Ürmös Beáta

Címke: Ausztrália

  • Az én városom

    Az én városom

    Az én városom Szeged. Itt nőttem fel, jártam óvodába, iskolába, egyetemi bulikba. Vadaspark, Boszorkánysziget, budibüfé, JATE és SZOTE bulik, egyetemi koriestek. Itt ismertem meg a Kedvest, szegedi színhelye van az első romantikus sétáknak, az első csóknak, az első közös albérletünknek. Családjaink a mai napig Szegedhez és környékéhez kötnek.

    Vienna, Austria

    Az én városom Bécs. Ide vezetett az első külföldi út, amit a Kedvessel magunknak szerveztünk, vonattal, hátizsákkal, sátorral mentünk. Itt kérte meg a kezem, a Gloriette tetején, a Schönbrunn parkja felett. Ide jártunk vissza évekig, különféle évszakokban végigsétálni az egykori császárváros fenséges épületekkel tarkított széles sugárútjain, parkjain, puncsot inni a karácsonyi vásárban.

    San Francisco, California, USA

    Az én városom San Francisco. Itt töltöttem az egyetem utáni első évemet, amikor teljes munkaidőben dolgozni kezdtem, és olyan gazdagnak éreztem magam minden egyes fizetésem beérkezésekor, amilyennek soha többé nem fogom. Itt álmodtuk meg magunknak a Kedvessel azt az életet, amit azóta is élünk és álmodunk. Klisé, de számomra a mi kaliforniai álmunk klisésen sem hasonlítható semmi máshoz, varázslatos és csak a miénk. Kalandorok lettünk, és itt szippantott magába a végtelen óceán, mely azóta sem ereszt.

    Budapest, Hungary

    Az én városom Budapest. Számíthattam volna rá. De úgy szoktam bemutatkozni, hogy “szegedi vagyok”, és csak a mostani hazalátogatásunk döbbentett rá, hogy valójában Budapesthez kötődöm jobban. A Parlament, a Halászbástya, a Budai Vár látványa, a gyönyörű dunai panoráma megdobogtatja a szívem, hiányzott Budapest, és még mindig otthon érzem itt magam. Itt töltöttük a húszas éveink nagy részét, barátaink is előbb-utóbb mind itt kötöttek ki, bejártuk innen a Pilis és Börzsöny ösvényeit, itt született a Picur, akivel a budai dombokon túráztunk először, színes őszi lombok alatt.

    Vancouver, BC, Canada

    Az én városom Vancouver. Az óceán partján minden más, a hullámok sosem szűnő morajlását nézve kisimul a lelkem. Itt töltöttem anyaságom eddigi legszebb évét, esőerdőkben barangoltunk, strandokon futkároztunk, homokoztunk, tavakban fürödtünk a kíváncsi, örökmozgó Picurral. Itt fedeztük fel családosan a sátorozás kihívásait és örömeit, és a természetnek olyan gyönyörű, érintetlen csodáit, melyeknek a képe mélyen belém égett.

    Az én városom Sydney. Álmunk volt Ausztrália, és álmunk maradt azután is, hogy három hetet lakókocsiztunk a keleti partján. Most valóra váltjuk az álmot, és tudom, a valóságot belekeverve küzdelmek is lesznek bőven. Mégis annyira, de annyira készen állok, hogy beleszeressek Sydneybe (is).

    Időnként, és ezekben a változásról szóló, költözködős, búcsúzkodós hetekben különösen, nehéz, hogy ennyifelé húz a szívem. Máskor inkább különleges ajándéknak érzem, hogy ennyi helyen otthon tudok lenni, hogy olyan városokban töltöttem az életem, amikért rajongok. Nem mondanék le egyikről sem, és egyszerre tudnak hiányozni mind, miközben tudom, mind az enyém, hozzám tartoznak, örökre.

  • Ausztrál éjszaka

    Ausztrál éjszaka

    Sötét volt. Nem így terveztük megérkezni, de lerobbant az autónk, emiatt hosszú órákat elvesztettünk. Tudtuk, hogy a part mellett fut az út, de alig láttunk valamit, az autó fényszórójának sugarait mintha elnyelte volna körülöttünk a sűrű sötét. A sötét, melyből percenként újabb és újabb mozgó alakok váltak ki. Rájuk koncentráltam minden erőmmel, hogy még időben észrevegyem a mozgást, nehogy elüssem őket.

    Ausztrália állatai éjszaka aktívak. Kenguruk, wallaby-k, vombatok ugráltak elénk, érdekelte őket az egyetlen fényforrás az éjszakában. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne álljak meg és szálljak ki ott az út közepén, mert nem láttunk még ennyit! Végül megérkeztünk a szintén teljesen sötét kempingbe. Leállítottam a kocsit, elővettük a fejlámpákat, hogy elkezdjünk megágyazni. A kocsi volt az ágyunk. Nem éppen lakóautó, mert annak kicsi, de a hátsó része át volt alakítva úgy, hogy lehessen aludni benne.

    Ekkor megéreztem, hogy néznek. Megpördültem, és megláttam a nagy, rám szegezett szempárt a fán. Már majdnem felsikoltottam, de a fejlámpám kis fénykörében közben kivettem a körvonalait. Pici volt, és megszeppenten, mozdulatlanul csücsült a faágon. Egy posszum, egy mókus méretű kis erszényes. Elmosolyodtam, óvatosan közelebb mentem, de csak pár lépést, nehogy elijesszem. Nem ő volt az egyetlen, többen is leskelődtek a környező fákról.

    Megint eszembe jutott, hogyan reagált majdnem mindenki, akinek a közelgő ausztrál utunkról meséltünk. Hogy juj, a mérges kígyók, mérges pókok, a világ összes mérgező, veszélyes állata ott fog ránk leselkedni. Miközben akárhányszor meglepett minket egy állat a vadonban, az annyira eszméletlenül cuki volt, hogy gondolatban rá kellett szólnom magamra, hogy nem, nem vihetem magammal a kocsiba plüssállatnak éjszakára.

    Olvasnál friss írásokat az ausztrál életről? Angolul írok róla tovább itt.

    Könnyek szöktek a szemembe, csupán azért, mert annyira fáradt voltam már, és annyira boldog. Azon a reggelen még dühömben sírtam, amiért lerobbant az autónk, és ki tudja, hogyan oldjuk ezt meg. Most pedig ott voltunk a sűrű sötétben, Jervis Bay part menti kempingjében, posszumok vigyázó tekintete mellett. Belezuhantam az álomba.

    Our Favorite Wildlife Encounters In Australia

    Hajnalban ébredtem, a fényre. Bájos zöld erdő vett minket körül, mögötte kékség sejlett, az óceán. Elindultam arra, amerre emlékeim szerint a mosdót megtaláltuk előző éjjel. Majdnem átestem egy kengurun. Na, erre felébredtem. Rohantam vissza, feltéptem a kocsi ajtaját, és nem túl gyengéden, majdnem ordítva ébresztettem a Kedvest is, mert jönnie kell, most! Jött. Együtt néztük a füvön legelésző kengurukat, akik nem sokat törődtek velünk. A fényképezőgépet is elővettem. Egy félóra elteltével eszembe jutott, tulajdonképpen mosdóba indultam.

    A reggeli készülődés része volt az is, hogy a két nagy bőröndünket kitettük a fűre, hogy ott túrjuk át őket. Ezek voltak most a szekrényeink és fiókjaink egyben, és ami épp kellett, az biztosan legalul volt. Szóval túrtunk, fáradhatatlanul, hetekig. De azon a reggelen egy kíváncsi wallaby is végignézte, mit művelünk. Nem jött túl közel, néhány méterről figyelt minket kitartóan. Már az se bosszantott, hogy megint nem találom a naptejet. Majd veszünk egyet valahol. (A hazaérkezésünk után három flakon naptej került elő a bőröndök leglehetetlenebb zugaiból.)

    Jervis Bay, New South Wales, Australia

    Cipőt nem is kerestem, mert nem kellett. Mezítláb sétáltunk ki a strand vakítóan fehér, puha homokjára, hogy elfogyasszuk a hideg reggelinket, egy farönkön ülve, de egy olyan gyönyörű helyen, amit elképzelni sem tudtunk. Minden nem lehet tökéletes, de az az éjszaka, és az a reggel még most, évekkel később is álomszerű (és egyre álomszerűbb) tökéletességben lebeg előttem.

  • Karácsonyra Ausztrália?

    Karácsonyra Ausztrália?

    Utazni, olvasni szerető, valamint Ausztrália iránt rajongó családtagjaitok, barátaitok számára most pofátlanul a saját regényemet javaslom ajándékba. Az Úton, mely egy harmincas magyar lány kaladjain keresztül Ausztráliába repít, majd keresztül-kasul a kontinensen, karácsonyig akciósan kapható!

    Mind a nyomtatott könyvre, mind az e-könyvre van kedvezmény – részletek itt. Naná, hogy ilyenkor érdemes sok e-könyvet jó olcsón venni saját magadnak, mert hát mennyivel szórakoztatóbb úgy az ajándékvadászat, hogy magadat is meglepheted közben. (Nem, én se szoktam ilyet csinálni. Továbbá elnézést kérek mindenkitől, akinek azzal rontottam el a napját, hogy “francba, már el kéne kezdeni ajándékokat keresni…?”)

    Kárpótlásul hozok nektek egy ennivaló kis koalát a mamájával. A fotót én készítettem két éve (igen, Ausztráliában, és nem, a regény nem rólam szól), de nagyobbrészt az ő érdemük, mivel nyugton maradtak addig is:

    Our Favorite Wildlife Encounters In Australia

  • Helyek Ausztráliában, melyeket Lili és én is bejártunk

    Helyek Ausztráliában, melyeket Lili és én is bejártunk

    Amikor a regényem helyszínén gondolkodtam, és kellett egy hely, ami távoli, különleges és tökéletes helyszíne lehet az újrakezdésnek, nos, akkor nem kellett gondolkodnom. Egyértelmű volt, hogy Ausztrália. Mert rajongok Ausztráliáért, vonz a vad szépsége, mássága. Habár csak három hetet töltöttem ott, életre szóló élményekkel jöttem el, és a vággyal, hogy még visszatérjek. (Írós tipp: olyan helyszínt válassz a novelládnak, regényednek, ami szenvedélyesen érdekel. Mert írni csak szenvedélyből lehet igazán – vagy csak úgy érdemes?)

    De maradjunk Ausztráliánál és Lilinél, aki a regényem hősnője, ha még nem ismernéd. Vannak bennünk közös vonások, például az utazás iránti szenvedélyünk. Neki azonban, velem ellentétben, két éve volt utazgatni Ausztráliában, így jóval több helyet kereshetett fel, mint én, aki megírtam őt.

    Ha még nem olvastad az Útont, akkor itt a remek alkalom, hogy rendelj, mert július hónapban a szülinapom alkalmából kedvezményes áron adom a nyomtatott és az elektronikus példányokat is. Ha pedig olvastad, akkor ebben a bejegyzésben arra hívlak, járjuk végig a helyszíneit újra, közben elmesélem, mit jelentenek ezek a helyek nekem.

    Sydney és Manly

    Circular Quay, Sydney, Australia

    Az ausztrál nagyvárosok közül, ahol megfordultam, Sydney ragadott magával a legjobban. Az öböl látképe az Operaházzal, a gigantikus botanikus kert, háttérben a felhőkarcolókkal, valamint azok a kristálytiszta, csodaszép, tágas strandok, amikről nem gondoltam volna, hogy bármely nagyvárosban fellelhetők. A Sydney iránti rajongásomnak köszönhető, hogy az Úton fő helyszíne is Sydney lett.

    Noha annyit még hozzátennék, Ausztráliában nem a városokért rajongtam elsősorban, bár nagyon klassz és szerethető városai vannak. Ezek mégis eltörpülnek a természet csodái mellett. Viszont a regény fő helyszínének egy várost kerestem.

    Na, és ott van még Manly, ami Lili lakhelye lesz egy időre. A Sydney-ben töltött idő alatt én is Manly-ben szálltam meg, és ez az óceán által ölelt, Sydney-ből kicsit kilógó városrész, mely pont szembenéz a híres öböllel, azonnal a szívemhez nőtt. Azt képzeltem, ha Sydney-ben élnék, itt élnék. Imádtam a hangulatát, és csak remélni merem, sikerült belőle valamit átadnom a regényben is.

    Royal Nemzeti Park

    Coastal Track, Royal National Park, NSW, Australia

    A regényben hétvégi kirándulásnak, barátság és szerelem szövődésének helyszíne a Sydney-hez közeli Royal Nemzeti Park, ahol történetesen én is túráztam. Sőt, történetesen éppen a kedvesemmel (oké, vele voltam Ausztráliában amúgy is), és pont azon a részen, ahol Lili, csak nekünk egyetlen napunk jutott a túrára, így nem jártuk teljesen végig. De Sydney-be látogatóknak szívből tudom ajánlani ezt a parkot és a magas sziklafal tetején futó, panorámás ösvényt, akár olvasták az Útont, akár nem. 🙂

    Jervis Bay strandjai

    Jervis Bay, New South Wales, Australia

    Jervis Bay háromszor is felbukkan a regényben, és mindháromszor a boldogság színhelye, bár minden alkalommal másféle boldogságé. És ez nem is lehet másképp, mert Jervis Bay azon mesebeli helyek egyike, melyek véletlenül a valóságban is felbukkantak.

    Sejthető, hogy imádtam ezt a strandot, számomra nem nagyon akad párja a világon. A homok itt nagyon finom szemcséjű, puha és teljesen fehér. Nem halványsárga vagy majdnem fehér, hanem tökéletesen fehér. Ilyet itt láttam életemben először. A magas szilikáttartalma miatt pedig nem melegszik fel, vagyis az ausztrál forróságban is kényelmesen lehet lépdelni mezítláb a pihe-puha homokban, a fehér színű aljzat miatt a türkizkék árnyalataiban játszó víz partján. Mondtam én, hogy mesebeli.

    Jó, jó, tudom, kezdek túl érzelgős lenni. Gyorsan leírom akkor azt is, mert az igazsághoz tartozik, hogy a hullámok nagyok és erősek, mint az ausztrál strandokon általában, és ahogy gyanútlanul sétálsz bele a mesés színű vízbe, seperc alatt földhöz vágnak. Utána pedig szemedből-szádból meg minden egyebedből seperheted ki a homokot, ami fehérsége és puhasága mellett kifejezetten tapadós fajta is.

    Great Ocean Road és az Otway koalái

    Kennett River Koala Walk, Great Otway National Park, Australia

    Ausztrália legismertebb “kötelező” látnivalója a Great Ocean Road, mely többek között a híres Tizenkét Apostol sziklaformáció otthona. De pont azért, mert valószínűleg mindenkinek ez jut eszébe Ausztráliáról, csak futólag kerül elő a regényben. Ahogy az Otway Nemzeti Park vadon élő koalái is, akiknek a felkeresése a legkedvesebb ausztrál élményeim közé tartozik egyébként.

    Mielőtt kérdeznéd, nem direkt ezért írtam róluk a regényemben, de a szenvedélyből írás már csak így működik. Utólag látom én is, hogy mennyire könnyen jutnak eszembe olyan helyszínek, melyekhez erős érzelmek fűznek.

    Brisbane

    South Bank Parklands, Brisbane, Australia

    Lili az utazása során keresi fel Brisbane-t, és tölt el itt egy kis időt. Ezzel mi is pont így voltunk. Bár Brisbane városa nem közvetlenül az óceánparton van, a Sunshine Coast közelsége, az egész évben kellemes éghajlat és a város pezsgő légköre, színei és élhetősége a szememben mégis elég nagy vonzerőt adnak neki. South Bank Parklands hatalmas nyilvános parkja pedig az egyik legkülönlegesebb, átgondoltan és kreatívan tervezett városi park, amit valaha láttam.

    Nagy-korallzátony

    Great Barrier Reef, Queensland, Australia

    Bakancslistás élmény a búvárkodás a Nagy-korallzátonynál, ha már valaki eljut Ausztráliába. Ezt mi sem hagyhattuk ki, és Lili sem a regényben. Vele ellentétben én azonban nem lettem “igazi” búvár, próbamerülést csináltam, szakfelügyelet mellett. Utána pedig több óra hosszát töltöttem még a 29 fokos vízben, a felszín közelében, búvárszemüveggel és békatalppal, és néhol mindössze 10-20 centivel a korallok felett úszva. Hát, ilyen élményekkel rabolta el a szívemet Ausztrália…

    Daintree

    Daintree National Park, Australia

    A Daintree a világ legrégebbi, folyamatosan létező esőerdeje. Igen, régebbi, mint az Amazonas esőerdeje, korát 180 millió évre becsülik. Csak mivel Ausztráliában, a világ végén van, így aztán senki sem hallott még róla. Na, de mi felkerestük, és Lili is a regényben, bár lényeges jelenet nem játszódik itt.

    A Daintree olyan, mint a múlt egy darabja. Mivel a múlt egy darabja. Olyan növények élnek itt, melyek a dínók ideje óta szinte változatlanok. Vártam is, mikor bukkant fel egy dínó, de csak a repülő kutyák hangoskodtak a fákon.

    És a többi?

    Mert ott vannak azok a helyszínek, ahol jártam, és amiket nem írtam bele a regénybe. Majd a következőbe. Valamint azok a helyszínek is, ahol nem jártam, a hősnőm viszont igen. Ezekhez más utazók történetei, az Instagram és a képzeletem szolgáltattak anyagot.

    Arra azért kíváncsi lennék, olvasóként kitalálható-e, mely helyszíneken jártam és melyeken nem? Ha van kedved, írd meg nekem.

    Olvasnál friss írásokat az ausztrál életről? Angolul írok róla tovább itt.

  • Ha tetszett a Tövismadarak, olvasd el a Vadvirágok lányait

    Ha tetszett a Tövismadarak, olvasd el a Vadvirágok lányait

    Az 1966-os születésű ausztrál írónő, Kimberley Freeman nagyon sokféle regényt ír, sok különböző stílusban. A Kimberley Freeman tulajdonképpen a női témákról szóló regényeihez választott írói álneve. Horror és fantasy regényei Kim Wilkins névvel jelentek meg, ez egyébként az írónő eredeti neve. A Vadvirágok ​lányai pedig igazi Kimberley Freeman-regény, két nő sorsával a középpontban.

    Miről szól?

    A nagyrészt Ausztráliában, időnként Angliában játszódó családregény a nagymama, Beattie és az unoka, Emma életének egy-egy meghatározó szakaszát meséli el. Az egyik szál 1929-ben indul Glasgow-ban, a másik 2009-ben Londonban – és mindkettő hamarosan Ausztráliában köt ki.

    Beattie egy naiv fiatal lány, akit szeretőjévé tesz, majd teherbe ejt egy házas férfi, aki utóbb úgy dönt, elhagyja érte a feleségét. Beattie és Henry így Ausztráliába mennek, hogy ott férj-feleségként nevelhessék közös gyermeküket. A dolgok azonban nem mennek ilyen egyszerűen, és Beattie-re még nagyon sok megpróbáltatás vár új hazájában.

    Emma, az unokája egy sérülés után tér haza Ausztráliába, mely sikeres balerinakarrierje végét jelenti. Üres és boldogtalan, nem tudja, hogyan folytassa az életét most, hogy legnagyobb álmát fel kellett adnia.

    Családregény, Ausztrália, női sorsok – nem ismerős ez valahonnan? Ha a Tövismadarak jutott eszedbe, az nem véletlen. Colleen McCullough világsikerű, megfilmesített regénye is hasonlóan foglalható össze, és mindkettő elolvasása után elmondhatom, nekem a hangulatuk is nagyon hasonlított.

    Az én Ausztráliám… 2018

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    A Tövismadarakhoz hasonlóan ebben a regényben is nagyon tetszett maga a helyszín: Ausztrália – a messzi, vad, szeszélyes és rabul ejtő. Az újrakezdés földje. Bevallom, alapból azért vettem kézbe ezt a regényt, mert szerettem volna valami olyat olvasni, ami ismét elrepít Ausztráliába.

    Tetszett a két párhuzamos szál ötlete, mely nagymama és unoka történetét felváltva meséli el, ugrálva a két idősík közt. A megvalósítás viszont már nem lett olyan jó. Beattie története ugyanis sokkal érdekesebb, mint Emmáé, sokkal részletgazdagabban, átélhetőbben lett megírva. Emma szálát felszínesnek éreztem, maga a karakter sem kelt életre, nem nagyon tudtam azonosulni vele, beleérezni a helyzetébe.

    Emellett az is visszaköszönt számomra, amit már a Tövismadarakban sem szerettem: az érzelgősség. Valószínűleg van, aki úgy fogalmazná meg, hogy ezek szép, érzelmekkel teli történetek. Nálam azon a határon már kissé túlmennek, inkább érzelgősnek mondanám.

    Való ez neked?

    Ha a Tövismadarakat szeretted, akkor ezt is szeretni fogod. Ha szereted Ausztráliát, a női sorsokat kiemelő családregényeket és a románcokat, akkor is.

    Van olyan regény, amit a helyszíne miatt olvastál el?

    Még több könyvajánlót olvasnál?

    Iratkozz fel a havi hírlevelemre itt – minden hónapban írok egy könyvről, mely közel áll hozzám.

  • Három regény, mely Ausztráliába repít

    Három regény, mely Ausztráliába repít

    Mert Ausztrália távoli, mesés-csodás, gyönyörű világ! Engem rabul ejtett, és életem egyik legkülönlegesebb utazós élménye lett az a három hét, amikor lakóautóval fedeztük fel a keleti partját. Legszívesebben most is azonnal összepakolnék, és rohannék egy újabb lakókocsis kalandra a nyugati parton… Vagy a nagy vörös sivatagban.

    De Ausztrália nemcsak utazásra inspirál, hanem olvasásra, sőt, írásra is. Bevallom, a Tövismadarak című világhírű regényt elsősorban azért vettem kézbe, mert Ausztráliában játszódik. Ezt aztán más regényekkel is megismételtem. Sőt, írtam is egyet, ami nagyrészt Ausztráliában játszódik.

    Ha regényeket keresel, melyek hangulatukkal, történetükkel magukba szippantanak, és még Ausztrália varázsából is átadnak valamit, akkor ajánlom figyelmedbe… na, nézzük, mit is:

    Colleen McCullough: Tövismadarak

    “Ez a baj, ha az ember sziget; elfelejti, hogy a partjain túl is van valami.”

    Nagy lelkesedéssel estem neki ennek a könyvnek, és számomra megbocsáthatatlan hibái ellenére szívesen gondolok vissza rá. A Tövismadarak családregény és romantikus regény. Három generáción végigvonuló története magával ragadó, és mindhárom generációból egy-egy nőalak emelkedik ki főszereplőként – Fee, Meggie és Justine Cleary. Mindhárman erős és büszke jellemek, akik küzdelmes utat járnak végig, de lehetőségeik nagyban különböznek. Sorsuk összefüggései és egymással való kapcsolatuk végig nagy hangsúlyt kap a regényben.

    Nagyon tetszett még az ausztrál táj ábrázolása, melynek egyedi szépségét, vadságát is megmutatja a könyv. Egyszer kenguruk százai vonulnak végig a tájon, máskor a megállíthatatlan, pusztító bozóttűz. A trópusokon mesebeli szigetekre lehet szökni, de ezzel szemben ott van a kegyetlen forróság és pára, az elszigeteltség.

    És amit nem tudok megbocsátani ennek a regénynek? A túlzott érzelgősség és a felmagasztalt önsorsrontás. Erre a legjobb példa a tövismadaras hasonlat maga, valamint Ralph és Meggie szerelmi szála, melynek reális alapja nem nagyon van. Adott egy szeretethiányos kislány, aki hosszú évekig epekedik egy álomkép után, melyet a hiányaiból épített fel. Meggie azonban nem is ismeri felnőttként Ralphot, és nemcsak fiatalon, de érett felnőtt nőként is meglepő passzivitással nyugszik bele a boldogtalanságába. Én ezt nem tudom szép szerelm történetnek látni, és kitalálhatod, Fee és Justin karaktere sokkal közelebb állnak hozzám Meggie-nél.

    Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

    “…a szerelem nem olyasmi, ami vezényszóra jön, és én magam sem vagyok olyan ember, akinek vezényelni lehet, hogy mit tegyen.”

    Ausztrália, családregény, különböző generációk női sorsai. Nem, már nem a Tövismadarakról van szó, hanem a Vadvirágok lányairól, de a hangulat és a téma épp eléggé hasonlít ahhoz, hogy ha a Tövismadarak tetszett, akkor ez a regény is fog.

    Két szál fut párhuzamosan, az egyik 1929-ben indul Glasgow-ban, a másik 2009-ben Londonban, és mindkettő hamarosan Ausztráliában köt ki. A régebbi szál a nagymama, Beattie történetét meséli el, aki szegény pincérnőből lesz egy tazmániai birtok tulajdonosa, majd híres divattervező. Egyedülálló anyaként küzd egy korban, mely ezt egy nőnek nem bocsátja meg, ráadásul még szerelmes sem olyasvalakibe lesz, akibe szabadna…

    A másik szál az unoka, Emma története, aki híres balerina, de egy sérülés véget vet karrierjének. Őszintén szólva, Emma karaktere sokkal kevésbé volt élő és szerethető számomra, mint a nagyanyjáé. Belső vívódásai, kapcsolatainak alakulása nincs túl részletesen kifejtve, így az ő történetét sokkal kevésbé találtam érdekesnek, mint Beattie-ét. Kár, mert szerintem ki lehetett volna hozni többet belőle.

    Ugyanakkor Ausztrália, a messzi, vad, rabul ejtő világ, az újrakezdés földje itt is magával ragadott, és érzelgőssége meg hiányosságai ellenére Ausztrália és Beattie sorsa megszerettette velem a Vadvirágok lányait.

    És az enyém: Úton

    “Tulajdonképpen nagyon régóta voltam már magányos. Attól, hogy nem egyedül éltem, csak rosszabb volt. Az igazi magány legalább… olyan egyértelmű. Valakivel magányban élni, az viszont nem tiszta ügy.”

    A harmadik regény kakukktojás, és ezt nem is fogom értékelni, ez nem az én feladatom. Mert ez az én regényem, mely idén májusban jelent meg. Tulajdonképpen női sors, újrakezdés és Ausztrália itt is szépen összejön, csak az Úton főhőse egy magyar lány, aki Budapestről indul.

    Lili a regény kezdetén harmincadik születésnapja felé közelít, belefásult a kényelmes és elég jól fizető munkájába egy budapesti multinál, valamint szakít vőlegényével, Gergővel, akivel már nagyban szervezik az esküvőjüket. Bár úgy tűnik, Lili élete rendezett, minden a helyén van benne, ő önmagát nem érzi a helyén az egészben. Boldognak kellene lennie, de ürességgel és kétségekkel van tele, és úgy érzi, mintha valaki más életét élné. Képtelen ebbe beletörődni, elvágyódik, bár maga se tudja pontosan, hová.

    Egy véletlennek meg egy hirtelen jött, őrültnek tűnő elhatározásnak köszönhetően hamarosan Ausztráliában köt ki, ahol új munka, mesés utazások, barátok és szerelem várnak rá – meg a kérdések, melyeket még otthonról hozott magával. Ha érdekel, most megveheted nyomtatott vagy e-könyv formában is – részletek itt. És miért pont most mondom? Mert júliusban akciós, mivel ebben a hónapban van a szülinapom, és most én adok ajándékot. 🙂

    Te hová utazol szívesen olvasás közben, és milyen regények visznek oda?

  • Emlékképek a vadonból

    Emlékképek a vadonból

    Mert ma nosztalgikus hangulatom van, mert egy pár hónapos babával azért mégsem vág neki az ember esőben-ködben-szélben a nagyvilágnak, így ma is itthon ücsörgök, és mert jön az év vége, amikor szeretek visszatekinteni a szép pillanatokra. Ezek a pillanatok nemcsak az elmúlt évből vannak, hanem az elmúlt tízből. Megmelengetik a szívem, valahányszor rájuk gondolok.

    A természetjárásban azt tartom az egyik legcsodálatosabb dolognak, hogy természetes élőhelyükön találkozhatok a vadon élő állatokkal. Nem úgy, mint az állatkertben, ahol a látogató a fontos, neki adják el az élményt, úgy van kialakítva minden, hogy ő jól lásson, közel lehet menni, néha tapizni-simizni is.

    A vadon más. Háttérbe húzódva, csendben szabad csak figyelni az állatokat, mintha ott se lennék. Véletlenül lehet csak beléjük botlani, és minden ilyen találkozás váratlan ajándék. Sosem tudhatom, hogy pontosan mit fogok látni, talán pont nem azt és nem úgy, ahogy arra számítottam. De ha nyitott vagyok, a természet mindig meglep valamivel.

    Óriás teknősbékával úszás Zakynthos szigetén (Görögország)

    Ez évekkel ezelőtt volt, és az egyik első állatos élményünk a Kedvessel. A hazaindulásunk napján még leugrottunk gyorsan úszni egyet a laganasi-öbölbe. Kora reggel volt, a strandon alig lézengett valaki. Úszás közben pedig csatlakozott hozzánk egy Caretta Caretta óriásteknős. A vízfelszínen tempózva hosszú percekig bámultuk a kristálytiszta vízben, amint alattunk úszik. Aztán tovatűnt, de csodás élménnyel hagyott ott minket.

    Verseny a delfinekkel a Monterey-öbölben (Kalifornia, USA)

    monterey_bay_whale_watching_11

    Félnapos bálnalesen voltunk a gazdag tengeri élővilágáról híres Monterey-öbölben. Valóban láttunk bálnát, kétszer is, legjobban mégis a delfinek nyűgöztek le aznap. Akváriumban ugyan láttunk már delfint előtte, de az nem volt ahhoz fogható, mint amikor egy kb. 50 delfinből álló raj úszott versenyt a hajónkkal. Játszottak egymással, ugrándoztak a hajó körül, és még az egyik bálnával is játékba kezdtek, aki ezt egy ideig egykedvűen tűrte, majd méltóságteljesen továbbállt.

    Napozó fókák Half Moon Bay egyik strandján (Kalifornia, USA)

    Half Moon Bay, California, USA

    Igazság szerint a Kaliforniában töltött egy évünk annyi vadonbeli élménnyel ajándékozott meg, amennyiben sem előtte, sem azóta nem volt részünk. Némelyik találkozásnál megilletődtünk kicsit, de utólag nem mondanánk le egyikről sem. Egyet emelnék most ki még közülük, a kedvenc fókalesünket.

    A San Franciscó-hoz közeli Half Moon Bay strandjainál túráztunk, és éppen egy magas partszakaszt másztunk meg, ahonnan lenézve egy kisebb strandra lehetett rálátni. Lemenni azonban nem lehetett, és talán pont ez volt az oka annak, hogy a fókák ezt a helyet választották napozáshoz. Vagy huszan feküdtek ott egymás hegyén-hátán, a nagyobbak inkább csak elterültek, néhány kisebb viszont fészkelődött, átmásztak egymáson (és a morcos felnőtteken), sőt néhányan a vízben is játszottak. Sokáig néztük őket, észrevétlen maradva.

    Hegyi kecskegida gleccsert hódít a mamájával (Montana, USA)

    A Glacier Nemzeti Parkban túrázva nemcsak gleccsereket és hihetetlen színű gleccsertavakat csodálhattunk meg, hanem találkozhattunk kíváncsi, túrabakancsokat lelkesen megrágó mormotákkal, tóban fürdőző jávorszarvasokkal, és bármilyen meredélyt leküzdő hegyi kecskékkel is. Az egyik legkedvesebb jelenetem, ahogy a távolból megfigyelhettem, hogyan segíti végig egy hegyi kecske a kicsinyét az egyik hegyoldalon, aminek meredeksége a függőlegest közelítette. Könnyedén és gond nélkül, természetesen. 😀

    Séta az úszkáló aligátorok felett (Florida, USA)

    Everglades National Park, Florida, USA

    Amikor először olvastam arról, hogy a floridai Everglades Nemzeti Parkban szabadon élnek az aligátorok, kerekre nyílt a szemem. Mégis ki menne aligátorok közé sétálni? Úgy tűnik, én. És ez is azon élményeim egyike volt, ami rádöbbentett arra, hogy a vadon élő állatok általában békén hagyják az embert, ha az nem mászik bele a személyes terükbe. Másrészt arra is, hogy a természetben magadért felelsz. Ez nem egy állatkert, ahol ki van téve a tábla, hogy ne nyúlj be az oroszlánhoz, mert leharapja a kezed.

    Viszont a mocsár fölött sétálni a pallón, miközben lustán úszkálnak, vagy tökéletesen mozdulatlanul lesben állnak alattam az aligátorok, különleges élmény. Mintha egy rövid időre én is része lettem volna valaminek, amit csak természetfilmeken láthat nagyon sok ember.

    Forgalmi dugó a Yellowstone Nemzeti Parkban (Wyoming, USA)

    Bisons in Yellowstone National Park

    A világ legrégebbi nemzeti parkja szintén tele van élő és élettelen csodákkal. Grizzly medvék, jávorszarvasok, mókusok, őzek és farkasok, bölények. Bölénycsordák legelésztek az út mentén, ahogy vezettünk át a parkon. Majd dugóba kerültünk, pedig nem volt baleset, csak egy termetes bölény sétált szépen komótosan az úttest közepén, az őt megelőzni próbáló autókkal pedig bőszen szembefordította a szarvait. Hát, itt ilyen a közlekedési dugó.

    Lundák Látrabjarg szikláinál (Westfjords, Izland)

    Best Photos Of 2017: Puffin

    Izland nyugati fjordjainak legnyugatibb sziklája a kb. 400 méter magas, majdnem 15 kilométer hosszú Látrabjarg. Oldalában tengeri madarak milliói fészkelnek, és túrázóként az egyetlen, bár elég komoly nehézség, hogy a sziklafal meredek, a madarak pedig a leginkább hozzáférhetetlen helyeket kedvelik. Óvatosan a meredély szélére hasalva azonban több lundát is egészen közelről megfigyelhettünk. Ők ezeknek a szikláknak a sztárjai, és nekünk is a kedvenc madaraink lettek, azóta Írországban is kerestük (és meg is találtuk) őket.

    Kenguruk egy új-dél-walesi kempingben (Ausztrália)

    A következő emlék nagyon messze visz. Egy új-dél-walesi hajnalba, Jervis Bay türkiz öblei mellé, amikor félálomban a kemping mosdója felé botorkálva majdnem felbotlottam egy kenguruban. Később egy másik érdeklődve figyelte, amint mindkét hatalmas bőröndünket módszeresen áttúrom, majd kipakolom a kocsi mellé, naptej után kutatva (amiből akárhányat is vettünk, rejtélyesen eltűntek valamerre, csak az itthoni kipakolásnál bukkant elő vagy 3 flakon… hetekig bőröndből élni és öltözködni tartogat kihívásokat 😀 ).

    Ahol koalák lógnak a fákról… (Ausztrália)

    Best Animal Photos Of 2018: Koala

    Ha már a kenguru megvolt, a koala sem maradhat el, pedig velük a mindenfelé előbukkanó kenguruknál sokkal nehezebb a vadonban találkozni. De megérte keresgélni, meg korai sétára indulni a Melbourne-től nem messze fekvő Great Otway Nemzeti Park egyik kempingje mögötti eukaliptusz erdőben, mert rengeteg édesen alvó szőrgombolyagot fedeztünk fel. Az egyikük pedig még ébren is volt (ami a napi 20 órát alvó koaláknál nem kis szó), és egészen alacsonyan eszegetett, sőt, azt is kivárta, hogy tisztes távolból lefényképezzem.

    Búvárkodás a Nagy Korallzátonynál (Ausztrália)

    S egy réges-régi álom, amiből szintén emlék lett azóta… Órákig úszkáltunk a majdnem 30 fokos vízben a Nagy Korallzátonynál, vigyázva, nehogy belerúgjunk véletlen a felszínhez közeli korallokba, miközben a színes halrajokat követtük.

    S akik a legveszélyesebbek…

    A sirály, aki bizony a másodperc törtrésze alatt kikapja a kezedből a szendvicset, amibe épp harapnál bele. A chipmunk, az édes kis csíkos hátú mókus a Chip és Dél című meséből, akinek a harapásával mehetsz az ügyeletre. Valamint egy tehén, akiről úgy tűnik, hogy békésen legel (s minek is félnék egy tehéntől ott, ahol medvék és csörgőkígyók élnek?), de amint úgy érzi, hogy túl közel sétálsz el mellette, patájával kaparni kezdi a földet, s igen barátságtalan tekintettel szegezi szemét a tiédbe. Lassan hátrálsz. Ezúttal megúsztad, s már tudod, a teheneket is komolyan kell venni.

    Nektek milyen csodás, vicces és félelmetes élményeitek vannak vadállatokkal való találkozásokról?

  • Egy igazi földi paradicsom: Whitsunday-sziget, Queensland

    Egy igazi földi paradicsom: Whitsunday-sziget, Queensland

    Egyik legszebb élményünk az ausztrál útról egy egynapos hajókirándulás a Whitsunday-szigetre. Ez egy mesés trópusi homoksziget, és nem is az egyetlen a környéken.

    A Whitsunday-szigetek 74 darab homokszigetből áll, melyek Észak-Queensland partvonala mentén, a Nagy-korallzátony ölelésében találhatóak. A szigetek közül néhányon luxusszálloda komplexumokat húztak fel, nagy részük azonban lakatlan – és érintetlen! Emiatt nem is olyan egyszerű felkeresni őket, ha nincsen saját hajód.

    Hajókirándulás Airlie Beach-ről

    Whitsunday Island

    A probléma azonban könnyen megoldható, a part menti településekről számtalan hajókirándulást szerveznek, különféle hosszúságú és különféle szigeteket érintő utakat. Mi az Airlie Beach nevű kikötővároskából indultunk egynapos kirándulásra a legnagyobb szigetre, aminek a neve megegyezik a szigetcsoportéval: Whitsunday-sziget.

    Airlie Beach neve amúgy megtévesztő, nem találunk ott olyan strandot, ami alkalmas lenne fürdőzésre, ugyanis a városka folyótorkolatban van, így nagy a veszélye annak, hogy krokodilok úszkálnak a partközeli öblökben. Erre táblák is figyelmeztetnek. Ellenben nagyon hangulatos sétányai és parkjai vannak, ingyenes medencéket is találunk. Szerintem kihozták a helyből azt, amit lehetett, arról meg Airlie Beach igazán nem tehet, hogy legnagyobb vonzereje mégiscsak a kikötő, és az innen induló hajókirándulások.

    Hill Inlet: a látvány, amit nem lehet elfelejteni

    Hill Inlet Lookout, Whitsunday Island

    Reggel korán indult a hajónk, és egy másfél órás út során értük el a Whitsunday-szigetet. Az út maga is élmény volt, számos trópusi sziget mellett haladtunk el. De a java természetesen ezután jött.

    A csoportunk több részre volt osztva, minket rögtön áttereltek a nagy hajóról egy kisebb csónakba, ami a Whitsunday-sziget egy távolabbi pontja felé vette az irányt. Mi a túrával kezdtünk. A kezem beleért a türkizkék vízbe, nem tudtam betelni a látvánnyal. Végül egy sekély öbölben állt meg a csónak, térdig se ért a víz, ahol kiszálltunk.

    Annál a híres lagúnánál voltunk, amiről számtalan képet láttam már korábban, melyeknek köszönhetően régóta álmodtam arról, hogy lássam ezt a helyet élőben is. Papucsban sétáltunk fel a puha fehér homokban a Hill Inlet nevű kilátópontba, és ott tárult elénk a látvány teljes szépségében. A lagúna és a távolban elterülő meseszép öböl a zöld és kék színek minden árnyalatában pompázott, és a felhők mozgásával az árnyalatok is folyamatosan változtak. Ezt semmilyen fénykép nem tudja visszaadni. Persze, próbálkoztunk azért megörökíteni. 🙂

    Whitehaven Beach, a világ legszebb strandja?

    Whitehaven Beach, Whitsunday Island, Queensland, Australia

    Ez a kis séta után a csónak visszavitt minket oda, ahol a nap további részét töltöttük: a Whitehaven Beach-re. Ez egy kb. 7 kilométer hosszú strand, és a legszebb, amit valaha láttunk!

    A homokja hófehér színű, és a különlegessége az, hogy olyan magas a szilikát tartalma, hogy nem melegszik fel. Ellenben nyikorog a talpunk alatt, és meglepően jól tapad (értsd, két nap múlva is ezeket a fehér homokszemeket fogod kiseperni mindenedből… annyi baj legyen). A másik különlegessége pedig az, hogy ez a fehér homokos aljzat adja a tökéletes türkizkék színét a víznek, ami olyan tiszta, hogy szabad szemmel látni lehet a benne úszkáló halakat.

    Felváltva úsztunk a 26 fokos vízben, búvárkodtunk és sétáltunk a puha homokban a parton. Mondanom sem kell, elég gyorsan elrepült a nap. Késő délután indult vissza a hajó.

    Néhány szó a medúzákról

    De, lévén Ausztráliáról beszélünk, nem fejezhetem be a bejegyzést veszélyes állatok emlegetése nélkül. 😛 A trópusok meleg vizét a medúzák is kedvelik. Róluk és más trópusi veszélyekről írtam már egy korábbi bejegyzésben, amit itt találsz. Itt csak annyit említenék, hogy a hajókirándulás résztvevői számára a legtöbb szervező iroda biztosít védőruhát a kirándulás idejére. Ezeket a ruhákat méret szerint osztják ki mindenkinek még a hajón, és a nap végén gyűjtik be (és ők mossák ki belőle a beletapadt homokot, aminek roppantul örültünk).

    Bár mi az esős évszak után voltunk, a védőruha viselését “biztos, ami biztos” alapon mindenkinek javasolták, amíg a vízben van. Mellesleg, ez a ruha a leégéstől is megvédett minket a nap folyamán.

    Te fürödtél már kellemesen meleg óceánban, tengerben? Hol?

  • 12 dolog, amit nem tudtál Ausztráliáról

    12 dolog, amit nem tudtál Ausztráliáról

    Sokan kérdezték tőlem tavaly, miért pont Ausztrália? Hiszen az olyan messze van, meg különben is, ott minden meg akar ölni. A válaszom erre mindig az volt: mert olyan különleges (és a kenguruk nem is ölnek meg, bár nagyot tudnak rúgni).

    Az a három hét, amit ott töltöttünk a Kedvessel, szinte álomnak tűnik visszatekintve. A különleges nem is elég erős szó. Minden sokkolóan új és más ezen a távoli kontinensen, amiről alig tudunk valamit azon kívül, hogy irdatlan messzi van, és élnek ott mérges kígyók meg pókok (nem kevés). De mit érdemes tudni még? Hoztam néhány érdekes tényt és különleges élményt nektek. A teljesség igénye nélkül. 🙂

    1. Az Ausztráliában élő állatok és növények többsége sehol máshol nem található meg a földön. A bokrok, fák mássága és egyedisége éppúgy szembetűnő, mint a számtalan furcsa erszényes.
    2. Az Antarktisz után talán Ausztrália a legmostohább és élettel szemben legellenségesebb kontinens. A szélsőségek hazája. Simán lehet, hogy egyik csücskében ciklon pusztít, árvíz van, egy másikban pedig megfékezhetetlen bozóttűz tombol.
    3. Nem akar minden megölni. Tény, hogy sok állatfaj van, amik akár halálos sérülést is okozhatnak. Mérges kígyók és pókok, medúzák, krokodilok, cápák – hogy csak a legismertebbeket említsem. De ezen állatok egyike sem akar megölni téged. Sőt, a legtöbb vadon élő állat elkerüli az embert, ha teheti.
    4. A kenguru számtalan fajt jelent valójában, különféle méretben és színben láttunk mi is többfélét az utunk során. Voltak nyúlnál alig nagyobb feketék, de majdnem akkora barna példányok is, mint én magam, valamint azok a tipikus kisebb barnák, amiket a kenguruként ismerhetünk fényképekről.
    5. A repülő kutyákkal a trópusi esőerdőkben lehet találkozni. Kicsit hasonlítanak a denevérre, csak aranyosabbak. 🙂 Gyümölcsökkel táplálkoznak.
    6. Krokodilok nemcsak trópusi folyókban találhatók meg, sőt a legnagyobb és legveszélyesebb krokodil az ún. saltwater crocodile, aki bizony beúszik az óceánba is. Különösképp a folyótorkolatoknál fordul elő. A Krokodil Dundee című filmből látásból ismerhetjük.
    7. Nem minden strandon lehet fürdeni. Néhol medúzák, máshol krokodilok, legtöbbször azonban az erős áramlatok miatt. Érdemes mindenhol elolvasni a tájékoztató táblákat.
    8. Míg Ausztrália területe az Amerikai Egyesült Államokét közelíti, népessége közelebb áll Magyarországhoz. Nem egészen 25 millióan lakják ezt a hatalmas kontinenst. Ezzel szemben az alig nagyobb USA lakossága 325 millió.
    9. A fentiből következik, hogy néhány nagyobb városon kívül sehol nincs tömeg. Tömeg? Jóformán ember se. Pedig mi a keleti partvidéket jártuk be, ami a legsűrűbben lakott a kontinensen.
    10. Ha egy ausztrál azt mondja egy strandról, hogy zsúfolt, azt általában úgy kell érteni, hogy akár több mint 10 ember is van ott. Volt olyan strand, ahol egyedül voltunk egész délután, mindössze egy félénk rájával találkoztunk odabenn a vízben.
    11. Nem igaz, hogy az amerikaiak a Barbecue-nemzet, mert az ausztrálok. Szinte minden városi park és strand tele van elektromos grillsütőkkel, amiket ingyen használhatnak a látógatók. Használják is, és tisztán hagyják ott.
    12. Melyik modern demokráciában fordul elő olyan, hogy a miniszterelnök szőrén-szálán eltűnik? Hát Ausztráliában. Harold Holt egykori miniszterelnök 1967-ben egy decemberi napon elment szörfözni. Nyomát se látta senki azóta se.

    Most ennyi fért bele. Te tudsz még érdekes, nem túl ismert dolgokat Ausztráliáról?

    Olvasnál friss írásokat az ausztrál életről? Angolul írok róla tovább itt.