New York-hangulat és egy feminista memoár

New York-hangulat és egy feminista memoár

Elizabeth Gilbert legfrissebb regényét, a New York lányait olvastam. Tulajdonképpen New York maga elég ok volt arra, hogy ezt a regényt elkezdjem. Öt éve jártam ott, de sem öt év, sem sokszor annyi nem lenne elég, hogy New York hangulatát feledni tudjam. Idén tavasszal pedig különösen hiányzott, és különösen féltem, New York sem marad a régi. Ami egyértelmű, hiszen miért éppen New York ne változna, mikor az egész világ igen?

Ez a regény a 40-es évek New Yorkjába visz vissza, amit eddig nem ismertem, de olvasás közben benne éltem, és nagyon élveztem. Fájt is meg nem is elengedni, és átlépni a könyvvel együtt az 50-es és 60-as évekbe. Azon felül, hogy a New York lányai kielégítette a város hangulata iránti vágyamat, sokkal többet is adott.

Miről szól?

A történet röviden összefoglalható: egy memoár, melyben a nyolcvankilenc éves Vivian Morris emlékszik vissza ifjúságára, majd későbbi életének fontos eseményeire és szereplőire. Egy élvhajhász fiatal lányt kísérünk végig a felnőtté válás és a kiteljesedés útján. New York lányai pedig lényegében az első feministák, élükön Viviannel – mielőtt még egyáltalán ismerte volna ezt a szót bárki.

Akkor ez most egy feminista regény? Igen, az is. Meg egy nagyszerű fejlődésregény. Főszereplője egy nő, akinek életútja nem fér be a hagyományos keretek közé. Rajta keresztül gondolkodtat el a könyv barátságról és szerelemről, elégedettségről és boldogságról, női szexualitásról, és arról, hogyan maradhat az ember hű önmagához, miközben keresi a helyét a világban.

Mit szerettem benne? Mit nem?

Szerettem a memoár formát. Nemcsak megismerjük Vivian életének eseményeit szép sorban, hanem ezeket az idős Vivian szemével látjuk, önkritikával és öniróniával visszanézve a korábbi eseményekre.

Hogy ki az a bizonyos Angela, akinek a memoár íródik, és ki Angela apja, aki összeköti őket Viviannel, arra csak a végén derül fény. Ez is tetszett, mert a kérdés végig ott lappangott bennem olvasás közben, fenntartva a várakozást, az utolsó fejezetekben pedig szépen helyükre kerültek a dolgok.

Az én New Yorkom, 2015

És mondtam már a hangulatot? „1940 New Yorkja! New York sosem lesz még egyszer ugyanolyan. Nem szeretném leszólni az 1940 előtti vagy utáni New Yorkot sem; a maga módján mindegyik figyelemre méltó lehetett. Ám ez olyan nagyváros, amely folyamatosan újjászületik minden egyes fiatal szemében, aki életében először érkezik ide. Így az a város, az a hely – amely abban a pillanatban csak nekem született újjá – sosem fog újra létezni. Örökké őrzi az emlékezetem, akárcsak az idő egy papírnehezékbe zárt orchideát. Az a város mindörökké az én tökéletes New Yorkom marad.” Beszippantott, na.

A nemszeretem dolgoknak nem is nyitok új szakaszt, annyira rövid a lista. Nekem már túlságosan szájbarágósnak hatott helyenként, hogy annyi feminista klisé bukkan fel a történetben. Valamint nem igazán lett eltalálva a borító…

Való ez neked?

A borítójára nézve a New York lányai sokkal komolytalanabb regénynek tűnik, mint amilyen valójában. Igaz, hogy szórakoztató könyv és olvastatja magát, de közben szerintem nagyon is komoly kérdésekről gondolkodtat el, és egy nagyon tanulságos személyiségfejlődést mutat be. Ha emellett még New York hangulata is vonz, akkor szeretni fogod.

Még több könyvajánlót olvasnál?

Iratkozz fel a havi hírlevelemre itt – minden hónapban írok egy könyvről, mely közel áll hozzám.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük