Ami a látszat mögött van: Kis tüzek mindenütt

Created with Sketch.

Szeretek olyan regényt olvasni, amit alig tudok letenni, mert annyira izgulok, mi lesz a vége. De talán még jobb egy olyan regény, ami azzal kezdődik, hogy kiderül, mi lesz a vége, mégis alig tudom letenni. Celeste Ng könyve, a Kis tüzek mindenütt az utóbbi kategóriába tartozik. Még a végén megszeretem az amerikai bestsellereket… merthogy ez is az.

Miről szól?

Shaker ​Heights, Cleveland, 90-es évek. Egy tipikus amerikai kertvárosban vagyunk, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a fű hosszáig és a lakók sikeres életéig minden pontosan meg van tervezve. Itt élnek Richardsonék, vagyis Elena, ügyvéd férje és a négy kamasz gyerekük, és ebbe a világba csöppen bele Mia, a fotóművész, aki egyedül neveli tinédzser lányát, Pearlt.

A két család nagyobb hatással lesz egymásra, mint azt bárki is gondolná, és a történetükön keresztül bepillanthatunk a tökéletesnek tűnő látszat mögé. Celeste Ng érzékenyen nyúl a családi titkok és az anyaság kérdéseihez, és az a bizonyos tűz végig fontos jelkép a regényben, minden szereplő magában hordozza a szikrákat.

Mit szerettem benne? Mit nem?

A legjobban azt, hogy egyszerre izgalmas és elgondolkodtató. Egyik központi témája az anyaság, és szembe jön velünk a regényben sok minden ezzel kapcsolatban (talán túl sok minden is ahhoz, hogy mélységében lehessen őket bemutatni): mintaanya, egyedülálló anya, mélyszegénységben élő, bevándorló anya, béranyaság, örökbefogadás, abortusz. Nem állásfoglalást, hanem szempontokat látunk, és éppen azt piszkálgatja ez a történet, hogy léteznek-e egyértelmű kategóriák arra, mi a helyes, mi a helytelen.

De piszkálgat még mást is. Például azt, hogy ha a szabályokat betartva éljük az életünket, akkor elkerülhetők-e a nehézségek (spoiler: nem). Hogy a boldogsághoz nemcsak egyetlen szabályos út vezet, és hogy a látszat mögött mindenkinek megvannak a maga küzdelmei, fájdalmai, sebei. A túl tökéletesnek látszó házakban pedig természetesen kidől az a bizonyos csontváz a szekrényből.

A kamasz szereplőkön keresztül előkerülnek a tinédzserek problémái is, de ez a vonal kissé felszínes marad. A legjobban Mia története van kibontva, és valamennyire Elenáé is, főként az anyasága szempontjából.

Tetszett még a tűz szimbóluma is, ami újra és újra előbukkan a történetben. „Egész életében arra intették, hogy a szenvedély olyan, mint a tűz: veszélyes. Könnyen kezelhetetlenné válik. Átcsap a falak fölött, átkel az árkokon. A szikrák akkorákat ugranak, mint a bolhák, és legalább olyan gyorsan is; a fuvallat kilométerekre képes elvinni az izzó parazsat. Jobb gondosan vigyázni arra a szikrára, és azt óvatosan továbbadni nemzedékről nemzedékre, mint az olimpiai lángot. Vagy talán vigyázva óvni, mint egy örökmécsest: hogy emlékeztessen a fényre és jóságra, amely soha semmit nem gyújt fel, nem is lenne rá képes. Körültekintően őrizni. Megszelídíteni. Boldog fogságban tartani. A lényeg, gondolta, hogy elkerüljük a tűzvészt.” Ez Elena, és vele szemben ott van Mia: „Néha mindent fel kell perzselni, hogy újra tudjuk kezdeni. A tűz után gazdagabb a föld, új dolgok nőhetnek rajta. Az ember is ilyen.”

A kissé hatásvadász cselekményvezetés az amerikai filmekre emlékeztetett (egyébként készült filmfeldolgozás hozzá, mily meglepő), és időnként a családi dráma már majdnem szappanoperába hajlott, de végül azért, hála az égnek, mégsem lett belőle szappanopera. Az tetszett benne, hogy sorsokat mutat, ítélet nélkül, és igen, nagyon nehéz letenni, míg teljesen össze nem kuszálódnak, aztán ki nem bomolnak a szálak.

Való ez neked?

Ha szereted a tipikus amerikai kertvárosi hangulatot, akkor igen. Ha ennek a ripityára törését is elviseled, akkor meg főleg.

Továbbá ha benned is lobog a tűz, pislákol a szikra, vagy éppen már majdnem kialudt. Ha anya vagy, ha szabálykövető vagy, lázadó vagy, ha keresed az utat, vagy kitaposnád magadnak.

Aki meg angolul szeretne olvasni, nehogy klasszikusokkal kezdjen, hanem pont ilyen regényekkel, mint ez, mert gördülékenyen és egyszerűen vannak megírva, könnyen olvashatók idegen nyelven is.

Olvastad már az én regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

One Response

  1. […] nem olvastam volna korábban az írónő második regényét, a Kis tüzek mindenütt címűt (igen, úgy alakult, hogy azt olvastam tőle először), akkor, azt hiszem, sokkal jobban […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük