Ürmös Beáta

Kategória: Könyvajánló

  • 8 könyv karácsonyra nőknek

    8 könyv karácsonyra nőknek

    Aki szeret olvasni, annak könnyű ajándékot venni? Hm. Nem feltétlenül. Mindenesetre az egyértelmű, hogy könyvek között érdemes keresgélni. Ehhez hoztam most egy kis ötletgyűjteményt, mégpedig kifejezetten nőknek, mert a most következő könyvek női sorsokat kísérnek, és elsősorban a női lét kérdéseit és problémáit boncolgatják. Vannak köztük kortárs és klasszikus regények, magyar, európai és amerikai szerzők művei, komolyabbak és szórakoztatóbbak – és egy olyan, ami különösen kedves nekem, mert én írtam. 🙂

    Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

    Rakovszky Zsuzsa az egyik kedvenc kortárs írónőm. Annyira szépen ír, hogy az már szinte költészet, és érzékenyen, finoman bontogatja a sorsokat a regényeiben, novelláiban, melyek közül a kedvencem (bár nehéz dönteni, és a változtatás jogát fenntartom a jövőben) A kígyó árnyéka.

    Ez a regény a 17. századi Magyarországon játszódik, főszereplője pedig az életére visszatekintő Lehmann Orsolya. Egy kislányt látunk, akivel nem törődik senki. Aki reménykedik egy ideig, megözvegyült édesapjánál keresi az elfogadást és szeretetet, de valami másra bukkan helyette. Szeretetre éhezik, de senkitől, még a legkétségbeesettebb tettekkel sem tudja azt kicsikarni. A dolgok csak megtörténnek vele, ő pedig tűri. Nem igazán van választása, vagyontalan, félárva lány, aki teljesen ki van szolgáltatva apjának, akivel a kapcsolata ragaszkodás és gyűlölet eltéphetetlen köteléke, melyben mindketten foglyok.

    Az emberek egész életében olyan bűnökért ítélik meg, melyeket el sem követett, míg valódi bűnei súlyos titokként nyomják a lelkét. Néhány röpke hónap adatik neki, amikor ráeszmél, milyen szeretni. Ezen kívül a szépség és béke egyedüli forrása életében a természet. Néhány emlék holdfényes éjszakáról, nyári erdőben való barangolásról, patakcsörgedezésről, messze az emberek mindig figyelő tekintetétől.

    Természet, álmok, félelmek, a lélek rezdülései érzékletes, gyönyörű képekben keverednek ebben a regényben, mely fájdalmasságában is csodaszép. Kérdéseket suttog sorsról, szeretetről, szenvedésről, bűnről, titkokról.

    Kaffka Margit: Színek és évek

    Ez a regény is egy visszaemlékezés, melyben Kaffka Margit a 20. századi, hanyatló dzsentri társadalomba kínál betekintést egy nő sorsán keresztül. „Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak” – mondja Pórtelky Magda, aki már öregasszonyként (ő tekint így magára, egyébként ötven éves!), csendes magányból tekint vissza életére.

    Ebben az életben az ifjúság ragyogó színei keverednek a későbbi évek szürkeségével, fanyar belenyugvásával, keserűségével. Látjuk a nagyravágyó, álmodozó kislányt, akinek ugyanakkor minden mozdulata, tekintete megfigyelés alatt áll, és aki előtt egy cél lebeg: hogy elkeljen – és már az is szégyen, hogy ez csak a második báli szezonban sikerül neki.

    Magda egy olyan világban nő fel, ahol a nő csak a férjén keresztül érvényesülhet. Jó férjet kell fogni, utána pedig kifacsarni ebből a házasságból mindent, ami maga és a gyerekei számára előnyös. Így aztán Magda egyszerre lesz élősködő és kiszolgáltatott, utálatos és szánnivaló. Mindig egy férfiba kapaszkodik, őt tolja, rajta keresztül próbál felemelkedni.

    Csakhogy a világ közben megváltozik, Magda pedig nem tud vele változni. Őt úrilánynak, feleségnek nevelték, aki az erős külső elvárások miatt sokat ad a látszatra, belül viszont önbizalomhiányos és tehetetlen. A változások megtörik és megkeserítik, és bár ő maga sosem éri el, de három lányának már meg tudja adni a függetlenség lehetőségét.

    Kicsit lassú, pátoszos ez a regény, de aki egyszer elkapja a ritmusát, azt magával rántja egy különös, régi világba, és a női lélek mélységeibe. Engem a történelemből mindig is az érdekelt a legjobban, amit Kaffka Margit mutat nekünk: a konyhák, hálószobák, előszobák, és a jelentéktelen, hétköznapi emberek. Az ember.

    Németh László: Égető Eszter

    Németh László: Égető Eszter

    Még egy 20. századi regény. Ha női sorsról van szó, hogy is maradhatna ki Németh László? Már amikor az Iszonyt olvastam tőle, akkor is megdöbbentett, hogyan tud egy férfi ilyen érzékeny éleslátással írni a női lélekről. A később olvasott regényei csak még jobban elképesztettek, főleg az Égető Eszter.

    Ez a regény a címbeli Esztert kíséri kislánykorától egészen nagymamakoráig, Németh László pedig hihetetlen érzékenységgel ábrázolja a lánykori barátságok szinte még tudattalan intrikáit, az udvarlás időszakában oly elveszett Esztert, majd a későbbi otthonteremtő feleséget és édesanyát.

    Eszter a maga csendes, szorgalmas, alkalmazkodó módján szinte észrevétlenül van jelen az életben. Gyengesége és ereje is ebben rejlik. Akárhová vetődik, akármit ad neki vagy vesz el tőle az élet, ő csendben és fáradhatatlanul szőni kezdi újra a hálót a szíve fonalaiból, hogy felépítse azt a meleg otthont, ahova a körülötte levők is gyökeret ereszthetnek. Erőfeszítéseit azonban nemhogy nem hálálják meg, de észre sem veszik még a hozzá legközelebb állók, a férje és a gyerekei sem.

    „A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő; csak ha fogy, az vevődik észre” – mondja Németh László a regényben, és ebben az egyetlen mondatban összesűríthető Eszter élete. Tragédiává mégsem válik a sorsa, mert Eszter építő és otthonteremtő alak, és mindig akadnak olyanok, akik rászorulnak, hogy a jóságánál kissé megmelegedjenek.

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    Egy igazi és örökérvényű klasszikus. Anna bárki lehetne. Anna a nő, aki, miután illendően férjhez ment és gyermeket szült, szerelmes lesz. Vronszkij iránti szerelmében a teljes élet reménye nyílik meg előtte, és ő bátran lépne erre az útra. Ez lesz a veszte.

    Olyan még csak megtörténhet a 19. századi Oroszországban, hogy egy asszony diszkréten csalja a férjét, a társadalom pedig szemet huny felette. De hogy Anna felvállalja az igazságot: ő nem szereti a férjét, soha nem is szerette, Vronszkijt szereti? Ez már sok, ezért már kirekesztik. Nem kap többé meghívást sehova, s tőle sem fogad el meghívást senki. Vannak, akik elítélik, mások pedig kénytelenek elítélni, ha nem akarnak ők maguk is ítéletet.

    A kiközösítés azonban csak Annára vonatkozik, Vronszkijra nem. Míg Anna elveszíti becsületét és kapcsolatait, Vronszkij megítélésén a viszonyuk nem változtat. Ordít a helyzet igazságtalansága, és ez aláássa kettejük kapcsolatát is. Vronszkij csak azzal állhatna igazán Anna mellé, ha felvállalja ugyanazt a kitaszítottságot, ami Anna osztályrésze. De nem teszi, Anna pedig teljesen tehetetlen ebben a helyzetben. Semmije nem marad a szerelmen kívül, és amikor azt is elveszíti, úgy érzi, nincs miért élni tovább.

    Bűnös-e Anna? Nem bűnösebb, mint bárki más. Bátrabb. A teljesebb élet reményében ki akar lépni a társadalom által rászabott keretből, ezért jár a büntetés. Ennek a regénynek az üzenete túlmutat a moszkvai és szentpétervári úri társaságon, még a korabeli és a mai női sorson is. Annyi rétege van, hogy meg sem kísérlem még csak felvillantani sem őket egy ilyen rövid összegzésben. Amúgy meg, sztereotípiák a hosszú orosz nevekről ide vagy oda, szerintem nem nehezen olvasható és izgalmas regény.

    Jane Austen: Értelem és érzelem

    Jane Austen: Értelem és érzelem

    Kamaszként olvastam először, majd a filmet is számtalanszor megnéztem. Amikor a harmincadik születésnapom előtt újra kézbe vettem, újra meghódított. Azelőtt gyönyörű, érzelmekkel teli szerelmes regényt láttam benne, később inkább a fájdalmat és a társadalomkritikát éreztem erősebben. De Jane Austen regénye nem véletlenül örök klasszikus, ami minden korosztálynak ad valamit.

    Marianne és Elinor, bár szerető testvérek, mégis két teljesen ellentétes dolgot képviselnek a regényben: értelem és érzelem. Elinor az, aki mindig úgy viselkedik, ahogyan kell, józansága és önuralma mögé rejtve valódi érzéseit. Marianne őszinte és nyílt, tettetésre és képmutatásra képtelen, hevessége és féktelensége azonban mély érzésekkel párosul. A regényen végighúzódik ez az ellentét, a hősnők sorsában összecsap, és … SPOILER! Elinor elnyeri a boldogságot, Marianne nem. Sőt, Marianne éppen azt adja fel önmagából a történet végére, ami egyéniségének legnagyobb kincse volt. SPOILER VÉGE!

    Bár sokkal fájdalmasabbnak látom a regény befejezését a mai fejemmel, mint egykor kamaszként, de magát a regényt is sokkal mesteribbnek, provokatívabbnak érzem. Mintha Jane Austen egyetlen kérdést akart volna a világ arcába vágni: tényleg ennyivel fontosabb megfelelni az elvárásoknak, mint őszintén, képmutatás nélkül élni? Ez a kérdés pedig, azt hiszem, ma is épp olyan aktuális, különösen a kedvességre és engedelmességre nevelt, kétségbeesetten megfelelni akaró lányok és nők életében.

    Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

    Egy kortárs amerikai bestseller. A külső elvárások és a megfelelés ebben a regényben is felbukkan, mely egy tökéletesre tervezett amerikai kertvárosba viszi el olvasóját, a 90-es évekbe, Celevelandbe.

    A jómódú mintacsalád, Richardsonék, vagyis Elena, ügyvéd férje és a négy kamasz gyerekük életébe csöppen bele Mia, a fotóművész, aki egyedül neveli tinédzser lányát, Pearlt. A gyerekek kíváncsian ismerkedni kezdenek, és a két család nagyobb hatással lesz egymásra, mint azt bárki is gondolná, történetükön keresztül pedig bepillanthatunk a tökéletesnek tűnő látszat mögé. Naná, hogy hullanak ki a csontvázak a szekrényből.

    A két női főhősön, Mián és Elenán keresztül a regénynek fontos témája az anyaság, a családi titkok és az önmegvalósítás, és Celeste Ng érzékenyen nyúl ezekhez a kérdésekhez, ítélet nélkül járja körbe őket. Az a bizonyos tűz is végig fontos jelkép a regényben, minden szereplő magában hordozza a szikrákat, az olvasó pedig a kérdést, hogy vajon pusztító vagy éltető, felszabadító ez az erő.

    Elizabeth Gilbert: New York lányai

    Aki egy ideje olvassa már a blogom, hallhatott erről a regényről, és még fog is. 🙂 Ugyanis a New York lányai az egyik kedvenc idei olvasmányom, és ez is egy visszaemlékezés. A nyolcvankilenc éves Vivian Morris mesél ifjúságáról, majd későbbi életének fontos eseményeiről és szereplőiről. Egy élvhajhász, felelőtlen fiatal lányt kísérünk végig a felnőtté válás és a kiteljesedés útján, és egy olyan életúton, ami nem fér be a hagyományos keretek közé.

    Izgalmas és elgondolkodtató történet ez barátságról és szerelemről, elégedettségről és boldogságról, női szexualitásról, és arról, hogyan maradhat az ember hű önmagához, miközben keresi a helyét a világban. Ezen felül pedig még azért is különösen közel került hozzám, mert New Yorkban játszódik, és én imádtam a 40-es évekbeli és a későbbi New Yorkok hangulatát a könyvben – és nekem is megvan a magam New Yorkja, ami egyetlen, és csak nekem létezik.

    És az enyém: Úton

    Ürmös Beáta: Úton

    Végül hadd ajánljam azt a könyvet is, aminek megkülönböztetett helye van a szívemben: a sajátomat, mely egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól. Lili egy multinál dolgozik, ahol előléptetés vár rá, vőlegényével az esküvőre készülnek, ő mégsem érzi magát a helyén, hétköznapjai kopottnak és szürkének tűnnek, hiányzik belőlük a lényeg: valódi önmaga és az álmai. Egy véletlennek és egy hirtelen döntésnek köszönhetően csapot-papot otthagy, hogy Ausztráliába menjen, világot lásson – és a világ végén talán megtalálja azt, amire valójában vágyik.

    A harmincasok az a korosztály, akiktől a társadalom azt várja, hogy megállapodjanak, családot alapítsanak. Ők már kitapostak egy karrierutat, amin a következő évtizedekben haladni fognak. De mi van, ha önmagukat egyre inkább megismerve időközben rájönnek, ezt a szépen alakuló életet mégsem érzik a magukénak? Érdemes még ilyenkor szakmát váltani, álmokat kergetni, mindent elölről kezdeni? Mit tud kezdeni magával egy átlagos, irodában, teljes munkaidőben dolgozó fiatal, aki több szabadságra, messzi tájakra vágyik? Lehet egyensúlyt találni álmok és hétköznapok között? Mennyire szabad rábízni magunkat a vágyakra, a szenvedélyre?

    Lili mellett más női szereplők is felbukkannak a regényben, és hozzák magukkal a saját kérdéseiket szerelemről, egyedüllétről, anyaságról, gyászról és önmegvalósításról. De felbukkannak természetesen kenguruk, vombatok, krokodilok, na, meg harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájak is.

    Neked van még kedvenc regényed női sorsról?

  • Ami a látszat mögött van: Kis tüzek mindenütt

    Ami a látszat mögött van: Kis tüzek mindenütt

    Szeretek olyan regényt olvasni, amit alig tudok letenni, mert annyira izgulok, mi lesz a vége. De talán még jobb egy olyan regény, ami azzal kezdődik, hogy kiderül, mi lesz a vége, mégis alig tudom letenni. Celeste Ng könyve, a Kis tüzek mindenütt az utóbbi kategóriába tartozik. Még a végén megszeretem az amerikai bestsellereket… merthogy ez is az.

    Miről szól?

    Shaker ​Heights, Cleveland, 90-es évek. Egy tipikus amerikai kertvárosban vagyunk, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a fű hosszáig és a lakók sikeres életéig minden pontosan meg van tervezve. Itt élnek Richardsonék, vagyis Elena, ügyvéd férje és a négy kamasz gyerekük, és ebbe a világba csöppen bele Mia, a fotóművész, aki egyedül neveli tinédzser lányát, Pearlt.

    A két család nagyobb hatással lesz egymásra, mint azt bárki is gondolná, és a történetükön keresztül bepillanthatunk a tökéletesnek tűnő látszat mögé. Celeste Ng érzékenyen nyúl a családi titkok és az anyaság kérdéseihez, és az a bizonyos tűz végig fontos jelkép a regényben, minden szereplő magában hordozza a szikrákat.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    A legjobban azt, hogy egyszerre izgalmas és elgondolkodtató. Egyik központi témája az anyaság, és szembe jön velünk a regényben sok minden ezzel kapcsolatban (talán túl sok minden is ahhoz, hogy mélységében lehessen őket bemutatni): mintaanya, egyedülálló anya, mélyszegénységben élő, bevándorló anya, béranyaság, örökbefogadás, abortusz. Nem állásfoglalást, hanem szempontokat látunk, és éppen azt piszkálgatja ez a történet, hogy léteznek-e egyértelmű kategóriák arra, mi a helyes, mi a helytelen.

    De piszkálgat még mást is. Például azt, hogy ha a szabályokat betartva éljük az életünket, akkor elkerülhetők-e a nehézségek (spoiler: nem). Hogy a boldogsághoz nemcsak egyetlen szabályos út vezet, és hogy a látszat mögött mindenkinek megvannak a maga küzdelmei, fájdalmai, sebei. A túl tökéletesnek látszó házakban pedig természetesen kidől az a bizonyos csontváz a szekrényből.

    A kamasz szereplőkön keresztül előkerülnek a tinédzserek problémái is, de ez a vonal kissé felszínes marad. A legjobban Mia története van kibontva, és valamennyire Elenáé is, főként az anyasága szempontjából.

    Tetszett még a tűz szimbóluma is, ami újra és újra előbukkan a történetben. „Egész életében arra intették, hogy a szenvedély olyan, mint a tűz: veszélyes. Könnyen kezelhetetlenné válik. Átcsap a falak fölött, átkel az árkokon. A szikrák akkorákat ugranak, mint a bolhák, és legalább olyan gyorsan is; a fuvallat kilométerekre képes elvinni az izzó parazsat. Jobb gondosan vigyázni arra a szikrára, és azt óvatosan továbbadni nemzedékről nemzedékre, mint az olimpiai lángot. Vagy talán vigyázva óvni, mint egy örökmécsest: hogy emlékeztessen a fényre és jóságra, amely soha semmit nem gyújt fel, nem is lenne rá képes. Körültekintően őrizni. Megszelídíteni. Boldog fogságban tartani. A lényeg, gondolta, hogy elkerüljük a tűzvészt.” Ez Elena, és vele szemben ott van Mia: „Néha mindent fel kell perzselni, hogy újra tudjuk kezdeni. A tűz után gazdagabb a föld, új dolgok nőhetnek rajta. Az ember is ilyen.”

    A kissé hatásvadász cselekményvezetés az amerikai filmekre emlékeztetett (egyébként készült filmfeldolgozás hozzá, mily meglepő), és időnként a családi dráma már majdnem szappanoperába hajlott, de végül azért, hála az égnek, mégsem lett belőle szappanopera. Az tetszett benne, hogy sorsokat mutat, ítélet nélkül, és igen, nagyon nehéz letenni, míg teljesen össze nem kuszálódnak, aztán ki nem bomolnak a szálak.

    Való ez neked?

    Ha szereted a tipikus amerikai kertvárosi hangulatot, akkor igen. Ha ennek a ripityára törését is elviseled, akkor meg főleg.

    Továbbá ha benned is lobog a tűz, pislákol a szikra, vagy éppen már majdnem kialudt. Ha anya vagy, ha szabálykövető vagy, lázadó vagy, ha keresed az utat, vagy kitaposnád magadnak.

    Aki meg angolul szeretne olvasni, nehogy klasszikusokkal kezdjen, hanem pont ilyen regényekkel, mint ez, mert gördülékenyen és egyszerűen vannak megírva, könnyen olvashatók idegen nyelven is.

  • Novecento, mi a titkod?

    Novecento, mi a titkod?

    „Szóval miről szól a könyv, az az olasz, amit most olvasol?” “Semmiről. De nagyon jó.” Ezt a kérdést én kaptam, és a választ is én adtam. Tudom, némi magyarázatra szorul, de talán csak akkor, ha még nem ismered ezt a bizonyos olasz szerzőt, Alessandro Bariccót. Valamint jól emlékszem arra is, hányszor forgattam már a szemem (legalább gondolatban, ha udvariasságból látványosan nem is) arra a mondatra, hogy “az irodalom lényege pusztán csak a szépség”.

    Mert, persze, ez így van, de azért szépség ide vagy oda, szóljon is egy könyv valamiről, mondjon valamit. Nos, Alessandro Baricco harmadik könyvének olvasása után, azt hiszem, elmondhatom, hogy mostanra valóban megértettem, mit jelent ez a fenti rövid mondat, és azt is, hogy miért nem kell kiegészíteni semmivel.

    A Tengeróceán, a Selyem és a Novecento ugyanis nagyon hasonlítanak abban, hogy nem nagyon történik bennük semmi. Hangulatukkal viszont olyannyira magukba szippantanak, hogy ezt észre se veszem. Mert az óceán moraját és a zongora hangjait hallgatva, melyek a sorok közül szólnak, keresek valamit. Mert a zene, amit Novecento, a zongorista, a történet főhőse játszik, a lélekhez szól. Mert a szépség, ha igazi, úgy tűnik, mégis elvezet valahová. 

    Danny Boodmann T.D. Lemon Novecento lebilincselő története, mely a nevével kezdődik, pedig messzire vezet, befelé a lélekbe, vágyakhoz, félelmekhez és választásokhoz. Novecento egész életét egy óceánjárón tölti, soha nem száll le – még akkor sem, amikor már csak ez az egy lehetősége marad. Szomjas a világra, mégis csak azokon az embereken keresztül ismeri meg azt, akikkel a hajón találkozik. Fél a világ végtelenségétől, fél attól, hogy az álmai ott beteljesülnek. Inkább megmarad a zongorája mellett, a hullámok hátán, abban a világban, ahol mindig is élt, és amit ismer. A végtelenségbe csak a zenén keresztül mer belépni, és ezért nem felejti el a zenéjét soha senki, aki csak hallja.

    Sokáig velem maradt még ez a történet azután is, miután befejeztem az olvasását. Hogy lehet egy ilyen szépséges, de semmi kis történetbe beleszőni ennyi mindent? Menni vagy maradni? Ragaszkodni vagy elengedni? Küzdeni az álmokért, vagy csendben, egymás után elbúcsúzni tőlük? Kiállni egy új színpadra, kilépni az ismeretlenbe, vagy lemondani erről, átengedni másoknak, meg sem próbálni? Eldönthetők ezek egyáltalán? És tulajdonképpen ki él igazán, és mi az, ami végtelen…?

    Igen, Baricco történeteiben az a csodálatos, hogy szépségük és hangulatuk könnyedén utat talál a lélekhez, megpendít ott egy-egy húrt, megrebbent ezt-azt, lassan egyre mélyebbre hatol, és ezért nem számít, hogy a könyvben nem nagyon történik semmi, mert bennünk, a lelkünkben zajlanak ezek a történetek, és ezért nem lehet elmesélni sem, mert mindenkinek a sajátja.

  • 7 könyv, ha nevetni szeretnél

    7 könyv, ha nevetni szeretnél

    Mert ki ne szeretne? Főleg most. (Meg főleg bármikor.) A könyvek ilyenkor sem hagynak cserben, és van néhány rongyosra olvasott, amik régóta jól bevált nevettetőim (bár újabban főleg tableten olvasok, és azt nehéz rongyosra…). Ezektől mást nem is várok, csak a nevetést, de azért mégis többet adnak. Ezért kerültek pont ők ebbe a listába.

    Kockázatok és mellékhatások tekintetében pedig… nem mondhatok semmit, és egyáltalán nem vállalok felelősséget a nyilvános helyen hangos felkacagásokért járó furcsálló tekintetekért.

    Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

    – Uram! A késemért jöttem!
    – Hol hagyta?
    – Valami matrózban.
    – Milyen kés volt?
    – Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
    – Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
    – Kagyló.
    – Hány részből?
    – Egy darabból készült.
    – Akkor nincs baj. Megvan a kés!
    – Hol?
    – A hátamban.
    – Köszönöm…
    – Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
    – Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
    – Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
    – De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
    – Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
    – Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.

    Piszkos Fred, a kapitány

    Muszáj Rejtővel kezdenem, mivel réges-régen vele kezdtem én is a humoros könyveket, és azóta sem nevettem annyit senki más művein sem. Noha felsorolhatnám az életműve jó részét mint kedvencet, a Piszkos Fred, a kapitányt választottam, mert ez volt a legelső könyv, amit olvastam tőle, és ezt a nyitó párbeszédet, aminek az elejét ki is emelten az idézetben, se Rejtő, se senki más nem tudta felülmúlni számomra azóta sem. A Piszkos Fred, a kapitány egyébként egy a tipikus kikötői csavargós Rejtő-regények közül, abszurd szereplői más művekben is felbukkannak, izgalmas cselekménye magával sodor, de igazán emlékezetessé groteszk humora teszi.

    Szerb Antal: A ​Pendragon legenda

    A megdöbbentő éppen az volt, hogy nem volt kísértet. Mert ha egy ősi kastélyban éjszaka megjelenik egy öreg angol szelleme, az még rendes dolog, arra az ember irodalmilag fel van készülve. Az ember ígéretet tesz, hogy egyházi temetésben részesíti a csontjait, és az ügy el van intézve. A legkísértetiesebb a világon az, hogy nincs kísértet.

    A ​Pendragon legenda

    Szórakoztató, izgalmas, humoros, detektívregénynek álcázott detektívregény-paródia ez a regény. Valamint újabb bizonyítéka Szerb Antal zsenialitásának.

    „Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe” – mutatkozik be főszereplője, Bátky János, akit egy angol lord, a Pendragon család feje meghív a kastélyába, hogy ott tanulmányozhassa a könyvtárát. Előkerül ebben a regényben minden, ami azóta is elmaradhatatlan eleme a detektívregényeknek: borzongató kastély, ködös walesi tájak, kísértetlovas, titkos társaság, tekintélyes örökség, bűnügy, barátság, árulás és persze, egy kis szerelem is. De ez a bölcs és szatirikus regény egyúttal fölé is emelkedik a sima detektívregénynek, zseniálisan parodizálva azt.

    Ha pedig nem tetszett az Utas és holdvilág, Szerb Antal talán legismertebb regénye, akkor se ijedt meg, A Pendragon legenda sokkal könnyedebb és szórakoztatóbb könyv. Ponyvának álcázott szépirodalom, ha van ilyen.

    Lackfi János: Milyenek a magyarok?

    A magyarok évszázadokon keresztül hozzászoktak, hogy szépen haljanak meg hazájukért, így sokszor nem jut eszükbe az az egyszerű ötlet, hogy élni is lehetne érte.

    Milyenek a magyarok?

    Ezen a könyvön éppenséggel sírhatsz is. Ahhoz, hogy ironikus hangvételét humorosnak találd, valószínűleg magyar lélek szükséges. 😛 Lackfi János könyve ugyanis a magyarokról szóló sztereotípiák gyűjteménye, mely kíméletlenül sorra vesz mindent, ami tipikus és magyar, Nobel-díjas tudósainktól kezdve nemzeti ételeinken át ünnepeinkig, szokásainkig. Naná, hogy szó lesz benne a pesszimizmusról is.

    P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez!

    Psmith Majd Segít! 
    Psmith Mindent Elintéz! 
    Önnek Szüksége Lenne Valakire, Aki Eljár Peres Ügyeiben? 
    Valakire, Aki Elintézi Üzleti Ügyeit? 
    Valakire, Aki Sétálni Viszi A Kutyáját? 
    Valakire, Aki Meggyilkolja Az Ön Nagynénjét? 
    Psmith Elintézi!

    Forduljon Psmithhez!

    Angol humor. Vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem. Kitalálhatod, nekem igen. P. G. Wodehouse-nak számos regényét olvastam, de a legjobb kétségtelenül a Forduljon Psmithhez! Az ódon angliai kastélyban a bogaras lordok, túlbuzgó titkárok és léha örökösök között olyan könnyedén pereg a történet, jönnek az újabb és újabb (és mindig vicces) fordulatok, hogy az az érzésünk lehet, ilyet bárki tud írni. Hát, én nem találtam hozzá foghatót azóta se.

    Vavyan Fable: Nászjelentés

    Halálosan szeretlek (…). De nem akarhatod, hogy te légy az egész világom, mert az úgy nem lehet teljes! Hogy ne barátkozzak, ne vegyem észre másokban a szépet, jót, érdekeset. Ezennel szentül megígérem neked, hogy meghagylak téged szabadnak! Miközben persze árgus szemmel figyelem, megtartod-e hűségesküdet! Kérlek téged, te is hagyd meg szabadságomat, és én se szegem meg hűségeskümet.

    Nászjelentés

    Még az esküvőnk előtt olvastuk a Kedvessel ezt a Vavyan Fable regényt, mely provokatív és vicces hangnemben tárgyalja a férfi-nő kapcsolatot, házasságot, válást, boldogságkeresést. Bár az írónőnek más regényein is sokat nevettem azóta, mégis ez az abszolút kedvenc. Szórakoztató stílusa mögött pedig van egy mélyebb, komolyabb rétege is, ami valóban elgondolkodtat a fenti témákban. Házasságra készülőknek és házasodni sohasem akaróknak egyaránt ajánlom. 🙂

    Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában

    Én csak azt szeretném mondani, hogy éveken keresztül figyeltem a lelkiismeretemet, s minden tulajdonságom közül a legbosszantóbbnak és legkínosabbnak találtam.

    Egy jenki Arthur király udvarában

    Arthur király és lovagkora az irónia tükrében, egy amerikai szemével, aki egy kocsmai verekedés után a megszokottól nagyon eltérő helyen és időben tér magához. Nekem nem Huckleberry ​Finn kalandjaival, hanem ezzel a regénnyel lopta be a szívembe magát Mark Twain. Frappáns és szórakoztató, még a tragikumba hajló jelenetei is nevettetnek, annyira képtelenek.

    Graeme Simsion: A ​Rosie projekt

    – Szeretnél velem hazataxizni? – kérdezte Rosie.
    Az ötlet a károsanyag-kibocsátás ésszerű csökkentésének tűnt.

    A ​Rosie projekt

    „Egész ​életemben azért kritizáltak, mert állítólag nincsenek érzelmeim – mintha ez valami végzetes hiányosság lenne” – mondja Don, az Asperger-szindrómás genetikus. Az intelligens és vonzó, ám emberi kapcsolataiban, legfőképp pedig a feleségkeresésben csetlő-botló Don története könnyed és humoros. A férfi egy tökéletesen felépített teszt segítségével próbálja megtalálni a hozzá illő feleséget, miközben véletlenül megismerkedik Rosie-val, a pszichológus doktorandusszal, aki már az első találkozásukkor megbukik Don feleségtesztjének számos fontos pontján…

    Te mit olvasol, ha nevetni vágysz?

  • Mit olvassak? 140+ ötlet: regények, novellák, mesék, versek, memoárok, blogok

    Mit olvassak? 140+ ötlet: regények, novellák, mesék, versek, memoárok, blogok

    #Otthonolvasok. De mit? Ha már kifogytál az ötletekből, vagy csak új témákra kalandoznál, válogass a kedvenceimből. Eredetileg az évekkel ezelőtti tavaszi bezártság idején gyűjtöttem őket, akkor még csak nyolcvanat, de folyamatosan bővítem. Mert olvasni még mindig jó, és mindig az lesz. És olvasni nagyon sokfélét lehet, nem is csak regényeket.

    Hogy könnyebben átlátható – na, meg még inkább izgalmas – legyen, tematikus könyvkihívás listákba rendeztem őket. Amikről részletes ajánlót is írtam korábban, azokat linkeltem. Lássuk.

    Európai klasszikusok könyvkihívás:

    1. Bulgakov, Mihail: A Mester és Margarita
    2. Flaubert, Gustave: Bovaryné
    3. Lagerlöf, Selma: Jeruzsálem
    4. Maupassant, Guy de: Egy ​asszony élete
    5. Moravia, Alberto : Egy ​asszony meg a lánya
    6. Sienkiewicz, Henryk: Quo Vadis
    7. Tolsztoj, Lev: Anna Karenina

    Angol klasszikusok könyvkihívás:

    1. Austen, Jane: Meggyőző érvek
    2. Brontë, Anne: Wildfell asszonya
    3. Brontë, Charlotte: Villette
    4. Brontë, Emily: Üvöltő szelek
    5. Dickens, Charles: Szép ​remények
    6. Eliot, George: Middlemarch
    7. Orwell, George: 1984
    8. Shelley, Mary: Frankenstein
    9. Thackeray, William Makepeace: Hiúság ​vására
    10. Wilde, Oscar: Dorian ​Gray arcképe

    Amerikai klasszikusok könyvkihívás:

    1. Alcott, Louisa May: Kisasszonyok
    2. Fitzgerald, F. Scott: A nagy Gatsby
    3. Hawthorne, Nathaniel: A skarlát betű
    4. Lee, Harper: Ne ​bántsátok a feketerigót!
    5. Mitchell, Margaret: Elfújta a szél
    6. Salinger, J. D.: Zabhegyező
    7. Yates, Richard: A ​szabadság útjai
    8. Wharton, Edith: Az ártatlanság kora

    Magyar klasszikusok könyvkihívás:

    1. Füst Milán: A feleségem története
    2. Kaffka Margit: Színek és évek
    3. Kosztolányi Dezső: Pacsirta
    4. Németh László: Iszony
    5. Németh László: Égető Eszter
    6. Illyés Gyula: Puszták népe
    7. Szerb Antal: Utas és holdvilág
    8. Márai Sándor: Az igazi
    9. Móricz Zsigmond: Sárarany
    10. Örkény István: Tóték

    Európai kortárs könyvkihívás:

    1. Baricco, Alessandro: Tengeróceán (és nekem kedvencem lett még másik kettő is, amit olvastam tőle: Selyem és Novecento)
    2. Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
    3. Grass, Günter: A bádogdob
    4. Lessing, Doris: A fű dalol
    5. Mora, Terézia: Muna
    6. Smirnoff, Karin: Elmentem ​az öcsémhez (és a teljes Jana Kippo-sorozat, melynek ez az első kötete)

    Amerikai és kanadai kortárs könyvkihívás:

    1. Atwood, Margaret: A Szolgálólány meséje (folytatása, a Testamentumok szintén)
    2. Atwood, Margaret: Az ​ehető nő
    3. Gilbert, Elizabeth: New York lányai
    4. Gyasi, Yaa: Hazatérés
    5. Shriver. Lionel: Beszélnünk ​kell Kevinről
    6. Morrison, Toni: Nagyonkék

    Magyar kortárs könyvkihívás:

    1. Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
    2. Jókai Anna: A feladat
    3. Krasznahorkai László: Sátántangó
    4. Gergely Ágnes: Őrizetlenek
    5. Krasznahorkai László: Sátántangó
    6. Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
    7. Szabó Magda: A Danaida
    8. Szabó Magda: Az őz
    9. Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
    10. Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
    11. Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve
    12. Rakovszky Zsuzsa: Célia
    13. Spiró György: Az Ikszek
    14. Závada Pál: A fényképész utókora

    Ausztrál kortárs könyvkihívás:

    1. Flanagan, Richard: Egy tenyér, ha tapsol
    2. Moriarty, Liane: Kilenc idegen

    Humoros regények könyvkihívás:

    1. Fable, Vavyan: Nászjelentés
    2. Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász
    3. Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (és a sor tetszőlegesen folytatható, nekem nagy kedvenceim még: A három testőr Afrikában, Az ellopott futár, A tizennégy karátos autó, Az elveszett cirkáló, Az úr a pokolban is úr)
    4. Simsion, Graeme: A Rosie projekt
    5. Szerb Antal: A Pendragon legenda (több is ez humoros regénynél szerintem, zseniális detektívregénynek álcázott detektívregény-paródia)
    6. Twain, Mark: Egy jenki Arthur király udvarában
    7. Wodehouse, P. G.: Forduljon Psmithhez!
    8. Wodehouse, P. G.: Nyári zivatar

    Ifjúsági regények könyvkihívás:

    1. Collins, Suzanne: Az éhezők viadala-trilógia
    2. Dickens, Charles: Copperfield ​Dávid
    3. Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
    4. Kästner, Erich: A két Lotti
    5. Knight, Eric: Lassie hazatér
    6. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi-sorozat
    7. Montgomery, Lucy Maud: Anne otthonra talál (és akár a teljes további Anne-sorozat, bár nekem egyre kevésbé tetszettek a folytatások)
    8. Szabó Magda: Abigél (de nagyon szerettem a többi “kislányregényét” is: Álarcosbál, Születésnap, Mondják meg Zsófikának)
    9. Rowling, Joanne Kathleen: Harry Potter-sorozat

    Romantikus regények könyvhkihívás:

    Némelyik könnyedebb, mások komolyabbak.

    1. Austen, Jane: Büszkeség és balítélet
    2. Freeman, Kimberley: Vadvirágok ​lányai
    3. Gárdonyi Géza: Ida regénye
    4. Gavalda, Anna: Együtt lehetnénk
    5. Jókai Mór: Egy magyar nábob
    6. Jones, Tayari: Egy amerikai házasság
    7. Márquez, Gabriel García: Szerelem a kolera idején
    8. Mikszáth Kálmán: Különös házasság
    9. Mitchell, Margaret: Elfújta a szél
    10. Móra Ferenc: Aranykoporsó
    11. Sparks, Nicholas: Szerelmünk lapjai

    Családregények könyvkihívás:

    1. Gyasi, Yaa: Hazatérés
    2. Márquez, Gabriel García: Száz év magány
    3. Ng, Celeste: Amit sohase mondtam el
    4. Szabó Magda: Régimódi történet
    5. Tokarczuk, Olga: Őskor és más idők
    6. Wingate, Lisa: Elrabolt életek
    7. Závada Pál: Jadviga párnája

    Krimik

    1. Brown, Dan: A Da Vinci-kód
    2. Christie, Agatha: Gyilkosság az Orient Expresszen
    3. Moriarty, Liane: A férjem valamit titkol
    4. Morton, Kate: Felszáll ​a köd
    5. Owens, Delia: Ahol ​a folyami rákok énekelnek

    Novellák kihívás

    Klasszikus és kortárs, magyar, európai és amerikai szerzők egyaránt.

    1. Fitzgerald, F. Scott: Benjamin ​Button különös élete
    2. Gavalda, Anna: Életre ​kelni
    3. Mikszáth Kálmán: A jó palócok
    4. Örkény István: Egyperces novellák
    5. Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban
    6. Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég
    7. Tóth Krisztina: Fehér farkas
    8. Tóth Krisztina: Pixel

    Meseregények és mesék

    1. Andersen, Hans Christian – bármelyik meséje, leginkább felnőtteknek ajánlom
    2. Ende, Michael: A Végtelen Történet
    3. Ende, Michael: Momo
    4. Lagerlöf, Selma: Nils Holgersson csodálatos utazása
    5. Lewis, C.S.: Narnia-sorozat
    6. Saint-Exupéry, Antoine de: A kis herceg
    7. Tolkien, J.R.R.: A Hobbit
    8. Valente, Catherynne M.: A ​lány, aki körülhajózta Tündérföldet

    Memoárok

    1. Ali, Nudzsúd – Minoui, Delphine: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
    2. Eger, Edith Eva: A ​döntés
    3. Harry herceg: Tartalék
    4. Janmi, Pak: Élni akartam
    5. Noah, Trevor: Bűnben születtem
    6. Obama, Michelle: Így lettem
    7. Spears, Britney: A bennem lévő nő
    8. Stern, André: …és ​sosem jártam iskolába
    9. Westover, Tara: A tanult lány
    10. Yousafzai, Malala – Lamb, Christina: Én vagyok Malala – A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib fegyveres

    Könyvkihívás (nemcsak) szülőknek:

    1. Chapman, Gary: Gyerekekre hangolva
    2. Faber, Adele – Mazlish, Elaine: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
    3. Forward, Susan: Mérgező szülők
    4. Liedloff, Jean: Az elveszett boldogság nyomában
    5. L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve
    6. Nyitrai Erika: Az érintés hatalma
    7. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
    8. Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
    9. Payne, Kim John: Melegszívű fegyelmezés
    10. Vekerdy Tamás: Jól szeretni (és még sok mást is lehetne)

    Versek

    Ezeket nem lehet listába szedni, minden naphoz más hangulat és más kedvenc vers tartozik. De azért írtam egy-egy örök kedvencet mindegyiküktől:

    • Áprily Lajos: Ködös évszak előtt
    • Heltai Jenő: Szabadság
    • Juhász Gyula: Magamhoz
    • Lackfi János: A fekete router
    • Szabó Lőrinc: Valami örök
    • Szabó T. Anna: A nő az akkor nő
    • Tóth Árpád: Áprilisi capriccio
  • Akkor most olvassunk a traumákról!

    Akkor most olvassunk a traumákról!

    Hát kit ne izgatna ez a téma? Hiszen ma már lassan minden trauma. Míg ezt a szót először a második világháború után kezdték használni azokkal a katonákkal kapcsolatban, akik hónapokon vagy éveken keresztül borzalmas eseményeket éltek át, mára mintha kicsit leértékelődött volna. Mintha minden trauma lenne, amikkel mindannyiunk élete dugig van. A gyerekkori trauma pedig az örök aduász, a magyarázat mindenre.

    Nos, aki szeretné helyretenni ezt az egész dolgot a traumákkal, annak szívből ajánlom Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, és ebben a könyvben érthetően, szakszerűen és érdekesen magyarázza el, mit jelentenek azok az unásig elcsépelt szavak, hogy trauma és traumatizált, és miért érdemes rájuk több generációt átívelő szemszögből nézni. Kutatások eredményeivel és esettanulmányokkal támasztja alá, hogy – bármennyire is hihetetlennek tűnhet elsőre – őseink félelmei, kapcsolati törései, és igen, traumái hogyan hatnak ránk és élnek bennünk tovább, és hogyan adjuk át őket észrevétlenül a gyerekeinknek.

    Nem, ez nem egy vidám téma, mint ahogy az önmagunkkal való szembenézés általában sem az, viszont tanulságos és előrevisz, ha erőfeszítést teszünk bele.

    Noha nem vagyok pszichológus, mégis azt érzem, Orvos-Tóth Noémi szemlélete nem mondható tipikusnak, és ezt a legjobb értelemben gondolom így. Ami önismeret és pozitív pszichológia címén ömlik rám a világból, az mind azt harsogja, hogy ÉN. Vagyis az egyénnel kell foglalkozni, az én vágyaimmal, az én félelmeimmel, az én sebeimmel. Nekem kell megoldást keresni meg önmegvalósítani. Mintha nem családban nőnénk fel, és nem a kapcsolataink formálnának minket egész életünkben. Mintha ezek nélkül, csak mi magunk, mindenkitől függetlenül fel tudnánk a boldogságunkat építeni.

    Hát nem. Van itt még sok minden, amit kaptunk, cipelünk és adott esetben tovább is adunk, ezért a problémáinkat érdemes nemcsak egyéni szempontból, hanem messzebbről is szemlélni. Hogy mit hozunk a családból, szüleinktől, nagyszüleinktől – és vajon ők mit hoztak az övéiktől. Mert ez a könyv arra is figyelmeztet, hogy “nem ér” kizárólag szüleinket okolni a sérüléseinkért, előremutatóbb és gyógyítóbb megérteni, hogy ők is csak a kapott, általában igen hiányos szeretetmintákból építkeztek.

    “A traumák közül is a legfájdalmasabb, amikor a hozzánk legközelebb állóktól szenvedünk el sérüléseket. És gyógyulni is ebből a legnehezebb, hiszen éppen attól félünk, ami leginkább a segítségünkre lenne: a másik embertől. Mintha a szomjazó fóbiásan rettegne a víztől.” – olvassuk a könyvben.

    És hogy mit számít most már mindez, ha úgysem tudunk rajta változtatni? Azokat a traumáinkat, melyeket képesek vagyunk feldolgozni, jó eséllyel nem fogjuk továbbadni a gyerekeinknek – és mellesleg a mi életünket sem fogják tovább rombolni észrevétlenül. Szóval jó kis gondolkodnivaló ez a könyv sorsról, fogantatástól a halálig, az előzőtől a következő nemzedékig.

    Te olvastad? Tetszett?

  • Ahol a folyami rákok énekelnek

    Ahol a folyami rákok énekelnek

    Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek. New York Times bestseller, Amazon bestseller, és annyian dicsérték már, hogy kissé gyanakodva és szkeptikusan vettem kézbe, szinte készülve a csalódásra. Meglepett. Mert elmaradt a csalódás, ez a regény, krimi és fejlődésregény, jó.

    Ha azt mondom, nem vagyok nagy krimifaló, az még nagyon messze van az igazságtól. Elvétve olvasok krimit, és maga a műfaj eléggé hidegen hagy. Ügyesen felépített kirakós játékok, ha jól vannak megírva, de engem más izgat. Delia Owens regénye pedig pont azért tetszett, mert több, mint krimi. Ami igazán tetszett benne, az éppen az, amivel több.

    Miről szól?

    A főszereplő Kya, a kislány, akit a családja magára hagy. Anyja, testvérei elmenekülnek, végül iszákos apja is elmegy. Kya egyedül marad, ő még elmenni is kicsi. Egy kunyhóban él és nő fel, a lápvilágban, egyedül. A társadalomtól elvágva vagy abból kirekesztve? A kettő egymást erősíti. Kapcsolata a természettel a legszorosabb, de van néhány ember, aki felfigyel rá, köztük két férfi, akiknek egyike sem tudja kiverni a fejéből ezt a vad, megközelíthetetlennek tűnő, különös lányt.

    A másik szál, időben eltolva, egy holttesttel kezdődik. Balesetnek látszik, de talán mégsem az? Elindul a nyomozás, és a gyanú hamarosan arra a lányra terelődik, akire a legtöbben elvadult, kiszámíthatatlan, furcsa lényként tekintenek. Igen, ezt szinte bármelyik krimiről is írhatnám. Mégis, az Ahol a folyami rákok énekelnek számomra inkább fejlődésregény, mint krimi.

    Egy gyermek, aki vadon, a természetben nő fel. Nem új ez a téma, sőt, klisé is lehetne, mégsem éreztem annak. (Vagy csak nem zavart? Talán a lényeget tekintve mindegy is.) Érzékeny és izgalmas történet ez vadonról és emberi lélekről, magányról, előítéletekről, igazságról és igazságszolgáltatásról, Kya küzdelmeiről és kapcsolatairól – emberekkel és természettel.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    Alig tudtam letenni, izgalmas és gördülékeny olvasmány. Fordulatos és meglepő, az utolsó oldalig. Egy gyilkossági szál és egy magára hagyott kislány története fonódik lassan össze, és mindig vár ránk egy újabb darabja a kirakósnak. Oké, az izgalmakat ki is pipálhatjuk, nézzük a többit, mert van más is. Szerencsére.

    ez nem az észak-karolinai lápvilág, de erről az idei nyáron készített képemről a könyv jutott eszembe

    Kya karakterén keresztül is sodor magával a könyv. Erős. A magány teszi azzá, ami egyben meg is sebzi. Az önállóság is, mely eleinte kényszerűség, de később már el sem tudná képzelni az életét másképp. Emellett azonban intelligens és érzékeny. A természet tanítja meg csendben lenni, figyelni, szemlélődni. Az érzelmeit is gyakran a természet ébreszti fel vagy nyeli el. Kya a szó szoros értelmében sohasem tanul, eleinte öntudatlanul, lassan és mélyen ivódik bele a tudás, ahogy a környezetét figyeli, vele él, később olvas is rengeteget, de azt is elvonulva, elmélyülten, egyedül. Szinte mindig egyedül.

    Azért az felmerült bennem, mennyire lehetne Kya valóságos. Az a kislány, akit a regény elején látunk, valóban képes lenne ennyire önállóan, felnőttek nélkül élni? Ebben azért kételkedem. De eljátszani a gondolattal, hogy milyen az az ember, akit a természet nevel fel…? A játékban benne vagyok, pedig sosem fogjuk tudni a választ, mert ilyen nincs. Az ember már olyan régóta és annyira ott van mindenütt. Kyának is vannak támogatói, igaz, csak néhányan, de ők tudnak jól segíteni neki, úgy, ahogy szüksége van rá, és anélkül, hogy kitépnék abból a világból, mely biztonságot ad neki. A többiek meg? Ők adják az alapját a társadalom kritikájának a könyvben.

    Az emberek, akik félnek attól, amit nem ismernek. Kyától például, akit kezdetben ők vadítottak el maguktól. Nem is tudják másként látni a lány tetteit, mint saját érzelmeiken keresztül, így a félénk emberkerülés ellenségességgé torzul, a titokzatos másság fenyegető lesz, a védekezés pedig agresszió. „Én sosem gyűlöltem az embereket. Ők gyűlöltek engem. Ők nevettek ki engem. Ők hagytak el engem. Ők zaklattak engem. Ők támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni.”

    De igazából Kya egész lénye kritikája lehetne a társadalmunknak, mely nyüzsög és siet, nem ismeri a csendet, és annyifelé kell figyelni, annyi mindent megjegyezni, hogy valódi, elmélyült figyelem és alapos, mély tudás talán már nincs is. Vagy legalábbis nem becsüljük eléggé. 

    Azért azon felnevettem, hogy Kya végül a könyvei jogdíjából gazdagodik meg. Méghogy írásból ne lehetne megélni… És milyen könyvek? Saját rajzaival illusztrált természetrajzi könyvek. Hát… ez a másik olyan pont a regényben, ahol azt éreztem, nem éppen reális ez így, bár az amerikai könyvpiachoz nem értek. Delia Owens, az írónő mindenesetre biztosan sikert aratott ezen a piacon. 🙂

    Na, és a cím: Ahol a folyami rákok énekelnek. Tetszik, nemcsak azért, mert érdekes, hanem mert a hangulata szerintem visszaadja az egész regény hangulatát.

    Való ez neked?

    Ha szereted az erős női karakterekre épülő fejlődésregényeket, foglalkoztat ember és természet harmóniája, akkor ez a regény tetszeni fog neked.

    A természet mellett azonban felbukkan a társadalom és annak előítéletei is. Mit kezd azzal a rendszer, aki kilóg? Aki egyáltalán be sem illeszthető, és egy idő után nem is akar beilleszkedni? Le lehet vetkőzni az előítéleteket? Ha ezek a kérdések érdekelnek, akkor is ad gondolkodnivalót a regény.

    Végül pedig, több ez, mint krimi, de aki a krimi izgalmait és csavarait keresi benne, az sem fog csalódni.

    Te olvastad? Tetszett?

  • Vérszívás és útkeresés

    Vérszívás és útkeresés

    Alig egy hónapja olvastam Szécsi Noémitől először, és már akkor lenyűgözött a stílusa. Nekem nagyon bejön a szarkasztikus humor, és ő ebben remekel. A Finnugor vámpír ennek újabb bizonyítéka, és örökre megszerettette velem az írónőt. Már alapból a cím is… hát lehet ezt a könyvet nem kézbe venni ilyen címmel?

    De mi is ez? És miről szól?

    Vámpírparódia. Afféle. Nem, mégsem igazán. A vámpír inkább csak egy szimbólum, ez nem egy vámpírregény. Sokkal inkább egy regény az útkeresésről. Nem, nem én magyarázom bele, csak azért, mert én is írtam útkeresős regényt. De ha mégis, akkor is minden klappol, és végül is a regényt az olvasó fejezi be.

    Szóval ez egy útkeresős regény, de egy nagyon különös, fordított útkeresésről szól, melynek végén a főhős még elveszettebb, mint az elején. Nemhogy nem talál célokat, végül már nem is keresi őket, sőt, már egy olyan egyszerű dolog, mint a saját nemi identitása sem világos számára a regény második felére.

    Minek a szimbóluma a vámpír?

    A Finnugor vámpír leginkább egy szatíra, tele szimbólumokkal. Ott van például maga a főhős, aki vámpír és bölcsész. Csetlik-botlik a magyar valóságban, kihívásokra nem vágyik, látszatmunkát végez, sodródik, próbál megfelelni mások elvárásainak, hozzáigazítani azokat a saját vágyaihoz (mily meglepő, ez nem megy, semennyire), és halvány fogalma sincs, mit akar az élettől. Végül pedig már ez sem érdekli.

    Finnugor vámpír, részlet

    Vámpír. Egy magyar fiatal, aki szívja a családja és a társadalom vérét, nem tud önálló életet kezdeni, nem tud felelősséget vállalni még önmagáért sem. De a vámpír keserű szimbóluma a bölcsésznek is, aki szintén nem csinál semmi hasznosat, nem jut előre, teng-leng a kilátástalanságban.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    Imádtam a szarkasztikus humort. Akármiről is szólhatott volna ez a regény, a stílusa miatt mindenképp végigolvasom. Nagyon szerettem a dialógusokat is, például az efféléket:

    „– Már akkor sejtettem, hogy lesz belőled valaki.
    – Pedig nem lett belőlem senki.
    – De lesz. Külföldön jártál iskolába, írogatsz, meg minden.”

    „– Te a fiúkat szereted vagy a lányokat?
    – Nem is tudom – tűnődtem. – Se a fiúkat, se a lányokat. Nem nagyon szeretem az embereket.”

    Élvezettel bontogattam a történet különféle rétegeit is, keresgéltem a szimbólumokat. Mi van mögötte, és még, és még? Kétlem, hogy mindenre rájöttem, majd legközelebb, néhány év múlva. Mert újra fogom olvasni, ez biztos.

    Tudok-e felhozni bármit ellene? Néha nagyon egy helyben toporgott a történet. Tudom, alapból ironikus ezt mondani egy regényre, amiben alig is történik valami, de mégis. Általában sodort magával, időnként meg nem. De a stílus még olyankor is megmentette.

    Való ez neked?

    Ha szereted a szatírákat, a szarkazmust, akkor mindenképpen!

    Ha szeretsz a dolgok mögé nézni, töprengeni, el tudod viselni a fájdalmas szembenézéseket, akkor is.

    Továbbá, ha magyar vagy, fiatal vagy, elveszett vagy, vámpír vagy, vagy sohasem olvastál még Szécsi Noémitől.

  • Egy majdnem kedvenc: Férfiidők lányregénye

    Egy majdnem kedvenc: Férfiidők lányregénye

    F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. Számtalan könyve is ilyen témájú: laikusoknak szóló könyvek kapcsolatokról, sérülésekről, gyógyulásról, fejlődésről. Én mégis az (eddigi) egyetlen regényét olvastam először. A Férfiidők lányregénye a második világháború után játszódik, és azokról szól, akik túlélték a holokausztot.

    Sok könyv és film próbálta már feldolgozni ezt a témát sokféleképpen, de F. Várkonyi Zsuzsa mégis új szemszöget talált, a túlélők szemszögét. Hogyan lehet ezek után tovább élni? Sőt, hogyan lehet tovább élni úgy, hogy közben bontakozik ki egy újabb diktatúra, melyben már nemcsak a zsidók félnek, hanem mindenki?

    Bevallom, nagyon meggondolom, mielőtt holokauszttal foglalkozó könyvet veszek a kezembe. Tudom, hogy fontos, és tudom, hogy tudnunk kell róla, de annyira rá tudnak nehezedni ezek a könyvek a lelkemre, hogy óvatos vagyok velük. F. Várkonyi Zsuzsa regénye azonban nem ilyen.

    Miről szól?

    A Férfiidők lányregénye egy kamaszlány, Klára (Süni) és egy negyvenes éveiben járó orvos, Körner doktor (Aldó) kapcsolatának története, mely a benne felbukkanó tragédiák ellenére is meghitt és meleg hangulatú. A különleges apa-lány kapcsolat mind Sünit, mind Aldót gyógyítja, hiszen eredeti családjukat mindketten elvesztették, és egymásban találnak valakit, akivel érdemes törődni, akiért érdemes talpra állni.

    Mit szerettem benne? Mit nem?

    A regény első fele, mely Süni és Aldó megismerkedéséről, kapcsolatuk kialakulásáról szól, nagyon tetszett. Valóban érződik, hogy pszichológus írta, hiteles és életszerű, ahogy a tüskés Klára (aki ezért Süni) egyre inkább hozzászelídül pótapukájához, miközben Aldó is rádöbben, hogy Klára boldogulása újra értelmet ad az életének, visszarángatja a rég elfeledett hétköznapokba, mivel újra és újra az apaság kihívásaival szembesíti.

    Klára karakterét nagyon megszerettem, a kérdéseivel együtt. Erős, határozott egyéniség, amint épp bontogatja szárnyait. Maga a történet is izgalmas volt, alig tudtam letenni. De talán érzed, hogy közeledünk itt egy nagy “de” felé.

    A regény második fele ugyanis csalódás volt az első után. Egyrészt elkezdett rohanni előre az időben a történet. Hiányoltam, hogy többet megtudjak az egyetemista Klára és Aldó kapcsolatának alakulásáról, Klára szerelmeinek alakulása meg végképp össze lett csapva. Értem én, hogy a központban Klára és Aldó kapcsolata volt, de ha már előkerül más is, akkor legyen jobban kifejtve.

    A másik csalódásom egy jelenet, amit nem szeretnék lelőni, de ha elolvasod a regényt, biztosan rájössz, melyikre gondolok. Én fennakadtam rajta, nem is kicsit, és persze, ez egy regény, ráadásul mégiscsak súlyosan traumatizált szereplőkkel, miért ne történhetne meg éppen ez is. Csakhogy szerintem ez a jelenet nem illik Aldó és Klára kapcsolatába, nem logikus sem az előzmények, sem az utólagos dolgok fényében, és amúgy éppen azt teszi tönkre, ami olyan szép a kettejük viszonyában. Szóval sajnáltam, hogy belekerült, főleg azért, mert akár ki is maradhatott volna. Persze, így meg piszkál a dolog, hogy vajon nem pont ez volt a cél, hogy ez piszkáljon? Reális vajon egy felnőtt férfi és egy kamaszodó, később egyetemista lány kapcsolatában, hogy valóban ne történjen semmi, ami hökkenetre adna okot?

    Való ez neked?

    Ha szereted a lélektani regényeket, akkor igen. Ez a regény egy nagyon különleges kapcsolatról szól, két magányos emberről, egy idősebbről és egy fiatalabbról, akik egymásban találják meg a családot.

    Ha nem ijeszt el a holokauszt témája, akkor is igen. Ráadásul a Férfiidők lányregénye nem nyomasztó hangulatú könyv, annak ellenére, hogy sötét korszakban játszódik. A túlélésről és az újrakezdésről szól.

    Te olvastál már hasonló témájú könyvet? Mesélj!