Ürmös Beáta

Címke: kortárs

  • 20 kedvenc idézetem a kortárs irodalomból

    20 kedvenc idézetem a kortárs irodalomból

    Már egy korábbi, 20. századi kedvenc irodalmi idézetgyűjtemény írásakor fejben elkezdtem írni ezt is. Sok kortárs regényt olvastam, különösen az utóbbi években, magyar és külföldi szerzőket is, és nagyon sok szerző és regény az örök kedvenceim közé került. Ezekből hoztam most idézeteket, amik önmagukban is megállnak, lényeglátók, frappánsak vagy szarkasztikusak. De amúgy a regényeket is ajánlom, amikből vettem őket.

    „Csak az a baj, hogy némelyik ember szeretete ártalmasabb, mint másnak a rosszakarata…” (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka)

    „– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.” (Tóth Krisztina: Pixel)

    „Milyen könnyen elhiszi az ember saját magának, amit senki másnak nem hinne el!” (Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban)

    „– De a verés fáj! Nem lehetett nekik megmagyarázni, hogy…
    – Nem, kislányom. A gyűlölet olyan, mint a színvakság. Színvaknak hiába mondod, hogy a fák zöldek. A gyűlölet mindig ki akarja irtani az erdőt.” (Gergely Ágnes: Őrizetlenek)

    Szécsi Noémi

    „Vajon miért vagyok ilyen elviselhetetlenül bölcs? Azért, mert már meghaltam, vagy azért, mert sokat mosogatok?” (Szécsi Noémi: Finnugor vámpír)

    „Senki se mondta meg nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát.” (Szabó Magda: Katalin utca)

    „Van, aki a tükörbe néz és kibírja. Van, aki a tükröt töri össze. Van, aki a látványtól önmagát. És akad, akinek tükrét az Ő irgalma letakarja.” (Jókai Anna: Jákob lajtorjája)

    „Hiába járt haza, hiába volt erős miközöttünk a vonzalmi kötelék, ő azért eléggé úgy… vacilált mindig. Később, felszabadulás után, hogy ő most már Pesten fog maradni, könyve jelent meg, satöbbi. De hogy anyagi vonalon nagyon labilis az egész, Mucikám, azt mondja, nősülésre egyelőre nem gondolhatok. Na puff, én meg kiszaladok a korból! Hát lett is akkor köztünk egy szakítási diferencia.” (Závada Pál: Milota)

    „Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk. Egyetlen társas kivétel a tánc. (Závada Pál: Jadviga párnája)

    Margaret Atwood

    „A következő napokban, némi vívódás után, Piroska úgy dönt, mégsem Gabika lesz a férje, hanem Emilke. Igaz, hogy kövér, viszont idősebb nála, és bámulatra méltóan okos. Egy nagy, kertes házban laknak majd, és egész nap könyvekről beszélgetnek. Esetleg németül.” (Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve)

    „– Nagyon kedvellek, Midori.
    – Mennyire kedvelsz?
    – Mint egy tavaszi macit.
    – Tavaszi macit? – Megint felemelte a fejét. – Az meg mi, a tavaszi maci?
    – Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: „Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?” Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?
    – Isteni!
    – Hát ennyire kedvellek.” (Murakami Haruki: Norvég erdő)

    „A szerelem soha nem több annál, aki szeret. A gonoszok gonoszul szeretnek, az erőszakosak erőszakosan, a gyengék gyengén, az ostobák ostobán, a szabad ember szerelme soha nem biztonságos. A szeretett lénynek nem jár ajándék. Egyedül a szerető birtokolja saját szerelmének adományát.” (Toni Morrison: Nagyonkék)

    „Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.” (Alessandro Baricco: Selyem)

    Anna Gavalda

    “Mert senki sem feledheti, milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár, van egy folyó a számunkra. És valaki – egy apa, egy szerető, valaki – aki képes kézen fogni és keresni egy folyót – elképzelni, kitalálni -, és rábízni a sodrására, egyetlen könnyed szóval, isten veled. Ez csakugyan csodálatos volna. Gyönyörűség lenne az élet, minden élet.” (Alessandro Baricco: Tengeróceán)

    „Mert egy hajóról még csak le lehet szállni, de az Óceánról…” (Alessandro Baricco: Novecento)

    „Végül is olyan könnyű összezúzni egy történetet. Megtörni egy gondolatsort. Összerombolni egy álomtöredéket, melyet olyan óvatosan hordoznak körbe, akár egy darab porcelánt. Hagyni, vele tartani, ahogy Velutá tette, ez a legnehezebb dolog.” (Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene)

    „– Kinek a történetét higgyük el akkor?
    A fiúk némán ültek. Néztek rá, vártak.
    – Azét hisszük el, akié a hatalom. Ő az, aki eljut oda, hogy leírja a történetet. Úgyhogy amikor a történelmet tanuljátok, mindig fel kell magatokban tennetek a kérdést: Kinek a története hiányzik nekem? Kinek a hangját nyomták el, hogy ez a hang hallatsszon? Amint ezt kitaláljátok, meg kell találnotok azt a történetet is. Onnantól rendelkezésetekre áll egy tisztább, noha még mindig nem tökéletes kép.” (Yaa Gyasi: Hazatérés)

  • Amit sohase mondtam el – Celeste Ng regényét olvastam

    Amit sohase mondtam el – Celeste Ng regényét olvastam

    „Lydia ​halott. De ők még nem tudják” – kezdődik Celeste Ng regénye, az Amit sohase mondtam el, fülszövege alapján thriller, de ezt rögtön kijavítanám, szerintem ugyanis családi dráma. Ja, hogy ilyen csak filmben van? Akkor családregény. De őszintén szólva, néhány más, kortárs amerikai regényhez hasonlóan ezt is kicsit olyan volt olvasni, mint filmet nézni. Amerikai filmet, természetesen. Valószínűleg a sűrű jelenetváltásokkal dolgozó, időben a jelen és múlt között gyakorta ugráló, a feszültséget egyre fokozó cselekményvezetés miatt támadt ilyen érzésem, és önmagában ez se nem bók, se nem kritika, csak egy megállapítás.

    Ha nem olvastam volna korábban az írónő második regényét, a Kis tüzek mindenütt címűt (igen, úgy alakult, hogy azt olvastam tőle először), akkor, azt hiszem, sokkal jobban tetszett volna az Amit sohase mondtam el. De kezdem az elején.

    Miről szól?

    A történet a 70-es években játszódik, egy Ohio állambeli kisvárosban, középpontjában pedig az öttagú Lee család áll: az amerikai-kínai vegyes páros, Marilyn és James, illetve három gyerekük, Nath, Lydia és Hannah. Bár a regény Lydia halálával kezdődik, amiről hamarosan családja is tudomást szerez, mivel holttestét a házukhoz közeli tóban találják meg, a thriller-elemeknek ezzel nagyjából vége is.

    Ahogy a cím utal is rá, a történet sokkal inkább arról szól, milyen kimondatlan dolgok, sebek, csalódások, vágyak és elvárások határozzák meg a Lee család tagjainak életét, hogyan borul fel a család beteges egyensúlya Lydia halálával, másodsorban pedig arról is, milyen a be nem fogadás és a be nem illeszkedés fájdalma. Persze, azért arról is, mi Lydia halálának az oka, de ez szorosan hozzátartozik a családi témához, nincsen bűnügyi szál.

    Hogyan ne neveljünk gyereket?

    Na, a Lee család a regényben ezt tökéletesen példázza. A csinos és okos, orvosi arrierjét a családért feladó Marylin, és a kínai származású, de már Amerikában született, mégis minden amerikai közösségből kilógó James mindketten boldogtalan emberek, akik eltemetett álmaikat és reményeiket kedvenc lányukra, Lydiára vetítik – anélkül, hogy ezt észrevennék. Tehetséges fiukat és szeretetre sóvárgó kisebbik lányukat szinte teljesen elhanyagolják, a család középpontjában Lydia áll, aki viszont összeroppan a figyelem és az elvárások kereszttüzében. Bár ő szüleinek szeme fénye, sem anyja, sem apja nem veszik észre, mennyire szenved, és mennyire nem ismerik őt.

    Emellett sem Marylin, sem James nem beszélnek soha semmilyen fontos dologról sem egymással, sem a gyerekekkel. „Így hát amikor James aznap este hazajött, ő csak annyit mondott: – Meghalt az anyám. – Aztán visszafordult a sütő felé, s hozzátette: – Meg a füvet is le kell nyírni. – És James megértette: ez még egyszer nem kerül szóba köztük.”

    A regény legnagyobb erőssége számomra az volt, hogy Celeste Ng jól érzékeltette a szinte észrevétlenül, hosszú évek alatt kialakuló, mindenkit boldogtalanságba betonozó családi dinamikát. Minden szereplőt meg lehetett érteni, és az írónő ítélet nélkül, aprólékosan, néha szinte szájbarágósan rajzolta ki a jelen és a múlt darabjaiból a családtagok motivációit, érzéseit. A Lydia halála után bekövetkező egyensúlyvesztést és újrarendeződést is döbbenetesen, valósághűen visszaadta vissza.

    Mi nem tetszett?

    Az írónőnek eddig megjelent két regényét olvasva nem tudtam nem észrevenni, hogy pont ugyanaz a recept alapján készültek. Mindkettő egy döbbenetes ténnyel indít – ez esetben Lydia halála, a másik könyvben az, hogy Izzy felgyújtotta a házat -, utána pedig múlt és jelen között mozogva kiderül, mi vezetett odáig. A cselekményvezetés, a feszültségnövelés technikái mindkét regényben pont ugyanazok, a nézőpontváltások szintén. A téma is mindkét esetben a családi titkok, de ez önmagában még nem zavarna, hiszen ez egy elég mély és örök téma, amit nagyon sok szempontból meg lehet közelíteni – és ez szerintem sikerül az írónőnek.

    Persze, miért ne használna valaki egy receptet, ha az bevált? Nyilvánvalóan ez a helyzet itt is, mindkét regény nagyon sikeres lett, csak épp én nem kedvelem az ilyesmit, ahogyan a sikeres filmek folytatásait sem, meg a sorozatokat úgy általában sem könyvben, sem filmben. Ha már itt tartunk, Celeste Ng esetében is az első lett „az igazi”, az Amit sohase mondtam el kicsivel jobb regény, mint az őt követő Kis tüzek mindenütt. (A két történetnek semmi köze egyébként egymáshoz, csak a megírásuk módja miatt hasonlítottam őket a filmes folytatásokhoz.)

    A kissé hatásvadász cselekményvezetés itt is zavart egy picikét, ahogy a másik regényénél is, de az ítélet nélküli, súlyos témákhoz érzékenyen nyúló elbeszélés itt is bőven ellensúlyozta ezt. A cselekmény pörgetése azonban nem tett jót a nézőpontváltásoknak. A történetet ugyanis felváltva látjuk a család öt tagjának szemszögéből, de időnként olyan gyorsan és hirtelen váltunk szemszöget, hogy nekem az már zavaró volt, éppen beleéreztem volna az adott szereplő lelkivilágába, de már ott is kellett hagyni.

    Akkor érdemes elolvasni?

    Összességében mégsem bántam meg, hogy elolvastam, mert izgalmas és elgondolkodtató családi történet a kommunikáció hiányának, a ki nem mondott elvárásoknak a pusztító hatásáról. A fő téma, a szülők által cipelt terheknek a gyerekekre pakolása, elég klisés manapság, de az írónő hús-vér szereplőkön, finoman kibontott történeten keresztül hozza ezt közel, ami miatt mélyebben érint, nagyobbat üt. Aki viszont nem tudja megbocsátani az oly sok amerikai bestsellerre jellemző hatásvadászatot, annak nem fog tetszeni.

  • Lisa Wingate: Elrabolt életek – Az örökbefogadás sötét oldala

    Lisa Wingate: Elrabolt életek – Az örökbefogadás sötét oldala

    Lisa Wingate 2017-ben megjelent regénye, az Elrabolt életek igaz történeten alapul, ami különösen súlyos olvasmánnyá teszi ezt az érzékeny témáról szóló, izgalmas és szívszorító könyvet. A szerző maga egyébként újságíró, és regényében egy ténylegesen megtörtént, 1950 környékén kirobbant, majd elaltatott botrányt tár fel, melynek részleteire csak az 1990-es években derült fény.

    A regény valós alapja

    Georgia Tann, aki évtizedeken keresztül tetszelgett az árvák megmentőjének és védelmezőjének szerepében, valójában gyakran mélyszegénységben élő szülőktől csalta ki vagy lopta el gyerekeiket, akiket aztán a Tennessee Gyermekotthonba vitt, hogy később jó pénzért eladhassa őket dúsgazdag gyermektelen örökbefogadó szülőknek. Voltak nők, akikkel szülés után, a fájdalomcsillapító hatása alatt írattak alá nyilatkozatot, melyben lemondtak gyermekükről, másoknak pedig azt hazudták, hogy gyermekük halva született, miközben a csecsemőt jó pénzért adták el valamelyik másik államba, örökbefogadásra várakozó szülőknek. Utóbbiakat szintén zsarolták, a gyermek visszavételével fenyegették.

    A gyerekkereskedelem három évtizeden át folyt, hatóságok, orvosok, szociális munkások is be voltak vonva, politikusok falaztak neki. Amikor mégis kirobbant a botrány, a sok érintett befolyásos ember közbelépésére hamar el is altatták, a gazdag örökbefogadók közt politikusok, színészek és más közéleti személyiségek is voltak. A részletekre negyven évvel később derült csak fény, így a gyermekeiket elvesztő szülők, és az egymástól elszakított testvérek közül csak néhányan találták újra egymásra, magánnyomozók segítségével. A gyermekek nevét és születési adatait ugyanis az árvaházba kerüléskor megváltoztatták, hogy ezáltal se derülhessen fény valódi kilétükre.

    Miről szól az Elrabolt életek?

    Lisa Wingate: Elrabolt életek

    Lisa Wingate regényének szereplői nem valós személyek, de történetükben előbukkannak azok az elemek és események, melyekről az érintett gyerekek és családok később beszámoltak. A regény két szálon fut, de mindkét szál ugyanazon esemény felé közelít két irányból: a szétszakított Foss család tragédiájához.

    A régebbi szál May története, aki öt testvérével és fiatal, tanulatlan, de szerető szüleivel egy lakóhajón él a Mississippin. Az anyát következő szülésekor kórházba kell vinni, a magukra hagyott gyerekeket pedig, akik közül a tizenkét éves May a legidősebb, Georgia Tann emberei erőszakkal behurcolják a gyermekotthonba. May emlékein keresztül tudjuk meg, hogyan bántak a testvérekkel az otthonban, hogyan próbáltak visszajutni szüleikhez, és mi lett későbbi sorsuk.

    A másik cselekményszál két generációval később játszódik, May már nagymama korú. Ennek főhőse Avery Stafford, a jómódú politikus családba született jogász, aki véletlen bukkan rá egy családi rejtélyre, és ahogy egyre több részletét ismeri meg, egyre kevésbé képes abbahagyni a kutatást, míg meg nem tudja a teljes igazságot.

    Mit tetszett benne legjobban?

    May története döbbenetes. Részletes kutatómunka áll mögötte, és Lisa Wingate a fiktív szereplők sorsán keresztül, a gyermek May szemszögéből nagyon hatásosan meséli el a szívszorító családi drámát, érzelmileg teljesen a hatása alá kerültem (gyanítom, mivel nekem is van gyerekem, még sokkal jobban, mintha nem lenne).

    Az Elrabolt életek emellett az örökbefogadás kérdéséről is elgondolkodtat, ami – mint a legtöbb téma az életben – nem teljesen fekete vagy fehér. Van az a klisé, hogy önző, aki nem vállal gyereket. Arról viszont kevésbé szoktunk beszélni, hogy a gyerekvállalás is éppoly önző érdekből történhet (a szülők szeretnének gyereket, ez az ő vágyuk), és innen át lehet esni a túloldalra is: mivel annyira vágyom egy gyerekre, ezért jár nekem, és ha nem adatik, akkor valaki adjon.

    A gyerekkereskedelmi botrányt az 50-es években azzal altatták el, hogy végső soron a gyerekek többsége jó helyre került, a szegénységből a jólétbe, minek ezt bolygatni… Mintha a szegény gyerekek problémájának egyik megoldása az lenne, hogy adjuk őket örökre jómódú gyermektelen pároknak. 

    Bármennyire is borzasztóak azonban egyes mozzanatok a könyvben, valamennyire kiegyensúlyozza őket az, hogy a regény a jövőbe is néz, és a testvéri szeretet erejéről, a továbblépésről is szól, valamint arról, hogyan hatnak a régóta lappangó családi titkok a későbbi nemzedékre. Ami, ha már szóba került, térjünk is át arra, mi nem tetszett annyira…

    Mi nem tetszett?

    Lisa Wingate: Elrabolt életek

    Avery cselekményszála sokkal lényegtelenebbnek és súlytalanabbnak tűnik, May és Avery szemszögének fejezetenkénti váltakozása pedig csak még jobban ráerősít erre. Kicsit az volt az érzésem, mintha a jelen nem is lenne lényeges, Avery történetének legizgalmasabb eleme a múlt és annak titkai.

    Értem, persze, hogy a May történetében szereplő események sokkal súlyosabbak, mint Avery életének bármely dilemmája, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna ezeknek jobban a mélyére menni, és rajtuk keresztül Averyt is közelebbről megmutatni. Valamennyire elkezdett az írónő idővel kapirgálni abban, hogy Avery élete mennyire előre megtervezett, családja és ő maga is mennyire kifelé él, hogy ebben a látszatéletben nem találja önmagát, de sajnáltam, hogy olyan későn került erre sor, és akkor is gyorsan szép „happy end”-be fordult a rendesen ki se bontott történet.

    A regény élvezhetőségén azért nem ront jelentősen ez a cselekményszál, mert a múltat feltáró részei fenntartják a feszültséget és az izgatott várakozást, csak hát, lehetett volna még jobb. Mert fontos a múlt, de a későbbi generációknak már főleg a jelenre gyakorolt hatása miatt, hiszen mégiscsak a jelenben élünk.

    Te olvastál a közelmúltban családregényt? Ajánlanád másnak?

  • Yaa Gyasi: Hazatérés – családregény és a történelem egy hiányzó darabja

    Yaa Gyasi: Hazatérés – családregény és a történelem egy hiányzó darabja

    Ahányszor eddig afrikai vagy ázsiai szerző könyvét vettem a kezembe, döbbenetes és szemfelnyitó élményt adott (és azonnali vágyat ébresztett, hogy felkeressem ezeket a kontinenseket, mert valószínűleg az is hasonlóval ajándékozna meg). A ghánai-amerikai írónő, Yaa Gyasi Hazatérés című regénye a legutóbbi ilyen, és még szerencse, hogy december legvégére hagytam az idei kedvenc olvasmányaim gyűjteményét, mert ennek helyet kell kapnia köztük.

    Miről szól a Hazatérés? Hét generáció útja, két kontinensen

    – Kinek a történetét higgyük el akkor?
    A fiúk némán ültek. Néztek rá, vártak.
    – Azét hisszük el, akié a hatalom. Ő az, aki eljut oda, hogy leírja a történetet. Úgyhogy amikor a történelmet tanuljátok, mindig fel kell magatokban tennetek a kérdést: Kinek a története hiányzik nekem? Kinek a hangját nyomták el, hogy ez a hang hallatsszon? Amint ezt kitaláljátok, meg kell találnotok azt a történetet is. Onnantól rendelkezésetekre áll egy tisztább, noha még mindig nem tökéletes kép.

    Hazatérés

    A történelmet a győztesek, a hatalmasok írják, ebben a regényben viszont megismerjük azt a bizonyos másik hangot is. Talán nincs még egy könyv, mely családregénybe ágyazva a feketék sorsát ennyire átfogóan, sokoldalúan, izgalmasan és érzékenyen mutatja be. Nagy szavak, nézzük őket sorban.

    A 18. század második feléből indulunk, hogy végül napjainkban lyukadjunk ki, és egy ghánai család két ágának sorsát kísérjük végig hét generáción keresztül. Egy testvérpárral kezdődik, akik valójában csak féltestvérek, és sohasem találkoznak egymással. Effia egy rabszolgakereskedő fehér angol felesége lesz az Aranyparton, Esit Amerikába hurcolják rabszolgaként, innen indul a két párhuzamos szál, az afrikai és az amerikai.

    Effia és Esi leszármazottai között pedig ennek megfelelően nagyon különböző emberekkel találkozhatunk – szökött rabszolgával, takarítónővel, fegyenccel, drogossal, törzsfőnökkel, földművessel, lányanyával, harcossal, tanárral. Az azonban közös bennük, hogy mindegyikük sorsa leginkább attól függ, mikor és hová született, a háború melyik oldalán állt.

    Az utolsó generáció tagjaként maga az írónő is megjelenik. Bár más néven, de ő az a lány, aki Ghánában születik, majd egyetemi tanár apja és ápolónő anyja Alabamába költöznek vele, ahol a lány a fehérek és a feketék közül is kilóg.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    Yaa Gyasi: Hazatérés

    Sodró történet, tizennégy nézőpontból

    Sodor magával, arcul csap, majd ismét sodor tovább ez a regény. Minden fejezetet más nézőpontból látunk, a hét generáció 2×7 nézőpontot hoz, és bár csak mozzanatokat ismerünk meg egy-egy sorsból, mégis kiderül a lényeg, életre kel minden szereplő, és összeáll a történet egy nagy egésszé.

    A sorsok egyszerre egyediek, de tipikusak is, adott korban, adott helyen élő fekete nő vagy férfi sorsai. Rajtuk keresztül a regény szerintem legfontosabb üzenete jön át: a legtöbb ember nem tudja alakítani a történelmet, mert nem olyan lehetőségekkel születik, csak sodródik a hullámokkal, tehetetlenül és kiszolgáltatottan. Ez dühítő, fájdalmas, és az elnyomás, a megaláztatottság nemzedékeken átívelő, kitörölhetetlen nyomot hagy.

    Történelem, családregénybe csomagolva

    A sok szereplő különböző szemszöge számomra egyértelmű pozitívum, és ennek köszönhető, hogy a regény ennyire átfogó és alapos tud lenni, ahogy a feketék sorsát bemutatja a történelemben.

    Látjuk az Afrikában harcoló törzsek ellentéteit, amit a fehérek még tovább szítanak, szövetséget kötve az egyik törzzsel, hogy az a másik törzs embereit eladja nekik rabszolgának. A rabszolgakereskedelem elmúltával látjuk a gyarmatosítást, a szabadságért folyó küzdelmet, végül a független Ghána megszületését. A másik szál bemutatja az Amerikába hurcolt feketék elszakadását kultúrájuktól, nyelvüktől, a függetlenségi háborút, a szegregációt, a rasszizmust.

    Amellett, hogy történelmileg értékes ez a regény, a szereplői is remekül megírt, élethű figurák, akiket meg lehet érteni, és akikkel együtt lehet érezni.

    Mondjak rosszat is?

    Tudom, hogy most le kellene írnom azt is, mi nem tetszett, de nem megy. Kritikus szemlélő biztosan találhatna benne hibát, de engem a legtöbb regény, ami meghódít, kicsit vakká is tesz a hibákra, így van ez a Hazatéréssel is. Ezért nem hívom ezeket a szubjektív ajánlókat könyvkritikáknak, mert nem azok, és ha olyan könyvről írnék, ami nem tetszett – nos, arról nem írok. (Bár időnként elgondolkodom rajta, írjak-e, csak az egyensúly miatt. Hát az nem lehet, hogy minden könyv jó – és nem is. :P)

    De a Hazatérés nem volt kérdéses, és habár a végét irreálisnak találtam az előzményekhez képest, viszont megható, és olyan szépen keretbe foglalja a történetet, hogy végső soron az is tetszett.

    Kinek ajánlom a Hazatérést?

    Annak, akit érdekel Afrika és Amerika, a történelem az elnyomottak szemszögéből. De nemcsak a feketék sorsáról és a rabszolgaságról szól ez a regény, hanem sokkal többről is: a kilátástalanság és kiszolgáltatottság okozta sebekről, melyek nemzedékeken át öröklődnek.

    De ajánlom annak is, aki egy megrázó és izgalmas családregényt olvasna, és annak is, aki azokat a történelmi regényeket szereti, melyeknek a középpontjában a hétköznapi emberek, az átlagos sorsok állnak.

    Te olvastál már afrikai szerzőtől?

  • 8 könyv karácsonyra nőknek

    8 könyv karácsonyra nőknek

    Aki szeret olvasni, annak könnyű ajándékot venni? Hm. Nem feltétlenül. Mindenesetre az egyértelmű, hogy könyvek között érdemes keresgélni. Ehhez hoztam most egy kis ötletgyűjteményt, mégpedig kifejezetten nőknek, mert a most következő könyvek női sorsokat kísérnek, és elsősorban a női lét kérdéseit és problémáit boncolgatják. Vannak köztük kortárs és klasszikus regények, magyar, európai és amerikai szerzők művei, komolyabbak és szórakoztatóbbak – és egy olyan, ami különösen kedves nekem, mert én írtam. 🙂

    Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

    Rakovszky Zsuzsa az egyik kedvenc kortárs írónőm. Annyira szépen ír, hogy az már szinte költészet, és érzékenyen, finoman bontogatja a sorsokat a regényeiben, novelláiban, melyek közül a kedvencem (bár nehéz dönteni, és a változtatás jogát fenntartom a jövőben) A kígyó árnyéka.

    Ez a regény a 17. századi Magyarországon játszódik, főszereplője pedig az életére visszatekintő Lehmann Orsolya. Egy kislányt látunk, akivel nem törődik senki. Aki reménykedik egy ideig, megözvegyült édesapjánál keresi az elfogadást és szeretetet, de valami másra bukkan helyette. Szeretetre éhezik, de senkitől, még a legkétségbeesettebb tettekkel sem tudja azt kicsikarni. A dolgok csak megtörténnek vele, ő pedig tűri. Nem igazán van választása, vagyontalan, félárva lány, aki teljesen ki van szolgáltatva apjának, akivel a kapcsolata ragaszkodás és gyűlölet eltéphetetlen köteléke, melyben mindketten foglyok.

    Az emberek egész életében olyan bűnökért ítélik meg, melyeket el sem követett, míg valódi bűnei súlyos titokként nyomják a lelkét. Néhány röpke hónap adatik neki, amikor ráeszmél, milyen szeretni. Ezen kívül a szépség és béke egyedüli forrása életében a természet. Néhány emlék holdfényes éjszakáról, nyári erdőben való barangolásról, patakcsörgedezésről, messze az emberek mindig figyelő tekintetétől.

    Természet, álmok, félelmek, a lélek rezdülései érzékletes, gyönyörű képekben keverednek ebben a regényben, mely fájdalmasságában is csodaszép. Kérdéseket suttog sorsról, szeretetről, szenvedésről, bűnről, titkokról.

    Kaffka Margit: Színek és évek

    Ez a regény is egy visszaemlékezés, melyben Kaffka Margit a 20. századi, hanyatló dzsentri társadalomba kínál betekintést egy nő sorsán keresztül. „Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak” – mondja Pórtelky Magda, aki már öregasszonyként (ő tekint így magára, egyébként ötven éves!), csendes magányból tekint vissza életére.

    Ebben az életben az ifjúság ragyogó színei keverednek a későbbi évek szürkeségével, fanyar belenyugvásával, keserűségével. Látjuk a nagyravágyó, álmodozó kislányt, akinek ugyanakkor minden mozdulata, tekintete megfigyelés alatt áll, és aki előtt egy cél lebeg: hogy elkeljen – és már az is szégyen, hogy ez csak a második báli szezonban sikerül neki.

    Magda egy olyan világban nő fel, ahol a nő csak a férjén keresztül érvényesülhet. Jó férjet kell fogni, utána pedig kifacsarni ebből a házasságból mindent, ami maga és a gyerekei számára előnyös. Így aztán Magda egyszerre lesz élősködő és kiszolgáltatott, utálatos és szánnivaló. Mindig egy férfiba kapaszkodik, őt tolja, rajta keresztül próbál felemelkedni.

    Csakhogy a világ közben megváltozik, Magda pedig nem tud vele változni. Őt úrilánynak, feleségnek nevelték, aki az erős külső elvárások miatt sokat ad a látszatra, belül viszont önbizalomhiányos és tehetetlen. A változások megtörik és megkeserítik, és bár ő maga sosem éri el, de három lányának már meg tudja adni a függetlenség lehetőségét.

    Kicsit lassú, pátoszos ez a regény, de aki egyszer elkapja a ritmusát, azt magával rántja egy különös, régi világba, és a női lélek mélységeibe. Engem a történelemből mindig is az érdekelt a legjobban, amit Kaffka Margit mutat nekünk: a konyhák, hálószobák, előszobák, és a jelentéktelen, hétköznapi emberek. Az ember.

    Németh László: Égető Eszter

    Németh László: Égető Eszter

    Még egy 20. századi regény. Ha női sorsról van szó, hogy is maradhatna ki Németh László? Már amikor az Iszonyt olvastam tőle, akkor is megdöbbentett, hogyan tud egy férfi ilyen érzékeny éleslátással írni a női lélekről. A később olvasott regényei csak még jobban elképesztettek, főleg az Égető Eszter.

    Ez a regény a címbeli Esztert kíséri kislánykorától egészen nagymamakoráig, Németh László pedig hihetetlen érzékenységgel ábrázolja a lánykori barátságok szinte még tudattalan intrikáit, az udvarlás időszakában oly elveszett Esztert, majd a későbbi otthonteremtő feleséget és édesanyát.

    Eszter a maga csendes, szorgalmas, alkalmazkodó módján szinte észrevétlenül van jelen az életben. Gyengesége és ereje is ebben rejlik. Akárhová vetődik, akármit ad neki vagy vesz el tőle az élet, ő csendben és fáradhatatlanul szőni kezdi újra a hálót a szíve fonalaiból, hogy felépítse azt a meleg otthont, ahova a körülötte levők is gyökeret ereszthetnek. Erőfeszítéseit azonban nemhogy nem hálálják meg, de észre sem veszik még a hozzá legközelebb állók, a férje és a gyerekei sem.

    „A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő; csak ha fogy, az vevődik észre” – mondja Németh László a regényben, és ebben az egyetlen mondatban összesűríthető Eszter élete. Tragédiává mégsem válik a sorsa, mert Eszter építő és otthonteremtő alak, és mindig akadnak olyanok, akik rászorulnak, hogy a jóságánál kissé megmelegedjenek.

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    Egy igazi és örökérvényű klasszikus. Anna bárki lehetne. Anna a nő, aki, miután illendően férjhez ment és gyermeket szült, szerelmes lesz. Vronszkij iránti szerelmében a teljes élet reménye nyílik meg előtte, és ő bátran lépne erre az útra. Ez lesz a veszte.

    Olyan még csak megtörténhet a 19. századi Oroszországban, hogy egy asszony diszkréten csalja a férjét, a társadalom pedig szemet huny felette. De hogy Anna felvállalja az igazságot: ő nem szereti a férjét, soha nem is szerette, Vronszkijt szereti? Ez már sok, ezért már kirekesztik. Nem kap többé meghívást sehova, s tőle sem fogad el meghívást senki. Vannak, akik elítélik, mások pedig kénytelenek elítélni, ha nem akarnak ők maguk is ítéletet.

    A kiközösítés azonban csak Annára vonatkozik, Vronszkijra nem. Míg Anna elveszíti becsületét és kapcsolatait, Vronszkij megítélésén a viszonyuk nem változtat. Ordít a helyzet igazságtalansága, és ez aláássa kettejük kapcsolatát is. Vronszkij csak azzal állhatna igazán Anna mellé, ha felvállalja ugyanazt a kitaszítottságot, ami Anna osztályrésze. De nem teszi, Anna pedig teljesen tehetetlen ebben a helyzetben. Semmije nem marad a szerelmen kívül, és amikor azt is elveszíti, úgy érzi, nincs miért élni tovább.

    Bűnös-e Anna? Nem bűnösebb, mint bárki más. Bátrabb. A teljesebb élet reményében ki akar lépni a társadalom által rászabott keretből, ezért jár a büntetés. Ennek a regénynek az üzenete túlmutat a moszkvai és szentpétervári úri társaságon, még a korabeli és a mai női sorson is. Annyi rétege van, hogy meg sem kísérlem még csak felvillantani sem őket egy ilyen rövid összegzésben. Amúgy meg, sztereotípiák a hosszú orosz nevekről ide vagy oda, szerintem nem nehezen olvasható és izgalmas regény.

    Jane Austen: Értelem és érzelem

    Jane Austen: Értelem és érzelem

    Kamaszként olvastam először, majd a filmet is számtalanszor megnéztem. Amikor a harmincadik születésnapom előtt újra kézbe vettem, újra meghódított. Azelőtt gyönyörű, érzelmekkel teli szerelmes regényt láttam benne, később inkább a fájdalmat és a társadalomkritikát éreztem erősebben. De Jane Austen regénye nem véletlenül örök klasszikus, ami minden korosztálynak ad valamit.

    Marianne és Elinor, bár szerető testvérek, mégis két teljesen ellentétes dolgot képviselnek a regényben: értelem és érzelem. Elinor az, aki mindig úgy viselkedik, ahogyan kell, józansága és önuralma mögé rejtve valódi érzéseit. Marianne őszinte és nyílt, tettetésre és képmutatásra képtelen, hevessége és féktelensége azonban mély érzésekkel párosul. A regényen végighúzódik ez az ellentét, a hősnők sorsában összecsap, és … SPOILER! Elinor elnyeri a boldogságot, Marianne nem. Sőt, Marianne éppen azt adja fel önmagából a történet végére, ami egyéniségének legnagyobb kincse volt. SPOILER VÉGE!

    Bár sokkal fájdalmasabbnak látom a regény befejezését a mai fejemmel, mint egykor kamaszként, de magát a regényt is sokkal mesteribbnek, provokatívabbnak érzem. Mintha Jane Austen egyetlen kérdést akart volna a világ arcába vágni: tényleg ennyivel fontosabb megfelelni az elvárásoknak, mint őszintén, képmutatás nélkül élni? Ez a kérdés pedig, azt hiszem, ma is épp olyan aktuális, különösen a kedvességre és engedelmességre nevelt, kétségbeesetten megfelelni akaró lányok és nők életében.

    Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

    Egy kortárs amerikai bestseller. A külső elvárások és a megfelelés ebben a regényben is felbukkan, mely egy tökéletesre tervezett amerikai kertvárosba viszi el olvasóját, a 90-es évekbe, Celevelandbe.

    A jómódú mintacsalád, Richardsonék, vagyis Elena, ügyvéd férje és a négy kamasz gyerekük életébe csöppen bele Mia, a fotóművész, aki egyedül neveli tinédzser lányát, Pearlt. A gyerekek kíváncsian ismerkedni kezdenek, és a két család nagyobb hatással lesz egymásra, mint azt bárki is gondolná, történetükön keresztül pedig bepillanthatunk a tökéletesnek tűnő látszat mögé. Naná, hogy hullanak ki a csontvázak a szekrényből.

    A két női főhősön, Mián és Elenán keresztül a regénynek fontos témája az anyaság, a családi titkok és az önmegvalósítás, és Celeste Ng érzékenyen nyúl ezekhez a kérdésekhez, ítélet nélkül járja körbe őket. Az a bizonyos tűz is végig fontos jelkép a regényben, minden szereplő magában hordozza a szikrákat, az olvasó pedig a kérdést, hogy vajon pusztító vagy éltető, felszabadító ez az erő.

    Elizabeth Gilbert: New York lányai

    Aki egy ideje olvassa már a blogom, hallhatott erről a regényről, és még fog is. 🙂 Ugyanis a New York lányai az egyik kedvenc idei olvasmányom, és ez is egy visszaemlékezés. A nyolcvankilenc éves Vivian Morris mesél ifjúságáról, majd későbbi életének fontos eseményeiről és szereplőiről. Egy élvhajhász, felelőtlen fiatal lányt kísérünk végig a felnőtté válás és a kiteljesedés útján, és egy olyan életúton, ami nem fér be a hagyományos keretek közé.

    Izgalmas és elgondolkodtató történet ez barátságról és szerelemről, elégedettségről és boldogságról, női szexualitásról, és arról, hogyan maradhat az ember hű önmagához, miközben keresi a helyét a világban. Ezen felül pedig még azért is különösen közel került hozzám, mert New Yorkban játszódik, és én imádtam a 40-es évekbeli és a későbbi New Yorkok hangulatát a könyvben – és nekem is megvan a magam New Yorkja, ami egyetlen, és csak nekem létezik.

    És az enyém: Úton

    Ürmös Beáta: Úton

    Végül hadd ajánljam azt a könyvet is, aminek megkülönböztetett helye van a szívemben: a sajátomat, mely egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól. Lili egy multinál dolgozik, ahol előléptetés vár rá, vőlegényével az esküvőre készülnek, ő mégsem érzi magát a helyén, hétköznapjai kopottnak és szürkének tűnnek, hiányzik belőlük a lényeg: valódi önmaga és az álmai. Egy véletlennek és egy hirtelen döntésnek köszönhetően csapot-papot otthagy, hogy Ausztráliába menjen, világot lásson – és a világ végén talán megtalálja azt, amire valójában vágyik.

    A harmincasok az a korosztály, akiktől a társadalom azt várja, hogy megállapodjanak, családot alapítsanak. Ők már kitapostak egy karrierutat, amin a következő évtizedekben haladni fognak. De mi van, ha önmagukat egyre inkább megismerve időközben rájönnek, ezt a szépen alakuló életet mégsem érzik a magukénak? Érdemes még ilyenkor szakmát váltani, álmokat kergetni, mindent elölről kezdeni? Mit tud kezdeni magával egy átlagos, irodában, teljes munkaidőben dolgozó fiatal, aki több szabadságra, messzi tájakra vágyik? Lehet egyensúlyt találni álmok és hétköznapok között? Mennyire szabad rábízni magunkat a vágyakra, a szenvedélyre?

    Lili mellett más női szereplők is felbukkannak a regényben, és hozzák magukkal a saját kérdéseiket szerelemről, egyedüllétről, anyaságról, gyászról és önmegvalósításról. De felbukkannak természetesen kenguruk, vombatok, krokodilok, na, meg harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájak is.

    Neked van még kedvenc regényed női sorsról?

  • Ami a látszat mögött van: Kis tüzek mindenütt

    Ami a látszat mögött van: Kis tüzek mindenütt

    Szeretek olyan regényt olvasni, amit alig tudok letenni, mert annyira izgulok, mi lesz a vége. De talán még jobb egy olyan regény, ami azzal kezdődik, hogy kiderül, mi lesz a vége, mégis alig tudom letenni. Celeste Ng könyve, a Kis tüzek mindenütt az utóbbi kategóriába tartozik. Még a végén megszeretem az amerikai bestsellereket… merthogy ez is az.

    Miről szól?

    Shaker ​Heights, Cleveland, 90-es évek. Egy tipikus amerikai kertvárosban vagyunk, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a fű hosszáig és a lakók sikeres életéig minden pontosan meg van tervezve. Itt élnek Richardsonék, vagyis Elena, ügyvéd férje és a négy kamasz gyerekük, és ebbe a világba csöppen bele Mia, a fotóművész, aki egyedül neveli tinédzser lányát, Pearlt.

    A két család nagyobb hatással lesz egymásra, mint azt bárki is gondolná, és a történetükön keresztül bepillanthatunk a tökéletesnek tűnő látszat mögé. Celeste Ng érzékenyen nyúl a családi titkok és az anyaság kérdéseihez, és az a bizonyos tűz végig fontos jelkép a regényben, minden szereplő magában hordozza a szikrákat.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    A legjobban azt, hogy egyszerre izgalmas és elgondolkodtató. Egyik központi témája az anyaság, és szembe jön velünk a regényben sok minden ezzel kapcsolatban (talán túl sok minden is ahhoz, hogy mélységében lehessen őket bemutatni): mintaanya, egyedülálló anya, mélyszegénységben élő, bevándorló anya, béranyaság, örökbefogadás, abortusz. Nem állásfoglalást, hanem szempontokat látunk, és éppen azt piszkálgatja ez a történet, hogy léteznek-e egyértelmű kategóriák arra, mi a helyes, mi a helytelen.

    De piszkálgat még mást is. Például azt, hogy ha a szabályokat betartva éljük az életünket, akkor elkerülhetők-e a nehézségek (spoiler: nem). Hogy a boldogsághoz nemcsak egyetlen szabályos út vezet, és hogy a látszat mögött mindenkinek megvannak a maga küzdelmei, fájdalmai, sebei. A túl tökéletesnek látszó házakban pedig természetesen kidől az a bizonyos csontváz a szekrényből.

    A kamasz szereplőkön keresztül előkerülnek a tinédzserek problémái is, de ez a vonal kissé felszínes marad. A legjobban Mia története van kibontva, és valamennyire Elenáé is, főként az anyasága szempontjából.

    Tetszett még a tűz szimbóluma is, ami újra és újra előbukkan a történetben. „Egész életében arra intették, hogy a szenvedély olyan, mint a tűz: veszélyes. Könnyen kezelhetetlenné válik. Átcsap a falak fölött, átkel az árkokon. A szikrák akkorákat ugranak, mint a bolhák, és legalább olyan gyorsan is; a fuvallat kilométerekre képes elvinni az izzó parazsat. Jobb gondosan vigyázni arra a szikrára, és azt óvatosan továbbadni nemzedékről nemzedékre, mint az olimpiai lángot. Vagy talán vigyázva óvni, mint egy örökmécsest: hogy emlékeztessen a fényre és jóságra, amely soha semmit nem gyújt fel, nem is lenne rá képes. Körültekintően őrizni. Megszelídíteni. Boldog fogságban tartani. A lényeg, gondolta, hogy elkerüljük a tűzvészt.” Ez Elena, és vele szemben ott van Mia: „Néha mindent fel kell perzselni, hogy újra tudjuk kezdeni. A tűz után gazdagabb a föld, új dolgok nőhetnek rajta. Az ember is ilyen.”

    A kissé hatásvadász cselekményvezetés az amerikai filmekre emlékeztetett (egyébként készült filmfeldolgozás hozzá, mily meglepő), és időnként a családi dráma már majdnem szappanoperába hajlott, de végül azért, hála az égnek, mégsem lett belőle szappanopera. Az tetszett benne, hogy sorsokat mutat, ítélet nélkül, és igen, nagyon nehéz letenni, míg teljesen össze nem kuszálódnak, aztán ki nem bomolnak a szálak.

    Való ez neked?

    Ha szereted a tipikus amerikai kertvárosi hangulatot, akkor igen. Ha ennek a ripityára törését is elviseled, akkor meg főleg.

    Továbbá ha benned is lobog a tűz, pislákol a szikra, vagy éppen már majdnem kialudt. Ha anya vagy, ha szabálykövető vagy, lázadó vagy, ha keresed az utat, vagy kitaposnád magadnak.

    Aki meg angolul szeretne olvasni, nehogy klasszikusokkal kezdjen, hanem pont ilyen regényekkel, mint ez, mert gördülékenyen és egyszerűen vannak megírva, könnyen olvashatók idegen nyelven is.

  • Novecento, mi a titkod?

    Novecento, mi a titkod?

    „Szóval miről szól a könyv, az az olasz, amit most olvasol?” “Semmiről. De nagyon jó.” Ezt a kérdést én kaptam, és a választ is én adtam. Tudom, némi magyarázatra szorul, de talán csak akkor, ha még nem ismered ezt a bizonyos olasz szerzőt, Alessandro Bariccót. Valamint jól emlékszem arra is, hányszor forgattam már a szemem (legalább gondolatban, ha udvariasságból látványosan nem is) arra a mondatra, hogy “az irodalom lényege pusztán csak a szépség”.

    Mert, persze, ez így van, de azért szépség ide vagy oda, szóljon is egy könyv valamiről, mondjon valamit. Nos, Alessandro Baricco harmadik könyvének olvasása után, azt hiszem, elmondhatom, hogy mostanra valóban megértettem, mit jelent ez a fenti rövid mondat, és azt is, hogy miért nem kell kiegészíteni semmivel.

    A Tengeróceán, a Selyem és a Novecento ugyanis nagyon hasonlítanak abban, hogy nem nagyon történik bennük semmi. Hangulatukkal viszont olyannyira magukba szippantanak, hogy ezt észre se veszem. Mert az óceán moraját és a zongora hangjait hallgatva, melyek a sorok közül szólnak, keresek valamit. Mert a zene, amit Novecento, a zongorista, a történet főhőse játszik, a lélekhez szól. Mert a szépség, ha igazi, úgy tűnik, mégis elvezet valahová. 

    Danny Boodmann T.D. Lemon Novecento lebilincselő története, mely a nevével kezdődik, pedig messzire vezet, befelé a lélekbe, vágyakhoz, félelmekhez és választásokhoz. Novecento egész életét egy óceánjárón tölti, soha nem száll le – még akkor sem, amikor már csak ez az egy lehetősége marad. Szomjas a világra, mégis csak azokon az embereken keresztül ismeri meg azt, akikkel a hajón találkozik. Fél a világ végtelenségétől, fél attól, hogy az álmai ott beteljesülnek. Inkább megmarad a zongorája mellett, a hullámok hátán, abban a világban, ahol mindig is élt, és amit ismer. A végtelenségbe csak a zenén keresztül mer belépni, és ezért nem felejti el a zenéjét soha senki, aki csak hallja.

    Sokáig velem maradt még ez a történet azután is, miután befejeztem az olvasását. Hogy lehet egy ilyen szépséges, de semmi kis történetbe beleszőni ennyi mindent? Menni vagy maradni? Ragaszkodni vagy elengedni? Küzdeni az álmokért, vagy csendben, egymás után elbúcsúzni tőlük? Kiállni egy új színpadra, kilépni az ismeretlenbe, vagy lemondani erről, átengedni másoknak, meg sem próbálni? Eldönthetők ezek egyáltalán? És tulajdonképpen ki él igazán, és mi az, ami végtelen…?

    Igen, Baricco történeteiben az a csodálatos, hogy szépségük és hangulatuk könnyedén utat talál a lélekhez, megpendít ott egy-egy húrt, megrebbent ezt-azt, lassan egyre mélyebbre hatol, és ezért nem számít, hogy a könyvben nem nagyon történik semmi, mert bennünk, a lelkünkben zajlanak ezek a történetek, és ezért nem lehet elmesélni sem, mert mindenkinek a sajátja.

  • Mit olvassak? 140+ ötlet: regények, novellák, mesék, versek, memoárok, blogok

    Mit olvassak? 140+ ötlet: regények, novellák, mesék, versek, memoárok, blogok

    #Otthonolvasok. De mit? Ha már kifogytál az ötletekből, vagy csak új témákra kalandoznál, válogass a kedvenceimből. Eredetileg az évekkel ezelőtti tavaszi bezártság idején gyűjtöttem őket, akkor még csak nyolcvanat, de folyamatosan bővítem. Mert olvasni még mindig jó, és mindig az lesz. És olvasni nagyon sokfélét lehet, nem is csak regényeket.

    Hogy könnyebben átlátható – na, meg még inkább izgalmas – legyen, tematikus könyvkihívás listákba rendeztem őket. Amikről részletes ajánlót is írtam korábban, azokat linkeltem. Lássuk.

    Európai klasszikusok könyvkihívás:

    1. Bulgakov, Mihail: A Mester és Margarita
    2. Flaubert, Gustave: Bovaryné
    3. Lagerlöf, Selma: Jeruzsálem
    4. Maupassant, Guy de: Egy ​asszony élete
    5. Moravia, Alberto : Egy ​asszony meg a lánya
    6. Sienkiewicz, Henryk: Quo Vadis
    7. Tolsztoj, Lev: Anna Karenina

    Angol klasszikusok könyvkihívás:

    1. Austen, Jane: Meggyőző érvek
    2. Brontë, Anne: Wildfell asszonya
    3. Brontë, Charlotte: Villette
    4. Brontë, Emily: Üvöltő szelek
    5. Dickens, Charles: Szép ​remények
    6. Eliot, George: Middlemarch
    7. Orwell, George: 1984
    8. Shelley, Mary: Frankenstein
    9. Thackeray, William Makepeace: Hiúság ​vására
    10. Wilde, Oscar: Dorian ​Gray arcképe

    Amerikai klasszikusok könyvkihívás:

    1. Alcott, Louisa May: Kisasszonyok
    2. Fitzgerald, F. Scott: A nagy Gatsby
    3. Hawthorne, Nathaniel: A skarlát betű
    4. Lee, Harper: Ne ​bántsátok a feketerigót!
    5. Mitchell, Margaret: Elfújta a szél
    6. Salinger, J. D.: Zabhegyező
    7. Yates, Richard: A ​szabadság útjai
    8. Wharton, Edith: Az ártatlanság kora

    Magyar klasszikusok könyvkihívás:

    1. Füst Milán: A feleségem története
    2. Kaffka Margit: Színek és évek
    3. Kosztolányi Dezső: Pacsirta
    4. Németh László: Iszony
    5. Németh László: Égető Eszter
    6. Illyés Gyula: Puszták népe
    7. Szerb Antal: Utas és holdvilág
    8. Márai Sándor: Az igazi
    9. Móricz Zsigmond: Sárarany
    10. Örkény István: Tóték

    Európai kortárs könyvkihívás:

    1. Baricco, Alessandro: Tengeróceán (és nekem kedvencem lett még másik kettő is, amit olvastam tőle: Selyem és Novecento)
    2. Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
    3. Grass, Günter: A bádogdob
    4. Lessing, Doris: A fű dalol
    5. Mora, Terézia: Muna
    6. Smirnoff, Karin: Elmentem ​az öcsémhez (és a teljes Jana Kippo-sorozat, melynek ez az első kötete)

    Amerikai és kanadai kortárs könyvkihívás:

    1. Atwood, Margaret: A Szolgálólány meséje (folytatása, a Testamentumok szintén)
    2. Atwood, Margaret: Az ​ehető nő
    3. Gilbert, Elizabeth: New York lányai
    4. Gyasi, Yaa: Hazatérés
    5. Shriver. Lionel: Beszélnünk ​kell Kevinről
    6. Morrison, Toni: Nagyonkék

    Magyar kortárs könyvkihívás:

    1. Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
    2. Jókai Anna: A feladat
    3. Krasznahorkai László: Sátántangó
    4. Gergely Ágnes: Őrizetlenek
    5. Krasznahorkai László: Sátántangó
    6. Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
    7. Szabó Magda: A Danaida
    8. Szabó Magda: Az őz
    9. Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
    10. Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
    11. Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve
    12. Rakovszky Zsuzsa: Célia
    13. Spiró György: Az Ikszek
    14. Závada Pál: A fényképész utókora

    Ausztrál kortárs könyvkihívás:

    1. Flanagan, Richard: Egy tenyér, ha tapsol
    2. Moriarty, Liane: Kilenc idegen

    Humoros regények könyvkihívás:

    1. Fable, Vavyan: Nászjelentés
    2. Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász
    3. Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (és a sor tetszőlegesen folytatható, nekem nagy kedvenceim még: A három testőr Afrikában, Az ellopott futár, A tizennégy karátos autó, Az elveszett cirkáló, Az úr a pokolban is úr)
    4. Simsion, Graeme: A Rosie projekt
    5. Szerb Antal: A Pendragon legenda (több is ez humoros regénynél szerintem, zseniális detektívregénynek álcázott detektívregény-paródia)
    6. Twain, Mark: Egy jenki Arthur király udvarában
    7. Wodehouse, P. G.: Forduljon Psmithhez!
    8. Wodehouse, P. G.: Nyári zivatar

    Ifjúsági regények könyvkihívás:

    1. Collins, Suzanne: Az éhezők viadala-trilógia
    2. Dickens, Charles: Copperfield ​Dávid
    3. Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
    4. Kästner, Erich: A két Lotti
    5. Knight, Eric: Lassie hazatér
    6. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi-sorozat
    7. Montgomery, Lucy Maud: Anne otthonra talál (és akár a teljes további Anne-sorozat, bár nekem egyre kevésbé tetszettek a folytatások)
    8. Szabó Magda: Abigél (de nagyon szerettem a többi “kislányregényét” is: Álarcosbál, Születésnap, Mondják meg Zsófikának)
    9. Rowling, Joanne Kathleen: Harry Potter-sorozat

    Romantikus regények könyvhkihívás:

    Némelyik könnyedebb, mások komolyabbak.

    1. Austen, Jane: Büszkeség és balítélet
    2. Freeman, Kimberley: Vadvirágok ​lányai
    3. Gárdonyi Géza: Ida regénye
    4. Gavalda, Anna: Együtt lehetnénk
    5. Jókai Mór: Egy magyar nábob
    6. Jones, Tayari: Egy amerikai házasság
    7. Márquez, Gabriel García: Szerelem a kolera idején
    8. Mikszáth Kálmán: Különös házasság
    9. Mitchell, Margaret: Elfújta a szél
    10. Móra Ferenc: Aranykoporsó
    11. Sparks, Nicholas: Szerelmünk lapjai

    Családregények könyvkihívás:

    1. Gyasi, Yaa: Hazatérés
    2. Márquez, Gabriel García: Száz év magány
    3. Ng, Celeste: Amit sohase mondtam el
    4. Szabó Magda: Régimódi történet
    5. Tokarczuk, Olga: Őskor és más idők
    6. Wingate, Lisa: Elrabolt életek
    7. Závada Pál: Jadviga párnája

    Krimik

    1. Brown, Dan: A Da Vinci-kód
    2. Christie, Agatha: Gyilkosság az Orient Expresszen
    3. Moriarty, Liane: A férjem valamit titkol
    4. Morton, Kate: Felszáll ​a köd
    5. Owens, Delia: Ahol ​a folyami rákok énekelnek

    Novellák kihívás

    Klasszikus és kortárs, magyar, európai és amerikai szerzők egyaránt.

    1. Fitzgerald, F. Scott: Benjamin ​Button különös élete
    2. Gavalda, Anna: Életre ​kelni
    3. Mikszáth Kálmán: A jó palócok
    4. Örkény István: Egyperces novellák
    5. Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban
    6. Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég
    7. Tóth Krisztina: Fehér farkas
    8. Tóth Krisztina: Pixel

    Meseregények és mesék

    1. Andersen, Hans Christian – bármelyik meséje, leginkább felnőtteknek ajánlom
    2. Ende, Michael: A Végtelen Történet
    3. Ende, Michael: Momo
    4. Lagerlöf, Selma: Nils Holgersson csodálatos utazása
    5. Lewis, C.S.: Narnia-sorozat
    6. Saint-Exupéry, Antoine de: A kis herceg
    7. Tolkien, J.R.R.: A Hobbit
    8. Valente, Catherynne M.: A ​lány, aki körülhajózta Tündérföldet

    Memoárok

    1. Ali, Nudzsúd – Minoui, Delphine: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
    2. Eger, Edith Eva: A ​döntés
    3. Harry herceg: Tartalék
    4. Janmi, Pak: Élni akartam
    5. Noah, Trevor: Bűnben születtem
    6. Obama, Michelle: Így lettem
    7. Spears, Britney: A bennem lévő nő
    8. Stern, André: …és ​sosem jártam iskolába
    9. Westover, Tara: A tanult lány
    10. Yousafzai, Malala – Lamb, Christina: Én vagyok Malala – A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib fegyveres

    Könyvkihívás (nemcsak) szülőknek:

    1. Chapman, Gary: Gyerekekre hangolva
    2. Faber, Adele – Mazlish, Elaine: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
    3. Forward, Susan: Mérgező szülők
    4. Liedloff, Jean: Az elveszett boldogság nyomában
    5. L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve
    6. Nyitrai Erika: Az érintés hatalma
    7. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
    8. Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
    9. Payne, Kim John: Melegszívű fegyelmezés
    10. Vekerdy Tamás: Jól szeretni (és még sok mást is lehetne)

    Versek

    Ezeket nem lehet listába szedni, minden naphoz más hangulat és más kedvenc vers tartozik. De azért írtam egy-egy örök kedvencet mindegyiküktől:

    • Áprily Lajos: Ködös évszak előtt
    • Heltai Jenő: Szabadság
    • Juhász Gyula: Magamhoz
    • Lackfi János: A fekete router
    • Szabó Lőrinc: Valami örök
    • Szabó T. Anna: A nő az akkor nő
    • Tóth Árpád: Áprilisi capriccio
  • Ahol a folyami rákok énekelnek

    Ahol a folyami rákok énekelnek

    Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek. New York Times bestseller, Amazon bestseller, és annyian dicsérték már, hogy kissé gyanakodva és szkeptikusan vettem kézbe, szinte készülve a csalódásra. Meglepett. Mert elmaradt a csalódás, ez a regény, krimi és fejlődésregény, jó.

    Ha azt mondom, nem vagyok nagy krimifaló, az még nagyon messze van az igazságtól. Elvétve olvasok krimit, és maga a műfaj eléggé hidegen hagy. Ügyesen felépített kirakós játékok, ha jól vannak megírva, de engem más izgat. Delia Owens regénye pedig pont azért tetszett, mert több, mint krimi. Ami igazán tetszett benne, az éppen az, amivel több.

    Miről szól?

    A főszereplő Kya, a kislány, akit a családja magára hagy. Anyja, testvérei elmenekülnek, végül iszákos apja is elmegy. Kya egyedül marad, ő még elmenni is kicsi. Egy kunyhóban él és nő fel, a lápvilágban, egyedül. A társadalomtól elvágva vagy abból kirekesztve? A kettő egymást erősíti. Kapcsolata a természettel a legszorosabb, de van néhány ember, aki felfigyel rá, köztük két férfi, akiknek egyike sem tudja kiverni a fejéből ezt a vad, megközelíthetetlennek tűnő, különös lányt.

    A másik szál, időben eltolva, egy holttesttel kezdődik. Balesetnek látszik, de talán mégsem az? Elindul a nyomozás, és a gyanú hamarosan arra a lányra terelődik, akire a legtöbben elvadult, kiszámíthatatlan, furcsa lényként tekintenek. Igen, ezt szinte bármelyik krimiről is írhatnám. Mégis, az Ahol a folyami rákok énekelnek számomra inkább fejlődésregény, mint krimi.

    Egy gyermek, aki vadon, a természetben nő fel. Nem új ez a téma, sőt, klisé is lehetne, mégsem éreztem annak. (Vagy csak nem zavart? Talán a lényeget tekintve mindegy is.) Érzékeny és izgalmas történet ez vadonról és emberi lélekről, magányról, előítéletekről, igazságról és igazságszolgáltatásról, Kya küzdelmeiről és kapcsolatairól – emberekkel és természettel.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    Alig tudtam letenni, izgalmas és gördülékeny olvasmány. Fordulatos és meglepő, az utolsó oldalig. Egy gyilkossági szál és egy magára hagyott kislány története fonódik lassan össze, és mindig vár ránk egy újabb darabja a kirakósnak. Oké, az izgalmakat ki is pipálhatjuk, nézzük a többit, mert van más is. Szerencsére.

    ez nem az észak-karolinai lápvilág, de erről az idei nyáron készített képemről a könyv jutott eszembe

    Kya karakterén keresztül is sodor magával a könyv. Erős. A magány teszi azzá, ami egyben meg is sebzi. Az önállóság is, mely eleinte kényszerűség, de később már el sem tudná képzelni az életét másképp. Emellett azonban intelligens és érzékeny. A természet tanítja meg csendben lenni, figyelni, szemlélődni. Az érzelmeit is gyakran a természet ébreszti fel vagy nyeli el. Kya a szó szoros értelmében sohasem tanul, eleinte öntudatlanul, lassan és mélyen ivódik bele a tudás, ahogy a környezetét figyeli, vele él, később olvas is rengeteget, de azt is elvonulva, elmélyülten, egyedül. Szinte mindig egyedül.

    Azért az felmerült bennem, mennyire lehetne Kya valóságos. Az a kislány, akit a regény elején látunk, valóban képes lenne ennyire önállóan, felnőttek nélkül élni? Ebben azért kételkedem. De eljátszani a gondolattal, hogy milyen az az ember, akit a természet nevel fel…? A játékban benne vagyok, pedig sosem fogjuk tudni a választ, mert ilyen nincs. Az ember már olyan régóta és annyira ott van mindenütt. Kyának is vannak támogatói, igaz, csak néhányan, de ők tudnak jól segíteni neki, úgy, ahogy szüksége van rá, és anélkül, hogy kitépnék abból a világból, mely biztonságot ad neki. A többiek meg? Ők adják az alapját a társadalom kritikájának a könyvben.

    Az emberek, akik félnek attól, amit nem ismernek. Kyától például, akit kezdetben ők vadítottak el maguktól. Nem is tudják másként látni a lány tetteit, mint saját érzelmeiken keresztül, így a félénk emberkerülés ellenségességgé torzul, a titokzatos másság fenyegető lesz, a védekezés pedig agresszió. „Én sosem gyűlöltem az embereket. Ők gyűlöltek engem. Ők nevettek ki engem. Ők hagytak el engem. Ők zaklattak engem. Ők támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni.”

    De igazából Kya egész lénye kritikája lehetne a társadalmunknak, mely nyüzsög és siet, nem ismeri a csendet, és annyifelé kell figyelni, annyi mindent megjegyezni, hogy valódi, elmélyült figyelem és alapos, mély tudás talán már nincs is. Vagy legalábbis nem becsüljük eléggé. 

    Azért azon felnevettem, hogy Kya végül a könyvei jogdíjából gazdagodik meg. Méghogy írásból ne lehetne megélni… És milyen könyvek? Saját rajzaival illusztrált természetrajzi könyvek. Hát… ez a másik olyan pont a regényben, ahol azt éreztem, nem éppen reális ez így, bár az amerikai könyvpiachoz nem értek. Delia Owens, az írónő mindenesetre biztosan sikert aratott ezen a piacon. 🙂

    Na, és a cím: Ahol a folyami rákok énekelnek. Tetszik, nemcsak azért, mert érdekes, hanem mert a hangulata szerintem visszaadja az egész regény hangulatát.

    Való ez neked?

    Ha szereted az erős női karakterekre épülő fejlődésregényeket, foglalkoztat ember és természet harmóniája, akkor ez a regény tetszeni fog neked.

    A természet mellett azonban felbukkan a társadalom és annak előítéletei is. Mit kezd azzal a rendszer, aki kilóg? Aki egyáltalán be sem illeszthető, és egy idő után nem is akar beilleszkedni? Le lehet vetkőzni az előítéleteket? Ha ezek a kérdések érdekelnek, akkor is ad gondolkodnivalót a regény.

    Végül pedig, több ez, mint krimi, de aki a krimi izgalmait és csavarait keresi benne, az sem fog csalódni.

    Te olvastad? Tetszett?