Volt egyszer egy… vízimalom

Created with Sketch.

George Eliot A vízimalom című regényét nem a címe, hanem az írónője miatt kezdtem olvasni. Igen, írónő, mert George Eliot Mary Anne Evanst takarja, aki álnéven jelentette meg regényeit. Miután a Middlemarchot, az egyik legjobbnak tartott regényét elolvastam, azonnal be kellett szereznem tőle mást is, annyira tetszett. Reménykedtem, hogy némileg ahhoz hasonló, kényelmes tempójú, finom humorral átszőtt társadalmi regény lesz A vízimalom, és többé-kevésbé így is lett.

Ez is a 19. századi vidéki Angliára nyit ablakot, mint a Middlemarch, és Maggie Tulliver személyében egy olyan főhősnőt mutat be, akinek szellemi kincsei és lobogó lelke veszendőbe megy abban a korban, amiben élnie kell. Emellett azonban egy testvérkapcsolatról is szól, Maggie és bátyja, Tom kapcsolatáról, akiknek természete és vérmérséklete nagyon különböző, csak büszkeségük a közös vonásuk, ráadásul a nemüknek megfelelően igen különböző bánásmódban részesülnek neveltetésük során.

Maggie és Tom

George Eliot: A ​vízimalom

A regény Maggie és Tom gyerekkorával indít, akik a vízimalomnál élnek, mely apjuk családjának tulajdona már generációk óta. Az írónő hosszan elidőzik főhősei gyermekkorában, mégsem éreztem unalmasnak a regény elejét, a két testvér kapcsolatának dinamikáját és a rokonságot bemutató részek kifejezetten tetszettek.

Bár eleinte úgy tűnik, mindkét testvér egyformán fontos szereplő, hamar Maggie kerül előtérbe, az ő belső vívódásairól tudunk meg többet, és ami engem illet, együttérezni is csak vele tudtam, Tommal nem igazán. Maggie már kislányként istenítve szereti bátyját, aki azonban alig-alig juttat figyelme morzsáiból szeretetére áhítozó kishúgának. Míg Maggie érzékenyen reagál bátyja minden rezdülésére, Tom általában konokul félresöpri kishúga érzéseit, már gyerekként is fontosabbnak tartva a saját igazát mindennél és mindenkinél.

De Maggie-re nemcsak Tom néz szigorú és bíráló szemmel, hanem szinte mindenki más is. Lányhoz képest túl okos, túl heves, képzeletének világa élénk, tudásszomja kielégíthetetlen. Meggondolatlan hevességében gyakran követ el hibákat, amiket aztán őszintén meg is bán – igaz, bocsánatban ritkán részesül, egyedül apja viseltetik az irányában jószándékú elnézéssel.

George Eliot: A ​vízimalom

A Tulliver szülők a maguk módján szeretik mindkét gyermeküket, noha Maggie inkább az apa, Tom pedig inkább az anya kedvence. Gyermekeik boldogulásának azonban jó szándékuk ellenére ők maguk a legnagyobb gátjai, főként szűklátókörűségüknek és ostobaságuknak köszönhetően, különösen Mr. Tulliver, aki állandó pereskedései eredményeként elveszti a malmot és a házat, a család vagyona dobra kerül.

A csőd is másként hat a két testvérre, elsősorban a nemük miatt. Míg Tom fiúként fiatalon a munkába vetheti magát, küzdhet a család becsületéért, részt vállalhat a régi jólét visszaszerzésében, addig Maggie-nek a tétlen tűrés jut, mivel nőként nincs lehetősége cselekedni. A család nehéz helyzete elszigeteli Maggie-t a kisváros közösségétől, az addig is szeretethiányos kislány még magányosabb lesz. Szívének túlcsorduló érzései egy időre a szenvedélyes vallásosságban találnak kiutat, majd a Philippel való barátságban, amit Maggie a fiú rajongásának hatására összetéveszt a szerelemmel, noha az ő részéről mély, őszinte testvéri szeretetről van szó.

Hogy ez mennyire így van, arra Maggie-t csak az unokahúga udvarlója, Stephen Guest iránt ébredt vonzalma döbbenti rá. Az írónő jól érzékelteti a heves érzelmek és a józan ész meg a hűség tusakodását a két fiatalban, ami végül a botrányhoz vezet.

George Eliot: A ​vízimalom

Tom viselkedése különösen ennek fényében válik még ellenszenvesebbé, noha az írónő, aki érzékelteti olvasójával, hogy szereplőinek lelkébe jobban belelét, mint ők maguk, megmagyarázza, hogy Tom nem kegyetlen, hanem elsősorban konok, merev és szűklátókörű. Mégis azzal, hogy olyan rideg és elutasító a húgával szemben, majd eltiltja őt Philiptől, az egyetlen embertől, aki melegséget visz Maggie életébe, Tom maga is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Maggie története balul végződjön.

A hibáját megbánó Maggie-vel szemben azonban Tom éppoly érzéketlen és engesztelhetetlen, mint a kisváros közössége. Néhány ember érti csak meg, hogy ami a látszat szerint illő és elfogadható lett volna, az erkölcsileg mégis rosszabb választás, így Maggie azért kapja büntetésül a kiközösítést, mert jó a szíve, és – bár komoly belső harcok után – mások boldogságát képes a sajátja elé helyezni.

A tágabb rokonság és a kisvárosi társadalom

George Eliot: A ​vízimalom

Ezzel pedig el is jutottunk a regény társadalmi vonulatához, és számos, remekül megírt mellékszereplőjéhez. A kedvenceim a Dodson-nővérek voltak, Maggie anyja és annak férjezett nővérei, a regény legszórakoztatóbb figurái.

„Életüket köztiszteletben eltölteni és megfelelő koporsóvivők kíséretében indulni utolsó útjukra – ezt tekintették a lét céljának és beteljesülésének; de még ez is semmivé válik, és nagyon süllyedünk embertársaink szemében, ha végrendeletünkből kiderül, hogy nem is voltunk olyan gazdagok, mint képzelték, vagy szeszélyesen végrendelkeztünk, és nem ragaszkodtunk szigorúan a rokonsági fokokhoz.” – írja Eliot a Dodson-családról, melynek tagjait együtt és külön-külön is számos alkalommal kifigurázza.

Valójában ők is, mint a többi mellékszereplő, bizonyos típusokat testesítenek meg, akik ma éppúgy köztünk élnek, mint a tizenkilencedik századi Angliában. A mintaháziasszony. A jómódban élő örökös sopánkodó. A tunya, elégedett, érdektelen gazda, aki életében legfeljebb néhányszor nyeli félre a karosszékben tespedése közben szopogatott cukorkát meglepetésében. A gazdag zsugori, aki büszke a maga éleslátására és ítéletére a világ dolgaiban, miközben az első jöttment házaló átvágja. A vajszívű férj, aki kertészkedésbe menekül zsarnokoskodó felesége elől.

A legtöbben értetlenül és bírálón szemlélik a ruháját összepiszkoló, haját összekuszáló gyermek Maggie-t éppúgy, mint a fiatal lányt, aki nem akar bátyjától függve élni, hanem maga akarja megkeresni a kenyerét. Érzelmi szükségleteivel nem igazán törődik senki, de amikor szeretetéhségével párosuló heves és meggondolatlan természete botrányba sodorja, habozás nélkül elítélik, kiközösítik.

George Eliot: A ​vízimalom

Mi tetszett a legjobban?

A találóan bemutatott embertípusok, a kisvárosi közösség dinamikájának ábrázolása. Már a Middlemarch olvasásakor is ez ragadott meg legjobban, és ebből a szempontból hasonló a két regény. Kedvenceim a Dodson-nővérek, de szorosan követi őket Bob Jakin és Pullet bácsi.

Tetszett még a Maggie és Tom közti kapcsolat alakulásának az ábrázolása is, valamint Maggie karaktere, aki tulajdonképpen szintén egy típus: a többre hivatott, de tehetsége kibontakoztatására lehetőséget nem kapó nő, aki szenved a szerepe által rákényszerített passzivitástól, és megpróbál azon felülkerekedni.

Mi nem tetszett? (spoiler!)

A tempó nem mindig tetszett. Időnként lelassult, mint a hömpölygő folyó, máskor meg rohant előre, mint egy vad hegyi patak. Nem éreztem a kiegyensúlyozottságot – persze, mondhatnám, ez biztosan jelképes, mert a főhősnő sem talált soha egyensúlyt, de nem mondom. Ennek ellenére is élveztem a könyvet.

Ami viszont egyáltalán nem tetszett, az a vége, a két testvér tragikus és hirtelen halála. Nem, nem azt vártam, hogy happy end legyen (bár megszerettem Maggie-t, és nem sajnáltam volna tőle), mert az sem lett volna összeegyeztethető az előzményekkel, de ez a semmiből a legvégén még lezúduló, minden mást maga mögé utasító tragédia az árvízben nekem már sok volt. Kicsit erőltetett, mintha az írónő direkt eldöntötte volna, „hm… kell még ide a végére valami, ami nagyot szól, elvégre az ókori tragédiákban is kiirtották a szerzők a fél szereplőgárdát a történet végére, ebben a regényben meg még alig halt meg valaki”.

Kinek ajánlom?

Angol klasszikusok és társadalmi regények kedvelőinek.

Gúnyra, karikatúrára fogékonyaknak.

Azoknak, akik örömmel vesznek kézbe egy olyan regényt, aminek középpontjában testvérkapcsolat áll.

Azoknak, akik szeretnek elmélyedve olvasni, belemerülni egy regény világába, nem várják, hogy folyton pörögjön a cselekmény.

Önéletrajzi elemek

Ezt már csak érdekességként hozom. Azt mondják, A vízimalom George Eliot leginkább életrajzi ihletésű regénye, Maggie és Tom kapcsolata sokban tükrözi az írónő kapcsolatát saját bátyjával. Eliot is bálványozta a bátyját, aki azonban megszakított vele minden kapcsolata, amikor húga egy nős ember élettársa lett. A regénybeli testvérpárral ellentétben ők sosem békültek ki.

Állítólag a Tulliver-szülőkben és a Dodson-nővérekben is valamennyire Eliot szüleit és nagynénjeit lehet felismerni, de hát, a kortárs szerzők ilyen találgatásokkal szemben általában tiltakozni szoktak, szegény Eliot ezt már nem teheti.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük