Címke: magyar kortárs

  • Harmonia Caelestis 12 kedvenc idézetben

    Harmonia Caelestis 12 kedvenc idézetben

    Harmonia Caelestis. Esterházy Péter. Nehéz erről a könyvről írni, de nehéz róla nem írni is. Hónapokig olvastam úgy, hogy pár napnál több időre nem tettem félre, és ez nem egy negatív megjegyzés, csak egy tény. Nehéz olvasni, mert tömény, és mert nincs a cselekménynek egy központi szála, ami sodorna magával. Inkább mint az Örkény-egyperceseket, úgy olvastam.
    Nem is áltatom magam, hogy az egészet megértettem, hogy minden utalást felismertem. De nagy aha-élmény volt, amiket igen.

    És a szöveg… A szöveg nagyon erős. Esterházy mesterien bánik a magyar nyelvvel, játszik vele, csűri-csavarja, kifordítja, befordítja, és annyira találó egy-egy félmondat is, hogy folyamatosan elképesztett. Erre mondják, hogy ütős szöveg, azt hiszem.

    Szóval én erről a könyvről nem merek írni. Valahogy úgy érzem, felette áll az én véleményemnek, ez nem egy olyan mű, amit csak úgy véleményezgetünk. Inkább hozok nektek idézeteket, amik engem megfogtak – erejükkel, tömörségükkel vagy játékosságukkal, vagy mindezzel egyszerre. Tehát:

    „… nem csinált semmit 56-ban, igaz, gondolni gondolt, ami egy forradalomban túl kevés, forradalom után pedig túl sok.”

    „Ám apám nem ismert lehetetlent, nagyon szerette ezt a szeretőjét, mindenestül szerette, még beszélgetett is vele. És az is így érzett apám iránt. Ő is beszélgetett.”

    „Édesapám családi szentélyébe is benyomultak, bár ő, láttuk, sokat tett azért, hogy ne lehessen szentélynek nevezni, ahová benyomultak.”

    „… anyám, ha lett volna élete, életében jól eligazodott volna az emberek közt.”

    „Az a probléma, hogy a problémáidat se megoldani, se szőnyeg alá seperni nem vagy képes, mert azok nagyobbak, mint te. Meg a szőnyeg.”

    „Már az inkvizíció is így csinálta. Eszméket kizárólag gerinccel együtt lehet törni.”

    „… nem láttuk mi ezt a szegénységet, részint eltakartatott előlünk, anyánk eltakarta, részint meg megvolt mindenünk, ami nyilván azt jelentette, hogy ami megvolt, azt véltük mindennek.”

    „… fenyegetés plusz félelem, ez a diktatúra, de nem úgy, hogy az ország egyik fele fenyegeti a másikat, vagy az úgynevezett hatalom fenyeget mindenkit, hanem mindezekhez tartozik még valami ordító, rémületes bizonytalanság is, a fenyegető is fél, és a fenyegetett is fenyeget…”

    „Négy gyerek anyjának lenni, ehhez nem elegendő annyi erő, amennyi van, kicsit több kell.”

    „Vagy nem féltem? Ha az ember nem tudja, félt vagy nem félt, akkor félt.”

    „Általában beszéd helyett hallgattam, amire apám hallgatással válaszolt, amit én indulatos csönddel vettem tudomásul.”

    „Abból se lett semmi, amikor valahová be kellett írni a szülők, nagyszülők foglalkozását. Földbirtokos, vallottam be, de konkretizálni kellett, hogy akkor hány hold föld, s láttam a nyomtatványon, a rubrikán, hogy kicsi lesz, oda annyi nulla nem fér be. Ezt megmondtam. Ekkor kicsit üvöltöztek, pedig jóból mondtam.”

    Ti olvastatok már Esterházytól? Van kedvencetek?

  • Görbe tükörben a női sors

    Görbe tükörben a női sors

    Az Egyformák vagytok az első regény, amit Szécsi Noémitől olvastam. Cseppet sem zavart, hogy ez egy trilógia harmadik darabja, egy regény álljon meg magában. Megállt. Mondanám, hogy tetszett is, de lehet ilyet mondani egy könyvre, aminek az olvasása olyan, mintha valaki jó erősen gyomorszájon vágott volna?

    Miről szól?

    Két cinikus, klimax felé közeledő, a társadalom szemében egyre inkább láthatatlanná váló nőről, két kisiklott életről. Elza egy Angliából hazatért, szabadszájú könyvkiadói jogásznő, barátnője és egykori sógornője, Em történésznő és idegroncs. Felvillannak családi traumák, az egyetemi-akadémiai világ, egy filmforgatás részletei, luxusházibuli egy lakásétteremben, részeges tivornya egy romkocsmában. A regény egy este történetét meséli el, melyből visszanyúl a múlt emlékeibe, és kezdődhet a kirakózás…

    És hogy kik az egyformák? Például Elza és Em, a két barátnő. Elza laza, Em parázós. Elza berúg, majd olyasmiket tesz, melyekre jobb is, hogy nem emlékszik reggel. Em nem iszik, és Elza éjszakai üzeneteiből másnap reggelre jobban tudja, mit művelt barátnője, mint Elza maga. Elzának nincs gyereke, Emnek van egy kamasz lánya. Elza nem is akar gyereket, Em kétségbeesetten próbálkozik kihordani egy második babát. De barátnők, félszavakból megértik egymást, és egyformák is. Elsőre mindkettőjükről úgy tűnik, hogy erős nők, akik a maguk lábán állnak, de mindkét esetben kiderül, ez csak illúzió.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    Nagyon tetszett a történetet átszövő szarkasztikus humor. Ha van mód, ahogyan érdemes ezt a lelombozó képet megfesteni a két nő életéről, valamint a budapesti kulturális elit látszatvilágáról, akkor ez az.

    „Korábban sosem vágytam Velencébe. Mindeddig nem értem el abba az életkorba, hogy nagyvonalúan szépnek nyilvánítsam, amit mindenki más is szépnek tart. Még mindig élt bennem a kívánság, hogy másnak mutatkozzam, mint a hétköznapi emberek, bár ez évről évre gyengült, mert egyre kevesebb figyelmem maradt annak felmérésére, mihez képest kellene másnak lennem.” Elza és Em hangjában is tapintható a cinizmus, és ezzel számomra élessé válik az a görbe tükör, amiben annyira pontosan látszik az az bizonyos “egyformák vagytok”. Kik? Ők? Mi? A nő mindig kiszolgáltatott? Akkor is, ha szép és fiatal, akkor is, ha már elkelt, akkor is, ha csúnya?

    A történetvezetés ugrál a jelen és a különféle múltak között, ami kissé kaotikus érzést keltett bennem, de az az igazság, hogy ehhez a regényhez pont ez illik. Ráerősít a szétesett életekre, melyeket bemutat. Bár az időugrások miatt nehezebben olvasható a könyv, játékosságot visz az egészbe az, hogy menet közben össze kell raknunk a kirakóst.

    És ami nem tetszett? Hogy olyan, mintha valaki jó erősen gyomorszájon vágott volna. De felróható ez egy regénynek, ami pont ezt akarja tenni?

    Egyformák vagytok, részlet

    Kinek való akkor?

    Aki szereti a szarkasztikus humort és a görbe tükröt.

    Aki nem könnyed szórakozást keres, hanem erős szöveget és érdekes történetvezetést, olyan regényt, amit sokáig kell emészteni.

    Aki elbírja a kognitív disszonanciát.

    Aki jogász, történész, blogger, színész, művész, wannabe értelmiségi.

    Aki budapesti.

    És aki szereti az ilyesfajta mondatokat: „Ha mártírarcot vágtam, az csak azért lehetett, mert alaphelyzetben ezt a kifejezést veszi fel az arcom. Trianon lehet ennek is az oka, esetleg a magyar parasztba beivódott ezredévnyi szenvedés.” Ja, a stílusról már volt szó.

    Te olvastál már döbbenetes regényt női sorsról?

  • A Hold a hetedik házban

    A Hold a hetedik házban

    Rakovszky Zsuzsa két korábbi regényének, A kígyó árnyékának és A hullócsillag évének olvasása után vettem a kezembe ezt a gyönyörűen alliteráló című novelláskötetet, ezúttal már igen magas elvárásokkal. Megszerettem Rakovszky Zsuzsát, az írásai mélységét és szépségét. Olyan tömörek és kifejezőek a képei, mintha a költészetet emelné be kicsit a próza világába. Olyan érzékenyen nyúl a témákhoz, olyan gondos finomsággal bontja ki a történeteket, hogy lenyűgözővé és döbbenetessé teszi a hétköznapit, a mindannyiunk számára ismerőset. Ilyen volt a két regény, és ilyen ez a novelláskötet is.

    Hétköznapi témák és emberek, a Kádár-korszakból és napjainkból. Épp attól erőteljesek, hogy olyan ismerősek. Kapcsolatokból látunk mozzanatokat, napokat, éveket: házasságok, szülő-gyerek kapcsolatok, barátságok, szerelmek. Függések.

    Az anya, aki szeretetével megfojtja kamasz lányát. A kamaszlány, aki gyűlöli önmagát, nem tud mihez kezdeni testével, vágyaival, és úgy érzi, ha egyszer felment tévézni a szomszéd fiúhoz, akkor másra sincs joga nemet mondani. Elvégre, egy ilyen lány örüljön, hogy bárki is akar tőle valamit. A feleség, aki idős apja és férje kimondott és kimondatlan szemrehányásai között vergődik. A házastársak, akik szenvedélyes szerelemből lassú kihűlésbe és kölcsönös megcsalásokba sodródnak, végül teljesen külön utakra, de a meleg érzésekből mintha maradna annyi, ami elég egy barátsághoz, vagy talán többhöz is…

    A függetlenség és a valakihez tartozás vágya egyaránt erős a szereplőkben. Keresik azt, amiért vagy akiért érdemes, változtatni akarnak az életükön, hogy érdemes legyen. Mint A zebrapinty című novella Reginája, aki szenvedéllyel, lángolva akar csak létezni a kapcsolataiban, mert különben mi értelme az egésznek. Csakhogy az életben vannak hétköznapok is, sőt, főleg csak azok vannak.

    A zebrapinty az egyik kedvencem a novellák közül egyébként. A másik a Mája fátyla, mely finom iróniával három nőt kísér éveken át, akik meditációtól kezdve költözködésen át sok mindennel próbálkoznak, hogy új úton folytassák az életüket, mégis mindig az unalomig járt úton lyukadnak ki, melybe már előzőleg is belekeseredtek.

    Miért? Miért nem tudnak az emberek változtatni az életükön? Miért, hogy bármerre indulnak, mindig ugyanoda jutnak? Miért buknak bele a próbálkozásokba? Számomra ezek a kérdések fogják össze a kötetben szereplő összes novellát. “Muszáj mindig annak történnie, amire az előzmények alapján számítunk? Nem történhetne egyszer, véletlenül, valami más? De hát nem történik.”

  • Egy zseniálisan taszító hős – Závada Pál: Milota

    Egy zseniálisan taszító hős – Závada Pál: Milota

    Második regényem Závada Páltól. A Jadviga párnája elég magasra tette a mércét, a Milota odáig nem ért fel. A forma hasonló egyébként, váltakozva olvassuk két ember naplóját – illetve Milota György esetében a magnóra mondott visszaemlékezései és gondolatai írott változatát, de lényegét tekintve ez is naplónak fogható fel. Závada Pál mesterien bánik ezzel a formával, több szereplő lelkének a mélyébe bepillantást enged rajta keresztül, valamint több nézőpontból láttat.

    A Milotában a két főszereplő Milota György és Erka. Kettejük bonyolult viszonyát is ezek a naplószerű feljegyzések tárják fel. Ezen felül pedig Milota György visszaemlékezései bemutatják még a rendszerváltás előtti Magyarországot is, ahol kiskapukon és régi jó ismerősökön keresztül át vezetett út a boldogulás felé. Nos, Milotánál ellenszenvesebb regényhős kevés van. Pedig érdekes módon nem is gonosz, legalábbis nem tudatosan. De hát van olyan ember, aki tudatosan gonosz?

    Milota Gyurka bácsi az a fajta bántalmazó, aki maga lepődne meg a legjobban ezen a minősítésen. Meglepődése pedig őszinte lenne. Nagyhangú és nemtörődöm önzése ugyanis képtelenné teszi arra, hogy bárki mást is észrevegyen önmagán kívül, nemhogy tekintettel lenne az érzéseikre, vagy megértené őket. Hiszen ő nem akar bántani senkit, igazán nem tehet róla, ha mások túl érzékenyek. Igazság csak egy van, az övé. Ennek a csúcsa a kazettára mondott élettörténet és életbölcsességek – amit ő örökül hagy, de kinek is? Mert a fia biztosan nem kíváncsi rá, a felesége szintúgy, a lányát pedig, akit talán leginkább érdekelne, ő maga űzi öngyilkosságba. Mely tényekből egyiket sem ismeri fel, természetesen.

    Időnként unalmasnak találtam Gyurka bácsi eszmefuttatásait. Összehord hetet-havat, de se füle, se farka – hogy szépen fejezzem ki magam. Persze, ő ilyen, s nem veszi észre magát, többek között ezt akarta átadni a regény. “Na most ide figyelj, Samukám! Tudod te, mi az, hogy diszkréció? Hogy tartod a szádat, és beszorzod tízzel, na, az.” Hantázó, bratyizó, ügyeskedő ember Gyurka bácsi, nagy hangon dalol borozgatás közben, mindenre van egy jó sztorija. Távolabbi ismerősei szemében kellemes embernek tűnik, talpraesettnek, kedélyesnek. Csak a közeli hozzátartozói szenvednek tőle. Figurájában a legfájóbb éppen az, hogy nagyon is átlagos, nagyon is valóságos.

    S ott van még Erka. A szerető. Nem Gyurka bácsi szeretője, hanem a fiáé. Jaj, de szeretnék egyszer már egy olyan regényt olvasni, amiben a szerető nem megy tönkre teljesen a hosszú éveken át tartó őrlődésben, hanem összeszedi erejét és kitör – a férfival vagy nélküle. Van ilyen is?

  • Szenvedélyek és élethazugságok – Závada Pál: Jadviga párnája

    Szenvedélyek és élethazugságok – Závada Pál: Jadviga párnája

    Napló, három szerző tollából. A férj, a feleség és a gyermek – feleség és szerető közös gyermeke. Ami pedig kibontakozik előttünk, az egyszerre családregény és a hanyatlás regénye. A szereplők titkokkal, öncsalásokkal terhelt élete saját magukat és egymással való kapcsolataikat is rombolja. De sem élethazugságaikból, sem szenvedélyeiktől nem tudnak menekülni.

    Kedves Ondris,

    Neked az a bűnöd, hogy olyan együgyű vagy. Megálmodod az életed, amint folydogál a maga békésen boldog, kiszámítható medrében, majd hozol bele egy ragyogó, különleges nőt, aki hol démon, hol istennő a szemedben. Megpróbálod egyszerű vágyaidhoz formálni őt, s nem érted, miért nem sikerül, hiszen te oly kevéssel beérnéd. Nem érted, hogy ő nem éri be, ő másra, többre vágyna. Hagyod, hogy iránta való szenvedélyed rángasson. Felváltva erőszakoskodsz, majd megalázkodsz, de a szerelmet, az oly nagyon áhított boldog családi idillt egyikkel sem éred el. Észre kellett volna venned, ez a nő se nem való hozzád, se nem szerelmes beléd. Egyedül csak te akartad kezdettől fogva őt ebbe a szerelembe belekényszeríteni, s bár neked nem sikerült, az élet megtette helyetted. De kinek lett ez jó?

    Jadviga,

    Magad sem tudtad, mit vársz az élettől. Igaz, nem is kérdezett téged erről senki. Nyelveket beszéltél, utazni és társaságba járni vágytál, ehelyett elkerültél egy kis szlovák faluba gazdasszonynak. Férjed és szeretőd közt hánykódva egyikhez sem voltál hű, egyik mellett sem találtad a helyed. Önmagadat még kevésbé. Elhitted néha tényleg, hogy bele tudsz bújni a jó feleség és jó anya szerepébe? Te leginkább szabadságra vágytál volna, de nem olyan korba és körülmények közé születtél, hogy ez megadasson neked.

    Miso,

    Szerencsétlen, elhanyagolt kisfiú. Nem egész családba születtél, a pusztulás szilánkjai ártatlanul sebeztek téged. Te csak két szülőre vágytál volna, akik szeretik egymást és téged. Ők egyikre sem voltak képesek. Mégsem segít rajtad, ha örökre beleragadsz az áldozat szerepébe, és őket hibáztatod mindenért. Házasságuk felett egyébként sem tiszted ítéletet mondani, feléd szülőként voltak kötelességeik. Észre kellene idővel venned azt is, hogy olyasvalakin kérsz számon apai érzelmeket, aki nem az apád, akit a te léted élete kudarcával szembesít. S attól a másiktól, aki vér szerint apád, miért nem vársz semmit? Sajnáltatnád magad, de nincs, aki sajnáljon.

    Hogyan is ítélhetne rólatok bárki? Egymásnak is éppúgy hazudtatok, mint önmagatoknak. Hazugságba pedig az menekül, aki az igazságot nem bírja el.