő

    Daintree, a legősibb esőerdő

    Ausztrália keleti partján a kék és zöld színek dominálnak. Óceán és esőerdő. A híres Nagy-korallzátony pedig szinte egybeölelkezik egy másik természeti csodával: a Daintree esőerdejével, ami az óceánpartig nyúlik, a mangrove fák nagy gyökerei dagálykor vízben áznak. Ez volt autós túránk legészakibb pontja.

    Olyannyira lenyűgözött ez az esőerdő, hogy egyik sétánk során kis híján lefejeltem egy hatalmas pókot, és még csak észre sem vettem. Férjem baljóslatú kérésére – miszerint “fordulj csak meg, és nézz egy kicsit felfelé” – aztán utólag is sokkot kaptam, mikor megláttam a pókot a fejem fölött pár centivel a hálója közepén terpeszkedni. De további ijesztgetés helyett inkább elmesélem, mitől is olyan különleges a Daintree. (Egyébként egy kézen számolhatom, hányszor láttunk pókot az utunk során.)

    Ő a világ legrégebbi, folyamatosan létező esőerdeje. Korát 180 millió évre becsülik, ezzel jócskán megelőzi az Amazonas esőerdejét (is). Némely itt található növény több mint 100 millió éve is létezett már, és mivel környezetük, az esőerdő állandó maradt, ők maguk sem változtak sokat. Az egyik legismertebb közülük az Idiospermum australiense, köznyelvi nevén Idiot Fruit, mely a föld egyik legprimitívebb virágzó növénye.

    Öldöklő növények

    Girringun National Park, Queensland, Australia

    Az esőerdő keményeknek való terep. Élet-halál harc folyik a fényért, élősködők törnek a magasba, fák fojtják meg egymást az évek során. Fajgazdagsága páratlan, és bizony nem érdemes tudatlanul nyúlkálni a növényekhez.

    Az egyik túránk előtt például tábla figyelmeztetett (mindenféle veszélyre tábla figyelmeztet, kitelne belőlük is egy szép gyűjtemény), hogy van egy növény, aminek zöld és szív alakú levele van, neve ez és ez (persze, nem jegyeztük meg) – na, ahhoz jobb nem hozzáérni, mert fájdalmas kiütéseket okoz, valamint akár hetekig tartó fejfájást. De nézzük a jó oldalát: megölni azért nem tud. Növény még Ausztráliában sem öl embert (csak ha megeszed, és pont egy mérgező bogyó a szóban forgó).

    Az esőerdő érdekes és egyedi állatai

    Daintree National Park, Australia

    A Daintree egyik legfontosabb lakója a cassowary (a magyar nevét is megtaláltam: kazuár; ez nekem pont annyira hangzott volna ismerősnek ezelőtt, mint az angol verzió, de hát, nem vagyok biológus). Ez egy strucchoz hasonló, ám annál színesebb madár. Kizárólag itt él, mégpedig érdekes szimbiózisban az esőerdővel. Bizonyos növényfajok magjai ugyanis csak akkor tudnak termékennyé válni, ha előbb keresztülmennek a cassowary emésztőrendszerén. A veszélyeztetett madárfaj léte így nagyon szoros kapcsolatban áll számos növényfaj létével. Sajnos vadonban nem láttunk ilyet, ritkán látni őket, mivel kevesen is vannak.

    Amit viszont láttunk, sőt több százat is, azok a repülő kutyák. Mi nagyon aranyosnak találtuk őket! Nagyrészt a fákon lógtak fejjel lefelé, és legyezgették magukat denevérszerű szárnyukkal. Némelyek játszottak vagy veszekedtek. Az idegesítően magas frekvenciájú hangjuk ellenére jó ideig elnézegettük őket.

    Egy másik nagyon édes, és szinte csak itt élő állatka, amit viszont nem láttunk, a tree kangaroo – egy fán élő, kicsi és félénk kenguru fajta. Ebben mondjuk nem is reménykedtünk, hiszen magasan van az élőhelye, és különben is fél az embertől. Ellenben számos kígyófajta is szívesen heverészik a magas, napos helyeken, belőlük se láttunk egyet se, ezt kevésbé bántuk.

    Láttunk viszont krokodilt az egyik folyótorkolatban. Nem is volt olyan könnyű észrevenni, teljesen mozdulatlan volt, és csak félig látszott ki a vízből. Mi a víztől messzebb álltunk a parton. A Daintree azon helyek egyike Queenslandben, ahol egyik strandon sem érdemes bemenni a vízbe. A Daintree folyó és más kisebb, trópusi folyók ugyanis itt torkollanak az óceánba, és a krokodilok rendkívül kedvelik őket. Képeslapra illő, gyönyörű strandok amúgy, és bármelyik alkalmas egy romantikus krokodil-leső sétára, lévén igencsak néptelenek.

    Daintree National Park, Queensland, Australia

    Érintetlen, vad világ

    A néptelenséghez hozzátartozik, hogy a Daintree területén nem sokan élnek. Az itteni benzinkutak, vendéglátóegységek saját generátorukkal termelik az áramot, és nincs túl sok belőlük. Queensland állam fel is vásárolta az esőerdő nagy részét, az érintetlenség megőrzésének érdekében.

    Az út, ameddig van, addig jó minőségű, de zsákutcában végződik (az Ausztrália északi része felé vezető főút nem a part mentén megy). A Daintree folyó természetes választóvonalat képez az esőerdő és a tőle délre eső terület közt, rajta egyetlen komp közlekedik, az esős évszak áradásakor az se.

    Érintetlen, páratlan fajgazdagságú, ősi darabkája ez a földnek. Méltó és felejthetetlen lezárása lett az ausztrál utunknak. Nem mellesleg, többet tanultam itt a természetről és egyes fajokról, mint amennyi életem összes biológia óráján rám ragadt. És a biológia órával ellentétben, ezt nagyon élveztem.