Első blogszülinapra

Created with Sketch.

Idén májusban egyéves lett a blog. Vagyis, ki tudja… Ha elődjének, az Akarsz-e játszani? címmel indított korábbi blogomnak a folytatásaként tekintek rá, akkor majdnem négyéves most. 

De nem egészen folytatás. A régi cikkek egy részét áthoztam, átírtam, jó része viszont a régi bloggal eltűnt, és ez nem is baj. A témák is kicsit mások, bár nem mondhatnám, hogy most már nem csapongok. 😛

De folytatás is. Mert az írás szeretete élteti ezt is, mint az elődjét, és éppúgy kísérletezek különféle témákkal és stílusokkal itt is. Ami mégis mérföldkő, az az első regényem megjelenése, ennek alkalmából született ugyanis az új felület (bár akkor még nem tudtam, hogy a réginek vége, mert a Cafeblogon idéntől többet nem lehet blogolni).

Mellesleg, ez a regény egész hónapban akciós – a nyomtatott és az e-könyv változat is. Katt ide, ha érdekel!

Hogyan is indult ez a blog?

Úgy, hogy elsősorban könyves blog lesz, a könyvek közé a sajátomat is beszámítva, mert írok majd arról, hogyan született – az ötlet, aztán a regény -, hogyan adtam ki, milyen személyes élmények kötnek engem Ausztráliához (annak ellenére, hogy Lili, a főhősöm nem én vagyok).

Na, jó, néha lesz személyesebb tartalom, hiszen azért személyes blog is. Ha már itt tartunk, az utazós cikkeimet muszáj áthoznom a régi helyről, mert azok az élménybeszámolók aztán igazán személyesek! Hm… meg néhány más témában írt véleményemet, gondolatébresztőmet is áthozom, elvégre mi személyes, ha nem a véleményem?

Montaña Guajara Circuit Trail, Teide National Park, Tenerife, Canary Islands, Spain

a másik nagy szenvedély az írás mellett: az utazás

De ha már írós blog, akkor kirakom majd egy-két novellámat (nem írtam azóta se, egyet se, de próbálkoztam vele néhányszor, nem az igazi… még? vagy sosem? nem tudom), egy-két fiktív kis szösszenetemet (ilyeneket valóban írtam, itt megnézheted őket; és bár Örkény után nem merném egypercesnek nevezni, körülbelül annyi idő alatt elolvashatók).

Szóval nem kizárólag könyves blog lett, és nem is bánom. Azért a fő téma továbbra is a könyvek és az írás lesz. Előbbinél főleg személyes hangvételű könyvajánlók várhatók továbbra is (ezek nem könyvkritikák, nem is törekszem rá, hogy azok legyenek!), az írós témákra pedig szeretnék nagyobb hangsúlyt helyezni az eddiginél, sok új cikken dolgozom magánkiadással, írással és blogírással, SEO-val kapcsolatban. A saját regényem kiadása során is sok tapasztalatot szereztem, és azóta is tanulok – marketinget, SEO-t, írástechnikát -, és az eddig megszerzett tudásomat fogom összegezni ezekben a témákban. Miért? Mert az az álmom, hogy kialakuljon itt egy közösség, ne csak könyvmolyokból, hanem független szerzőkből is, hogy kölcsönösen segíthessük egymást.

Egy kis statisztika

Egy olyan világban, ahol a pár napos babát is méricskélik, mennyit evett, és később is mindenféle táblázatoknak meg osztályzatoknak kell megfelelni, hogyan is tudnánk elszakadni a számoktól? Hozok a blog első évéből is néhányat, meg más érdekességet is.

Nem meglepő módon az olvasóim 77%-a Magyarországról olvas, ezt követi az USA 9%-kal, de összesen 45 különböző országból érkeztek az oldalra látogatók.

71%-uk mobilon nézi a blogot.

Legtöbben a 25-34 éves korosztályból vannak (ami nem meglepő, mert én is ebbe tartozom), és olvasóim 80%-a nő, 20%-a férfi (azt meg úgyis tudjuk, mennyivel több nő olvas általában is, mint férfi, engem meg főleg).

A blogra érkezők 65%-a valamilyen közösségi médiáról téved ide, leginkább a Facebook-ról (48%), a többi pedig a Pinterest, Instagram és LinkedIn közt oszlik el.

A moly.hu a látogatók 1%-át hozza – ami meglepően kicsi arány, ha azt nézem, hogy ott csupa könyvmoly van, másrészt viszont ők is igyekeznek a saját felületükön tartani a látogatókat, és ehhez képest mégis voltak, akik rám találtak ott.

Végül a kedvenc statisztikám – nem számokból, hanem szavakból, mégpedig a legnépszerűbb keresési kulcsszavakból, amiken keresztül a Google látogatókat küld nekem:

  1. mit olvassak (hát, igen, ezt sikernek könyvelem el, elvégre erre a kérdésre mindenképpen segít választ adni a blogom)
  2. építő kritika
  3. ahol a folyami rákok
  4. szomorú őszi versek
  5. amazon könyvkiadás
  6. csepel duna parti sétány (ez egy nagyon jó hely ám a budapesti Dunánál, és még mindig kevesen ismerik)
  7. klasszikus téli versek
  8. fülig jimmy idézetek
  9. könyvajánló nőknek (igen, ilyen is van, és lesz még több is!)
  10. idézetek az írásról

Kicsit sajnálom, hogy egyik kulcsszó sem igazán vicces, vagy meglepő, másrészt viszont örülök neki, mert a kulcsszavak egészen jól lefedik a blog fő témáit, mégiscsak hasznos volt az a SEO-tanfolyam. 😀

A legnépszerűbb bejegyzések

  1. 5 népszerű regény, amit nem szerettem
  2. Mit olvassak? 120+ ötlet: regények, novellák, mesék, versek, memoárok, blogok
  3. 7 könyv, ha nevetni szeretnél
  4. 5 feledhetetlen szerelmes pár a világirodalomból
  5. 13 frappáns életbölcsesség Rejtő Jenőtől
  6. Hogy vallottam kudarcot a könyvemmel az Amazonon?
  7. Ahol a folyami rákok énekelnek
  8. Kapható az Úton! (és még mindig kapható… 🙂 )
  9. Emily Brontë: Üvöltő szelek – miért is érdemes elolvasni?
  10. Három gyönyörű szerelmes vers Szabó Lőrinctől

Írások, amik nekem kedvesek

Mert ez egy teljesen más lista, ami, persze, ugyanúgy szubjektív, mint a tiétek, és sorrend sincsen. Mindenesetre nekem ezek voltak a kedvenc írásaim – amiket megírni is nagyon szerettem, és olvasni is szeretek:

Tervek, álmok

Tengernyi. Hogy otthona legyen ez a blog egy másik regénynek is, és aztán még egynek… Novelláknak (még nem adtam fel). Olvasó és író közösségnek. Szórakoztató, elgondolkodtató témáknak, élményeknek, paródiáknak. Nektek. Nekem.

Álomból nincs hiány sosem, de baj is lenne különben. Nagy örömömre pedig beteljesedettek is vannak.

Yosemite National Park, California

egy régi álom… Kalifornia

Köszönöm, hogy olvastok!

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük